Lélek

Bloggírónia

4175

… tehát az van, hogy mindenki blogot ír. Mindenkinek van valami mondanivalója, csak nem mondhatja el senkinek, elmondja hát mindenkinek? Ez akkor most jelent valamit? Hát, van egy pár megfejtésem rá.

Az első, amit kapásból rávágnék, hogy mindenkinek van valami lelki baja…ezt persze a női szenzitív oldalam mondatja velem. Ezen esetben, kedves lelkibajos embertársaim, azt kell hogy mondjam, hogy gratulálok! Azt hiszem megtaláltátok a gyógymódot a lelki bajaitokra. Érzed hogy fáj valami, leírod – már ez kellemes élmény, nem? Végre kiadtad magadból, jól odamondtad - vagy csak szócafatokat írtál, mindegy, a lényeg, hogy kifejezted, telesóhajtoztad vagy teleüvöltötted a cybervilágot. Kielégültél. Aztán, ha nem vágtad falhoz a tollat…illetve a billentyűzetet, elolvasol mindent, amit leírtál. 

Jó esetben elgyönyörködtet, hogy ez a valami ami ennyire fájt, hogy tudott belőled ennyire szép, igaz, bölcs és egyszerűen irodalmi folyóiratok oldalaira termett írást kihozni. Már látod magad előtt, hogy az ilyen dolgokat késő este a legszuperebb apple laptopon fogod írni, esetleg egy cigi és más ajzószerek hatása alatt. Mivel művészlélek vagy és tehetséges, mindenről eszedbe jut valami frappáns, valami igaz, valami bölcs… hisz annyi baj van a világon, mindent ki lehet írni magadból. Már arról is, ha a boltban 10 dekával többet adott a szemét eladó parizerből és meg sem kérdezte, maradhat-e… Pozitívnak mondanám azt is, hogyha miután elolvastad bajaid wordre vetett krónikáját, egyszerűen elneveted magad. Hogy miért? Mert van úgy, hogy.. és itt most hadd essek a csodálat kútjába… van úgy, hogy írás közben észrevétlenül is olyan dolgokat domborítasz ki, ami kihozza a megoldást, és egyszersmind a problémát semmissé teszi, eltünteti, és csak felesleges nyávogásnak tűnik minden Times New Roman formátumban leírt 12-es betűméretű szó.

S hogy mit mondanék rossz esetnek? Elsőnek például azt, hogyha olvasás közben rájössz,, hogy nem tudsz írni… sem nyelvtanilag, sem irodalmilag; nem állnak össze a mondatok, te nem ide jöttél, nem ezt akartad. (Idézvén nagyra becsült Kovács Ákost…). Ez csak annyiban rossz, hogy belátod, többet kellene vagy kellett volna olvasnod egész eddig lelki bajos életeden keresztül. De hogy optimistán tekintsek erre, belátom, sokfele vihet ez is. Ugye, az olvasás. Miközben eredetileg azért veszed meg vagy ki a könyvet mert te stilisztikát (ez az!) akarsz tanulni, csenni bizonyos általad jól, kevéssé vagy egyáltalán nem ismert írók könyveiből, megérint, sőt belédmászik az író mondanivalója. Megkóstolod, ízlelgeted, és ha tetszik, beépíted…és hoppá, már megint valamivel több lettél…és eggyel kevesebb okod lett a panaszkodásra. S, ha nem, még mindig megnyerted a stilisztikát és máris nem okoz gondot egy-egy kellemes hasonlat vagy remekbeszabott szófordulat leírása…Jól ki van ez találva, mi? Tehát bármit is, bárhogyan írsz magad számára, csak profitálhatsz belőle.

De hátra van még az egész blogolás sava-borsa. Igen, a publicitás. Merthogy a bajodat a világgal osztod meg a legjobb barátnőd/barátod helyett -…különben ő nem is értené, mert mindig ellentmond nekem, állandóan a másik oldalt akarja megértetni velem, mikor arra van szükségem, hogy velem együtt szidja ami vagy aki bánt…micsoda barátnő…micsoda barátnő?…micsoda barátnő! – Hiszen ezzel segít, te buta! – Igen, de én akkor ezt nem látom be, mert elborít a düh és a frusztráció…tehát marad a blog. Leírod, megírod, kiírod és beírod. Valaki ráakad szörfözgetés közben a lelkibajoshupphupp.blog.hu – ra és ő is olvas! Elovassa. Mindent, amit kiadtál magadból Belekukkant a lelked egyik – tegyük hozzá exhibicionista – zugába. Hogy képzeli! – mondanád amúgy felháborodva, de így nem, így azt mondod: „Nézz, nézz még mélyebbre, kutass, fejts meg…és a végső óhaj: Igazolj!” Titokban vagy nyíltan, de mindenki erre vágyik. Hogy az írás, amellett, hogy saját lelked kínjára gyógyír, legyen az másokéra is. Te egyetemes gyógyító akarsz lenni! Egy szellemi vezető! Már ilyenekre gondolsz, mikor leütöd az entert, hogy megnézhesd azt a 35 komment, ami érkezett a legutóbbi posztodra. Persze, előtte még dagad a melled, hogy 35!, kösssz, pedig még csak fél órája van fenn az írás. Remek! Aztán kinyitod őket sorban…. az első egy idióta, aki bejelenti, hogy ő az első bejegyző. Állati humoros, de hagyod, elvégre, neki is adtál valamit. Aztán jön minden, és tényleg rád zúdul a világ…”jaja, az első mondat télleg jó, de a 15.-el nem értek egyet, na,csá”,…Oké, ez akár jó is lehet, de közben rájössz, mert megszámoltad, hogy az első mondat „hideg van.” a 15. pedig az hogy 23… Komolytalan Aztán „a bejegyzés egészét tekintve én felosztanám bekezdésekre, és ma már nem kötőjellel írjuk a papír-zsebkendő szót”, valamint a 34. mondat végén az a vessző, elírás?” Oké, rendben stilisztika. Igen, ebből is lehet tanulni. Őt is kielégítetted, hogy volt lehetősége kiélni azt, hogy megmutassa a világnak, hogy ő bizony tud helyesen írni…

Miután elolvasod, a kedvenc kommenteddé válik a „nagyon igaz amit írsz” kezdetű és végű. Szinte már eufórikus mámorban gondolsz magadra és arra amit leírtál, de az összes vélemény elolvasása után rájössz, hogy ilyenből csak nagyon kevés van. Egészen pontosan öt, de ebből kettő ugyanaz, mert elsőre nem tudta elküldeni…Na, álljunk csak meg….Téged nem igazol a világ! Csakis az az öt, pontosabban négy ember…Csalódottan olvasod a kommenteket újra és újra, hátha, de csak nem találsz többet. Szomorú lettél…lelki bajos…

S hogy mi ebből a tanulság? Kommentelők, hajrá!


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások