Közösség

Vízparti fajhatározó

4186

Szokás mondani, hogy az emberi elme óhatatlanul, kényszeresen címkéz és dobozol, azaz kategorizál. Valószínűleg ebből adódik, hogy ha bármilyen nyilvános területen tartózkodunk huzamosabb ideig, és közben hosszasan figyeljük felebarátainkat, akkor előbb vagy utóbb, de viszonylag jól behatárolható embertípusokat tudunk megkülönböztetni – és minél gyakrabban járunk az adott helyen, annál inkább kikristályosodik bennünk a tökéletes felosztás.

Nos, ha kimondottan a nyárról van szó, akkor a zenei fesztiválok mellett egyértelműen a strand az a helyszín, ahol igazi iskolapéldákkal találkozhatunk, sőt, ez a helyszín még alkalmasabb is a tipizálásra, hiszen kortól, nemtől, vallástól, nemzetiségtől és társadalmi státusztól függetlenül mindenki a vízpartra menekül az izzasztó hőségben. A teljesség igénye nélkül jómagam a következő, némileg variálható, ám alapvetően összekeverhetetlen típusokat tudtam eddig összeszedni:

1. Tizenéves fiúk és lányok rendkívül hangos, gátlástalan hordái, akik embertársaik nyugalmát és idegrendszerét figyelmen kívül hagyva rohangálnak a parton, jófejségből az olyan egyéneket is előszeretettel vízipisztolyozzák, akik nem tartoznak a társaságukhoz. A medencébe mindig iszonyú látványosan csobbanak bele, a hímnemű egyedek pedig időnként röhögve a vízbe hajítják a csupán színleg tiltakozó nőnemű egyedeket, akik mindig fejhangú sikítozással hálálják meg a tréfát. A strandolók többi típusa gyakran igyekszik inkább messzire elkerülni ezeket a csoportokat.

2. Nagymama vagy nagypapa az unokával, ez utóbbit nyilvánvalóan több napja az előbbi gondjaira bízták. A gyermeket persze folyton óvó tekintet kíséri, a nagyszülői aggodalomra pedig bármi okot adhat. Ennek ellenére az unoka természetesen többszörös adagot kap a fagyiból ahhoz képest, amennyit a szülei engedélyeznének neki, ha ők is jelen lennének.

3. Rendkívül gyakori strandoló-típus a komplett család. Két hűtőtáskával és számtalan hátizsákkal jönnek, kis sátrat emelnek fel, anyuka gyakorlatilag szendvicseket gyárt egész nap, amíg a gyerekek kóláért és fagyiért sírnak. Természetesen a család nyitástól zárásig a strandon tartózkodik, előkerül a tollas, a focilabda, az úszógumi. A famíliától persze látványosan elkülönülhet az apuka, aki fürdőszettbe öltözött ugyan, ám a víz környékén csak elvétve lehet vele találkozni, ugyanis eleve a büfé a bázisa. Ha mégsem az, akkor a megfelelő alkalmat kivárva hagyja maga mögött a család többi tagját, hogy a büfébe kísérje a legkisebb gyereket. A jelenet persze előre megfontolt szándékkal az „Egy lángost meg egy kólát Pistikének, lesszives, nekem meg egy korsó jéghideg sört!” mondatba torkollik.

4. Szintén jellegzetes a nagyszámú és láthatóan drága eszközzel érkezett, magányos strandoló típusa, aki többnyire nőnemű. A nagyon márkás fürdőruha önmagában kevés, emellett az ön-körülbástyázás esetével állunk szemben: minél különlegesebb gyékény, nélkülözhetetlen félsátor, felfújható gumipárnák, lehetőleg háromféle, szintén nagyon márkás napszemüveg, mindenféle fényvisszaverők és strandkendők veszik körbe az illetőt. Az értékek miatt és a magányból kifolyólag ez a típus nem nagyon tudja elhagyni bázisát, így főként napozik vagy olvas (többnyire színes magazinokat, szingliregényeket, esetleg Müller Péter műveit, de az sem árt, ha idegennyelvű a könyv.).

5. Tipikus állatfaj a sportolóké is, akik alapból valamilyen vízi sportágban tevékenykednek: már a fürdőöltözetük legapróbb eleme is elárulja tudatosságukat és profizmusukat; sört egyáltalán nem isznak; lángost nem esznek, mert olajos; láthatóan gondosan felépített, precíz edzéstervet hajtanak végre. Húsz hossz úszás egy huzamban, utána szauna. Van valamiféle felsőbbrendűségi érzetük: ritkán keverednek a „pórnéppel”, inkább csak egymással beszélgetnek.

6. Nem túlzottan gyakori, ám megintcsak jellegzetes jelenet, amikor egy híres embert pillantunk meg a vízparton. A „tudjuk, hogy tudják, hogy tudjuk, hogy kik ők” tipikus esete, minden egyéb pedig „híres ember”-függő: valaki kifejezetten élvezi, hogy dagonyázhat a lopva bámuló tekintetek között, és direktben rájátszik az emberarcú sztár szerepére.

7. Kihagyhatatlanok azok az idős hölgyek és urak is, akik többnyire valamelyik gyógymedencében áztatják magukat órákon kersztül, miközben beszélgetnek (gyakran a betegségeikről, valamint a leghatásosabb gyógymódokról), a hímneműek esetleg sakkoznak is. Az öregek természetesen tisztában vannak a strandolás illemszabályaival, és szívesen szóvá is teszik, ha valaki megsérti azokat. Ők keverednek a leggyakrabban nyíltszíni konfliktusba a tizenéves strandhuligánokkal.

8. Az egyik legkönnyebben elemezhető típus a strandon csajozó, vagy épp csak kétségbeesetten csajozni akaró férfié. Azonkívül, hogy ezek az egyének általában nem a hímnem legszebb példányai, általános vonásuk, hogy lehengerlő dumájukkal szeretnék rövid úton meghódítani valamelyik ismeretlen hölgyet. Innentől viszont három alkategóriára bomlik a csoport.

a. A „komolyan” beszélgető típus, aki igazán, mélyrehatóan érdeklődik a préda személyisége iránt: „Mit dolgozol? És, szereted? Itt is laksz, vagy csak nyaralsz? Hol szoktál este szórakozni?” Ez a hozzáállás inkább az üdülőövezetekben (például a Balatonon) fordul elő, afféle előkészítő beszélgetés az esti randevú előtt, már ha egyáltalán sor kerül olyanra.

b. A szemérmetlen típus, aki már-már tapintatlanul, tolakodóan közeledik. Dicsérő megjegyzéseket tesz a nőszemély fürdőruhájának fazonjára, miközben hosszasan és leplezetlenül bámulja azt, sőt, akár még a ruhapántot is előzékenyen, bár teljesen feleslegesen megigazgatja, hogy kifejezze olthatalan vonzalmát.

c. A vicceskedő-jópofa, aki biztosra szeretne menni, és mielőbb túl szeretne esni a reménybeli frigy felvezető szakaszán, ezért már ötezerszer elsütött, ám otthon jól betanult és párszor már bevált poénokkal próbál valami minimális rokonszenvet kivívni a kiszemelt hölgy részéről.

9. Nagy számban képviseltetik magukat strandjainkon a kopasz, kigyúrt, tetovált úriemberek is, nyilván jellegezetes cicababáik társaságában. Minimum két párban érkeznek, fürdeni pedig maguk a férfiak nem nagyon fürdenek, csak a partról figyelik, hogyan lubickol a nőjük. A strandon töltött időnek minimum a felét mobiltelefonálással töltik, ám aközben sem felejtkeznek el róla, hogy folyamatosan feszíteniük kell. (Egy volt barátnőm egyszer abban a kegyben részesült, hogy végighallgathatta a szomszédos pokrócon üldögélő kopaszok vitáját: melyiküknek hány kiló lehet a bicepsze?)

Jómagam eddig jutottam el a Nagy Strandenciklopédia embertani fejezetének kidolgozásában - várjuk tehát az olvasók észrevételeit és további szócikkjavaslatait, nyilván szigorúan tudományos alapállásból.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások