Fetrengtünk is...

A fesztiválélmény kialakulásában a line-up, az időjárás, a belépőárak és hasonló kézzelfogható dolgok idővel elenyésző, pici részletekké zsugorodnak, s saját történeteink válnak a vezérmotívumokká. A szubjektív fesztiválélményeket megosztani nem lehet, de hátha mégis sikerül előcsalogatnunk belőletek a legjobbakat, így mi is megpróbálkoztunk ezzel. A feladat nehezebb, mint gondoltuk...

Henci szoknyája

Ha fesztivál élmény, akkor Sziget képek. Emlékszem tizenhat voltam, amikor egész nyáron át tartó gombócosztogatással összegyűjtöttem annyi pénzt, hogy megvegyem a Sziget heti jegyemet, liberális szüleim táborozásként fogták fel, hogy én egyedül elmegyek a fővárosban, és ott eltöltök egy hetet a Hajógyári szigeten, az akkor még Diáksziget néven futó táborban. Ragaszkodtam a tábor elnevezéshez, mivel ezzel olyan asszociációt ébresztettem a szüleimben, hogy felnőttek között lesz több száz gyerek. Aha, hát ajánlom mindenkinek a figyelmébe azt a néhány fotográfiát, ami a Sziget honlapján megtalálható ebből az időszakból. A képek, amelyek felvillannak előttem, sokfélék. Az évszámra nem emlékszem, de már tizennyolc felett voltam, amikor szintén sátoros ünnep volt nekem a Sziget, a Rák Pult mögött, amolyan VIP szektorban sátraztam, voltak lakatok is a házamon, a cipzárpöcköket (YKK) azok fogták össze, ott volt minden értékem. Fényképező, filmek - akkor még filmre fotóztam -, dugipénz, ruhák, törölközők tisztálkodó szerek. Hát egyik reggel, kicsit szétesve támolyogtam hazafelé a moziból, amikor látom ám, hogy a sátramnak fel van hasítva az oldala, és tök üresre kipakolták, még a szemetet is kiszedték belőle. 

Teljes kétségbeesésemben persze, hogy anyámat hívtam az első madárcsicsergéssel, szegény anyám, tök álmosan vette fel, de persze hallottam a hangján, hogy összecsinálta magát, mert, ha én hajnalban telefonálok, csak baj lehet. Nos, elkezdtem hadarni neki: "Anyu, anyu! Nagyon nagy baj van! kiraboltak! Filmvetítésen voltunk (ja, mintha valami kultúr camp lenne - és mire visszaértem kivágták a sátramat!" Miközben sipítoztam anyumnak, fel s alá róttam a köröket, és egyszer csak megláttam, hogy a sátor, amit ki van hasítva, az nem is az enyém, hanem a szomszédomé. Persze nekem is megvannak a klasszikus történeteim: toitoi budi borulását követően, húztam már ki punkot a szarból, estem már szerelembe, csókolt meg már vadidegen, aludtam már el a leghangosabb koncerten, mocskoltam már össze magam kívül-belül mindennel, volt már gyomorrontásom és házasságkötésem, de a legszebb az volt, amikor Roni Size koncert alatt egy szalmakalapos, viszkitől mámoros srác a szoknyám alá nyúlt. Lehet kommentelni: céda! 

Troll, a popsztár

Hegyalján egyszer enyhén ittas állapotban megfricskáztam egy előttem sétáló, ám ismeretlen leányzó copfját, mire ő megfordult, azt kiabálta, hogy "Ezt akarod?", és nagyon megpofozott. Védekezni nem sokféle módon tudtam. Azóta se nagyon viccelődtem ilyesmivel. A Szigeten egyszer békésen üldögéltem a fűben, és odajött hozzám egy külföldi fickó: "Ahh, I saw you on the main stage before the Radiohead! It was great!" Akkoriban sokan összekevertek a Heaven Street Seven énekesével, de hogy már egy turista is, az talán mégiscsak túlzás... Közöltem vele, hogy téved, erre röhögött, és mondta, hogy semmi baj, hozzá a szintén aznap játszó, belga dEUS tagjai mentek oda, csak úgy ismeretlenül, hogy nem tud-e nekik valami kemény kábítószert szerezni. A legszebb történetnek viszont sajnos nem én voltam a főszereplője: Iggy Pop a (talán) tavalyelőtti Stooges-koncert egyik pillanatában jó szokása szerint felhívta a közönséget a színpadra. A parancsszóra meginduló tömegben nekem nem sikerült feljutnom, viszont az egyik cimborámnak (a korláton való átzuhanás és az egyik biztonságitól begyűjtött fejberúgás után) igen, s ez természetesen engem is rendkívüli büszkeséggel töltött el. Sőt, az illető tánc közben meg is csókolta Iggy ráncos homlokát, majd a koncert végeztével - már az egyik italkimérés felé tartva - torkaszakadtából üvöltött, hogy "Lányok, homlokon csókoltam Iggy Popot! Még itt van az izzadsága az ajkamon! Ki akar velem smárolni?" Nem akadt rá jelentkező.

Zsófi, aki nem hányt

Nem is tudom, hisz annyi használhatatlan és mosolyogtató emléke van mindenkinek minden fesztiválról, de hogy Hencire visszautaljak, voltam már úgy toitoiban, hogy az majdnem fölborult. De hát hogyan lehet egy goa buliban stroboszkópot tenni a lyukas dobozba? - kérdem én. És láttam már toitoiból kifele hányni kőkemény metálost, mert nem bírta a benti látványt - ez egyébként a Hegyalján történt természetesen. És ide kapcsolódik egy különleges emlék, nem tudom, emlékszik-e valaki az egyetlen alkalmat megélt Szelídi-tó Fesztiválra? Na én igen, hisz a metálos hányás után oda irányítottuk a túrabuszt, és egy elképesztő helyszínen egy elképesztően üres fesztre leltünk. Külön varázsa volt, hogy a helyi üdülő emberekkel vegyülhettünk a telepen, a fesztiválbelépőt csak a sátrak bejáratánál kérték el, így a mindössze két lépés választotta el a susiban lakodalmast éneklőket a goázó fiataloknál. Jó lehetett volna, ezt tényleg sajnálom. Érdekes, hogy hányni soha nem hánytam még fesztiválon, ám a durva vihar kísért, volt egy nyár, mikor a Nomanslanden az egész fesztivált elvitte a vihar, amiben konkrétan halálfélelmünk volt. Emberek és autók és sátrak csúsztak el előttünk az átláthatatlan égi háborúban. Enni se volt mit egy napig, úgy elrepült minden. Majd pár hét múlva a Szigeten Timivel szaladtunk valami fedezék felé, mikor alig pár méterre tőlünk a nagyszínpad trafójába vágott bele a villám, amitől hasravágtuk magunkat. Mindez a Csepregi koncert után esett meg. De ezeket nem lehet leírni, mint ahogy azt sem, milyen tökegyedül, fülig érő szájjal ugrálni hajnalban, milyen lerángatni a zenekart a színpadról, milyen vizes hajjal, vizes ruhában táncolni a tűző napon, milyen csókot lopni, milyen lelazulni. Úgyis tudjátok...

Lilla, akinek bárhangja van

Ha fesztivál, akkor Sziget. Még tizenöt éves vidéki csitri voltam, amikor először mentem ki a Szigetre - hatalmas élmény volt. Akkoriban súlyos Alvin és a mókusok függőségben szenvedtem, így az volt számomra az este fő attrakciója. Utána (vagy előtte, már nem tudom) persze ugyanazon a színpadon Hétköznapi Csalódások koncert volt, amit szintén végigtomboltunk. A tomboltunk kicsit erős kifejezés, én a punk zenére egy kis csípőmozgással fűszerezett ide-oda billegő táncot adtam elő, és néhány nótát még végig is énekeltem. Így visszagondolva, baromi röhejes lehettem, amit akkor szóvá is tett egy oldalt borotvált hajú copfos punkgyerek. Először csak a mozgásomat figurázta ki, és hangosan röhögött, majd odaszólt: "Tudod, hogy bárhangod van?", kérdő tekintetemre hozzátette: "Bár ne hallanám". Ezután a kis beszélgetés után persze megpróbált hanyattdönteni a Sziget egy kietlen részén (igen, még nyolc éve voltak kietlen részei a Hajógyári szigetnek). Nos, a döntés nem sikerült (azért egy későbbi Szigeten persze elvett feleségül, azóta is őrzöm a házassági levelünket), de ez a fiú az elmúlt nyolc év alatt vadidegenből az egyik legjobb barátom lett. Hiába csak pár órát töltöttünk akkor együtt a koncerten, és hiába volt éveken keresztül több száz kilométernyi távolság közöttünk, a barátság kialakult és meg is maradt.

Szeretném hozzátenni, hogy azóta tudok normálisan "táncikálni" a koncerteken, és a nyilvános éneklést sem erőltetem!!! :) Tény, hogy egy fesztiválon könnyen ismerkedik az ember, és gyorsan kialakul egy-egy villámrománc, de hogy egy valódi barátot szerez az ember, az már ritkább.

Rita: Feszivááááááál

Van ez a heppem: mikor fesztiválozunk a legóvatlanabb pillanatban képes vagyok arra buzdítani a pajtásaimat, hogy akkor háromra mindenki üvöltse, hogy fesztivááááááál. A történet onnan ered, mikor három évvel ezelőtt, a szokásos fesztiválozó keménymaggal a Szigeten vártuk Brian Molkoék műsorát. Vártunk, vártunk türelemmel, de nem történt semmi, viszont a sör kezdte kifejteni áldásos hatását, így Márton barátom közölte, beugrik az egyik toitoiba. Mielőtt azonban elindult, rájött, hogy durván hosszú sorok kanyarognak a plasztik bódék előtt, szóval meggondolta magát. A probléma ettől persze nem oldódott meg, sőt, a további sörbevitelnek hála csak fokozódott Marci vizelési kényszere, így gondolt egyet és előkapta legbecsesebb testrészét ott, a nagyszínpad előtt több ezer ember jelenlétében. Mielőtt nekilátott volna a folyamatnak, megkért, hogy takarjam, ez így utólag belegondolva elég viccesen hangzik, de persze megtettem, csak ott rontottam el, hogy elé álltam. Igen, jól gondoljátok: a vászon (!!!) tornacipőmet csumára beterítette, amire aztán rárakódott a homok és a por, de jó hangulatomban az egész balesetet egy "fesztiváááááál" felkiáltással konstatáltam. Hiába voltam nagyon "fáradt" mire haza értem, első dolgom volt kimosni a topánt, hiszen nem mertem megkockáztatni, hogy kemény ammóniaszagú lakásban kelljen ébrednem.