Test

Nőjetek mellek, nőjetek!

4057

Will they grow néven indított blogot Martina, s az itt dokumentált házi kísérlet célja nem más, mint egyértelműen kideríteni, vajon a fogamzásgátló tabletta szedése következtében megnőnek-e a mellei avagy nem. Feszülten figyelünk.

A blog univerzális nyelven íródik, semmi fölösleges szövegelés, minden nap egy kép, és kész. Martina úgy nyilatkozott, azért fogott bele ebbe az egészbe, mert komoly komplexusai vannak mellének méreteit illetően, és szeretne nagyobbakat. Mikor tizenéves korában és húszas évei elején fogamzásgátlót szedett, szépen kigömbölyödött, de az azóta eltelt hormonmentes évek visszasorolták őt a kismellűek táborába, és ezzel nem bír megbékélni.

Persze hozzáteszi, mindenki másképp reagál a hormonbevitelre, és még különböző életszakaszainkban is másképp viselkedik testünk, így lehet, hogy semmi változást nem fog hozni a mostani bogyószedés. Mindenesetre ő marad optmista, és egyre csak bíztatja melleit, meg tudjátok csinálni!

Egyébiránt úgy véli, ebben az egész kísérletben semi szexi nincs, inkább tudományos mint erotikus. A képeket minden reggel a konyhában, pizsamában készíti, csak gyorsan fölhúzva a pólót, semmi szexi fehérnemű és semmi pózolás. Az emberek bíztatják, és még olyan visszajelzést is kapott, hogy ha Platónnak a tökéletes mellbimbó ideáját kellett volna elmondania, az pont ilyen lenne. Talán eggyel jobb módszer ez, mint vízzel töltött nejlonzacskókat operáltatni magunkba, de azért beteg egy világ ez...

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások