Közösség

Pusztuljon mindenki!

4048

Sokszor jutottam már oda magamban, hogy a félelem hatalmas vásárlási erőt generál, legyen szó lakásvédelmi rendszerekről, riasztókról, autóba szerelhető kütyükről, önvédelmi eszközökről, gyógyszerekről, gyógyhatású készítményekről, kozmetikumokról vagy éppen tisztítószerekről. Ha félelmet generálnak bennünk, szisztematikusan és alattomosan, akkor idővel elkezdjük rosszul érezni magunkat adott helyzetekben, zümmög a bogár a fejünkben és egyszer biztosan úgy döntünk, megvédjük magunkat.

Megvédjük magunkat mindentől és mindenkitől, az összes élő és élettelen jelenségtől, amitől rettegünk. És ezek többnyire mégis élőlények, tehát elmondhatjuk, hogy nagy általánosságban szuperurbanizált világunkban rettegünk magától az élettől. Undorodunk a póktól, félünk az éjjeli lepkéktől, a gilisztáktól, a nyestektől, az egerektől, minden apró neszezéstől, amit nem elektromos játékszereink keltenek, mindentől, ami digitalizált világunkon és az egyenletes búgáson kívül esik. (Miközben persze félünk a robotoktól is, az önálló életre kelő mesterséges intelligenciától.)

Rettegünk a legapróbbtól a legnagyobbig. A növényekkel kezdjük, mert pollenjeik elpusztítanak bennünket, hát pusztítsuk el előbb őket mi! Pánikban vagyunk a baktériumoktól, a láthatatlan kórokozóktól, mik lesben állnak, alattomosan kapszkodnak a klotyó peremén, a tömegközlekedés kapaszkodóin, a bankjegyeken, a köztéri bútorokon, de ó jaj, még saját lakásunkban sem vagyunk biztonságban. A vágódeszka halálos betegségeket hordoz, a konyhai felületek mindegyikéhez hasonlóan, a mosogatószivacs maga a László Kórház piciben. Súrolni kell természetesen, töménytelen mennyiségű fertőtlenítőszerrel locsolni le mindent, kiváltképp, ha kisgyerekeink vannak, hisz őket bármikor elpusztíthatja egy koszos fogantyú, egy homokozóba pottyant csokoládédarab. Abba a homokozóba, ahol kuyták és macskák is megfordulhattak előtte! Kutyák! Macskák! Akiknek nyála, vizelete és ürüléke fokozottan veszélyes, rettegni és üldöznivaló, hisz az utcára gátlástalanul hugyozó embertársaink végterméke mégiscsak emberi, ellentétben ebeink nyálával.

A szigorúan pórázon vezetett, szájkosárral ellátott, esetleg dobozban szállított házikedvenceken kívül a városba tévedő állatokat ha lehet, eltüntetjük, hisz nem oda valók - mint ahogy történt a Budapest utcáin riadtan bóklászó két vaddisznó esetében is. Pár éve az egyiket konkrétan lelőtték a rendőrök, pedig már a Dunába menekült szerencsétlen! Jogos is persze, egyenlő küzdelem volt. A galamboktól rettegünk, koszosak és betegségeket terjesztenek, ne etessük őket tehát. Elütni természetesen lehet, hisz az csak egy galamb élete volt, semmi több. Egy parafaktorra kevesebb. A szúnyogokat levegyszerezzük, a kullancsokat gyűlöljük, halálos ellenségek ők. Muslicáknak csapda, hangyáknak szintén, csótányoknak idegméreg. Ez a mi világunk, betolakodóknak nincs helyük.

De természetese félünk egymástól is saját világunkon belül, ha már más nem marad. Folyton ott lapul bennünk a félsz, hogy embertársaink kirabolnak, megkéselnek, a metró alá löknek, megerőszakolnak, vagyonunkra, testi épségünkre törnek. Ám ha még ez sem lenne elég, akkor ott van rettegnivalónak mindenki más gondolata. Mi a véleménye rólam? Mit gondol, ha ehhez a ruhához ilyen színű cipőt húzok? Mi a valódi célja? Hazudik? Átver? És tudjátok mit? Még ennél is van tovább. Ha már mindenkitől betojtunk, itt az ideje, hogy összecsináljuk magunkat saját magunktól. Mert nem vagyunk elég jók, elég szépek, elég sikeresek, elég szeretnivalóak, elég gazdagok, elég kedvesek, elég egészségesek, elég fittek, elég népszerűek.

Juj.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások