Közösség

A márka még mindig én vagyok

4448

Többször foglalkoztunk már márkákkal, amik a korszak emberéről rengeteg mindent elárulnak, hiszen azért választunk egy terméket, egy céget, egy logót, mert tetszik az, amit képvisel, és ez rólunk is sok mindent elmond.

Még az év elején összeírtuk, hogy 2008-ban nekünk milyen márkák voltak fontosak valamilyen szempontból, most pedig egy másik fajta listát mutatunk nektek. A Millward Brown összeállította szokásos éves rangsorát az egyes márkák értékének emelkedéséről, ezt a százas listát láthatjátok a képeken.

Az elemzés szerint a válság megváltoztatta az életet, az alapvető értékek, mint a stabilitás és a biztonság összeomlottak, ugyanakkor a márkák erősek maradtak, és az emberek még mindig hisznek egy-egy brandben. Ha globálisan nézzük a márkákat, akkor azok összesen két százalékkal emelkedtek, ami pénzben kifejezve majdnem két billió dollárt jelent. A tavalyi évhez képest az első tíz márkából kilenc megmaradt a top tízben, a százas listában pedig nyolcvanöt maradt benn az előző évhez képest.

Hozzátok milyen márkák állnak közel?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások