Test

Halálos ellenséged

4024

Most egy olyan betegségről lesz szó, mely minden nőt fenyeget. A nagykönyv azt írja, hogy általában a 40 év feletti nők betegsége ez, ezzel viszont nem tudok egyetérteni, mivel én is egy vagyok közülük. És nem vagyok még 40 éves. Ezzel élek, már régóta, legalább 10 éve. Nem szívderítő dolog úgy eltöltened a napjaidat, hogy akaratlanul is eszedbe jut, halálos beteg vagy, vagy lehetsz. Rettegek, ha rákszűrésre megyek félévente.

De beszéljünk a betegségről.

A méhnyakrák okozója a legtöbb esetben a HPV vírus. Az a legdurvább az egészben, hogy szinte észrevétlenül terjed közöttünk! És nem csak a nőket érinti, hanem a férfiakat is, akik ugyan csak hordozók, de továbbadják a vírust nekünk, nőknek. Egyébként itt megjegyezném, hogy igen, Uraim, maguknál is okozhat ám ez a kedves kis vírus érdekességeket! Gondolok itt a nemi szervi szemölcsre, hímvesszőrákra (Van ilyen? Nem is hallottam róla eddig.) és végbélrákra.

A HPV

Tehát, a HPV, azaz a human papilloma vírus kedves kis ellenségünk, az egyik leggyakrabban előforduló, szexuális úton terjedő betegség. Bár más módon is terjedhet (pl: bőrfelületek érintkezése, szülés), de a legtöbb esetben inkább erről beszélhetünk. Ez az alattomos vírus hónapokig, évekig lehet teljesen tünetmentes, ám ez nem jelenti azt, hogy nem fertőz. Ha a szervezetedben nincsen jelen, akkor a méhnyakrák kialakulásának esélye egyenlő a nullával. A vírusnak több mint 100 típusa ismert, amelynek nagyjából a fele terjed szexuális úton. A HPV-t rákkeltő képessége alapján két típusba lehet sorolni: magas- és alacsony kockázatú csoport. Fontos tudni, hogy a HPV fertőzöttség még nem jelenti azt, hogy rákos vagy. Ahhoz, hogy a kóros sejtburjánzás kialakuljon, éveknek kell eltelnie. A fertőzöttséget igazolni vagy elvetni a méhnyakrákszűrésen lehet, tehát éppen ezért szükséges az évenkénti ellenőrzés. Ha megállapítják, hogy fertőzöttség áll fent, elküldik a mintát tipizálásra, ekkor derül ki, hogy a vírus melyik alfajával találkoztál. Jó esetben egy jóindulatúval, amely esetleg „csak” nemi szemölcsöt okoz. Legfőképpen azért jó rákszűrésre járni, mert így korán fel lehet ismerni a betegséget, és a 0. stádiumban felfedezett betegség gyógyulása 100 %-os lehet!

A fertőzöttség jelei

Mint azt korábban már írtam, általában teljesen tünetmentes, viszont esetenként érzékelhetőek tünetek, amiket általában nem is ennek tulajdonítanak, mint például viszketés, együttlét alatti fájdalom, vérzés, szemölcsszerű elváltozás a szeméremtesten. Időnkénti vérezgetés, hüvelyi folyás, alhasi fájdalom, deréktáji fájdalom. Ha ezeket tapasztalod, még nem jelenti azt, hogy ütött az órád, viszont érdemes rendszeresen szűrővizsgálatra járni, már csak a saját megnyugtatásod végett is!!

Veszélyeztetettség

A legveszélyeztetettebbek azok a nők, akik korán kezdenek el nemi életet élni, partnereiket gyakran váltogatják (óvszer, lányok, óvszer!!!!!), többször szültek, dohányoznak(!!!!), hormontablettákat szednek (antibébi tabletta, halló!!!)! A személyi higiénia nagyon fontos, elégtelen immunitás, genetikai hajlam. Ugyanakkor meg kell említeni a Clamydiát is, mely ugyancsak oka lehet!

Kezelés

Rossz hír, lányok! A kezelésre a mai orvostudomány állása szerint semmilyen gyógyszer nem áll rendelkezésre. Itt hozzátenném, hogy amikor ez az eset nálam kiderült, nekem adtak gyógyszeres kezelést, mely abból állt, hogy napi 6 darab tablettát kellett bevennem, mely elviekben az immunrendszeremet erősítette meg. Ami sajnos nem erősödött meg annyira, hogy a vírust le tudta volna győzni. Mondhatni hatástalan volt.

A méhnyakrák

Évente több mint 1000 beteget diagnosztizálnak, és több mint 500 beteg hal meg méhnyakrákban ugyanennyi idő alatt! Panaszt sajnos csak akkor okoz, amikor már előrehaladott állapotban van, addig tünetmentes a kis alattomos…. Jó hír, hogy időben észlelve tényleg teljesen gyógyítható! Járjatok méhnyakrák-szűrésre, az életetek múlik rajta!
„A méhnyakrák lehet gombaszerű növedék (fungózus), fekély vagy a kettő kombinációja. A daganatos szövet törékeny, legfontosabb tünete tehát a főként közösüléskor jelentkező “kontaktvérzés”. A kezelhetőség és a diagnózis alapján szokás még befelé terjedő (endofitikus) és kifelé burjánzó (exofitikus) formákra osztani. Ez utóbbit természetesen könnyebb felismerni és gyógyítani is. A méhnyakrák az esetek 99
-ban laphámrák és csak 1%-ban fordul elő mirigyrák.

A daganat kezdetben számos gyökérrel terjed be az egészséges szövetekbe, ezt nevezik infiltratív növekedésnek. A méhnyakrák tehát infiltrálja a hüvelyboltozatot, a hüvelyfalat, a hüvely és méh körüli kötőszövetet (parametrium). Előrehaladottabb stádiumban ráterjed a hólyagra és a végbélre is. Leghamarabb a kismedencei nyirokcsomókba ad áttéteket. Az egész kismedencét kitöltő rák szétroncsolja a hólyagot, a vizeletelvezető rendszert, a széteső szövetek nyomán csatornák – sipolyok vagy fisztulák – keletkeznek a hólyag és a hüvely, illetve a végbél és a hüvely között. Ilyenkor már távoli szervekben is vannak áttétek. A halál leggyakoribb oka a veseelégtelenség, vesegyulladás, szepszis.” (Házipatika.com)

A klinikai stádiumok meghatározása

A stádiumok meghatározása a kezelés megválasztása miatt fontos.
0 stádium: csak a hámra lokalizálódó “in situ” rák.
I. stádium: a daganat csak a nyakcsatornára lokalizálódik
II. stádium: a daganat átlépi a nyakcsatorna határait, és ráterjed a hüvelyre vagy a méhet körülvevő kötőszövetekre (parametrium).
III. stádium: a daganat eléri a medencefalat, ráterjed a hüvely alsó harmadára is.
IV. stádium: a daganat ráterjed a hólyagra és/vagy a végbélre. Túllép a kismedence határain, távoli áttéteket ad. (Házipatika.com)
Teljes gyógyulása II. stádiumon belül még lehetséges!

Gyógyítás

A 0 és I. stádiumú méhnyakrák esetén műtétet alkalmaznak, melynek során a méhnyakból eltávolítanak egy akkora darabot, ahol már az ép felület nem fertőzött. Ha előrehaladottabb, vagy súlyosabb az állapot, a méh eltávolítása is szóba jön. A II. stádium után a műtét előtt és után sugárkezelést végeznek.

Saját tapasztalatom

Nálam a HPV-t körölbelül tíz évvel ezelőtt diagnosztizálták. Persze akkor úgy éreztem, hogy összeomlik a világ, nem tudtam mivel állok szemben. Adtak immunerősítőt, de nem hatott. Aztán évente jártam az amúgy is kötelező szűrésre, és mindig megtalálták, nem tűnt el magától. Három évvel ezelőtt a cytológiai eredményem hirtelen rossz lett, P3. Az orvosom rögtön műtétet javasolt, én viszont úgy gondoltam, hogy előbb természetes módszerekkel próbálkozom. Úgy beszéltük meg, hogy próbálkozzam, aztán három hónap múlva ismételt cytologiát csinálunk. Hát, én próbálkoztam mindennel. Teljesen átállítottam a táplálkozásomat, húst nem ettem, sok zöldség, gyümölcs, nagydózisú antioxidánsokat szedtem, de abba kellett hagynom, mivel látászavart, és szédülést okoztak nálam. Propoliszt ettem, mindent megpróbáltam. Semmi sem bizonyult elég hatásosnak, mivel három hónap múlva ugyanolyan rossz lett az eredményem. Ekkor a nőgyógyászom javasolta, hogy ha nagyobb műtétet nem akarok, legalább egy kisebbet végezhessen el, amivel leveszi a szövettant. Ebbe beleegyeztem, mivel mást nem tudtam tenni, a saját kis módszerem hatástalannak bizonyult.

A műtét hamar megvolt, egy napig kellett csak kórházban lennem. A szövettan sajnos azt mutatta ki, hogy rosszindulatú az elváltozás, így javasolt volt a mielőbbi conizáció. Rá két hétre az is megtörtént. Ekkor bent kellett maradnom a kórházban éjszakára, ahol már másnap megvolt a conizáció eredménye. Szerencsére úgy el tudták távolítani a méhnyak egy részét, hogy a metszés körüli terület már nem volt fertőzött. Azt azért hozzátenném, ki akarták venni egyből a méhemet, folyamatosan azt kérdezgették, hogy akarok-e még gyereket, mert ha nem, az lenne a legmegnyugtatóbb megoldás (nem is volt akkor még gyerekem). Rá három hónapra a cytológiai eredményem P2 lett, HPV nélküli, szerencsére. A nőgyógyászom megjegyezte, ha szeretnék gyereket, most álljunk neki csinálni, mert lehet, hogy később már nem lesz rá lehetőségem. Most lesz 1 éves a kislányom. Sajnos a műtétek miatt koraszülésem lett, hála az égnek, hogy a kicsi megmaradt, a 29. hétre született meg, 1,3 kg-mal és 37 cm-rel. A koraszülött osztályon két hónapot töltöttünk el. Most voltam nemrég megint rákszűrésen. Az eredményem P2, HPV-vel. Nagyon letörtem. Ennek sosem lesz vége, azt hiszem. Jövő hónapban megyek megint rákszűrésre. Elhiszitek, milyen nehéz? Ne hagyjátok, hogy nálatok is ez legyen. Szeretném megérni, hogy felnő a kicsim. Nagyon szeretném. Nem akarom hagyni, hogy neki is ez legyen, éppen ezért időben be fogom adatni a HPV elleni védőoltást.

Remélem, hogy ennek a cikknek a megírásával hozzájárultam ahhoz, hogy jobban odafigyeljetek önmagatokra, hogy felelősen gondolkodjatok a szexről, hiszen az életetek múlik rajta.


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Hozzászólások
1
jún
12
boriska írta:
még a hideg is kirázott:( eddig halogattam a nőgyógyászt, most telefonálok és bejelentkezem! köszi a cikket, nagyon hasznos volt! Kedves Csillagszem, kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánok!
11:00
2
jún
12
donci írta:
én évente 2 szer teszteltetem magam.
11:01
3
jún
12
Hella írta:
Együttérzek veled. Anyukámat is már kétszer műtötték ezen okból és folyamatosan retteg, hogy újra előjön. Nekem elég esélyes egyébként ez a betegség, mert van is a családban, dohányzom, fogamzásgátlót szedek...De rendszeresen járok szűrére, mert tudom, hogy muszáj.
Minden jót kívánok neked és drukkolok, hogy rendbe jöjj, amennyire csak lehet és még az unokáidat is láthasd!:)
11:02
4
jún
12
cotcotgirl83 írta:
Köszi Csillag, rettenetesen hasznosak az információk, és sokkal jobb ezeket ilyen szemszögből olvasni, mintha egy felvilágosító brosúrát kapnál. Persze sajnálatos, hogy ez a huzavona megy körülötted. Jó egészséget és sok boldogságot Pici Grétikéhez is!!!
11:02
5
jún
12
united4ngels írta:
nagyon rossz volt olvasni a veled történteket és gondolom megélni még ennél is rosszabb. viszont nagyon jó, hogy probálod felhívni a lányok figyelmét a rendszeres ellenőrzésre. szerintem is ez a legfontosabb. mivel közeli családtagom nőgyógyászaton dolgozik, ő már látott 22 éves(!!!) lányt emiatt meghalni. azt hiszem ez az értelmetlen halál. én szerencsére még fiatalon megkaptam a HPV elleni védőoltást, de még igy is évente járok szűrésre.
11:03
6
jún
12
Solange írta:
Drága Csillagszem, tiszta szívemből kívánom, hogy minden rendben legyen Veled! Köszönjük h megosztottad velünk életed e nehéz terhét.
Régebben felelőtlen voltam, és tervezem h alaposan kivizsgáltatom magam, az évenkénti rákszűrés pedig alap. Csak találnom kéne egy normális nőgyógyászt végre, aki hajlandó utána járni a folyásom okának, nem csak legyinteni, mert én félek h komoly baj előjele lehet.
11:10
7
jún
12
pyllango írta:
Kedves Csillagszem! Nehéz szavakat találni a viselkedésedre, mert a bátor és a törekvő nagyon enyhe kifejezések lennének. Mindenekelőtt köszönöm, hogy megosztottad ezt a sok hasznos információt, főleg a saját tapasztalatodat! Megmondom őszintén könnyeket csaltál a szemembe ... úgyhogy most annyit írnék még, hogy így látatlanban is nagyon nagyon szurkolok Neked azért, hogy végleg legyőzd az alattomos kórt és megérd még azt is, hogy nagymama legyél!
11:10
8
jún
12
forevermore válaszaSolange írására:
a folyás oka lehet méhszájseb, ezt egy nőgyógyász egyből látja. vagy kúpot ad rá, vagy rosszabb esetben egy kisebb műtét a megoldás. de inkább menj el egy jó orvoshoz! biztos más oka is lehet a folyásnak. nekem magándokim van, nem olcsó, de ez az amire nem sajnálom a pénzt!!!
11:36
9
jún
12
kakukk írta:
Csillagszem, adnék Neked egy telefonszámot, ha érdekel.

Nálunk is diagnosztizálták a HPV-t, én tünetmentes vagyok egyelőre, páromat viszont már fél éve kezelik. Elmentünk egy természetgyógyászhoz, aki úgy kipucol a gyógyfüvekkel, hogy csak na. A HPV-ből gyógyszerrel nem tudnak kikezelni, de a szervezetedet rendbeteheti a természetgyógyász, úgy, hogy a HPV magától takarodik el belőled.
11:43
10
jún
12
miju írta:
Hú, kirázott a hideg!
Jövő héten el is megyek.már halogatom egy ideje, annyira utálok mindent amit orvosok hajtanak végre..
Nem vagy semmi Csillagszem, nagyon nagy kitartást a továbbiakban is!!!
11:45
11
jún
12
kakukk írta:
Egyébként a HPV-t elkaphatod már onnantól, hogy több, mint 1 emberrel volt szexuális kapcsolatod. És orálisan is terjedhet. (szájban lévő apró seb, stb..)
11:48
12
jún
12
kakukk írta:
A természetgyógyász, akihez a HPV miatt fordultunk, nemrég kigyógyított egy házaspárt a HPV-ből. A csávó nem vette túl komolyan eleinte és el is fajult a helyzete, külföldre járkált orvosokhoz. Végül Júlia gyógyította ki a füveivel. És azóta már gyerekeik is születhettek és minden rendben van náluk.
11:55
13
jún
12
macskabreki írta:
És abból mi igaz, hogy csak a 13 éves korig beadott védőoltás ér valamit?
12:07
14
jún
12
tujamag válaszaforevermore írására:
én is magándokihoz járok, de sajnos ő szintén abba a "legyintős" típusba tartozik. eddig bármi bajom volt, sosem bírta megmondani az okát, csak felírt valami kencét, és ha nem hatott, akkor egy másikat. így játszottam pár évig, most már egy ideje nem voltam, valójában arra várok, hogy valaki ajánljon nekem egy normálisat.

XIII. kerületben nem tudtok véletlenül?

amúgy tényleg elég megrázó ez a cikk. képzelem, hétfőtől kitör a nőgyógyász-frász, és a híradósok megdöbbenve számolnak be a rendelők előtti tömegverekedésekről. :D
khm. elnézést. szóval tényleg köszi az infókat, most már én is biztosan elmegyek megint.
12:13
15
jún
12
kakukk válaszamacskabreki írására:
A korhatár 20-25 év is lehet. Lényeg, hogy a védőoltás csak 3-4 fajta, magas kockázatú HPV ellen ad védettséget (16-os, 18-as, stb...) és csak abban az esetben, ha még ne mvagy fertőzött. Márpedig manapság általában már mindenki túl van több, mint 1 szexpartneren, onnantól kezdve pedig már elkaphatod.

Én 25 éves vagyok, 18 éves korom óta van szexuális életem és azóta 4 kapcsolatom volt, plusz a mostani. És HPV-m van. Én halálosan megrémültem.
Pedig egyébként nem kell feltétlenül azonnal halálosan megijedni a HPV-től,
Csillagszem elég súlyos dolgokon ment keresztül (és szívből kívánom, hogy egy napon elfelejthesd ezt a borzadályt, gyógyulj meg!) , de nem fajul el idáig minden eset.

A HPV teszt, meg a 90 000-es oltás kb egy pénzgyűjtő hadjárat. Onnantól kezdve, hogy 40 féle szexuális úton terjedő HPV vírus van a 140-ből és csak néhány ellen véd az oltás, kb pénzkidobás.
Annyi orvosnál voltunk, mindegyik mást mond, de ebben nagyjából egyetértettek.
Nálam pl nem azonosítható HPV-t diagnosztizáltak és tünetmentes is.... és hiába fizettem ki a 6000 forintot a tesztre, nem lettem okosabb. A nődokim is azt mondja, hogy ha baj van, az látszani fog rákszűrésen, majd akkor elég lesz elmenni azonosítani a típusát.
Ha gond van, akkor viszont évi kétszer érdemes rákszűrést csináltatni, hogy mihamarabb fény derüljön a dolgokra.
Mert amúgy ha lekűzdi az immunrendszer, fél év alatt el is tűnhet a szervezetből. De komolyan kell venni a szexet, igen. Válassz magadnak párt minél korábban és vele vigyázzatok egymásra egy életen át. Ha nem, annak súlyos következményei lehetnek, sajnos ez van. A HPV egyébként már kétezer éve is létezett, csak akkor még nem mutatták ki hiperszuper tesztekkel. Ezen kívül még mindenkinek van 50 olyan vacak a szervezetében, ami sejtszinten okozója, kezdete lehet ennek-annak. Vigyázzunk magunkra...
12:29
16
jún
12
Csillagszem válaszadonci írására:
Okosan teszed!
12:40
17
jún
12
Csillagszem válaszaunited4ngels írására:
Az egyik rokonom 16 volt, mikor elkapta. Úgy kb. az első pasijától....szép.
12:41
18
jún
12
Csillagszem válaszapyllango írására:
;) Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy!
12:42
19
jún
12
Csillagszem írta:
Nálunk sem volt senki sem rákos. Sajnos ez sem garancia....:(
12:42
20
jún
12
Csillagszem válaszakakukk írására:
Várom e-mailben! Az lenne a jó, ha itt lenne a közelemben...:S anyagilag is...tudom, hogy az egészség mindenekelőtt, de ennek komoly anyagi vonzata is lesz.
12:44
21
jún
12
Csillagszem válaszamacskabreki írására:
Ez így nem helyes. A HPV elleni védőoltás akkor hatásos, ha az adott szervezet MÉG NEM találkozott a vírussal. Éppen ezért ajánlják a védőoltást olyanoknak, akik még nem élnek szexuális életet.
12:45
22
jún
12
kakukk válaszaCsillagszem írására:
Csepel? Tőlünk 3000 forintot kért... és a kéthavi gyógyfű adag kettőnknek 6000 forint volt. A lenmag meg pl +400 ft. És mikor megyünk vissza "kontrollra", már nem is kér pénzt.
12:54
23
jún
12
Csillagszem írta:
Lányok, tud valaki jó természetgyógyászt itt Veszprém közelében?
12:56
24
jún
12
Csillagszem válaszakakukk írására:
Az nem olyan vészes.
12:56
25
jún
12
forevermore válaszatujamag írására:
sajnos ilyen van, legjobb, ha olyanhoz mész, akinél már járt ismerős, és normálisnak találta. én Anyukám révén járok oda, ahova. és szerencsére meg vagyok elégedve.éppen jövő7en fogok menni az éves szűrésre.
13:05
26
jún
12
Indzso írta:
Nálam egy hónapja derült ki, hogy "fertőzött" vagyok :( az első sokk után derűsebben látom a helyzetet és mint kiderült nagyon sok nő "szenved" ebben betegségeben. Szeretném elkerülni,hogy műtétre kerüljön sor..félek is ám. Csak most látom mennyire fontos nőgyógyászhoz járni...és persze védekezni. Én csak azt nem értem, hogy ezt én akkor tovább tudom "adni"???
13:10
27
jún
12
globe írta:
OFF

Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag stressz-mentesen fel tudok készülni majd az eseményre.
Reggel azonban telefonhívást kaptam a rendelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb
nyugalommal, és csak utána estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt, gyerekek reggeliztetése, öltöztetése,
uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába, óvodába stb.
8:45-re értem haza, nem volt mar idő újabb fürdésre, ezért csak gyorsan felkaptam a mosakodó rongyot a kád mellől, és jól lemostam magam
"ott".
Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az asztalra, a fejemet a fal fele fordítottam, és azt képzeltem, hogy Párizsban
sétálgatok. A doki megszemlélte a terepet, majd így szólt:
- Húha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés...
Nem tudtam, hogy miről beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétáltam "Párizsban". Hazamentem, a nap további része a szokásos rutin szerint
ment, főzés, gyerekek összeszedése, házi feladatok ellenőrzése, stb. Délután fele a lányom ijedt hangon kérdezte:
- Anyu, hol van a mosdórongy a fürdőszobából?
- Kidobtam, vegyél elő másikat. - mondtam neki.
Mire a lányom:
- De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem!

ON
13:18
28
jún
12
Williams válaszadonci írására:
En is evente 2x.

Az oltassal kapcsolatban: nekem azt mondtak erdemes beadni,en meg is kaptam oket(nem csak egyet adnak) lehet nem volt ertelme,nem tudom most mar mindegy.
13:18
29
jún
12
kakukk válaszaIndzso írására:
Igen. Ha van párod, érdemes volna őt is elküldeni megnézetni, mert míg a nőke trendszeresen ellenőrzik, ha jár nőgyógyászhoz, a férfiaknál ez eldurvulhat ellenőrzés hiányában.

Sajnos a két ember oda-vissza fertőzheti egymást, ha az egyik meg is gyógyul. Elég kemény ügy, de türelemmel, óvszerrel elkerülhető ez a jojó effektus. Az óvszert még ki lehet bírni... de mi már gyereket szeretnénk. :(
13:18
30
jún
12
Williams válaszaCsillagszem írására:
Balatonfured jo lenne? En oda jartam mikor meg Mo.-n laktam.Teljesen meg voltam vele elegedve es azok is akiknek ajanlottam.Ha erdekel irj egy mailt.
13:20
31
jún
12
madrid86 írta:
Csillagszem, sok erőt és kitartást kívánok és persze, mindenekelőtt azt, hogy gyógyulj meg és játszhass az unokákkal is! Nagy lelkierőd lehet, én valószínűleg elhagytam volna magam.
Nekem a nagymamám halt meg mellrákban, és 19 éves korom óta szedem a bogyót, ezért félek is minden szűrésnél; idén már voltam és szerencsére negatív, de csajok, én mégis félek, mert mamám is járt szűrésre, és akkor nem mutattak ki neki semmit, egy év múlva pedig már áttétes volt. :(

A párom a második partnerem, és neki ugyan voltak kapcsolatai előttem (az exemnek én voltam az első, így ott nem aggódtam annyira) mégis a leginkább engem is az zavar, hogy 16 éves korom óta van folyásom, minden nap tisztasági betéttel rohangálok, de ezt senki nem kezeli ki belőlem. A mostani orvosomhoz pár hónapja járok (nő nődoki) és nagyon alaposan vizsgált meg a rákszűrésnél, sztem ennyire alaposan még senki nem vizsgált, és pl. tőle tudtam meg 23 éves fejjel, hogy hátrahajló méhszájam van (amúgy ez nem jelent hátrányt) de a folyásomat neki már fel sem hoztam...az összes doki elintézi egy kúppal, ha nem hat, legközelebb másik kúpot írnak fel, és ez így megy amíg el nem unod

Nekem ráadásul egy szexológus is kellene :) de az már rég nem a HPV téma

Szóval félek, mint minden felelősségteljes nő, és nem szexelek fűvel-fával, járok szűrésre DE egyszer sem biztos, hogy ez lesz az utolsó kapcsolatom, a rák veszélye a genetika miatt fennáll, nem használunk óvszert, fogamzásgátlót szedek és nem túl erős az immunrendszerem, mert kb. sosem vagyok levegőn, nem sportolok at all, hülyeségeket eszem és stresszelek is... de legalább nem dohányzom (nem mintha ez számítana)
13:31
32
jún
12
Booo írta:
:(

én 2 hete voltam dokinál, nekem is volt egy P3-som 3hónapja, amire azt mondták, lehet akár 1 kis gyulladás is...de azért aggódom én is...
13:32
33
jún
12
Kudara írta:
Kolleganőmnek (25 éves) tavaly vették észre, hogy méhnyakrákos. Hála az Égnek, csak egy kis darabot kellett kivágni belőle (elég morbidul hangzik) és most rendben van. Szülhet is, csak ne várjon sokat vele.
13:33
34
jún
12
Jucc válaszaglobe írására:
:))
13:36
35
jún
12
forevermore írta:
pfff a kommenteket olvasva.. :( van vki, akinek nincs semmi baja? ez régen is így volt és nem beszéltek ennyit róla, vagy manapság van ez, vagy hasonló minden nőnél...?
13:37
36
jún
12
kakukk válaszamadrid86 írására:
Csak vigyázz az immunrendszeredre. Az pedig a bélrendszerben kezdődik. Érdemes elmenni természetgyógyászhoz. Írisz diagnosztikával megállapítható egy betegség lehetősége, még melőtt kifejlődne. Mikor orvoshoz mész, már késő.

Egy ideig én is szedtem gyógyszert, de három éve leálltam és már sajnálom, hogy valaha is beszedtem egy szemet. Akármit mondanak, hogy ilyen meg olyan alacsony hormontartalom... a test természetes működését módosítja... ez a sok szar... nem csoda, hogy ma már kb mindenki rákban purcan ki.
13:46
37
jún
12
Solange válaszaforevermore írására:
Hidd el, én sem sajnálnám, de a 10 ezret elkérő mindig lactacyd feminra irrigátort javasolt (évek óta kivonták a forgalomból, pedig az tényleg jó volt), meg felváltva adott pimafucin és betadine kúpot. Otthagytam egy 6 ezret elkérőért, aki mindig megmutatta a kis kamerájával h belülről is lássam, milyen gusztustalan problémám van, majd megnézte mikroszkóppal h nem gomba. Ennyi. Mást nem tesznek, éljek együtt a q*rvára zavaró, de neki nem létező gondommal. Na mindegy, ez semmi a HPV okozta szörnyűségekhez képest!
14:13
38
jún
12
tein írta:
ez egy nagyon ütős cikk és szerintem a célját elérte, mert biztos, hogy sokan kapták fel most a fejüket. kívánom mindenkinek, Csillagszemnek is és a többieknek, akiknek bármilyen hasonló problémájuk van, hogy minél hamarabb gyógyuljanak meg!! de tényleg, különben irgumburgum lesz. :)
14:33
39
jún
12
Csillagszem válaszaIndzso írására:
Természetesen. Egy férfinak továbbadod, onnét meg ő adja tovább további nőknek. Óvszer!
14:44
40
jún
12
Csillagszem válaszaglobe írására:
Öööööö.....akkor most mi van? :)
14:45
41
jún
12
Csillagszem válaszaWilliams írására:
Hát, mindenkinek azt mondják, hogy hogyne, kapjad meg. De tényleg mit sem ér, ha már érintkeztél a vírussal....
14:46
42
jún
12
Csillagszem válaszamadrid86 írására:
A hátrahajló méh, ha jól tudom, a teherbeesésnél lehet gond. Szexológus? Ha tudok, segítek!
14:48
43
jún
12
Csillagszem válaszaBooo írására:
Gyulladás? Gondolom HPV-re teszteltek, nem?
14:49
44
jún
12
Csillagszem válaszaforevermore írására:
Régebben, lehet hogy ugyanígy volt, viszont, régebben nem volt egy embernek ennyi szexuális kapcsolata.....nem?
14:50
45
jún
12
Csillagszem válaszaSolange írására:
Egyébként nekem is folyamatosan folyásom volt, és nem bírtak kiorvosolni belőle, hiába mentem orvostól orvosig...nem értem.
14:51
46
jún
12
Csillagszem válaszaSolange írására:
Egyébként nekem is folyamatosan folyásom volt, és nem bírtak kiorvosolni belőle, hiába mentem orvostól orvosig...nem értem.
14:51
47
jún
12
delicious írta:
Drága Csillaszem, megkönnyeztem a történetedet... Remélem minél hamarabb rendbe jössz!
Tényleg nagyon hasznos volt ez a cikk, köszönjük. Gondolom nem kis lelki erő kellett ahhoz, hogy ezeket átélve még meg is oszd velünk a történteket.

Nekem is volt hasonló tapasztalatom, bár az nem a hpv-ről szólt. 22 éves voltam, amikor daganatot találtak először az egyik, aztán a másik mellemben is. Mivel nem tudták eldönteni, hogy jó vagy rossz indulatú, ezért megműtöttek, eltávolították ezeket a részeket. Fel sem fogtam a doki szavait a műtét előtt, amikor megkérdezte, hogy ha a rosszabbik esetről van szó, beleegyezem-e, abba, hogy a hónaljamból a nyirokcsomókat is eltávolítsák. Bambán annyit válaszoltam, hogy persze. Hihetetlen volt számomra, hogy ez velem történik. Hogy akár halálos beteg is lehetek. Hála Istennek, nálam nagyobb volt az ijedtség, mint a gond, zsírcsomónak titulálták a daganatokat, de ez a műtét és az ezzel járó idegeskedés és utánajárás megtanított arra, hogy az egészség mennyire fontos, és hogy ne érezzem tehernek azt ha szűrésre kell mennem. Sajnos a betegségek nem válogatnak, ezért én is javasolnám, hogy minél gyakrabban járjunk szűrésre! Vigyázzatok magatokra!
15:01
48
jún
12
Williams válaszaCsillagszem írására:
Nem tudom,biztos igy van,nem vitatom.
Semmilyen nogyogyaszati gondom nem volt soha de igy is bennem van a para es evente 2x kotelezoen megyek.De azert annak orulok h itt kint sokkal jobb az egeszsegugyi ellatas!
15:05
49
jún
12
saakena válaszaCsillagszem írására:
védőoltást hol lehet kapni? és van valami előfeltétel, hogy megkapd?
15:12
50
jún
12
xameee írta:
Én csak kitartást tudok kívánni, Csillagszem! De abból sokat!
Bevallom töredelmesen, 2 éve nem voltam szűrésen, mert Veszprémben még nem sikerült normális dokit találnom, a debreceni orvosom meg sosem ér rá, amikor otthon vagyok. Furdal a lelkiismeret, ezek után meg be is paráztam teljesen. Szóval ha valaki tud Veszprémben jó magándokit, megköszönném, ha megírná nekem!
15:14
51
jún
12
kakukk válaszaCsillagszem írására:
Hát ja... ami most megy, az már beteges. És elég egyszer egy ilyen promiszkuis emberrel szexuális kapcsolatba kerülni... A pároddal egyébként mi a helyzet, Csillagszem? Mármint HPV-ileg.
15:15
52
jún
12
Liacalifornia írta:
Iszonyú volt ezt végigolvasni. Most, hogy jobban belegondolok, nagyon jól tudom, hogy legalább fél évente el kellene járnom nőgyógyászhoz, de mióta nemi életet élek, azóta csak 1x voltam. Most nagyon meg vagyok ijedve. Hamarosan el is megyek.
Remélem minél hamarabb meggyógyulsz, és a kislányod is egészséges lesz :)
15:18
53
jún
12
Liacalifornia válaszakakukk írására:
Megkaphatnám a telefonszámot e-mailben?
15:19
54
jún
12
Williams válaszasaakena írására:
Bar ez nekem szolt.....nem csak egy oltast kapsz.A nogyogyasz elmond mindent ezzel kapcsolatban.Nem tudom h most hogy mukodik,nekem ki kellett valtanom oket gyogyszertarban. 90.000 ft volt. Nem tudom azota tortent-e valami valtozas vagy van-e rajta tamogatas.
15:34
55
jún
12
Csillagszem válaszadelicious írására:
Az ember mindig azt gondolja, hogy vele nem történhet ez meg....
15:38
56
jún
12
Csillagszem válaszaxameee írására:
Én veszprémi vagyok. Dr. Csongrádi. Ha kell a száma, elküldöm, írj mailt.
15:39
57
jún
12
kakukk válaszaLiacalifornia írására:
Tényleg érdemes eljárni. Nekem minden alkalommal P1 lett az eredményem rákszűrésen, ami a lehető legjobb.
Mindig mondta is a dokim, hogy olyan vagyok, mint a biosz könyvben, meg, hogy a p1 kb csak akkor jön ki, ha az ember apáca.
4 partnerem volt a párom előtt, aki 30 és szintén 4 partnere volt előttem, tehát ,mégcsak nem is kell hozzá promiszkuis életet élni, hogy elkapja az ember.
Aztán véradás után hívtak, hogy valami nem stimmelt a párom vérképével... kiderült, hogy hpv, rohantam is a nődokimhoz, hogy akkor most mi van. Akkor lett p2, ami egyébként még mindig jó és innen még visszafordítható a dolog, ha az ember vigyáz az immunrendszerére és az évi 1 helyett évi 2x jár szűrésre. Ha már sejthető a baj.
15:40
58
jún
12
kakukk válaszaWilliams írására:
Nincs. :(
15:40
59
jún
12
Csillagszem válaszakakukk írására:
Hát, gondolom, ha mástól nem, akkor tőlem biztosan elkapta. De elviekben most meg már ne is akarja továbbadni, mivel el is vett feleségül!:)
15:41
60
jún
12
Csillagszem válaszakakukk írására:
P1???? Bakker, nem vagy te még szűz? A legritkább esetben van P1...:)
15:42
61
jún
12
Williams válaszakakukk írására:
Ez szomoru de sejtheto volt. Egyes orszagokban teljesen ingyenes sot kotelezo a 13 eletevet betoltott lanyoknak.
15:44
62
jún
12
zzs írta:
ugye a sima cytologia szűrés ezt is kimutatja...?

(ja és plusz egy indok hogy a barátommal örökre együtt legyünk, akkor emiatt nem kell aggódni haha :P )
15:44
63
jún
12
kakukk válaszaCsillagszem írására:
:)
És őt kivizsgálták?
Nálad egyébként volt valami tünet, vagy mentes voltál?
15:46
64
jún
12
pupakzsemle válaszaglobe írására:
jááááájjjj:DDDDDD
15:54
65
jún
12
kakukk válaszaWilliams írására:
Úgy tudom, Magyarországon egyedül Székesfehérváron vehették igénybe ingyen 15 éves korig.
16:01
66
jún
12
donci válaszaWilliams írására:
az oltàs csak akkor ér valamit, ha az illetönek még nem volt szexuàlis kapcsolata, ill. aktusa.
magyarul: még nem feküdt le senkivel... ez az én idömben kb.16-17év volt, manapsàg màr a 13évesek szülnek.
aki meg vàltogatja a partnereit mint màs a kilincset, annak meg csak a gumi segitene.
16:02
67
jún
12
kakukk válaszazzs írására:
Kimutatja, ha van miért aggódnod. Azt nem, hogy milyen HPV-d van, HPV tesztet csak akkor érdemes, ha diagnosztizálni szeretné az ember, hogy milyen típus. Esetleg fiúknak érdemes, mert ők ugye ritkán járak évi rendszerességgel vizsgáltatni magukat...
16:03
68
jún
12
kakukk válaszadonci írására:
Még a gumi sem, merthogy úgy is simán továbbadható. A beteg felület lehet olyan része a nemi szervnek, amit nem fed az óvszer. És amin mégcsak nem is látszik, hogy beteg felület...
16:05
69
jún
12
kirandulOK válaszaSolange írására:
Nekem is nagyon sokáig volt ilyen problémám, elég hamar diagnosztizálták a Candidát. Jártam orvosról orvosra, kaptam mindenféle kenőcsöt kúpot, ideig óráig segitett aztán semmi, súlyos ezreket költöttem. Aztán utánajártam, utánaolvastam a témának, kiderült, hogy nme vagyok egyedül a világon, sőt szinte "divatbetegség". Egyetlen orvos kivételével soha sehol senki nem mondta, hogy figyelj ember, változtass az étkezési szokásaidon! Mert a gobmát a cukor táplálja, szóval kb. úgy kellene enni mint a cukorbetegenek, no szénhidrát, no fehér cukor, + nem árt mozogni.
Nem tudom, hogy neked ez lehet-e a problémád, elég durva hogy még csak nem is diagnosztizálták, de esetleg próbálj meg odafigyelni erre, hátha segit.
Csillagszemnek én is köszönöm a cikket, én halatszgatom egy pár hónapja a szűrést, de nem fogom! Kitartás!
16:10
70
jún
12
tujamag válaszamadrid86 írására:
igenis számít, hogy nem dohányzol!! fogamzásgátlóval együtt trombózisod lehet már 30 éves korodban, és a fertőzések esélyét is növeli. szerencséd van, hogy még nem szoktál rá. én sajnos igen... :(
17:16
71
jún
12
szederke írta:
huh lehet ideje lenne elmenni nőgyógyászhoz...
17:22
72
jún
12
Csillagszem válaszazzs írására:
Szerintem igen, de kérdezz rá!
17:22
73
jún
12
Csillagszem válaszakakukk írására:
Gyakran volt folyásom, de ennyi. Arra gondoltam, ez normális. Mondjuk lehet, hogy nem is ettől volt.
17:23
74
jún
12
Csillagszem írta:
Lányok, (és Globe...hi-hi) köszi szépen, hogy elolvastátok! Jól esik, hogy ennyien hozzászóltatok és hogy bátorítatok!
17:25
75
jún
12
madrid86 válaszatujamag írására:
egyik ismerősömnek is lett a bogyótól, pedig nem is dohányzott, szegény azóta gyógyszert szed rá (valami véralvadásgátlót, ha jól emlékszem). A cigi meg fúj-fúj büdös szar... :) tessék letenni, amíg nem késő...párom apukájának a tüdejéből már kivettek egy darabot, áttétei vannak és nem is folytatom tovább...szóval tessék letenni, oksa? Fiatal vagy még, ne nyírd ki magad!
17:46
76
jún
12
tujamag válaszamadrid86 írására:
könnyű mondani, de ha egyszer olyan johhóóó... :'( a függőség már csak ilyen.
18:34
77
jún
12
madrid86 válaszatujamag írására:
:) tudom, mert anyum 16, apum 12 éves kora óta szíjja :) hallanád aput, hogy kel reggelente...a fél órás köhögés már kihagyhatatlan...nah, de nem térítek, én net-és este ruhástól az ágyon elalvás függő vagyok :D (nyugi, hajnali egykor aztán lefürdök...olyan pontosan kelek 1-kor, mint a vekker...csak hát nah, nekem ez is elég káros) :)
18:59
78
jún
12
katicabogar írta:
nekunk egyetemen beiratkozaskor szukseges volt negativ hpv vervizsga, akkor nem ertettem hogy minek kellett, meg utolso pillanatban futottam a papirok utan, vagy 5szor szurta at a venamat az uj aszisztensno, de vegulis legalabb tudok valamit...
aztan meg az iden kiderult hogy egy nagyon fiatal ismerosomnek nagyon elorehaladott mehnyakrakja van es teljesen ledobbentem.

a lanyaimat biztos beoltatom, ha nem lesz penzem akkor inkabb nem eszek, de ezt mindenkinek megkene tennie...hogy csokkeentsuk az eselyeket
20:19
79
jún
12
eamane írta:
Köszi szépen ezt a nagyon részletes és életszagú cikket! A cikkírónak mielőbbi gyógyulást kívánok, és sok erőt a további küzdelemhez!

Hát, ezért mondom én, hogy a tabletta nem elég egy nem elég komoly vagy nem monogám kapcsolat esetén... Sok felelőtlen ember mászkál az utcán, így az óvszernek szerintem alapnak kellene lennie minden helyzetben. Sajnos sokan nem így gondolkodnak...
20:25
80
jún
12
dveszter írta:
én azt tanultam, hogy a HPVátmászik az óvszeren , mert nagyon pici.
23:10
81
jún
12
dveszter válaszamadrid86 írására:
mindenkinek van "természetes" folyása, a huvelyváladék mennyisége és minősége a ciklusnak megfelelően változik. akkor van probléma, ha a folyás gondot jelent, azaz megváltozik az állaga, szine, viszketes erzel. de ha jartál nőgyógyásznál, akkor biztos nincs semmi baj a folyásoddal, mert ha valami fertőzés jelen lenne, azt észrevette volna, akko is ha méhszájsebed van.
23:21
82
jún
13
mademoisellle válaszakakukk írására:
Komoly a cikk, és jókor jött....
1hete kapott a barátom egy smst az exétől hogy "köszi a HPV-t, használj gumit"
KEMÉNY.
Tudom hogy ő nem csalta meg,de végülis ez most mindegy is.
Egyből elmentem, kedden derül ki az eredmény, a cikk után egyre jobban aggódom,.....
Imádkozom...
00:39
83
jún
13
mademoisellle válaszakakukk írására:
Komoly a cikk, és jókor jött....
1hete kapott a barátom egy smst az exétől hogy "köszi a HPV-t, használj gumit"
KEMÉNY.
Tudom hogy ő nem csalta meg,de végülis ez most mindegy is.
Egyből elmentem, kedden derül ki az eredmény, a cikk után egyre jobban aggódom,.....
Imádkozom...
00:39
84
jún
13
bluemoon válaszamadrid86 írására:
Szia!
Kell még szexológus? :D
Tudnék ajánlani, ha érdekel.
09:40
85
jún
13
bet írta:
bocs, nem olvastam el mind a 84 hozzászólást, csak a cikket, de azzal kapcsolatban van pár dolog, amit megjegyeznék (a nőgyógyászom mondta, tehát "talán" van valamennyi igazságalapja):
- a hpv nem okozója a méhnyakráknak. pontosabban ezt még nem sikerült konkrétan bebizonyítani, mert azt lehet látni, hogy méhnyakrák ki tud alakulni e nélkül is és rengeteg nőnek viszont nincsen rákja a vírus megléte ellenére sem. tehát a szakirodalom csak együtt járásról beszél, nem pedig ok-okozati viszonyról.
- hpv ellen sajnos az óvszer sem véd!!! :( vannak olyan fajtái, amelyek óvszerhasználat ellenére is átkerülhetnek a másik félre.
- a védőoltás csak összesen kb. 6 hpv típus ellen ad védettséget a több, mint 100 féléből. (lehet, hogy nem 6, hanem annál kicsit több, már nem emlékszem pontosan, illetve lehetséges, hogy azóta "fejlesztettek" rajta.)
- a szexuálisan aktív nők kb. 70-80%-a életében legalább egyszer megfertőződik, csak nem is tud róla, mert általában 2 éven belül legyűri a szervezet saját magától.

nekem is volt egyébként hpv-m, ráadásul magas kockázatú.
emlékszem, hogy megkaptam az eredményt (valami recepcióstól vagy asszisztenstől, mert amikor mentem érte, a dokim nem rendelt) és ott bóklásztam a klinika folyosóján pityeregve, hogy valamelyik orvos mondja már meg, mit jelent pontosan az, amit a lapon látok, mert csak azt tudtam, hogy ez nagyon fos. egy rohadék sem akarta megmondani, mind azzal küldött el a picsába, hogy ők azt nem tudják... aha, nőgyógyász létükre. persze.
aztán amikor beszéltem végre a saját orvosommal ő is azt mondta, amit csillagszem, hogy csak immunerősítéssel lehet megszabadulni ettől - ha egyáltalán meg lehet...
akkor elkezdtem mint a kisállat szedni olajfa levél kivonatot, mert az egyik ismerősöm azt mondta, hogy az nagyon jól kitisztítja a szervezetet. ha jól emlékszem, kb. 1 hónapos méregtelenítő kúrát csináltam vele meg egy tisztító hatású teával, utána pedig neki kezdtem az immunerősítésnek: reggel actimel, délben immunerősítő tea, esete bazi nagy adag c-vitamin, egészséges táplálkozás, jóga, pozitív gondolkodás, mindenkutyafasza.
fél év múlva visszamentem a puncidokihoz, lecsekkoltatott a laborral és közölte, hogy meggyógyultam. :)

nem biztos, hogy ez mindenkinek segít, de ha valaki már régóta küzd ezzel és más nem jött be neki, akkor annak ártani biztosan nem árt...
sok sikert a gyógyuláshoz! :)
09:42
86
jún
13
bluemoon írta:
Kedves Csillagszem!
Hálás köszönet a cikkért!
Erőt, kitartást kívánok Neked, és én is nagyon remélem, hogy egészségesen megérheted, hogy az unokáidat is a karjaidban tarthasd!
Ugyanígy jobbulást, kitartást kívánok a többi hozzászólónak is!
09:43
87
jún
13
bluemoon írta:
Sokan említitek az immunerősítést...
És hát az egészségünk, ellenállóképességünk a beleink tisztaságán (is) múlik...
Ez már nagyon-nagyon reklámnak számít, ha javaslok egy oldalt, hogy nézzétek meg?
A galériában elég borzalmas képek árulkodnak arról, hogy mi minden lapul az ember beleiben, mérgezve, és legyengítve a szervezetét...
Íme a link:
http://www.drnatura.hu/
09:50
88
jún
13
bagoj válaszaCsillagszem írására:
Nagyon együtt érzek veled, gyógyulj meg minél előbb, minél teljesebben! Most sokan drukkolunk neked, hátha az is használ egy kicsit. :)
És köszönet az őszinteségért, többet ért, mint bármilyen hivatalos kampány.
12:10
89
jún
13
csiliscsoki írta:
Sok erot es kitartast kivanok Csillagszem! Nagyon tetszett a cikk! Es egyetertek az elottem szolokkal: tobbet ert mint barmelyik hivatalos kampany! Remelem meggyogyulsz! Szurkolok Neked!

Egyebkent en mar 18 eves korom ota maniakusan jarok nogyogyaszhoz! Az anyukam az osztalyon dolgozik...es hozza haza az infokat! Egynemelyik borzaszto! sot mikor zsenge erettsegis voltam egy honapot segedapolokent ledaraltam ott en is - mondhatni az alatt az egy honap alatt megjartam a poklot is... szornyu es megdobbento dolgokat lattam, es mondhatni egybol kinyilt a csipam.... azt hiszem onnantol kezdve jarok evente 2x nogyogyhoz.... Ha tehetnem gyakrabban mennek.... es nem azert mert imadom! :S

Csak meg egy megjegyzes: a viszketes, folyas kapcsolatban lehet a ciklussal jaro hormonvaltozassal is.... plane ha rogton menzesz utan jon elo!
13:53
90
jún
13
csiliscsoki válaszacsiliscsoki írására:
Ok ez igy morbid! Tetszett a cikk mert hasznos, okos, jol megirt! Nem tetszett mert borzaszto temat boncolgat! Es mert szemelyes tapasztalat! Megegyszer sok kitartast!
13:56
91
jún
13
Moti válaszaSolange írására:
Sziasztok!

Nálam már 5éve tart a folyásom és egyszerűen nem akar elmúlni, hiába kezeltetem magamat! Azt mondja mindig a dokim, az eredményeim után, hogy nem fertőző, és felír egy hüvelykúpot, ami elmulassza, aztán az hat 2-3napig és már megint újra van folyásom!! :(:( Nagyon sok mindent megteszek annak érdekében, hogy ez elmújon de úgy látom néha hogy hiába! Esetenként látom is az eredményét de az átmeneti... Intimtörlőkendőt használok, wc-zés előtt és után mindig kezet mosok, intimtusfürdőt is használok, fehér színű pamut bugyikat hordok és egy immunerősítő gyümilekvárt is ettem vagy egy évig csak azt már nem tudtam tovább fizetni mert nagyon felment az ára sajnos, pedig az nagyon jó volt! Jó igaz, kevesebb a folyásom mint 5 évvel ezelőtt de zavaró! És az a szomorú, hogy a dokim kinevetett mikor azt mondtam neki hogy akarok egy rákszűrést elvégeztetni! Ennyit rólam, hiszem hogy meggyógyulok majd egyszer és nem adom fel!!
Kitartást kívánok minden lánynak és ne feledjétek, hogy a remény hal meg utoljára! És Csillagszem! Nagyon - nagyon sok kitartást kívánok Neked! Erőt és egészséget Neked és a pici lányodnak egyaránt!!
14:09
92
jún
13
Hindi írta:
Kedves Csillagszem! Mindenképpen hasznos volt olvasni az írásod. Biztos nem lehetett könnyű ezt kiírni magadból, ezért külön köszönet. Csatlakoznék az előttem szólókhoz, és minden jót kívánnék neked és a babádnak is! Köszönjük a cikket!!
14:12
93
jún
13
Csillagszem válaszaMoti írására:
Kinevetett azért, mert rákszűrést akartál csináltatni?! Azonnal válts orvost!
15:13
94
jún
13
Csillagszem válaszabet írására:
Kedves Bet! Lassan szakorvos lesz belőlem, annyit olvastam már erről. Igazad van abban, amit leírtál, tehát, attól, hogy valakinek hpv-je van, még nem rákos. Viszont, ha valakinek méhnyakrákja van, az esetek 99 %-ban kimutatható ez a vírus. Az oltás valóban csak bizonyos típusú hpv ellen hatásos. És sajnos nem csak és kizárólag nemi úton terjed, benne is van a cikkben. De azért nagyobb esélyt látok az ilyen terjedésre, mint pl. hogy szülés útján is átmehet. Remélem az én kicsim nem kapta el, igaz ő császárral született. Megjegyzem, a nőgyógyászom azt mondta, hogy szülés útján nem lehet elkapni, közben meg olvastam, hogy lehet. na mindegy. Köszi a hozzászólást!
15:17
95
jún
13
Csillagszem válaszacsiliscsoki írására:
Nem morbid. Hanem az igazság, amit nem mindenki tud. Meg lehet halni 18 évesen is méhnyakrákban, dehát ki gondol erre ennyi évesen....:(
15:18
96
jún
13
IdiotChick írta:
én még fiatal vagyok de anyumat műtötték de még nagyon kicsi voltam úgyhogy nem tudom hogy miért de szerintem neki is méhnyakrákja volt..:S anya régebben mondta h majd beoltat méhnyakrák ellen de 90.000 az oltás .. szerintem irtó drága..persze az egészség bármi pénzt megér..de azért mégis..
15:36
97
jún
13
bluemoon válaszaMoti írására:
Szia Moti!

Szerintem végeztess el egy biorezonanciás vizsgálatot. Amellett, hogy nem kell "összekarcoltatnod" Magad, hogy megtudd, mi mindenre vagy allergiás, a Candida jelelnlétét is igen nagy pontossággal kimutatja.
Rengeteg nőgyógyászati problémának a Candida-fertőzés lehet a hátterében, amikor a nődoki végképp feladta, hogy mi is lehet a bajod. (Ezt a vizsgálatot Neked is melegen ajánlom, kedves Solange!!!)

Én pl. 2005 májusában 40 fokos lázzal, és iszonyatos méhgörcsökkel fetrengtem a kórházban, konzíliumot tartottak a szétrakott lábaim felett, és öt nőgyogyi sem tudta, mi a fészkes fene a bajom. Szeptemberig kellett várnom, hogy megtudjam - pár kilónyi antibiotikum elfogyasztása után -, hogy a Candida-gomba a hunyó... És, naná, hogy nem az orvosoktól...

Remélem, tudtam segíteni!!
15:47
98
jún
13
Csillagszem válaszabluemoon írására:
Megnéztem. Biztosan nagyon jó. És ha az anyagi helyzetem megengedné, meg is venném. Ennél olcsóbb, de ugyanilyen hatásos dologról nem tudsz véletlenül?
15:51
99
jún
13
Csillagszem válaszaCsillagszem írására:
Utánanéztem. Oxytarm. Olcsóbb. Ki fogom próbálni. Jó ötlet, köszi!
15:57
100
jún
13
bluemoon írta:
Igazad van, tényleg drága, de én is csak dicsérni tudom, mert belőlem is olyan dolgokat pucolt ki, hogy ... Döbbenet volt...

Azért is linkeltem be ide, mert meggyőződésem, hogy a tiszta tápcsatorna erősebb immunrendszert, nagyobb ellenállóképességet feltételez, tehát nagyobb esélyed van rá, hogy el se kapj egy betegséget, de ha mégis, nagyobb az esélyed rá, hogy legyőzd...

Az Oxytarm-ról én is hallottam, és bár még nem próbáltam, merem javasolni, hogy próbáld ki, mert sok pozitív véleménnyel találkoztam róla. Amúgy meg rendszeresen le szokták árazni a Rossmann-ban, és ilyenkor nem szokott több lenni 4-5 ezer forintnál.

Bár, amikor munkanélküli az ember lánya, ezt is meg kell gondolni...

Adja Isten, próbáld ki és váljék egészségedre!!!
16:42
101
jún
13
bluemoon írta:
Ez a hsz Neked szólt, kedves Csillagszem!!! :D
16:43
102
jún
13
bluemoon írta:
Egy a fontos: bármilyen béltisztítót is választasz, a titok nyitja:

RENGETEG FOLYADÉÉÉÉÉÉÉÉK!!!!!!!!

Ez kell ahhoz, hogy jó alaposan át tudjon "mosni"...
(Szűrt víz, gyógyteák, stb.)
16:51
103
jún
13
Micsurin írta:
Kívánom,h meggyógyulj,nagyon rossz volt olvasni,h min mentél át.
Én is a természetgyógyászt javasolnám,vagy azt,h nézz utána a Maria Treben könyvben,hátha javasol valamit.
Én mondjuk úgy tudom,h méhnyakrák mástól is kialakulhat-a hüvely és a méhnyak két különböző szövet (laphám és köbhám,ha jól emlékszem),és két különböző szövet találkozásánál sokkal könnyebben alakul ki karcinóma,mint máshol.Valamint a szmegma is tartalmaz karcinogén anyagokat-az a fehér váladék,ami a pasik fitymája alatt keletkezik-gyűlik fel,ha nagyon meleg van,vagy ha sokáig nem mossák.
20:04
104
jún
13
Csillagszem válaszabluemoon írására:
Köszi a jótanácsokat!:)
21:01
105
jún
13
Ssspirit86 írta:
Sziasztok!
Én is megkönnyeztem a történeted, kitartás kívánok!
Viszont a hozzászólások megdöbbentettek,hogy mennyien vannak hasonló helyzetben, mint én.
23 éves vagyok, 10 éve van folyásom,még az első szexuális kapcsolatom előtt. 17-18 éves koromig nem is foglalkoztam vele, maj degyre jobban zavart a napi tisztasági betét használat,hogyha pasival vagyok,akkor előtte rohanás a wc-re és kivenni a betétet és véletlenül elfelejtettem betétet használni,akkor örökké a bugyimosás volt a gond.Elkezdtem dokikhoz járni.Az első kettő semmit sem mondott,jóformán nem is foglalkoztak velem. A következő doki adott kúpokat, gyógyszert, persze semmi változás, majd beutalt valahova, ahol közölték,hogy méhszájsebem van, azonnal műteni kell,mert valószínű méhnyakrákom lesz...Nem hittem neki, elmentem egy magándokihoz, aki közölte,hogy dehogy van méhszájsebem, írt szintén gyógyszereket, persze semmit sem használt. Nemrég újabb nőgyógyászt kerestem fel, aki szintén nem tudta megmondani a folyásom okát. Komoly párkapcsolatban élek, szerencsére a párom megérti,hogy ez van és jó,hogy nem kell titkolóznom,de nem hiszem el,hogy a folyás, ami nem átlátszó,hanem sárga színű,természetes lenne...Ehhez párosul nálam még pl. az iszonyatosan erős és sok ideig tartó vérzés is.
Bár van egy olyan elmélet is, miszerint a folyás a "lélek sírása",tehát, aki lelkileg nincs rendben, annak erősebb a folyása.
Gondoltam megosztom veletek az én történetem.
21:49
106
jún
13
Csillagszem válaszaSsspirit86 írására:
A lélek sírása? Ezt hol hallottad? Az a legutálatosabb, hogy tulajdonképpen nem tudják, mi a bajod. biztos hogy nem normális, ha valakinek folyása van.
22:14
107
jún
13
Nuca írta:
... uhhh... ez iszonyú... rajtam is rohangált a hideg, de ugyanakkor nagyon hálás vagyok a cikkért. Először kaptam rendes felvilágosítást arról, hogy mi is ez.

Nagyon köszönöm! Szerintem én sem halogatom tovább a kurkászt... Hál' Istennek nincs semmi tünetem, de jobb félni, mint megijedni...

Csillagszem! Nagyon sajnálom és kívánom, hogy mihamarabb meggyógyulj!
22:21
108
jún
13
Ssspirit86 írta:
Azt hiszem pont az egyik orvos mondta...Egy időben hittem abba is,hogy ha majd sokat iszom, elmúlik a folyásom-ezt is orvos javasolta, persze semmi sem történt, csak sokat jártam wcre:)
Mondju nem értem,hogy hogy mondhatják az egyik helyen,hogy méhszájsebem van, a másik doki szerint meg nincs...
22:23
109
jún
14
Csillagszem írta:
Ha az elsők vagytok egymásnak szerintem nem esélyes, hogy hpv-ről lenne szó a barátodnál, ne aggódj emiatt. viszont rákszűrést akkor is kell csináltatni évente, menj el! Rákszűrést a legtöbb nőgyógyász csak akkor végez, ha te megmondod, hogy azért jöttél, vegyék le. Én úgy tudom, hogy rákszűrésnél automatikus megnézik a hpv-t is, de ebben nem vagyok teljesen biztos, bár nekem megnézték és így derült ki.
09:24
110
jún
14
Csillagszem válaszaSsspirit86 írására:
Mindegyik orvos mást mond! Ezt tapasztalatból mondom! Nekem az egyik azt javasolta, hogy azonnal műtét, a másik, hogy lehet várni...szóval, nekem kellett eldöntenem, hogy mit akarok.
09:25
111
jún
14
Csillagszem válaszaSsspirit86 írására:
Ez egyébként tök érdekes! Egy könyvben olvastam, hogy a nőgyógyászati megbetegedések a párkapcsolatra vezethetők vissza. Ha visszagondolok, rájövök, hogy igaz!
09:27
112
jún
14
Derkmour írta:
a HPV elleni vírus azok ellen a vírusfajták ellen véd, melyek a méhnyakrák eseteinek 60%-áért felelős. szerintem nem akkora hülyeség. Ruhákra, benzinre elköltünk ennyit, az egészségünkre is érdemes. Egyébként vannak olyan települések, és budapesten pl az ötödik kerület, ahol az önkormányzat fizeti az oltást. remélem, a jövőben ez jobban elterjed. én már beoltattam magam.
11:09
113
jún
14
Derkmour írta:
a HPV elleni vírus azok ellen a vírusfajták ellen véd, melyek a méhnyakrák eseteinek 60%-áért felelős. szerintem nem akkora hülyeség. Ruhákra, benzinre elköltünk ennyit, az egészségünkre is érdemes. Egyébként vannak olyan települések, és budapesten pl az ötödik kerület, ahol az önkormányzat fizeti az oltást. remélem, a jövőben ez jobban elterjed. én már beoltattam magam.
11:09
114
jún
14
Derkmour írta:
*hpv elleni oltás
11:10
115
jún
14
bet írta:
nem elbagatellizálni akarom egyesek problémáját, de a "folyásról" azt mondta a puncidokim, hogy a női hüvely nem porzik! tehát bizonyos mennyiségű hüvelyváladék normális, sőt szükséges az öntisztulási folyamathoz. a mennyiség pedig egyénenként, élethelyzetenként (pl.: terhesség) változik, és az, hogy sok vagy kevés, eléggé szubjektív...
segítségül annyit mondott még, hogy ha nem kell naponta 1-nél többször cserélni a tisztasági betétet, akkor az még tuti, hogy nem kóros. természetesen ez akkor van így, ha egyébként nem kíséri viszketés és hasonló mocsokságok a váladékot (jajdeszörnyűszó). amíg szagtalan és semleges állagú, addig nem kell parázni, mert ugyan olyan kategória, mint pl.: a fülzsír (brrr). szóval nekünk gusztustalan, de a szervezet normális működésének része.
11:53
116
jún
14
bet válaszaDerkmour írására:
és ehhez 5-ik kerületi lakosnak kell lenni? vagy hogy van ez?
11:54
117
jún
14
Moti válaszabluemoon írására:
Sziasztok!

Köszönöm szépen a jótanácsokat mindenkinek! Akkor hétfőn el is fogok menni és meglátogatom a dokimat! ;)
11:59
118
jún
14
Moti válaszaCsillagszem írására:
Szia!

Csillagszem köszi a jó tanácsot, de ő már a 2. orvosom volt akihez ugyanezzel a problémával fordultam. Jah és hogy pontosítsam a történetet, azért nevetett ki mert 20éves vagyok és hogy ilyenkorban a rák nem valószínű!
Egyébként sztem mindkettővel az lehet a gond, hogy ők nem magándokik....
12:01
119
jún
14
madrid86 válaszabluemoon írására:
szia! szegedi vagyok, a környéken is tudsz? :)
12:13
120
jún
14
madrid86 válaszadveszter írására:
Szia! normális mennyiségű, a színe és a szaga viszont szinte havonta váltizik elég gázra. Én már megtanultam együttélni vele, a betéthordással, és azzal is, hogy ha valamelyik nap nem tennék be, este rögtön moshatnám a bugyim (másoknak: nyugi, amúgy is mosom, csak így a szennyesbe sem kerül be, mert rögtön mosom, ahogy levettem). Sok amúgy a pamutbugyim, talán több is, mint a nem pamut, de ez sem sokat változtat a dolgon.
Persze, jó magyar módjára eszek egy rakás húst, cukrot, lisztet és nincs az az isten, amiért lemondanék róla, de az egészségemmel nincs baj...oké, túl sokat alszom, és nem mozgok, de pénteken tornáztam (olyan izomlázam lett, mint állat) :) nah mindegy...
Az orvosokban én már ezer éve nem hiszek; lehet dobálni nyugodtan, de az a véleményem, hogy sok, gyógyszergyártónak behódolt, pénzmániás köcsög :) és azt hiszem erre a sorsra fog jutni a természetgyógyászat is és a keleti gyógymódok, mert oda is bejut idővel (ha már most nincsenek ott) a sok pénzmotivált okoskodó. Csak olvassatok vissza, mindenkinek mást mond az orvosa, de az igazi segíteni akarás már rég kiveszett belőlük.

Én ebben a témában nem szeretném sajnáltatni magam, tudom, hogy mit csinálok rosszul (étkezési szokások, kevés mozgás és stressz) és mit csinálok jól (tartós párkapcsolatok, megbízható, monogám pasikkal; higiénia - de nem a túlzásba vitt, mert sokan pl azzal gyengítik saját szervezetüket) és ha tényleg baj lesz, tudom majd, hogy min és hogyan változtassak.

Lelki téma: tényleg jó, ha elhisszük, hogy a párkapcsolat minősége, és az, hogy hogyan érezzük magunkat, ha nem is a bugyinkban :) de más téren mutatkozni fog...nekem volt szakítás előtt magas koleszterinem, strúmám (19 évesen) rögtön szakítás után meg kiment a térdem és hetek kellettek, mire normálisan bírtam menni :) így utólag vicces, de már félek, mi lesz velem a következőnél :)

Azért bebeszélni sem szabad a betegséget, én néha abban is jó vagyok :)
12:36
121
jún
14
Ssspirit86 válaszabet írására:
Hát,nekem baromira szagos a folyásom...
Én nem tudnám összekötni a párkapcsolatot a folyással,hiszen nekem 13 éves koromban volt először, míg az első párkapcsolatom 14-15 évesen..
14:15
122
jún
14
Ssspirit86 válaszaCsillagszem írására:
De nem értem,miben mások az orvosok műszerei?!
14:16
123
jún
14
Ssspirit86 válaszamadrid86 írására:
Én meg insomniás vagyok,de azon kívül hasonló mint Te :)
14:17
124
jún
14
oleandros írta:
Kedves Csillagszem! Én naon jól tuom, hogy kilógok itt a sorbó', meg a virológia se a "szakterületem" (gyógynövénymániásként kasvirágot mondanék, de ezek szerint az már nem segít) , de lehet, hogy meg kéne kérdezned valamelyik elszántabb orvost az interferon-kezelésről, azt még nem említetted, hogy próbáltátok volna. Tudom nagyon jól, hogy csak a kezdeti állapotokban lehet valóban hatásos (ha egyáltalán erre a törzsre hatásos), meg baromi hosszú sorok várnak a kezelésre, nem beszélve a költségekről, és hogy közben az összes rossz tulajdonsága kijön az embernek, de volt egy ismerősöm, akinél kiderítették, hogy kialakulóban van nála egy Hepa', szerencsére valahogy sorra került, és ma tünetmentes...
Jó szerencsét...
15:03
125
jún
14
mamami írta:
Rettenetes, amikor az ember tehetetlennek érzi magát a betegséggel szemben. Lányom (23 év) tavaly lett HPV-s. Immunerősítés gyanánt vitaminokkal és mindenféle antioxidánssal meg ásványi anyagokkal, ezüstkolloiddal, zöld teával tömöm, már nagyon elege van belőle. Állapota (P2) változatlan, mióta tavaly szeptemberben kimutatták nála. A HPV Centrum (BP) vezetődokijának is írtam , aki lányom esetében a párkapcsolatában az óvszeres védekezést javasolta, de több esetben tudom az sem ér semmit, akkor is tovább adható. Több orvosnál voltunk, de mindegyik csak széttárja a karját. Aztán az egyik azt is mondta, hogy ha még meg is gyógyulna (inaktív lenne a HPV) lehet, hogy egy másik kapcsolatában visszakapja, mert olyan gyakori és elterjedt már ez a betegség és hogy nem kell folyton ellenőriztetni (fél év) mert úgysem múlik el, elég évente. Azóta lányom "feladta", neki az orvos szava szent és azóta van nagyon elege mindenből. Én összeolvastam mindent már a témával kapcsolatosan, tudom, hogy a sejtbe egy vírus 90 napig él és közben "terjed", tehát nem is várható hamar javulás, évek kellenek hozzá és akkor sem biztos semmi. Sőt, ha inaktív is lesz, egy idő után újra aktivizálódhat.
Természetgyógyásznál még nem voltunk.
Ha valaki hall valami jó dolgot, vagy van címe, kérem írja meg, én örömmel veszek mindent, akár használható, akár nem.
Köszönöm, vigyázzatok magatokra ! Csillagszem, minden jót kívánok !
15:05
126
jún
14
Tziazy írta:
Én elpityeredtem magam a cikk végére :( És rögtön elkezdtem agyalni mikor menjek szűrésre. Igaz, szerencsére nincs érezhető vagy gyanút keltő problémám, se különös folyás, semmi és a mostani barátom a 2. akivel nemi életet élek. De inkább elmegyek megnyugodni :) Remélem, hogy tényleg megnyugtató lesz.
15:15
127
jún
14
Tziazy írta:
Csillagszem kitartást, sok lelki erőt kívánok a továbbiakban, valamint egészséges, szép gyermeket :)
15:18
128
jún
14
Derkmour válaszabet írására:
igen, ehhez az kell, hogy az ötödik kerületben legyél bejelentve, ha jól tudom.
19:55
129
jún
14
bluemoon válaszamadrid86 írására:
Helló!
Kecskemét végülis nincs olyan őrületes messze Szegedtől... :)
Ha érdekel, nagyon szívesen megadom az elérhetőségeket.
Írj mailt, és válaszul elküldöm Neked.
22:39
130
jún
15
Csillagszem válaszaSsspirit86 írására:
Szerintem a gondolkodásmódjuk más...:)
06:16
131
jún
15
Csillagszem válaszaoleandros írására:
Nem hallottam még erről, de utána fogok járni.!
06:16
132
jún
15
Csillagszem válaszamamami írására:
Hát igen, az az igazság, nekem is hosszú éveken át P2 lett, aztán egyszercsak, ki tudja miért, hirtelen P3. Azt hittem rosszul olvasom a leletet. És igen, az a legdühítőbb, hogy nem tudsz mit tenni. Én is úgy tudom, hogy a vírust kiírtani nem lehet, eltűnni nem fog, max inaktív. Azt hiszem, én is ennyi éves voltam, amikor kiderült.
06:19
133
jún
15
Booo válaszaCsillagszem írására:
ha ez is P3 lesz (1-2 nap múlva lesz eredmény), akkor megcsinálják a tesztet...
07:17
134
jún
15
Solange írta:
Köszi mindenkinek, aki írt a folyásos témáról. Nagyon tanácstalan vagyok, mert az ok h bizonyos mennyiségű, milyenségű normális, de az enyém biztos nem az és félek h tényleg vmi nagyobb bajnak a jele, csak lusták kideríteni és késő lesz. Hol durvább, hol enyhébb és persze, a betét megvédi a bugyit, de attól még érzem h nyirkos vagyok. És sz*r érzés mikor megkívánod a Párodat, leveszed a bugyidat és szembesülsz az undorító helyzettel:-(
A fogamzásgátlót is olvastam h oka lehet, de nálam is 14 éves koromban kezdődött, mondjuk valszeg csak később lett olyan, amilyen. Csalódtam már két orvosban, még egy hónapra elég a bogyóm, nagyon gondolkodom rajta h most abbahagyom és visszatérünk az óvszerre, amit utálok, és gondolom a ciklusom is visszatér a kiszámíthatatlan 36-54 napra, és a folyásom sem fog eltűnni... nemtom milyen orvoshoz menjek és mi minden vizsgálatért könyörögjek. Mert az is siralmas h még a tb keretein belül járó vizsgálatokért is úgy kell könyörögni, gondolom begörcsöl a keze ha beikszel néhány laborkérést... magyar egészségügy... tanítani kéne külföldön:-( Ismer vki lelkiismeretes nőgyógyászt Pesten? Mert az előző kettőről ódákat zengtek, csak épp az én problémám esetében teljesen érdektelenek és azt hiszem, ha súlyos tízezreket otthagyok, a legkevesebb h ne félvállról vegye a dolgot.
09:34
135
jún
15
drusilla írta:
A húgom kapott levelet az orvosától, amivel ha regisztrál, akkor a hpv elleni védőoltás egy adagját megkapja 30.000 helyett 19.900 Ft - ért. Azért ez is nagy segítség, ha már nem ingyenes.:)
10:06
136
jún
15
bluemoon írta:
Jó tudni, hogy a borax erre is jó... Köszi az infót!
Velem por formájában "vetették meg", modván, ha tejbe, joghurtba szórva fogyasztom, akkor könnyebb őket megemészteni.
Hátha ez is segítség valakinek...
10:32
137
jún
15
Solange írta:
Köszi a megerősítést, egyre inkább hajlok rá. Csakhogy pont a nászutunk kezdetén kéne elkezdenem a következő levelet és félek h megzavarodik a szervezetem a hormon nélkül és egy életre megemlegetem a mézesheteket :-( Szóval lehet h tolom még egy kicsit azt a gyógyszer abbahagyást, de nagyon bíztató, amit írtál.
11:40
138
jún
15
Luca27 írta:
Az egyik barátnőmnek szintén HPV-je volt, a nőgyógyász semmit sem csinált vele, de az akkori háziorvosa dr. Ládi Szabolcs (most már kutatóorvos) adott neki valamilyen homeopátiás cseppeket, ami 6 hónap alatt "kiirtotta" a szervezetéből a vírust . Ennek már 2 éve, azóta is teljesen rendben van a csajszi.
11:51
139
jún
15
EveDuncan írta:
Mi is sokat tanultunk erről, és én is nagyon fontosnak tartom a rendszeres szűrést, mindig járok. Attól szoktam félni, hogy nem veszik észre, ha baj van. Mert ugye ezeket a vizsgálatok a nőgyógyász "veszi-végzi", de a patológuson múlik minden... maga az oltás elég borsos, de van értelme beadatni, viszont ez "csak" a leggyakoribb, legveszélyesebb ellen véd, a többi ellen nem.
12:06
140
jún
15
Ssspirit86 írta:
Szia! Voltam magándokinál, akitől kaptam egy P1es eredményt, majd gyógyszereket, aztán megvizsgált,de ha jól emlékszem,nem vett újból kenetet..
13:21
141
jún
15
Ssspirit86 válaszaSolange írására:
Én sosem szedtem fogamzásgátlót, nem is szedhetek, mégis 10 éve van folyásom:( És az a bizonyos nyirkos érzés is tényleg szörnyű tud lenni..
Emlékszem, az egyik orvos azzal próbált nyugtatni, ahelyett,hogy kivizsgált volna, hogy 10ből 7 nő tisztasági betéttel rohangál nap mint nap...:/
13:23
142
jún
15
Solange írta:
Igazad van, kaptam már ezt is válaszként, hogy ilyen a testem, ez van. Lehet h erről van szó tényleg, de inkább elfogadnám, ha túl lennék millió kenet vételen és tenyésztésen, és egyértelmű negatív eredményeim lennének mindenféle fentebb sokak által felsorolt szörnyű kórra.
13:34
143
jún
15
Solange válaszaSsspirit86 írására:
Ugye milyen megnyugtató? :-P
13:35
144
jún
15
Ssspirit86 írta:
Rohadtul:)
14:22
145
jún
15
Geek írta:
Anyumat most műtik a héten. Ki veszik a méhét =( Aggódom nagyon=(
19:41
146
jún
15
bubzi írta:
évente járok rákszűrésre, és mindig P2-es volt a leletem. aztán tavaly nyáron elmentem (nem csináltam semmit másképp, mondjuk 7 éve csak a kedvesemmel feküdtem le, senki mással), és olyan ovációt kaptam a P1-es leletemért, hogy na. mondták, hogy 1000-ből egy ilyen jó leletet látnak általában. most olvasom, hogy apácáknak és szűzlányoknak van olyan... meg nekem :)
ettől eltekintve most lett nekem egy 24 mm-es myomagöböm, amit nem kértem... tudom én, hogy jóindulatú, meg minden, de boldogabb voltam nélküle.

Csillagszem, mielőbbi gyógyulást kívánok Neked!
21:25
147
jún
16
Csillagszem válaszaGeek írására:
A kórházban mellettem feküdt egy nő, neki is kivették. Nem lesz baj, ne aggódj! Bár nagy hasi műtétnek számít, de rutinműtét ez is, sokaknak elvégzik. Utána nehéz lesz neki járni a varratok miatt.
07:02
148
jún
17
dveszter válaszamadrid86 írására:
en is orvos vagyok, es azzert irtam hogy segitsek, vagy szoljak, hogyha ilyen merteku folyasod van, es amit leirtal, hogy valtozik szine szaga, mindenkepp menj el egy gyogyszergyarnak behodolt kocsoghoz, ahogy irtad, mert az egeszseged nem jatek.

etkezesi szokasokban meg nem hiszed, es olyan, hogy candida az meg nem letezik,okos termeszetgyogyaszok talatak is, es mennyi konyvet irtak rola!!! nyilvan nem penzert..

candida normalis ha van a szervezetben, huvelyben, torokban pl, csak nem szabad hogy a bakteriumflora megvaltozzon, (tehat nagyobb mennyisegben legyen jelen a candida alba pl, , mert akkor van pl folyas, amit mindenkepp kezelni kell, akar tetszik akar nem.
10:00
149
jún
17
cirimiri írta:
Egyvalamitől rettegek! a nőgyógyásztól! de komolyan... nem megyek ha nem muszáj. A magán orvos drága, a korháznál meg bunkó meg "nem törödöm az orvos". akkor meg? 1000 más dologtól is meghalhatok.. tipp?
14:59
150
jún
17
cirimiri írta:
Egyvalamitől rettegek! a nőgyógyásztól! de komolyan... nem megyek ha nem muszáj. A magán orvos drága, a korháznál meg bunkó meg "nem törödöm az orvos". akkor meg? 1000 más dologtól is meghalhatok.. tipp?
14:59
151
jún
17
cirimiri írta:
Egyvalamitől rettegek! a nőgyógyásztól! de komolyan... nem megyek ha nem muszáj. A magán orvos drága, a korháznál meg bunkó meg "nem törödöm az orvos". akkor meg? 1000 más dologtól is meghalhatok.. tipp?
14:59
152
jún
17
cirimiri írta:
Egyvalamitől rettegek! a nőgyógyásztól! de komolyan... nem megyek ha nem muszáj. A magán orvos drága, a korháznál meg bunkó meg "nem törödöm az orvos". akkor meg? 1000 más dologtól is meghalhatok.. tipp?
14:59
153
jún
17
cirimiri írta:
Egyvalamitől rettegek! a nőgyógyásztól! de komolyan... nem megyek ha nem muszáj. A magán orvos drága, a korháznál meg bunkó meg "nem törödöm az orvos". akkor meg? 1000 más dologtól is meghalhatok.. tipp?
14:59
154
jún
17
cirimiri írta:
Egyvalamitől rettegek! a nőgyógyásztól! de komolyan... nem megyek ha nem muszáj. A magán orvos drága, a korháznál meg bunkó meg "nem törödöm az orvos". akkor meg? 1000 más dologtól is meghalhatok.. tipp?
14:59
155
jún
17
cirimiri írta:
Egyvalamitől rettegek! a nőgyógyásztól! de komolyan... nem megyek ha nem muszáj. A magán orvos drága, a korháznál meg bunkó meg "nem törödöm az orvos". akkor meg? 1000 más dologtól is meghalhatok.. tipp?
14:59
156
jún
17
cirimiri írta:
Egyvalamitől rettegek! a nőgyógyásztól! de komolyan... nem megyek ha nem muszáj. A magán orvos drága, a korháznál meg bunkó meg "nem törödöm az orvos". akkor meg? 1000 más dologtól is meghalhatok.. tipp?
14:59
157
jún
17
cirimiri írta:
bocs valószinű az oldal pillanatnyi hibája volt:)
15:06
158
jún
17
cirimiri írta:
ja meg igazán felfedeszhetnének valami spéci cuccot (ngyé) amivel elvégezhető a ményakrák szürés otthon is. Aztán ha baj van, akkor irány a doki.
15:08
159
jún
18
Csillagszem válaszacirimiri írására:
tipp: az egészségedről van szó. Az életeddel játszol. A félelmeiden túl kell lépni, így fogsz fejlődni.
06:51
160
jún
18
Solange válaszacirimiri írására:
Tipp az h gondolkodj el, mi minden felesleges hülyeségre költöd el azt az 5-10 ezer forintot, amit évente egyszer kifizetsz egy odafigyelő magánorvosnak. Nekem személy szerint nagyon pozitív tapasztalatom van az sztk-s orvossal, de az is tény h a magándokijaim mindig nagyon tisztelettel, odafigyeléssel beszéltek velem és végezték a vizsgálatokat. Neki az az érdeke h úgy menj ki a rendelőjéből h "nem is volt vészes, korrektül bánt velem, legközelebb is neki adom a pénzt".

A vizsgálat pedig annyira semmi. A kacsa hideg egy kicsit, érdekes érzés, mikor bent van és picit kitágít, a kenet vétel pedig aztán tényleg egy pálcika simogatása néhány pillanatig. Edződnöd kell, máskülönben hogy fogod bírni a terhességgel járó millió vizsgálatot, tapintást, és majd a szülést, ha ilyen piciségtől is megrettensz? Ne félj, és ha úgy nagyobb biztonságban érzed Magad, vidd a barátodat is a vizsgálatra. Ha úgy van kialakítva a rendelő, végig az Ő szemébe nézhetsz, amíg a doki végzi a dolgát, v legalábbis tudod h ott van pár méterre Tőled.

És a magam részéről, ha évenkénti szűréssel tehetek azért, hogy együtt ücsörghessek majd az öregek otthonában a verandán nagymamiként a nagypapimmal az unokáink fényképeit nézegetve, akkor nem kérdés h megyek.
09:35
161
jún
18
Nazumi válaszakakukk írására:
Hello,

Engem erdekelne, nagyon regota keresek egy jo termeszetgyogyaszt es Csepel nincs is olyan messze. Legyszi kuldd el a szamot!
Koszi
17:31
162
jún
18
cirimiri írta:
Köszke csajok a biztatást! Mondjuk azt nem tom hol emlitettem h szülni is akarok de mind1...azé köszi:)
21:39
163
júl
01
inkognito írta:
en 22 vagyok, es kb 2 oraja tudok arrol, hogy minden bizonnyal hpv-m van. van kb 4 hegyes függöly nevű hpv okozta szemölcsöm jópár hónapja; eddig 2 volt, ma vettem eszre 2 uj kicsit. tuti az, az elmúlt 2 úrában minden cikknek, képnek utánajártam a neten. a felelőtlen fejemmel csak most..... persze orvosnál még nem voltam... a gyermek témába bele sem merek gondolni... Kicsit kiborultam az előbb, mikor a cikk végén arról írtál, hogy az orvos közölte Veled; ha akartok picit akkor gyorsan ugorjatok neki....... Az én Szerelmemre még várnom kell, hogy nekiugorhassunk.... :(
Évek óta nem voltam szűrésen, és eddig mindkét felmenői égon volt méh, ill méhszájproblémás. Nem is értem mi a f.....ért nem voltam eddig képes eltolni a kénylemes kis seggem orvoshoz...... Még egy hónapig külföldön vagyok, de otthon első utam a doki lesz...
az elmúlt néhány napban minden eddiginél jobban vágytam arra, hogy végre pocakot növeszthessek!! Imádkozni fogok, hogy ne legyen semmi komoly...
03:08
oleandros írta: tegnap 23:59
... :P megpurczant mindenki :D nem baj! Ole is battyog alucikálni...
oleandros írta: tegnap 23:58
Flashback
Booo írta: tegnap 22:41
♥ Nina Simone ♥