Közösség

Tombol a nemi erőszak Dél-Afrikában

4113

Minden negyedik megkérdezett dél-afrikai férfi ismerte be, hogy követett már el szexuális erőszakot, és sokan azt is bevallották, ez nem egyszeri eset volt - derült ki egy helyi felmérésből.

Mivel a világon Dél-Afrikában az egyik legmagasabb az ilyen jellegű bűncselekmények aránya, égető szüksége volt annak, hogy megbízható adatokra lehessen támaszkodni a megelőzés, felvilágosítás, s egyáltalán a tájékozódás terén. A felmérést a Medical Research Council (MRC) végezte el, s módszerük a lehető legőszintébb válaszadást tette lehetővé: nem papíron és nem is szóban kellett vallani, hanem egy érintkőképernyős eszköz segítségével adhattak a megkérdezettek teljesen anonim feleleteket.

Az MRC munkatársai 1738 férfit kérdeztek meg, s megdöbbentő eredményeket kaptak. A válaszadók 28 százaléka már erőszakolt meg nőt vagy lányt, 3 százalékuk pedig férfit vagy kisifút. Az erőszaktevők majdnem fele beismerte továbbá azt, hogy egynél többször támadtak meg valakit, s 73 százalékuk az első támadáskor még nem töltötte be a huszadik életévét.

Természetesen a kontinens erős fertőzöttségének okán a HIV fertőzés és az agresszív viselkedés viszonyára is kíváncsiak voltak, s megállapították, a nőkkel szemben fizikális erőszakot alkalmazók között kétszer annyi a fertőzött, mint az átlagos populációban, az óvszerhasználat gyakorisága is jóval alacsonyabb, s ők azok, akik leggyakrabban fizetnek a szexuális szolgáltatásokért. A számokkal zsonglőrködve elmondható, hogy minden negyedik megerőszakolt 25 év feletti nő HIV pozitívként kénytelen tovább élni életét.

Mivel az országban a fenti támadások után elenyésző számú feljelentés történik, a kutatókat igencsak meglepte a tény, hogy minden tizedik férfit kényszerítettek már szexre hasonló neműek. Ez pedig különösen titkolt és kényes kérdés egy olyan országban, ahol a társadalomban a homoszexualitás erősen tabuként kezelt.

Bár a felmérést mindössze két tartományban végezték el, senki nem kételkedik abban, hogy az eredmények mindenhol egészen hasonlóan alakulnának. Okként sok mindent felsorolnak az elemzők a férfiak erőteljes maszkulinitásától kezdve a genderhierarchián keresztül egészen a társadalom és a büntetésvégrehajtás hozzáállásáig vagy éppen a félelemig.

Bár Dél-Afrika a kontinens egyik legfejlettebb országa, a gazdaság, az egészségügy, a mezőgazdaság, a közbiztonság, tehát szinte minden terület ezer sebből vérzik. Ne felejtsük el, hogy ez az az ország, ahol alig tizenkilenc éve, 1990-ben törölték el az apartheidet, azaz a fekete lakosság hátrányos megkülönböztetését. (Természetesen a fehér lakosság határozott tiltakozásával övezve.) Nelson Mandela is ekkor hagyhatta el a börtönt, s három évvel később így lehetett a Dél-Afrikai Köztársaság első demokratikusan megválasztott elnöke. (Egy évvel korábban béke Nobel-díjat kapott.) Azóta a fehérek aránya megcsappant az országban, a gazdaság erősen visszaesett, az aktuális kormányok képtelenek megakadályozni a HIV terjedését, 2001-es adatok szerint a lakosság mintegy 21.5 százaléka HIV pozitív, s ez folyamatosan nő. Elképesztő méreteket öltött a gazdák elleni gyilkosságok aránya, a gyermekek elleni szexuális erőszak, minek 88 százaléka nem von maga után feljelentést.

Az ország aktvistái és felelős politikusai, szakemberei azonnal változást, társadalmi párbeszédet és erős ítélkezést sürgetnek a nemi erőszak kérdésében, s példamutatásra, összefogásra szólítanak fel mindenkit a kormány vezető tisztségviselőitől az utolsó nincstelenekig.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások