Hirdetés
Lélek

Mindenki az igazit keresi

4151

Az igazi vajon létezik? Márai szerint nem létezik, de a szeretet örök, még akkor is, ha fáj is az igazi hiánya. Párkapcsolati gondok a Mammut M'Art színpadán. "...mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.... azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el." Ez volt a gondolatmenet, ami megváltoztatta az érzelmi életemről való vélekedést, s később, miután rájöttem, eddigi gondolataim nem teljesen helyénvalók voltak, meg is találtam az igazit. Márai Az igazi című kisregénye több mint fél évszázados, de ma, 2009-ben is épp olyan aktuális kérdéseket feszeget férfi és nő között, mint annak idején, 1941-ben. Hisz ezek azok a kérdések, mikre a végső, minden kétséget eloszlató választ megtalálni, s megadni lehetetlen.

Hirdetés

Az igazi furcsa szerelmi négyszögről szól, párhuzamos monológok formájában előadva - s mint ilyen, természetesen színpadra kívánkozik! A Mammut Bevásárló és Szórakoztató Központban most már sorozattá duzzadt M'Art rendezvények során a Kaméleon Clubban - a Mammut II. 4. emeletén - Kőváry Katalin rendezésében merülhetünk bele a megelevenedett szerelmi történetekbe. A színpadi változat a mű négy szereplőjének saját szemszögéből elmondott vallomása, ebből következik, hogy az előadás idején már túl vagyunk a történeten magán. A színpadi játék során persze mindenki megpróbálja igazolni, vagy legalábbis magyarázni korábbi tetteit, gondolatait - ismerős helyzet, ugye?  A vallomások fájdalmasak, őszinték, kegyetlenek, és új megvilágításban láttatják azt a témát, amivel oly sok Márai mű foglakozik: a nő és a férfi örök küzdelmét, egymásra találását és elválását. Itt is találkozások és elválások alakítják a szereplők sorsát, de természetesen – ez is Márai sajátossága – soha nem abba a konvencionális meseszövés-irányba tartanak a szálak, mint amit várnánk. Kiszámíthatatlan és meglepő – de mindig hitelesen emberi – cselekvések és monológok bilincselnek minket, nézőket a székekhez, miközben Márai könnyed szerkesztésű mondatai visznek közel az érzelmekhez, a meg nem érthető megértéséhez.

Márai szentencia-szerű és letisztult stílusa olyan bölcsességekkel lát el bennünket, amelyre talán egyre gyakrabban vagyunk kiéhezve. Nők, férfiak, gondolataik, közös létük, a szerelem - ez Márai világa. Az igazi is erről értekezik, olyan kérdéseket, problémákat vet fel és igyekszik megválaszolni, amelyek mindannyiunk életében megjelennek, nem egyszer, hanem akár többször is. Ettől a színdarabtól, mint regényeitől általában, elvárhatjuk hogy nemcsak szórakoztat, kikapcsol, hanem bizony ad is. Gondolatokat ad, amelyekkel vitába szállhatunk, amikkel gazdagodhatunk lelkileg, szellemileg, és magunkba szívhatunk néhány mástól kapott bölcsességet is. Márait sokan pesszimistaként tarják számon, mert tagadja az oly sokak által vágyott, keresett, kutatott igazi létezését, ám erre a vélt keserűségre rácáfol az, hogy mégiscsak hisz az örökké tartó szerelemben, ami akár a tökéletlen iránt is létrejöhet, s megmaradhat. A hétköznapokban élő emberek - tehát mindannyiunk - számára teljesebb, kielégítőbb élmény lehet a tökéletlen szeretett létezése, mint a reménytelenül hajszolt, idealizált igazié.

A mű megjelenését követően nagy sikert aratott, többen Márai legegységesebb, legértékesebb írásának tartják. Hogy ő maga is értékesnek gondolta, azt az is bizonyítja, hogy majd negyven év múlva, 1979-ben megírta a történet folytatását Judit címmel. Judit Az igazi furcsa szerelmi négyszögének egyik szereplője. Az igazi két párhuzamos monológ, a Judit is monológ-formában íródott, végül Márai megírta a történet harmadik részét „…és az utóhang” címmel. Ebben már az eredeti négy szereplő nem jelenik meg, csak beszélnek róluk.

A M'Art rendezvény közelebb hozhatja a színházat, az irodalmat, és a valóság megpillantásának a lehetőségét a művészeteken keresztül. A darab szereplői Bacsa Ildikó, Györgyi Anna, Mertz Tibor, Varga Zoltán, akik a férfi és nő szerelmét, az elmúlással járó fájdalmat, a Márai által leírt, Kőváry Katalin által megrendezett tanulságokat július 1-jén, szerdán este 8-tól mutatják be nekünk. A nyári színházból lett összművészeti fesztivál mára egyértelműen bebizonyította, hogy a kultúra igenis megfér a bevásárlóközpontban, ahogy az irodalom a színpadon és a vásárlók a nézőtéren.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
Jul
01
tincuu írta:
akkor nem ő volt az igazi.Ő(a nagy) még a lovon ül és keres Téged!:)
19:27
2
Jul
01
tinna írta:
Ez egy orbitál hülyeség! Olyan, h igazi nincs!
Mert minden ember egy álomképbe szerelmes és ha találkozik vkivel, aki egy kicsit is hasít erre az álomképre, akkor azt hiszi, h az az igazi.
Gáz...ez csak kémia...vonzódás vkihez, aztán kiderül, h egy elviselhetetlen emberről van szó.
Az nem lehet az igazi és sokan ezt az ábrándot kergetik egész életükön keresztül.
Nincs, nem is volt és nem is lesz...csak egy újabb dolog amin elszárnyalhatnak a gondolatok.
21:40
3
Jul
01
kerekkocka írta:
Az igaziról annyit, hogy lehet hogy van, lehet hogy olyan mese, mint a télapó. Ezzel a saját lelkünket nyugatjuk meg, hogy lehet jobb lesz az élet, mikor ő felbukkan, de ha belegondolunk, hogy mennyi a valószínűsége, hogy találkozunk vele igen csak elszomorodhatunk. Elnagyolt adatok: 6 millio ember van a földön, a fele férfi. Egy nő élete során talákozik mondjuk 1000-rel, akiket ismer is. Mennyi a valószínűsége, hogy a nagy Ő, mivel határozott névelője van akkor csak egy darab lehet, pont ott él ahol én. Hát elég kicsike.

Az igazit, mi idealizáljuk igazivá a szeretettel. Az igazi, az akit mi annak elfogadunk a hibáival együtt. Nincs egy igazi társ, aki direkt nekem lett teremtve. Bárkivel lehet együtt élni, ha a szeretet és a tisztelet kölcsönös. Nem az igazi nagy szerelemet kell megtaláni az életben, hanem azt az embert, akire mindig lehet majd számítani, akkor is, ha az igazi nagy szerelem már kialudt.

Jó szerelmesnek lenni, én legalábbis nagyon szeretek. De nincs nagy ő! A szerelem mindig, mindenki iránt ugyan olyan!!! Imádnivaló:D
22:22
4
Jul
01
syssy333 írta:
Lerágott csont ez a téma!!! Kár volt megírni!
23:45
5
Jul
02
cickimicki87 válaszakerekkocka írására:
Igazi az, akinek a hibáit is el tudod fogadni, öcskös!
Szerintem, és az élettársam is így gondolja!
00:19
6
Jul
02
cickimicki87 írta:
Amúgy a regény tényleg nagyon jó!
00:20
7
Jul
02
gabe79 írta:
Ajánlanék Mindenkinek egy Napsütötte Toscanat.
Van benne egy nagyon jó mondat:
"Kerestem, de nem találtam meg, de ez nem jelenti azt, hogy nem létezik..."
09:07
8
Jul
02
Briggie írta:
Teljesen egyetértek kerekkockával.
A kémiás dolgot viszont hülyeségnek tartom, mert akkor mindig mind2 félnek vonzódnia kéne a másikhoz (legalábbis eleinte), de ez sajnos nem így van:(
Mondják, h fontos az illat, ami sok egyéb genetikai információt is elárul, de az ember orra már nem olyan érzékeny, h érezze ezeket (hiába akarná tudatalatt "felfogni"), pláne, h elnyomjuk/megváltoztatjuk mindenféle vegyszerekkel a természetes illatot.
Szerintem a kémia helyett inkább a tudatalatti ősi, állati ösztönök játszanak szerepet (milyen erős, milyen intelligens, ránézésre milyen termékeny, utódok táplálása - pl. csípő- és mellméret, stb.), amik a túléléshez és fajfenntartáshoz kellenek, persze h melyik játszik a legnagyobb szerepet, azt mindig az adott környezet dönti el.
09:19
9
Jul
04
kerekkocka válaszaBriggie írására:
én egy vékonyka, kicsinyke leányka vagyok:D:D:D ja és a cicm is picur:D de mégis valahogy elragadom a fiúkat:D bizonyára a belső kisugárzás ;D vagy az állati öszötnök modernizálódtak, mert már nem kell 8 gyerek, elég kettő is :D:D
10:55
10
Jul
05
Briggie válaszakerekkocka írására:
Mondom, az adott környezet dönti el, h mi kell:)
Szerintem ha egy átlagos testalkatú európai nő kimegy az etiópok közé, azonnal termékenységi szimbólum lesz belőle, mert "kövér", és ha idejönne onnan vmi nagy vadász törzsfőnök, nem kellene senkinek, ha nem tud írni meg olvasni, hiába dárdázná a galambokat:)
12:44
11
Jul
05
kerekkocka válaszaBriggie írására:
félreértettelek:D én úgy értelmeztem hogy az adott környezet, mondjuk egy mellszépségverseny:D vagy egy adott férfi véleménye;)
én nem akarok Etiópiába menni :D:D ott nincs kaja:D és én, ha lehet akkor csak eszek, ha boldog vagyok, ha szomorú, ha szerelmes:D
és egy zulu törzsi vadász csávó meg mindig jól jön:D részegen lehet röhögni rajta, hogy hogyan makog, a hétköznapokon meg levadássza a szemét párkányra szaró galambokat:D az írás olvasás meg tök föflösleges, ha nem tud a zulun kívűl más nyelven:D
De ez már nem vág a témába:D szóval kémia kilőve, hibák elfogadva, szerelem megélve, az élet élvezve és minden mindegy már:D de azért jöhet sok pénz meg egy cuki kutya/cica :D
17:35
12
Jul
12
Csibehusi írta:
AZ igazi dobott múlthéten mondván élnie kell még meg hogy nem ezt érdemlem tőle, de ez van. Hozzátette gondolom mély megbánással: BOCS. Még aznap összejött egy 17 éves csajjal, amin mindenki csodálkozott.
Próbálom kiheverni, de 2 év után ha az ember még részvétet sem kap az illetőtől, elég nehezen tud beletörődni hogy ilyen csúnyán kitoltak vele.
Még most sem hiszem el hogy az igazi ezt tette velem. Soha nem voltam még ilyen szerelmes mint belé, és soha nem csalódtam még emberbe és világba ekkorát mint múlthét szombaton.
Nem tudok többet bízni más fiúban.
Ennyit az igaziról. Én hittem benne nagyon is, de ilyen nincs. Ezek szerint...
20:53
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés