Közösség

Menettérti kanapébérlet

4148

Állítólag az egész úgy kezdődött, hogy egy Casey Fenton nevű srácnak volt egy olcsó repjegye Izlandra, de szállása nem. Így teleszpemmelt találomra 1500 izlandit, hogy ki tudná őt elszállásolni. A sikeres út után úgy döntött, létrehoz egy oldalt, amely közösséget épít a világutazóknak. 2003 óta működik a „ha alhatok nálad, alhatsz nálam” szisztéma.

Micsodaa?

Feliratkozol, annyi információt feltöltve, amennyit csak lehet: fényképek, eddigi utazásaid, önjellemzés, érdeklődési kör. Tisztára, mint negyedik általánosban az első angol leveled egy nemlétező penfriendnek. Elidőzhetsz azzal is, hogy ismerősöket keresel, bejelölöd őket, és rövid véleményt írsz róluk. Minél több ismerősöd van, akik nyilatkoznak rólad, annál biztonságosabb szörfölőnek illetve szállásadónak tűnsz. A többlépcsős ellenőrzési folyamat során először megadod az adataidat, majd befizetsz egy országonként meghatározott minimum összeget (nekem 16.39 dollárt szabtak ki, amit nagylelkűen felkerekítettem 17-re), hogy ellenőrizzék, valós személy vagy, van bankszámlád. Juhéj. Majd elküldenek az általad megadott címre egy képeslapot, és az azon szereplő kódot kell beütnöd a weboldalon. Ezáltal hármas szintű ellenőrzött taggá válsz. A következő fokozat a „vouched for” (nagyon megbízhatónak nyilvánítva). A nagyon elvetemültek pályázhatnak az ambassadori címre, ha részt akarnak venni a CS (Couch Surfing) munkájában: az új tagok köszöntésében, a tagok kérdéseinek megválaszolásában.

A félelemben tartott és véres hírekkel manipulált társadalom megütközve nézhet a tagokra: te beengedsz egy idegent a lakásodba? Természetesen nincs száz százalékos biztonság, de ha a parafaktort bő vízzel lenyeljük, a praktikum mögött akár a romantikát is megláthatjuk. Az ingyen szállás mellé kapsz egy lehetséges kölcsönbarátot, egy bennszülöttet, aki segít eligazodni, és nem érzed magad annyira elveszettnek a nagy messzi idegenben. Mindig is irigykedve gondoltam a mesebeli vándorlegényekre, akik az est leszálltával bekopogtak az első útjukba eső kunyhóba, és az anyókától szállást kértek, cserébe meg felaprították a tűzifát. Ha a szerencséjük jó boszorkánnyal hozta őket össze, akkor útravalóként felruházta őket egy különleges képességgel, vagy megtanította őket valami fortélyra. Itt is erről van szó: első kézből kapott élmények csillogó hadával és a világ egy szeletével a szívedben távozhatsz szállásadódtól. Az oldal célja nem elsősorban az ingyen szállás biztosítása a csavargó kapcabetyároknak, (jó hogy, kell egy nemes cél), hanem egy kézzelfogható, mégis világméretű közösség teremtése. Az én személyes misszióm például (mert ezt is meg kell ám határozni) az emberek közti bizalom visszaállítása. Értsd: az én bizalmamat a többi emberben. Olyan sokan megyünk el egymás mellett közönyösen. Nem vagyok egy Teréz Anya, de ha én is jól járok, csapjunk bele!

Jövööööök!

Lássuk a személyes tapasztalatokat. Azért regisztráltam, mert hirtelen felindulásból megvettem egy olcsó jegyet Brüsszelbe, de szállásra már nem maradt pénzem. Körülbelül tizenöt embert kerestem meg rövid üzenetemmel, arra kérve őket, szállásoljanak el két éjszakára, cserébe főzök nekik finom magyar vacsorát. Egy, a belvárosban élő, maláj származású lány lett végül a szállásadóm, aki céges kiküldetésben él Brüsszelben. Viszonylag könnyen odataláltam, viszont időközben kiderült, hogy csak egy óra múlva érkezik, Németországból tart hazafelé egy értekezletről. Hoppá. Sebaj, sétáltam a környéken, bevacsoráltam egy utcai sült krumpli- majd gofriárusnál (kihagyhatatlan, nemzeti ételek viccen kívül), próbáltam felvenni a hely ritmusát. Amikor a lány megérkezett, két puszival fogadott, kezembe nyomott egy lakáskulcsot, és mosolyogva mondta, hogy érezzem otthon magam. Átadtam szerény, sportszelettel kísért ajándékomat. Megmutatta az ágyamat (egy matrac a nappaliban), kaptam törölközőt. Próbáltunk ismerkedni. Hívott, hogy tartsak vele a közeli kocsmába, a barátai már ott söröznek. Zavarban voltam. Ez most bizalom, bennem? Vagy csak úgy tesz? Nem, ez valódi. Fél óra múlva egyszer csak felállt, hogy akkor ő most lelép, a barátjával hazaviszik egy ismerősüket, Brugge-be. Felajánlotta, hogy velük tarthatok, de van jobb ötlete: kölcsönadja a kocsiját, és megkéri egy barátját, hogy vigyen körbe a városon. A barát egy külföldön üzletelő fiatal, román használtautó-kereskedő volt, akit a szállásadóm egy hónapja ismert. És odaadta. A vadiúj kocsiját. Neki. Én meg beszálltam mellé, próbáltam úgy tenni, mintha természetes lenne. Miután kipuhatolta, hogy nem tud felszedni, csökkent lelkesedéssel ugyan, de becsülettel körbevitt a város főbb nevezetességein, majd hazafuvarozott. A szállásadóm éjszakára haza sem jött. Sőt, a következő éjjel sem, legközelebb másfél nappal később láttam, amikor is felvertem álmából hajnal kilenckor, hogy örültem, akkor én indulok haza, köszöntem a vendéglátást. Miután összerakta a helyzetet, kikísért félig csukott szemmel, és biztosított róla, hogy ő is nagyon örült. Összességében tökéletes volt, nem voltak kínos pillanatok (hiszen alig találkoztunk), kényelmes volt, hogy bármikor hazamehettem, és otthonos környezetben hajthattam álomra a sok újdonságtól elnehezült fejemet.

Jössz?

Jöjjön a másik oldal: a fogadás. Mivel a párom egyelőre nem tudja elképzelni, hogy idegenek aludjanak az otthonunkban, viszont édesanyám volt olyan jó fej, hogy felajánlotta, a régi szobámban megalhatnak az arra érdemesek. Nem kötelező mindenkit fogadni ugyanis. Én háromból kétszer mondtam nemet: az egyik próbálkozó csak fel akart szedni, a másik meg utolsó pillanatban találta ki, hogy a megegyezésünk ellenére nem ketten, hanem hárman jönnének. Pedig direkt jeleztem a profilomon, hogy ez nem randiszerviz, valamint maximum két embert fogadok, két éjszaka erejéig (ja, és lakáskulcsot sem adok). A harmadiknak viszont annak ellenére mondtam igent, hogy a bemutatkozó levele nem sikerült túl ígéretesre. Spanyolországból utazik Thaiföldre autóstoppal, de az útlevele Spanyolországban maradt, telefont nem hozott, a bankkártyáját zárolták… Attól tartottam, hogy vagy egy szégyentelen ingyenélő, vagy csak az alkalomra vár, hogy kirabolhassa a szállásadóját. Ezért megkértem, mesélje el személyesen, hogyan történhetett mindez, és a találkozáskor kialakult kép alapján eldöntöm, hogy bízom-e benne.

Végül rábólintottam, és nem bántam meg. Egy jólelkű, kalandoktól és bénázásoktól megfáradt emberkét ismerhettem meg, aki végtelen hálás volt a segítségért. Speciális helyzetére tekintettel négy napot maradhatott nálunk, ami alatt hálából alig mert kimozdulni, és ételt sem fogadott el. Végül csak kirángattam a szobából, hogy betekintést nyerhessen egy igazi magyar, szalonnasütéses ivászatba. Ennek köszönhetően már akcentus nélkül ejti a „szalonna” és a „kolbász” szavakat, és a férjurammal is összecimborált. Az éjszaka közepén, félrészegen egy nagyon kedves üzenettel adta tudtomra, hogy eddigi utazásának ez volt a csúcspontja. Időközben feloldották a bankkártyáját, és az útlevele is szerencsésen megérkezett a címemre, így rögtön továbbindult a mesés kelet felé. Jó utat neki és minden vándor-kalandornak, aki bizalmat helyez az emberekbe!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások