Közösség

Itt bárki seggét megfoghatod

4226

Tévedés ne essék, nem jártunk swinger klubban, sőt szado-mazo buliban sem tettünk tiszteletünket, csupán lenéztünk Balaton Soundra, hogy csekkoljuk az idei felhozatalt. Fáztunk, nevettünk, sört ittunk, földön hemperegtünk, nevettünk, leizzadtunk, sikítoztunk, csalódtunk és elállt a lélegzetünk.

Rita, a Sound addikt

A kezdeti nehézségek után -gondolok itt az állandó fázós remegésre- szombatra már a legtöbb fesztiválozó kimerészkedett a sátrából, hiszen a mocsár felszáradt, a Nap kisütött, végre őszintén jól esett a hideg sör, sőt az addig gumicsizmába préselt lábfejek végre fellélegezhettek a flipfopokban. Aki hétvégére érkezett Zamárdiba, annak elég nehéz lehetett elképzelni, hogy péntek délelőtt enyhén szólva siralomház fíling uralkodott a Balaton partján. Várható volt, hogy a legnagyobb tömeg vasárnap robban, ami teljesen egyértelmű a line-upot nézegetve: Irie Maffia, Röyksopp, Moby, Richie Hawtin Erik Sumo Band, Noze... Gyanítom, hogy még a gyakorlott fesztiválozók is a délutáni bemelegítő sörök mellett azért bőszen bújták a programfüzeteket, hogy mire beüt a jókedv már ne kelljen azzal tökölni, mit is érdemes megnézni.

Nézz képeket a Soundról!

Fogalmam sincs, hogy az Irie Maffia koncert miért kezdődött pofátlanul nagy késéssel, de a várakozásra szánt perceket gondoltuk hasznosan töltjük és hörpölgetünk valamit. A nagyszínpadon durva szeletelős zenét pergető dj végre lekeverte a potmétereket, aztán már nem is kellett túl sokat várni a jellegzetes ovációra, mikor az ominózus zenekar fellépett a színpadra. Bevallom, első blikkre nem nagyon értettem, hogy egy olyan fesztiválon, ahol az elektronikus zene túlsúlyban van, miért játszik egy olyan banda a nagyszínpadon mint az Irie Maffia. Nem voltam szkeptikus, csak akkor is, na. A szervezők korántsem lőttek mellé, hiszen a tömeg csak nőtt és nőtt - előttünk persze spanglit gyújtottak, aztán gyűlt is a szagra a sok kis bikinisfelsős hiéna. "Heló, van füved eladó?"- hangzott a kérdés. A srácok törhetetlennek tűntek, tranzakció helyett békésen pöfékeltek tovább. Biztos ti is sokszor kiszúrtátok már, hogy a koncertek többségének van egy íve: laza bemelegítés, csúcspont, levezetés. Na, itt nem erről volt szó: az erős kezdést végig sikerült szinten tartani a Maffiának. Arra nagyon kíváncsi lennék, hogy az eredetileg a fúvós szekciót erősítő Barabás Lőrinc miért a nézők között vett részt a koncerten.

Még le sem ment a nap, de igencsak masszív tömeg állt össze a nagyszínpad előtt, hiszen a színpadi mozgolódásokból látszott, hogy Röyksoppék hamarosan rázendítenek. A kellő löket a szűk környezetemben lévőkben megvolt, olyannyira, hogy egy vadidegen lány konkrétan bedőlt közénk. Felsegítettük, elláttunk néhány detoxikáló jótanáccsal, de a sűrű "Jóanmááá, jóanmáááá" artikulálatlan hörgés, plusz a félig nyitott szem látványa kicsit elrettentett mindannyiunkat. Szerencsétlen elindult, de két lépés után újra eldőlt, ezúttal söröző fiúkoszorú kellős közepére, akik nem voltak rest, jól megfogdosták szerencsétlen kislányt. Sem kiröhögésre, sem szörnyülködésre nem volt idő, mert elkezdődött a várva-várt Röyksopp koncert, bár inkább ne kezdődött volna. Személy szerint hátul álltam, szóval arról nincs infóm, hogy az első sorokban milyen volt a hangulat, de nálam már ott elvágták magukat, mikor kiderült, hogy igazából fogalmuk sincs, hogy hol is vannak éppen. Oké, oké rákkendroll persze, de akkor legalább ne kezdjen bele egy olyan mondatba, hogy "It's good to be here in...". Enyhén lejáratták magukat, megesik az ilyen na jó, de a koncertjükkel engem nem győztek meg. Flegma pengetés, erőltetett rángatózás, túlkiabált kiszólás a közönséghez... nem, köszi elég volt. A koncert végét meg sem vártuk, a kemping felé mindenki jól kihőbörögte magát, bár én igazán felháborodott csak akkor voltam, mikor azt hallottam, hogy a legtöbb kritika ajnározta a svédek koncertjét.

Tegye fel a kezét, aki egy Moby albumot is rommá hallgatott volna! Na, én nem tartozom ebbe a halmazba és tekintve, hogy a Moby koncert előtti zenekar engem inkább lehűtött mintsem bemelegített, enyhén szólva szkeptikusan heverésztem a koncert kezdésére várva. Sosem értettem, hogy miért kell késni közel egy órát a kezdéssel, pláne akkor, ha hering módjára állnak az emberek csak azért, hogy az első gitárriff hallatán transzba eshessenek. Szó ami szó, az energiák igencsak a helyükre kerültek, mert a színpadtól több tíz méterre álló nézők is tomboltak. Nem véletlenül, hiszen a tracklist olyan slágerekből állt, mint a Lift me up, Porcelain, Why does my heart feel so bad, Mistake... Moby határozottan tudta, hogy melyik kontinensen van, sőt azt is elárulta, hogy már túl régen járt nálunk, így igazán örül a viszontlátásnak. Szokásos szöveg, ezt is kipipáltuk. Az már jóval viccesebb volt, mikor megkérdezte, hogy tudjuk-e, hogy ők, vagyis az amerikaik új elnököt választottak, Busht meg szépen visszaküldték Texasba ahova való. A jóféle tömeg mit tesz ilyenkor? Sikít, ordít, megőrül, hiszen már itt az öreg kontinensen is belénk nevelték, hogy utálnunk kell a republikánus uralmat. A több mint egy órás koncert alatt sem tudtam eldönteni, hogy fázom vagy melegem van, sírni akarok vagy inkább belenevetni a világba, hogy megöleljem valamelyik barátomat, vagy becsukott szemmel álljak egy helyben. Hihetetlen érzelmi hullámzás, szuperjó afro énekesnő, atomdögös basszeros csajszi na és persze az a jócskán öregedő Moby, aki méltóképp zárta az idei Balaton Soundot. 

Nézz még!

Zsófi, a nyugger

Adjunk kicsit a kritikus oldalnak is, és mondjuk ki, igen sokan fanyalogtak az idei Soundon. Kiváltképp azok, akik ott voltak az elsőn, és nem értik, mi történt időközben. Szó, mi szó, okosan csinálták, hisz 2007-ben prémium fesztivált ígértek, és a mindig újat kereső véleményformáló réteg szépen be is kapta a horgot. Volt akkor nekünk Beastie Boys és Bauchklang és ezer jóféle cucc, jóféle sör és jóféle helyszín. Nem volt tömeg, se sikítozó tinik, s valóban értő és kellemes közönség gyűlt össze. Szépen hírét is vittük, ez biza klassz volt gyerekek, végre valami, amitől nem tépjük ki a hajunk. Két éve elteltével azonban megtörtént a robbanás, a szerethető fesztivál egy gyűlölhető vurstlivá vált, mintha a Városligetet ötvözték volna valami plázával, s ezt az egészet lepottyantották volna a Balaton partjára. A line-up sokakat nem hozott lázba, s igazán kellemes meglepetések sem érték a bent csámpázó csalódott közönséget. Ahogy a Szigeten, most már itt is egymást érik a szponzorhelyszínek, így egyszerre négy helyről hallod az üvöltő, sokszor kritikán aluli zenét. Nehezen elviselhető az is, ahogy a különböző stílust kedvelő embereket vegyítik, mint egy nagy kohóban, de az Arénában David Guettára önkívületbe esőkben és a Kyoto Jazz Massive-et csukott szemmel élvezőkben vajmi kevés közös van. Az, hogy elektronikus zene, még nem jelenti azt, hogy egy a közönség. Mert nagyon nem. Tény, hogy a fesztivál szervezői koncepciónak tekintik a stílusok vegyítését, s a programfüzet beköszönő cikkében ezt európai, modern hozzáállásnak nevezték, de a valóság igényei nem feltétlenül ezek. Talán kiöregedtünk - gondolhatnánk, s ez részben igaz is, már nem tölt a részegen ugrálás, már csak az tölt, ami valóban érdekel, - de ennek ellentmond, hogy a Balaton Sound büszke a látogatók magasabb életkorára. S hogy volt-e katarzisom? Volt. Utolsó éjjel, mikor elkerekezve a kemping kerítésén megláttam, hogy alig tíz nap múlva Ausztriában fellép az Infected Mushroom. Mert egy elektronikus fesztivál line-upja szerintem így néz ki.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások