Közösség

Néha mindenki szív

4357

Mint például most, mikor szinte egyik pillanatról a másikra kellett szembenéznünk a ténnyel: elfogyott a pénz. Gazdasági világválság van, recesszió van, mindenki túlélő üzemmódba kapcsolt, de még mielőtt végleg elkeserednénk, vegyük sorra, hogy a történelemben milyen bődületes gazdasági krachok voltak. Akad egy pár, sőt Magyarország is felcsúszott az impozáns listára.

Kérem, definiálja az infláció fogalmát!

Azok a szerencsés hallgatók, akik életükben legalább egyszer részt vehettek egy jó hangulatú gazdasági szigorlaton, nagyon jól tudják, mit kell felelni ilyenkor. Két opció van: ha a cél a dicső kettes bezsebelése, elég ennyit elrebegni: a pénz elértéktelenedése. Ez esetben viszont számolnunk kell azzal, hogy a vehemensebb közgáztanár szeme vérben kezd forogni, száját hab önti el, és kegyetlenül visszadobja a labdát: Na, akkor ennek fussunk neki újból kedves kolléga! Azt mondom, ne kispályázzunk, bogozzuk ki, mi is jelent ez a baljós szó: infláció.

Optimális esetben az árszínvonal stagnál, vagyis árstabilitás áll fenn, ami annyit tesz, nem kell attól félnünk, hogy a reálbérek értéke csökken. Ha megbillen a rend, már inflációról beszélünk. Az árszínvonal változásától függően van kúszó-, vágtató- és hiperinfláció. Igen, jól érzitek a hiperinfláció az igazán ingoványos talaj, hiszen az árak várható emelkedése ilyenkor akár több számjegyű is lehet. Ez visszatartja a gazdasági növekedést, rövid távon is recesszióhoz, növekedő munkanélküliséghez vezet, s ami még rosszabb: az árváltozás teljesen kiszámíthatatlanná válik. Mit is jelent ez? Hétfőn bemegyünk a boltba és fizetünk száz forintot egy kiló kenyérért, aztán kedden is benézünk a közértbe, és jó eséllyel fizetünk akár háromszász forintot ugyanazért a kenyérért. Elég para, elég para. A történelem során több ország is gazdasági krízishelyzetbe került, ami olyan pánikot váltott ki, hogy sokáig úgy tűnt: a láncreakció megállíthatatlan. Íme négy valuta mélyrepülésének története.

1. Weimari Köztársaság 1922-1923

Az első világháborúból alig feltápászkodott Németországot kegyetlenül megsarcolták, méghozzá úgy, hogy jóvátétel fizetésére kötelezték. Ez annyit tesz, hogy a győztes országok a területi elcsatolásokon, illetve a főbb ipari területek okkupálásán, vagyis katonai megszállásán túl súlyos pénzek fizetésére kötelezték a vesztes országokat, így Németországot is. A kirobbanó munkássztrájk és az iparosok hőzöngése csak tetézték az amúgy is több sebből vérző német állam baját, így fedezet nélküli valuta kibocsátása mellett döntött az akkori kormány. Gyorssegélynek nem volt rossz, csak épp olyan lavinát indított el, amire bizonyára senki sem számított: akkora mennyiségű pénz került forgalomba, hogy szinte pillanatok alatt elértéktelenedett. Ennek persze voltak intő jelei, mint például az ötvenezres címletű márka. Soknak tűnik? Nem az, hiszen egy évvel később, 1923-ban a legnagyobb címlet már egy trillióra rúgott. Ha visszarepülnénk 1923-ba, bizonyára mai ésszel mindenki visszahőkölne, hiszen a 4,2 trillió márkánkat mindössze egy amerikai dollárra válthatnánk be. Ez akkora mértékű inflációt jelentett, hogy a a márka fizetőereje kétnaponta csökkent. Öröm az ürömben, hogy az országban állomásozó külföldi csapatokat hazahívták, hiszen a meddő helyzetben nemhogy profitra nem számíthattak, hanem örülhettek ha nem termelt deficitet a katonák ellátása.

2. Magyarország 1945-1946

Mint már megszokhattuk, kevés az olyan feketelista, amin ne szerepelnénk, de most inkább beszéljenek a tények. Azon bizonyára senki nem akad fenn, hogy a második világháború utáni Magyarország korántsem volt az ígérte földje: megint vesztesként került ki egy háborúból, amibe egy nagyobb ország oldalkocsijaként kénytelen volt belerobogni. 1944-ben a legnagyobb címletű magyar pénz az ezer pengős volt. Ugorjunk egy évet, és tippeljetek, 1945-ben melyik címlettel lehetett vagánykodni a legdurvábban! Igen, a tízezer pengőssel, bár vagánykodásról szó sincs, hiszen csak a hülye nem látta, hogy mekkora gazdasági csőd közelgett. Az igazi krach nem is váratott túl sokáig magára, hiszen 1946 közepén eljött az, amitől mindenki tartott: a magyarországi infláció sosem látott méreteket öltött. Most kicsit bajban vagyok, szóval a legnagyobb címletű pengőn ez állt: 100,000,000,000,000,000,000. Biztos ti is hallottatok már történeteket az akkori helyzetről. Jelen gazdasági válság ide vagy oda, mégis nehéz elképzelni, hogy a pénz olyan gyorsan értéktelenedett el, hogy az ételjegyet megkapó asszonyok fejvesztve rohantak vásárolni, hiszen percenként nőtt a liszt, a kenyér, a cukor, a zsír, a tej és minden más ára. A hatalmas csőd után, mikor a forint felváltotta a pengőt, enyhén szólva kaotikus helyzet uralkodott itthon, hiszen a tömérdek mennyiségű pengőt széjjel dobálták az emberek, így szinte derékig lehetett gázolni a pénzben. Értéke persze nem volt, szimbolikus jelentése annál több: így jár az a valuta, amit ész nélkül bocsátanak ki.

3. Jugoszlávia 1992-1995

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem mindig nagy szívfájdalmam volt, hogy a délszláv háború korántsem él annyira a köztudatban, mint mondjuk a második világháború borzalmai. Tévedés ne essék, nem privilegizálnám egyik háborút sem, csak furcsa, hogy a szomszédos országban zajlott harcokról alig tudunk valamit. Miért és tudnánk, hiszen a történelemkönyvek érdekes módon épp csak érintik a délszláv krízist. Mint már a német példánál láthattuk a háború sosem kegyes az harcban álló gazdasági helyzetével, ez Jugoszlávia esetében sem volt másként. Déli szomszédaink viszontagságos története szintén az öngerjesztő folyamatnak köszönhető, na meg annak, hogy a kilencvenes évek elején a jugoszláv kormány mondhatni hobby szinten adta ki az újabb dínárokat, az átváltási egységet pedig szimplán nullák tömkelegének eltüntetésével oldották meg. Minden országnak szíve joga úgy tönkre vágni a saját gazdaságát ahogy akarja, de a jugoszláv példát tanítani kellene, mint ahogy tanítják is. 1988-ban találták ki a valuta kibocsátós játékot, amit egészen 1995-ig nyomattak, utána kezdődött a kompenzálás keserves időszaka. Kijavítani való akadt bőven, hiszen a kilencvenes évek közepén az inflációs ráta száz százalékos volt. Bizony, ez pont akkora pánikot váltott ki, mint a magyar valutaválság: déli szomszédaink fékevesztetten próbálták beszerezni az alapvető élelmiszereket, hiszen a pénz pillanatok alatt elértéktelenedett.

4. Zimbabwe 2000-2009

Egészen a kétezres évek elejéig mi magyarok voltunk a hiperinfláció császárai, hiszen államcsőd ide vagy oda, a második világháború utáni magyar hiperinfláció csúnyább volt, mint az összes addigi. A stafétát azonban kénytelenek voltunk átadni az egyik afrikai országnak, aminek államcsődje még nagyon friss élmény. Ha a tanmesék bölcseleteihez hasonló okossággal akarnánk szolgálni a zimbabweieknek, akkor talán azt mondhatnánk: Figyeld az intő jeleket, mert az amerikai dollár úgyis erősebb mint te! A bel- és külpolitikai ballépések revansaként a zimbabwei valuta -ami amúgy szintén dollár, sőt volt idő, mikor erősebb volt az amerikai dollárnál- mélyrepülésbe kezdett. Tehetségük van a zuhanáshoz, hiszen a hatszázhuszonnégy százalékos inflációs rátájukkal ők zsebelték be a hiperinflációsoknak járó plecsnit. Nem tudom, hogy a forró éghajlatnak köszönhető-e, de a zimbabweiek mediterrános lazasággal oldották meg a problémát: lehúzták a felesleges nullákat és új pénz nyomatattak maguknak új zimbabwei dollár néven.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások