Közösség

Egy tengerészlány naplója

4197

Már megbántam, hogy anno nem vezettem (hajó)naplót, így utólag gondolva, jó lett volna, ugyanis a memóriám vetekszik egy aranyhaléval… Tengerész? Ez így elég bután hangzik, de hát tényleg valami olyasmi voltam, vagy mi. Egész életemben egy vágyam volt: csak egyszer lássam a tengert!

Munkaerőm van

Huszonkettő évesen nagyon bennem volt a mehetnék, ezért egy szép napon kitaláltam, én egy óceánjáró hajón akarok dolgozni. Fel is mentem világvárosunkba, bejelentkeztem egy közvetítő irodába, ahol meghallgattak. Egy közös teremben voltunk vagy húszan, kérdéseket lehetett feltenni. Egy-két kérdés, amit ott vetettek fel a kiközvetítendők, azért a rossz memóriám ellenére is megmaradt bennem: „És ha felvesznek dolgozni, van rá lehetőség, hogy az autómat is magammal vigyem?” „És majd az interjún mindent el kell mondanunk, hogy előtte hol dolgoztunk? Mert én voltam sztriptíz táncos is….” Azt a választ kaptam, hogy majd szólnak, ha van valami. Eltelt két hét, amikor aztán felhívtak, hogy lenne egy meghallgatás, egy német cég keres alkalmazottakat. Két nap múlva lesz, menjek fel, ha gondolom. Gyorsan összekaptam magamat, elmentem az interjúra. Németül folyt a meghallgatás, nagyon kedvesek voltak. Szobalánynak jelentkeztem, de túlképzettnek találtak és arról faggattak, miért akarok szobalány lenni, miért akarok külföldön dolgozni. Jól sikerült az interjú, úgy éreztem. Két hét múlva szóltak, hogy két nap múlva be tudnék szállni egy hajóra. Ezt le kellett mondanom, mivel ennyi idő alatt képtelenség lett volna felmondanom, összekészülnöm. Féltem, hogy így már nem kellek, de szerencsém volt, mert rá egy hétre szóltak, hogy három hét múlva indul egy hajó Velencéből. Ezt már elfogadtam, bár kétségek merültek fel bennem, hogy tutira akarom én ezt?el kellett mennem Pestre, befizettem a közvetítői díjat, aláírtuk a szerződést, ami fél évre szólt.

Beszállás

Elérkezett hát a nagy nap. Vegyes érzések kavarogtak bennem. Féltem, izgultam nagyon. Pláne, hogy akkor először ültem repülőre. Hogy az milyen fantasztikus érzés volt! Bár majd elájultam, mikor légörvénybe kerültünk. De amikor a felhők fölé értünk, olyan érzésem volt, mintha a mennyországba kerültem volna. A nap vakítóan sütött, a felhőkön meg-meg csillant a fény, olyan volt, mintha valami vattacukorhegy terülne el előttem és én bármikor beleharaphatnék. Hülye vagyok? Lehet, de én elsírtam magamat, számomra ez akkora élmény volt. Először Hamburgba repültünk, ahol egy nagyon szigorú orvosi vizsgálat volt. Volt olyan, akit hazaküldtek, mivel volt rossz foga! Így aztán mindenki izgult, nehogy gond legyen. Másnap indultunk tovább Velencébe. A velencei repülőtéren várt minket egy pasi, onnét tudtuk, hogy ránk vár, mivel volt nála egy nagy papír, ráírva: Ms. BERLIN. Beszálltunk a kisbuszba, és elvitt minket a hajóhoz. Amikor megláttam a hajót, csak ez jutott eszembe: „Úúúúúúúr Isten…” Ezt nem hiszem el. Ott állt Ő, a Berlin, a kikötőben. Hatalmas volt, eszméletlen nagy. Én csak álltam és néztem. Eszembe jutott, hogy én most, rögtön haza akarok menni. Félelmetes volt az egész: messze vagyok az otthonomtól, nincsen senki, akit ismernék, egy új munkakört kell ellátnom, a szerelmem otthon van… szóval, egyszerűen kész voltam. Igazándiból talán akkor tudatosult mindez bennem.

Seychelle szigetek. Ha a képre kattintasz és láthatod az egész világot!

Munkára!

Miután bementünk a gangway-en keresztül, az első utunk a Hausdame-hoz - ő volt a szobalányok főnökasszonya - vezetett, aki aztán eligazított minket. A kofferjainkat be kellett vinnünk a szobánkba. Rögtön utána elmentünk a ruháinkért, aztán meg irány dolgozni. Mindenki kapott egy másik lányt, aki már régebb óta ott volt és ő tanított be minket, de már élesben! Aznap volt Ein és Ausschiffung (vendégcsere). Miután kitakarítottunk, az ajándékokat kellett kihordani a szobákba - pezsgő, virágcsokor, csokoládé, gyümölcskosár -, mindezzel délután kettőig végezni kellett, mivel akkor jöttek az új vendégek. Miután a vendégek megérkeztek, végig kellett járni őket, szobáról szobára és megtudakolni, van-e valami kívánságuk. Hogyne lett volna….! Így aztán egész délután futkároztunk, mint pók a falon. Este elkezdődött az esti szerviz, azaz megágyazni, a fürdőt kitakarítani, ha kellett porszívózni. Merem állítani, hogy én estére úgy néztem ki, mint egy zombi. Egész nap nem ettem semmit, a hajam is égnek állt, még WC-re se tudtam elmenni, mert egyszerűen nem volt rá időm, még megszólalni is alig tudtam a kimerültségtől. Este tizenegyre végre végeztünk. Nem kellett altató, az tuti. Amikor elindult a hajó, tengeribeteg lettem. Hát ez valami szörnyűséges volt. Három napja voltam ott, de én elhatároztam, hogy hazamegyek. Aki nem volt még tengeribeteg, ő nem tudja, hogy az milyen. Egy idő után olyan érzésed van, hogy minden jobb ennél, még a halál is. Annyira rosszul voltam, hogy még a gyógyszer sem segített. Szinte azt sem tudtam, hogy hol vagyok, alig tudtam kommunikálni. Le kellett mennem az orvoshoz, aki injekciót adott, majd dolgoznom kellett tovább. Nem véletlenül fogytam egy hónap alatt tíz kilót. Hozzátenném, hogy soha nem szoktam meg, hogy hajón kell dolgoznom, azt az imbolygást nehéz elviselni. Volt, akit egyáltalán nem zavart, ezzel én nem így voltam, úgyhogy a hídra - ahol a kapitány tanyázott - csak igen ritkán mentem fel, mivel ott még akkor is himbálózott, amikor nem volt hullámzás.

A munka maga reggel nyolckor kezdődött. Ez azt jelentette, hogy hétkor keltem, utána a közös étkezdébe mentem reggelizni. Meglepően jó kaja volt általában, sok mindenből lehetett választani. Egy szobalánynak átlagban olyan tizenöt szoba jutott. Ez azt jelentette, hogy délután kettőig végezni kellett a takarítással. Tehát, egy szobára átlag jutott huszonnégy perc, de délben még elmentünk ebédelni, tehát még ennyi idő sem jutott. Háromnaponta az összes ágyat át kellett húzni. Havonta egyszer generalcleaninget  - nagytakarítás  - kellett végezni . Időnként clorination-t is csináltunk, ami azt jelentette, hogy a zuhanyfejeket klóros vízben kellett áztatni. Naponta jöttek ellenőrizni a szobákat egy checklist alapján. Ha valamit nem találtak rendben, azt a szobát újra takaríthattad. Ugyebár a fogkefe alapvető takarítási felszerelés volt. A Wc-k tisztaságát úgy ellenőrizték le, hogy fehér kesztyűvel benyúltak a WC-perem alá - hogy ezzel mit csekkoltak, azt nem tudni (szerk.). Mindennek pormentesnek kellett lennie, tehát minden nap porszívózni kellett. Ha kettőkor végeztél, akkor szabadidő volt este hatig. Este hatkor ismét nekiláthattál az esti takarításnak, illetve az ágyakat kellett az alváshoz előkészíteni. Este tízig kellett végezni ezzel. Lassanként megtanultam a hálóingeket különböző pózokba igazítani, az ágyakat úgy igazán kicsinosítani. Ez öröm volt a vendégeknek, és szinte minden este várták már, milyen csodát kreálok megint. Ilyenkor esténként fel kellett töltenünk a gyümölcskosarakat friss gyümölcsökkel. Ahogy látták, hogy jól megy a munka, kaptam Suite szobákat is, amik nagyobban voltak, több munka volt velük, de jobb is volt a borravaló. Hetente egyszer ügyeletes voltam, ami azt jelentette, hogy délután kettő és hat között is kellett dolgozni. Ilyenkor fel kellett tölteni a kocsikat törölközővel, a pantry-t - ahol a szobalányok dolgai voltak - vegyszerekkel, wc-papírral stb. Szabadnap? Az nem volt.

A vendégek

A vendégek általában az idősebb korosztályból származtak. Volt, akikkel nagyon összebarátkoztam. Nem fogom elfelejteni azt, amikor egy idős néninél takarítottam. Szegény az út végén behívott a szobájába, és azt mondta, hogy ő nagyon szeretne nekem borravalót adni, de nem tud, erre az útra is tényleg úgy kuporgatta össze a pénzét. Volt egy kis rózsakeresztje, amit én minden este szépen eligazítottam az asztalán. Nekem ajándékozta azt. Azóta is a pénztárcámban hordom, annak jeléül, hogy a pénz nem minden. Ez egy nagyon szívhez szóló ajándék volt. Volt egy Suite kabinom, ahol a bácsi minden este egy tábla csokit ajándékozott nekem. Nagyon jóban voltam velük. A Hausdame egyik este behívott magához, hogy holnaptól ne takarítsak náluk, mert a bácsi meghalt, ne zavarjam a nénit. Én ennek ellenére bementem hozzá másnap. Szegény néni átölelt és átadott egy tábla csokit, amit a bácsi akart nekem aznap este adni, amikor meghalt. Gyakran történt haláleset a hajón. Ha valaki meghalt, betették a hűtőházba addig, amíg ki nem kötöttünk. De persze nem csak ilyen vendégek voltak. Volt, aki megpróbálta kihasználni a helyzetet. Egy középkorú pasi nem hagyott békén, állandóan utánam koslatott, kérte, hogy üljek az ölébe, a hülye paraszt. Persze, szóltam a Hausdame-nak, aki ezt jelentette a Hotelmanager-nek. Ő meg szépen behívta a vendéget, és elmondta neki, hogy amennyiben nem hagyja abba ezt a magatartást, akkor a legközelebbi kikötőben kénytelen lesz kiszállni. Engem átraktak egy másik stációra, így nem takarítottam azon az úton már az ő szobájukat. Később, miután kiszálltak, küldtek egy panaszos levelet, hogy a szobájukból eltűnt egy nagyon értékes óra, és hogy rám gyanakszanak. A munka időnként roppant gusztustalan volt, és még csak szépen fejeztem ki magamat. Volt pár dolog, amit egyhamar nem fogok elfelejteni. Egyik este, épp mentem beágyazni az egyik kabinba, nyúlok az ágyhoz, erre mit látok?!  Hát az ágy tele volt fekáliával! A hálóing is, amit  nem is cserélt ki a vendég, én ezt nem is értem. Na, a lényeg, hogy utána nézem, a kedves drága vendég, miután bemocskolt az ágyba, kivette a kakit és átrakta a mosdóba, amit szuperül összekent vele, utána meg belerakta a maradványt a kukába. PErsze az alapdolog volt - többször is találkoztam ezzel a jelenséggel -, hogy a zuhanyzó volt szaros! Voltak dolgok, amiket nem értettem meg lehet, hogy nem is kellett.

Ezen a hajón csak négy hónapot voltam. A négy hónap alatt, a szerelmemről kiderült, hogy mégsem olyan nagy szerelem, szakítottunk. Nem tudom, máshogy elmondani, mint hogy egyszerűen kellett valaki, aki mellettem van. Én szakítottam vele, mivel megismertem valakit a hajón. Utána volt még egy kósza utam egy másik hajón, ahol felszolgáltam, de ott csak két hetet dolgoztam. Aztán beszálltam arra a hajóra, ahol is négy évet töltöttem el.

Ms. Astoria

Az Astoria ugyanolyan paraméterekkel rendelkezett, mint a Berlin, azzal a különbséggel, hogy talán valamivel szebb volt. Először egy hónapig, mint szobalány dolgoztam, aztán, felkerültem a recepcióra. Ez így már azért sokkal elviselhetőbb volt. Három műszakban dolgoztunk. 8-12 és 17-22-ig, vagy 12-17 és 20-24-ig, ill. 24-08-ig. Mindegyikben volt jó és volt rossz is. Az éjszakai műszak azért volt jó, mivel az egész nappalunk úgymond szabad volt és azt csináltunk, amit csak akartunk. Így a recepción azért sokkal jobb volt, mivel tiszt lettem. Ez azt jelentette, hogy szabadon mászkálhattam a hajón a vendégek számára fenntartott helyeken is tehát, ehettem velük a szalonban, elmehettem műsorokra, koktélozhattam a bárokban. Ennek a munkának is megvoltak a hátrányai. Egy idő után iszonyúan besokalltam az emberektől. Ha őszinte vagyok, ki nem állhattam már őket. Amikor új vendégek jöttek, teljesen kész voltam már estére, olyan szinten lefárasztottak. Más kérdéssel nem is találkoztam aznap, mint :”Hol van a bőröndöm?”; „Kérek egy széfet!”; "Hol lehet lefoglalni kirándulásokat?”; „Mikor kezdődik a vacsora?”…húúú,  egy idő után tényleg minden az agyamra ment. Volt, hogy elkezdtem beszélni, mire a vendég közölte, hogy nem érti, amit mondok. Erre elmondtam neki még egyszer. Kiderült, hogy a fáradtságtól magyarul beszéltem, miközben én úgy gondoltam, hogy németül beszélek. Volt jó pár igazán szaftos sztori itt is ám! Például, egyik este az egyik vendég odajön hozzám, szegény egy kicsit gázos volt amúgy is, és közli: „ A szobatársam a kanapén ül, és egy zacskó van a fején.” Mondom, ez elég furcsa, de ha ez neki jó, most én mit csináljak? Erre ő: „De nem lélegzik!” Vészhelyzet, walki-talkin hívom a hotelmananger-t, a cruise directort, mindenki megy a kabinba. Később beszéltem az orvossal, és elmondta, hogy a pasas, a kanapén ült, a gatyája le volt húzva, a fején volt egy zacskó és halott volt. Úgy történt e rémeset, hogy a kedves vendég szeretett volna könnyíteni magán (onanizáció) és , ha zacskót húz a fejére, akkor oxigénhiány keletkezik az agyban és így állítólag nagyobbat lehet élvezni. Neki nem jött össze. (Vagy kitudja, miylen is a halál.)  Nem ajánlom senkinek. Másik sztorit  egy nagyon jó haverom mesélte, aki mint Maitre’d  (étteremvezető) dolgozott a hajón. Szóval, gálaeste, kirittyentve jönnek a vendégek az étterembe, az étteremvezető meg az ajtóban fogadja őket, kezet fog velük. Aznap este rohadtul Seegang (nem tudom lefordítani, amikor marhára hullámzik) volt, és mindenki rosszul volt, így elég kevesen jöttek vacsorázni. Jön a pasi, kezet fogott vele, és ahogy megfogta a kezét, a hányadék szépen rácsorgott az öltöny ujjából a kezére. Fúúúúúúúj!!! A legviccesebb talán az volt, amikor Madagaskar-on jártunk. Már éppen indulni akart a hajó, amikor kiderült, hogy az egyik utas hiányzik. Egy idősebb bácsi. Nem is találtuk meg. Egyszerűen ottmaradt Madagaskaron. Évekkel később kiderült, hogy az öreg életjelet adott magáról. Új életet akart kezdeni, hát fogta magát, kiszállt és nem jött vissza. A családja meg kerestette mindenhol Németországból.

Szabadidő

Azért azt nem mondhatnám, hogy nem volt szabadidőnk. A nem tiszti személyzetnek nálunk a szórakozás eléggé korlátozva volt. Igen, ki lehetett menni a hajóról, ha kikötőben voltunk. Volt a személyzetnek egy bárja, a Crew-bár. Ide majdnem minden este lejártunk. Amikor az első hajómon voltam, elkövettem azt a hibát, hogy minden este piáltam rendesen, alap volt a pina colada….szóval, úgy nagyjából minden este bepiáltunk a többiekkel. És persze másnaposan dolgoztunk. Aztán egy idő után belenéztem a tükörbe és azt mondtam, hogy nem ismerek magamra. Ez vagyok én? Komolyan? Ez az életem? És abbahagytam. Ez nem sikerül mindenkinek. Főleg a férfiak vannak gondban ezzel. Időnként voltak Crew-partik is, amikor ingyen volt a pia, így azok mindig nagyon jól sikerültek! Sok esetben, Overnight-unk volt, ami azt jelentette, hogy a hajó több éjszakát is állt egy kikötőben. Na, akkor aztán beindult a bulizás a szárazföldön is. Tisztként a szórakozás már tényleg többrétű volt. Esténként egy koktél valamelyik bárban, a showműsorokat megnézhettük, sőt elvárt volt, hogy ott legyünk, hogy a vendégek találkozhassanak velünk, beszélgessünk velük. Gyakran ezt szívesen meg is tettem, ha olyan vendéggel találkoztam, akit megkedveltem.

A világ sokszínűsége

Elég sok helyen jártam, de sok olyan hely maradt, ahová még szívesen elmennék. Így is hálás lehetek, hogy olyan helyekre jutottam el, ahová önerőmből nem sikerült volna. Hogy merre is? Horvátország, Görögország, Törökország, Ciprus, Olaszország, Németország, Hollandia, Dánia, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Írország, Britannia, Svédország, Norvégia, Finnország, Izland, Litvánia, Lettország, Észtország, Oroszország, Ukrajna,Tunézia, Marokkó, Egyiptom, Málta, Szudán, Szenegál, Jordánia, Szaud-Arábia, Jemen, Kanári szigetek, Gambia, Guinea, Namíbia, Dél-Afrikai Köztársaság, Mozambik, Madagaszkár, Mauritius, Seychelle szigetek, India, Sri-lanka, Kenya, Jamaica, Dominika, Barbados, San-Blas szigetek, Monserrat, Panama, Kolumbia, Venezuela, Guyana, Suriname, Brazilia, Amazonas, Equador, Peru, Chile, Argentina, Uruquay. De biztos sok helyen voltam még, ami most nem jut eszembe.

Olaszországban magával ragadott az ott élő emberek lazasága. Például, hogy egy kávéért majdnem egy órát vártunk. De a pizza tényleg fenséges! Spanyolország, na az isteni! Még nyaralni is elmentünk oda! Az emberek nagyon közvetlenek, és hasonlóan lazák, mint olaszban. Imádtam, hogy kivétel nélkül mindenütt lehetett frissen préselt narancslevet kapni. Barcelonában állt legtöbbször a hajó a Werft alatt. Ilyenkor átvizsgálták a hajót, felújították, legtöbbször egy hónapot ott állt. Barcelona egy gyönyörű város. Megnéztük a Sagrada Familiát, a Park Güellt, csodaszép. Törökországban mindenki el akart venni feleségül, és a bazárban mindenki itatni akart almateával…ami, finom is volt. Norvégia álmaim netovábbja. Amikor először láttam a fjordokat, elállt a lélegzetem. Beértünk a keskeny katlanba, közvetlenül a hatalmas hegyek lábaihoz. Ha felnéztem a hegytetőre, minden ködben volt, de látni lehetett, hogy a hegycsúcsokat hó fedi. A hegy alja és oldala olyan zöld volt, amilyen zöldet én még nem láttam. Patakok zúdultak le a hófödte magasból. Rettentően hideg volt a víz. Eszméletlen látvány volt. Izlandon elmentünk egy fürdőbe. Olyan volt, mintha tejben fürödtem volna. A víz teljesen fehér volt. A vulkáni aktivitásnak köszönhetően nagyon jó meleg volt a víz, miközben kint meg totál hideg volt. Ukrajnában mintha visszacsöppentem volna a régi kommunizmusba. Az a szegénység igazán kiábrándító volt. Persze, vannak ott gazdagok is, hiszen annyi vadiúj, bazidrága autót még nem láttam sehol sem.

Egyesült Arab Emirátusok: ohhhh, yeeeeeesss! My god! I loved it! Itt láttam egy olyan pasit, mint még soha életemben. Egy hatalmas bevásárlóközpontban voltunk Dubaiban. A pasas éppen ment fel a mozgólépcsőn. Egy fehér ruhában volt, olyanban, ami arrafelé szokás. Fekete haj és kék szem. Vicc nélkül, én majdnem elájultam. Nála jobb pasit, azóta sem láttam. Oh, Dubai… tudtátok például, hogy egy dubai-i pasi ha megnősül, az államtól kap egy lakást, és hozományt? A dubai-i nők viszont nem házasodhatnak ki, mert ha igen, elveszítik dubai-i státuszukat. Burj Al Arab a világ legcsodálatosabb, egyedülálló hét csillagos szállodája. Volt a hajón egy vendég, aki ott szállt meg, és mutatott képeket, meg mesélt róla. Azt a pazar gazdagságot!!!! Víz alatti étterem, arany csapok. Egyszerűen észbontó. Bevásárlóközpont, benne sípálya? Itt az sem lehetetlen.

Sehol sem féltem, de Jemenben igen. Amikor kimentünk, mindenütt fegyveres őrök voltak. Csak a bazárba akartunk menni, de nem mertünk kiszállni a taxiból. Az utcán döglött teve. Az egyik szobalányt megkergette egy férfi egy késsel. Valamit inni akartunk, ezért egy hotel étterménél kiszálltunk. Amikor a liftbe beszálltunk, egy férfi jött ki, kalasnyikovval. A hotel halljában volt egy kiállítás féleség. Hát majdnem elájultam. Az egyik képen egy szemmel láthatóan nyugati ember volt, a feje körül egy célkereszt, a kezében pénz. Hát mit ne mondjak, alig vártam, hogy megigyuk a kólánkat, amit csak úgy mertünk kérni, hogy üveges legyen. Az étterem is teli volt ilyen emberekkel, hát szörnyen éreztem magamat. Pluszba rátett még az is, hogy egyenruhában mentünk ki.

Seychelle szigetek az álmaim netovábbja, az Indiai óceán gyöngyszeme. Amikor körülnéztem, úgy éreztem, egy filmben vagyok. Ezt a szépséget nagyon nehéz szavakkal elmondani. Amikor képeslapon láttam ezt a szigetet, úgy gondoltam, hogy biztosan nem ennyire szép, csak megphotoshopolták. Pedig ez nem igaz, lélegzetelállító! A hajóról már láttuk a szigetet, ahová tartottunk, ekkor már észre lehetett venni a hatalmas gránittömböket, ahogy kiemelkedtek a tengerből. Hihetetlen meleg volt. A tengerpart gyönyörű homokos volt, nagyon meleg volt a homok is, égette a lábamat. A víz is annyira meleg volt, hogy szinte nem is nyújtott lehűlést, és annyira tiszta, hogy teljesen az aljáig le lehetett látni. A sziget tényleg olyan volt, mint valami mesebeli táj. Apró utacskák keresztül-kasul, amik aztán kis helyekbe torkollottak, ahol a párocskák simán el tudtak bújni. Hatalmas pálmafák. Ha visszamehetnék valahová, azt hiszem, ezt a helyet választanám, annyira romantikus lehet kettesben ott lenni.

A San-blas szigetek annyira kicsi, hogy nincsen saját kikötője, ezért aztán a mentőhajókkal hajóztunk ki.  Egy kis kikötője volt, fa híddal. Az emberek saját készítésű kis viskókban laktak, ott főztek úgy, hogy tüzet raktak. Mosni fateknőben tudtak. Bájos kis sziget volt. A kisgyerekek mind jó koszosak voltak, nagyon természetközeli életet éltek. Mindenféle kézműves dolgokat árultak, amiket meg lehetett venni. Ha fényképezkedni akartál velük, az egy dollárba került, ezt mindenki megtanulta nagyon hamar és csak ezt lehetett hallani: „one dollar, one dollar….”.

Legelőször azt a tengert, óceánt, amit én elképzeltem magamnak Brazíliában pillantottam meg. Hihetetlenül fehér homokos tengerpart, végeláthatatlan óceán, a víz kristálytiszta, elvarázsolt.  Azért egy kicsit hátrányban éreztem magamat az ottani csajok mellett, mert olyan testük volt, de olyan, ami nekünk Európaiaknak elképzelhetetlen! A fiúk rendesen csorgatták is a nyálukat! Rio de Janeiroban volt overnight-unk, ki is mentünk bulizni. Azért azt hozzá kell tenni, hogy a turistáknak fenntartott rész nagyon szép és európai, viszont ha egy kicsit beljebb megyünk, katasztrofális a helyzet. Leültünk egy bárba, ahol műanyag székek voltak kirakva. Kicsit meg is lepődtem, amikor mozgást érzékeltem a lábamnál és kiderült, hogy egy bazinagy patkány szaladgál fel-alá a lábaim között, majdnem kinyúltam…..

A Karib-tengernél volt először részem abban, hogy „búvárkodhattam”. Amikor először lemerültem, teljesen elképedtem, feljöttem és egyszerűen a csodálkozástól elnevettem magamat. Ez van a lábaimnál? Komolyan?! Hát ez hihetetlen! Mintha egy víz alatti mesevilágba kerültem volna! Aliz csodaországban! Nagyon meghatározó élmény volt ez számomra és hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy ezt is megtapasztalhattam. A lábaim között éppen egy nagy fekete hal úszott el! De fentről ezt nem is lehetett látni! Gyönyörűek voltak a kis színes halacskák. Aztán kiúsztunk a korallzátonyokig, egyszerűen fantasztikus volt. Equadorban is egy nagy élményben volt részem. Elmentünk többen lovagolni, ez talán másnak nem olyan nagy élmény, de annyira könnyednek és szabadnak éreztem magamat, ahogyan belelovagoltunk a tengerbe, a víz az arcomba fröccsent, a hajamat a szél tépázta meg, annyira szabad voltam akkor. Uruquaiban elmentünk a sivatagba motorozni! Na, hát ez is halál jó volt, mivel állandóan elakadtam, a többiek jó pár dűnével odébb voltak már, úgyhogy volt miért imádkoznom. Argentinában lehetett a legszuperebbül bevásárolni. Végre volt a méretemben cipő! És olyan, de olyan fürdőruhák, bikinik voltak, hogy hűűűűűűhhhhhaaaa! Lányok, az egyszerűen eszméletlen! Ode kellene járni bevásárolni.

Az Amazonasnál kis ladikkal beeveztünk az folyó keskenyebb ágaiba, ahol találkoztunk „igazi” indiánokkal. Persze szerintem ezek is csak olyan indiánok voltak, akik a mi kedvünkért szépen beöltöztek. Volt egy kis szőke indiánleányka is, gondoltam magamban, látszik, hogy egy-egy tengerész szépen elszórta itt is a magvait. Naná, hogy itt is „one dollar”-ért lehetett fényképezkedni. Le is fotóztak egy óriáskígyóval, meg egy kis lajhárral, aki úgy visított, mint egy csecsemő. Vittünk az indiánoknak ruhákat, ételt, mindent elfogadtak. A kis szigeteknél egyébként állandó cserekereskedelem folyik.. A bennszülöttek kihajóztak a hajónkhoz a ladikjaikkal, mi vittünk mindenféle olyan dolgot, amit már nem használtunk, ruhákat, horgászbotot, édességet, esernyőt, gyümölcsöt. Ők meg hoztak mindenféle olyan dolgot, amit ők készítettek kézzel. Leeresztettünk egy vödröt, ők beletették az ő cuccaikat, mi meg utána leeresztettük a mi cuccainkat. Emlékszem, egyszer dinnyét vittünk nekik, amit nem tudtunk leereszteni, mivel ugye elég nagy volt. Hát beledobtuk a vízbe, erre vagy öten ugrottak utána kihalászni.

Kollégák és barátok

A hajón nagyon gyorsan kötődnek barátságok, amik aztán miután kikerültél a hajóról, legtöbbször hamar elfelejtődnek. Szokták mondani, olyan egy hajó, mint egy nagy kupleráj, mindenki mindenkivel. Volt erre is példa, de azért a saját tapasztalatom az, hogy akik fix kapcsolatban voltak ott a hajón, azok együtt is maradtak legtöbbször, mivel egymásra voltak utalva. Volt egy fiú barátom, akivel nagyon jóban voltam. A férfiakra általánosságban igaz, hogy minden kikötőben van egy macájuk. A kapitányunknak is volt szeretője a hajón, mindenki tudta. Amikor a felesége jött két hétre meglátogatni, mindenki tartotta a száját és csak mosolyogtunk. Könnyen összejönnek itt emberek, mert nehéz a bezártság, nehéz tényleg jó barátot találni. Mert hiába vannak barátok, de egyik sem olyan, akinek tényleg mindent elmondanál. Ezek a szerelmek általában nem tartósak, mivel a valós életben, a szárazföldön nem állják meg a helyüket. Itt azért választották egymást, mert ez volt a kínálat, viszont a földön nagyobb a kínálat és nem is kell annyira alkalmazkodni, hamar véget érnek ezek a kapcsolatok. Rengeteg barátságot kötöttem, de azóta már csak három ember van, akivel tartom a kapcsolatot.

Nekem sikerült kitörnöm. Nagyon sok ismerősöm van, akik még azóta is hajón vannak, mert a valós életben nehezebb boldogulni. Itt akkor van kajád, ha főzöl, akkor van kimosott ruhád, ha mosol. Karriert is nehezebb csinálni, mivel egy állásra több százan jelentkeznek. A legtöbb pasi, aki hajón van, matt alkoholista. A legtöbb helyen már ki sem mennek, mert minek, már ezerszer jártak ott. A tengeren van az életük, de milyen élet ez? Köze sincsen a valósághoz. Amikor hazamennek a családjukhoz, nem találják a helyüket. A barátok elmaradoztak a szárazföldön, hiszen soha nincsenek otthon. Mi köti őket a szárazföldhöz? A családjuk talán? Maximum. De a hajón is van családjuk. A hajó a családjuk. Van szeretőjük, mi kell még? És szerintem mégis boldogtalanok. Jó volt ott lenni, de elég volt a cigányéletből. Nem bántam meg, hogy kiszálltam és hogy abbahagytam. A töredékét keresem most, mégis boldogabb vagyok. Én megtaláltam azt, amit kerestem. Megvalósítottam az álmomat, láttam a tengert, mégpedig öt éven keresztül! Ezt a sok élményt pedig tényleg soha senki el nem fogja venni tőlem!


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások