Mi ez?

Ki ez? Casanova

4114

Gyakran lehet hallani jellemzésképp, hogy valaki „casanova”. Általában nem a legszebb értelemben használják az emberek, és ha a név eredeti viselőjére gondolnak, akkor végképp negatív véleményen vannak. Végeztem egy rövidke kutatást Casanováról és a huszonkét főből, (aki válaszolt) nyolcan nem tudták, kiről lenne szó, a másik fele a „sokat csajozott”-tól a „nőfaló”-ig tudott róla dolgokat… (A legkedvesebb válaszom a „Köszönöm, semmit!” volt. ) A legpontosabb ismereteket egy hölgy mutatta fel, aki a „bejárta Európát”-on kívül (Egyik kutató szerint 41820 km-t tett meg életében. Lovaskocsival!) szinte az összes negatív tulajdonságát elmondta. 

Tény, hogy tele volt hibákkal, és ezek közül talán legnagyobbnak a mai világban nőügyeit tekinthetnénk. Ezernyi hűséget fogadott, de egyiket se tartotta meg. Ám nem felejtette el őket. Egy Henriette nevű felvilágosult nővel utazott egyszer, aki mikor elváltak, ezt véste a szálló ablakába (1828-ban még megvolt a felírat, hisz egy akkori emlékiratban is szerepel) „Elfelejted Henriette-tet is.” Casanova azonban ezt írta:”Nem, egyáltalán nem felejtettem el, emléke valóságos balzsam a szívemnek.” A sors iróniája, hogy mikor újra találkoznak, Casanova egy másik ővel van, így Henriette csak egy üzenetet küld „a legtiszteletreméltóbb férfinak, akit ismertem” felirattal, hogy ne zavarja meg őket. Egyetlen szó van a levélben: „Henriette”. Kovács Ilona így vélekedik: „A valóságban Casanova mindent vállalt a szerelemért: nyavalyákat, megaláztatást, szenvedést, akár a balek szerepét is el tudta játszani” Mint ahogy azt az ifjú Charpion esete is bizonyítja: mert a nő eléggé megalázta őt, bár az emlékiratok feltehetően nem pontosan fedik a valóságot.. 

Nőcsábász, szoknyapecér… Tényleg ennyire egyszerű az eset? Akkor miért maradt fenn a neve? A XVIII. század tele volt hozzá hasonló nőfalókkal, csalókkal, életművészekkel…! Mi jelentette benne azt a többletet, ami miatt Szerb Antal is annyira szerette? (Az emlékiratok egyik legjobb fordítása tőle származik, bár ez is csak kis hányada a műnek) Mi az, ami miatt Casanova ma inkább fogalom, ami miatt nem személyként gondolunk rá?

Ahhoz, hogy valami képet kapjunk erről, feltétlenül ismernünk kell a kort. Egy olyan arisztokratikus világról kell képet formálni, ahol a nőt még gyakran tárgyként kezelik, és a vonzalmat ugyanolyan szükségletnek tartják, mint az éhséget, szomjúságot vagy az alvást. Ezért nem kell meglepődni, hogy az emlékiratokban szemérmetlenül leírja azt az esetet, amikor csoportosan megerőszakolnak (ha a nő élvezi, így hívják?) egy nőt. Az esetben a legérdekesebb, hogy nem a nő tett feljelentést (Ő, mikor hazakísérték, jó éjszakát kívánt, és megköszönte a jóságukat. A férje meg feljelentette őket, hogy pár férfi elcsalta őt a feleségétől, és kirakták a parton, miközben az asszonyt úri módon megvendégelték egy étteremben, majd hazakísérték!) És itt jön elő a kor másik jellemző vonása: Casanova nem aggódott a feljelentés hírének hallatán (amin egész Velence kacagott), mert vezetőjük egy nemes volt, aki ugyebár szent és sérthetetlen a törvény szemében! Emellett jellemző volt az is, hogy ha megismerkedsz egy csinos hölggyel, és meghódítod, akkor „szabad a pálya”, de ugyanez igaz a nőkre is: ha elcsábítasz valakit, csillapíthatod „éhségedet”.

Ez a kor virágzott, amikor Giacomo Casanova 1725-ben megszületett. Apja színész volt, kik abban az időben sosem maradhattak sokáig egy helyen, s anyja ugyancsak kitanulta a mesterséget az évek folyamán. Ennek következményeképp nagyanyjánál Velencében nőtt fel, és szüleivel nem igazán volt bensőséges a kapcsolata. ezdetben papnak tanult, később joggal foglalkozott. Tanulmányai folyamán szinte minden témakörrel kapcsolatba került a matematikától az irodalomig. Ennek komoly hasznát vette karrierjének építése és szerelmei meghódítása közepette. Nem szerette az üresfejű embereket, és kapcsolatait is állandóan szellemességgel fűszerezte. A testi báj elcsábította, de ha ahhoz intelligencia is tartozott, teljesen elbűvölte, valódi szerelmest tett belőle.

Összességében nem a testi kielégülést kereste, és azt sem úgy, ahogy kortársai: nem akarta teherbe ejteni kedveseit, sőt: mindig tartott magánál „capone anglaise”-t (kondom). Megemlítendő, hogy ágyasai jövőjéről lehetőleg gondoskodott: hozománnyal, jó házasság lehetőségével (maga győződött meg róla, hogy tényleg egymásba szeretett volt kedvese, és a férfi), egyéb lehetőségekkel. Akikről nem tudott, azoktól leggyakrabban a törvény szakította el. Képtelen volt azonban megállni, hogy a buta embereket ne tegye lóvá. Mivel értett a varázslatok hangulatának megteremtéséhez, ezért sok pénzt sajtolt ki ügyfeleiből, akik persze viszonylag fontos személyiségek voltak. Például egy Madam d’Urfé nevű márkinő „sikeres férfiváváltoztatásának” köszönheti , hogy kiutasították Franciaországból. Ezt koronázták meg nőügyei, mert melyik férj szereti, ha feleségét elcsábítják?

A hírhedt velencei Ólombörtönbe viszont egy francia követtel való barátsága juttatta. Akkoriban ugyanis tiltott volt külföldi diplomatákkal kapcsolatot tartani Velencében. Hosszú, és keserves időket töltött ott, mígnem sikerült elsőként megszöknie a hírhedt börtönből. Ez leghíresebb tette, amit feljegyzett a történelem, pedig mennyi mindenben volt még benne a keze: Párizsban megalapította a lotteriát, a mai lottó ősét, kétségtelen, hogy benne volt a keze Mozart Don Giovanni című operájában, nem beszélve arról a lehetőségről, hogy néhány jelenet talán épp Casanova életéből kerülhetett a darabba. Többször vitázott Voltaire-rel, akihez érdekes kettősség fűzte: szeretett volna felnőni a szemében, de az ő életvitele teljesen ellentéte volt a befutott, híres filozófusénak, és így a viták során nem csoda, hogy megalázó vereséget szenvedett.

Matematikai és nyelvtani fejtegetéseit kiadta, de irodalmi megnyilvánulásai jelentősebbek: az Iliász-t olaszra fordította és írt egy balsikerű utópikus regényt is. Legfontosabb alkotása az Életem története, amit franciául vetett papírra. Az érdekes, hogy ezt „antidepresszáns”-ként használta, hisz már öreg volt utazgatni, ami a lételeme volt, így könyvtáros lett Duxban (Waldstein grófnál). Természetesen, kinevették a szolgák, mint egy régi kor bogaras, zsörtölődő bizonyítékát, és már valóban elég csúnya volt a számtalan nemi betegségtől, himlőhelyektől tarkított arca. Kinevették Seingalt lovagot (ezt a nevet az úri társaságokba beilleszkedés végett vette fel), a nemest, és ez elég rossz hatással volt rá. Ekkor kezdett írni. Napi tíz-tizenkét órai munkának közel ötezer oldalas mű lett a gyümölcse, mit a lehető leghozzáillőbb nyelvezetben írt meg. Olyan „kontárnyelvezetet” hozott létre, amit könnyen gyönge irodalmi teljesítménynek vélhetnénk, ám a stílus annyira elragadó, mintha épp élőszóban mesélné a kicsapongó, szerelmes, bolondos, de jószándékú kalandor. 1798-ban halt meg, Duxban.

Végül is mi az, ami Casanovát naggyá tette? A szerelem rabja volt: mivel tudta ezt, ezért inkább a szerelem filozófusává tette magát. Életfelfogásának lehetne tekinteni e mondatot: Filozófus az, aki nem tagad meg magától semmi gyönyört, csak ha azt túlzottan sok szenvedés követné, és állandóan képes a gyönyört megújítani.

(Irodalom:
Hans-Christian Huf: Szfinx
Giacomo Casanova emlékiratai I. és II.)


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások