Közösség

"Fenn vagyok a VIP listán"

4010

Néhány éve annyira megszaporodtak a zenés, táncos mulatságok országszerte, hogy 2009-re eljutottunk odáig, táblázatot kell vezetni az aktuális fesztiválokról, fellépőkről, hogy ne feledjük, épp hova kell rohanni mulatni. Persze most biztos az jön, hogy képtelenség - már csak anyagilag is - megvalósítani, hogy minden fesztiválon ott legyünk, amiket nyáron tartanak szerte az országban! Tény. Nem vita tárgya, még akkor is borzasztó nagy erőfeszítést kívánna, ha nem pénz kérdése lenne.

Lájkolom

Megpróbáltuk összegyűjteni nektek, hogy milyen nagyobb durranások lesznek Ozorától Tokajig. Minket mindenestre ezek érdekelnek. Választani nem tudunk. Nem is kell már sokat várni, jövő hétvégén Fishing on Orfű, tehát június 18-19-20. Orfűről egy egész könyvet tudnék írni, hogy mennyire csodálatos. A Mecsek gyomrában néhány tavacska, ezek közül az egyik Orfű kisközsége és abban víz. Lovasi - igen a Kispál meg Kiscsillag - 2008-ban szervezett először itt olyan fesztivált, ahol csak magyarok szórakoztattak minket három napig. Idén újra - tehát már lehet  hagyományosnak nevezni -, belemerülhetünk ebbe az élménybe. Akiket szeretünk és táncolunk, ha énekelnek: Takáts Eszter és Gumi Zsuzsi, Vad Fruttik, Quimby, Persze az indiet kedvelőknek is lesz csemegézni valója, fellép ugyanis a Amber Smith is, de szinte az összes magyar stílus képviselteti magát: Gonzo, theKOLIN, The Puzzle, Brains, Zagar, BELGA, Punnany Massif... és...  A zenei programok mellett lesz stand up commedy, beat-box show és több kedves barátunk kedvence, guitar hero! De az össze program eltörpül amellett, hogy Orfű milyen gyönyörű hely. Pécsről óránként indulnak fesztivál buszok. 

Talán a VOLT a legkedvesebb fesztivál hazánkban. A kilencvenes évek elején kialakult pár napos buli, ami a Sopron városi sportcsarnok kistermében volt, mára akkorára nőtt, hogy megtölti a Lővérek kempingjét. Korábban húsvét környékén volt a koncertdömping Sopronban, de a jó idő nem árt a sátrazáshoz, ezért egy nyár közepi, több napos programmá vedlet át.. (A száraz idő kizárva, húzzatok gumit!) Az idei VOLT július 1-2-3-4-én lesz. Sokak tuti elmennek megnézni Marilyn Mansont, aki számomra Dita Von Tiese nélkül már nem annyira izgalmas. De lássuk, hogy mit emeltek ki a szigetesek, line-upként: Limp Bizkit - ha valakit érdekelne a csattogós garázs pop Ámerikából -, Junkie XL, Kispál és A Borz, !DelaDap, LTJ Bukem, és a nagyon hiteles Kaukázus János is rikoltozik majd a levegőben, aki ragaszkodott hozzá, hogy Vad Fruttik kizárólag előtte játszhat! Legalább a plakáton lejjebb került Kaukázus János és zenekara. Colorstar vélhetőleg bemutatja az új album anyagát, egyébként itt is látható és hallható lesz a magyarok színe java: Nemjucitól egészen Erik Sumón át Bootsie-ig, minden egészen az Isten háta mögöttig. Aki mind a négy napot Sopronban tölti, pihenésképpen menjen be a Lounge-ba is, ahol színház, performansz és varieté várja délutánonként. Ja és kihagyhatatlan a bolond vár, ha már Sopron. (Gumicsizma, esőköpeny - ez a magyar Glastonburry)

Egymásba csúszva

Tuc-tuc mentes, élőzenés, fesztivál vár a Balaton parton mindenkit, aki ilyet szeret július 9-12. között. Rock and roll és Zánka, ez a tavalyi Balatone fesztivál utódja, idén Balaton Music Wave néven. A rockzene hazai élvonala (Tankcsapda, Hooligans, Magna Cum Laude, Pokolgép, Depresszió, Subscribe) mellett négy külföldi előadóval találkozhatunk. A szombati nap sztárfellépője a holland Epica lesz, amelyet mára a szimfonikus metal igazi nagyágyújaként tartanak számon. Pénteken a metalcore-harcosokból álló osztrák The Sorrow szántja fel a színpadot, illetve Joe Satriani egyik legkedvesebb tanítványa, a californiai születésű Geoff Tyson csap a húrok közé. A nyitónapon pedig az európai Tarantino-bulik egyik legnevesebb, rendszeres vendége, az orosz Papamobile izzítja be a táncizmokat. A Balaton Music Wave ugyanakkor nem csak egy szimpla rockfesztivál, hiszen a Világzenei színpadot olyan előadók veszik be, mint a Napra, a Vágtázó Csodaszarvas, az Úzgin Üver vagy épp a Korai Öröm. A bulik után pedig a Táncdalfesztivál sátorban teljesíthetjük be aznapi missziónkat.

Talán az utóbbi évek legnépszerűbb fesztiválja a Balaton Sound, ami idén július 9-12. között robban Zamárdiban, a strandon. Itt a főszerep az elektronikus zenéé, de a koncertekről sem kell lemondanunk. A legnagyobb előnye a fesztiválnak, hogy a Balaton partján van, és ez hatalmas szabadságérzetet ad az embereknek. Eleve a víz olyan közeg, ahol nem úgy hat a gravitáció, mint a szárazföldön, a bulizáson kívül lehetőség van tipikus nyaralós programra is, konkrétan lehet lábat lógatni a tóba. Nagyszerű! A BS reklámokból folyamatosan ömlő nevek, amelyeket már betéve tudunk, és számíthatunk rájuk a 2009-es rendezvényen: Moby, Underworld, Dub Pistols, Kraftwerk, Röyksopp, David Guetta, Carl Cox, Richie Hawtin... Én csak Parov Stelart várom, de nagyon! A jegyek biztosan megint hamar elfogynak, a szállásokat már tavaly lefoglalták, de azért próba szerencse!

A Soundról rögtön el is mehetünk Dévaványára chillezni! Olyan mint egy csehovi név... Déva Ványa? Szóval ez a Dobfesztivál nagyon érdekes fejlődési utat járt be, amit most már egyre többen élvezhetnek július 15-19. között. A közös zenélés és tánc adta közösségi élményre épül, lelkes amatőr zenészek és önkéntes programszervezők hívták életre 2002. nyarán. Az elmúlt hét év során a kezdeti húsz-harminc fős tűz körüli dobolásból több ezer fős, de családias jellegét megőrző összművészeti fesztivállá nőtte ki magát. Különösen kedves számunkra ez a fesztivál, mert nekünk is fontos célokat fogalmaztak meg, amikor kialakították a fesztivál hivatalos jellegét. Cél, hogy a különböző kultúrkörök, népek, kontinensek valamint a magyar nép hagyományos kultúrájának művészeteken keresztül történő bemutatása által elősegítse a tolerancia növekedését, az előítéletek és a rasszizmus csökkenését. Célja továbbá az ütőhangszeres kultúra, a világzene és tánc népszerűsítése, valamint a fiatalság környezettudatosságra és humanista gondolkodásra való motiválása, továbbá egy nacionalizmustól mentes, egészséges nemzeti öntudat ébresztése a hagyományőrzés által. Az alaphangulatot a nap huszonnégy órájában innen-onnan hallatszó improvizatív zenélés hatja át, valamint a fesztiválnak otthont adó strand.

A Balaton Sounddal egyidőben lesz idén az egyetemisták és főiskolások fesztiválja, Baján, az EFOTT, tehát július 14-19. között. A bajai Petőfi-szigetet körülölelő Sugovica folyó a pecások és a vízi sportok szerelmesei számára ideális, homokos partját pedig a strandolók kedvelik. Szerintünk mindenkinek tetszeni fog, hiszen infrastruktúrája kitűnő, a város szívében van, mégis a víz határvonalat ad. Az idei bulin - hihetetlen, hogy 1976 óta megy a hallgatói fesztivál - a mi kedvenceink a következő fellépők lesznek: 30Y, Quimby, Kispál és a Borz, Mantra Porno, Colorstar, P.A.S.O, Blind my self, Luditták, Nemjuci, a délutáni dumaszínházak, és ami talán a legfontosabb: Guitar Hero! Uncsi a felhozatal? Hát ez van, itthon minden fesztiválon ugyanazok a magyar fellépők vannak, mert ennyien vannak benne a mókuskerékben.

"Hegyalja a legalja", ahogy a sznob fiatalok szlogenezik a fesztivált, mindenesetre nagyon sokunknak vannak kellemes emlékei erről a Tokaj-Hegyaljai fesztiválról. Idén július 15-19-e között lesz sárdagonya a Tisza-parton, Tokajban. Amiért én kifejezetten szeretem ezt a fesztivált, az nem maga a rendezvény, hanem mint a Fishing on Orfű esetében a környék. Eszméletlenül gyönyörű tájon van a hepaj és ugye a tokaji borokról nem kell most ódákat zengenem, mert jó cégérnek nem kell reklám. Aki idén hegyaljás lesz, többek között a Faithless-szel, Basement Jaxx-szel, Parov Stelarral vagy akár a Machine Headdel bulizhat. És persze, hogy ott lesz az összes többi magyar banda, akik korábban és később, az összes fesztiválon ott voltak/vannak/lesznek.

Július 22-26 között a debreceni nagy erdőben esik meg a Campus fesztivál, amely szintén sok-sok fiatalt meg fog mozgatni. A fellépők gárdája hasonlít a többi fesztivál magyar felhozatalához, ezért joggal kérdezhetitek, hogy miért van szükség egy huszonhatodik ugyanolyan zenei fesztiválra, egy hónapon belül? Nos, azért, mert ez Debrecenben van, míg a többi Baján, a Balatonon, Pécs mellett vagy épp Sopronban. A lényeg, hogy az ország összes szegletében legyen valami buli, ahol le lehet lazulni, nem valószínű, hogy egy nagykanizsai srác pont Debrecenben fog fesztiválozni, és ez fordítva sem lesz jellemző, tehát olyan fiúk és lányok jönnek össze, akiket aztán nem választ el több száz kilométer. Éljen a fesztiválszerelem!

Nyaralás után

Végre augusztus, amikor a legtöbbek által várt nagy fesztivál elkezdődik, de előbb totálisan ki kell kapcsolni, és ezt a legjobban Ozora mellett, a völgyben lehet megtenni, az Európa szerte híres goa fesztiválon Az O.Z.O.R.A. fesztivál idén augusztus 11-16-a között lesz. Ez az a fesztivál, ahova, ha bemész, amíg a jegyed nem jár le nem mész ki, ott élsz napokig, mosolygós idegenekkel, sátrakban, nagy főzések, nagy táncolások, nagy nevetések közepette. Életem legjobb élményei itt leptek meg. Teljesen kikapcsol, és a zene non-stop remek. Sehol egy gépzaj, se szmog, se reklámok, se molinók, se cicababák, de még csak a közelben sem, csak a hangulat, a zöld közeg, és vegyesen az emberek. Olyan, mint volt. Ez a fesztivál a zene szeretetéről és nem utolsósorban egymás tiszteletéről és a toleranciáról szól. Itt ugyanis bárki, bármilyen ruhában, bármilyen - természetesen békés - viselkedéssel otthon érzi magát. Nem számít a kor sem, hiszen a három éves kisgyerektől a 70 éves öreg bácsiig mindenki el tudja engedni magát. Bár 1999 óta van ez a fesztivál, tehát tíz éve, mégsem butította el a reklám, a pénz, a szenny.

A legnagyobb nevek, a Balkán legnagyobb zenei és multikuturális fesztiválján, a Hajógyári szigeten lesznek, augusztus 12-19-e között. Tricky, Placebo, Fatboy Slim (aki már nem az, ugye), a tavaly érthetetlenül berobbanó The Ting Tings, pótol a Pendulum, és el lehet pusztulni a The Prodigy-n - sokadszor. Tuccolni menjetek Paul Oakenfold-ra és Pete Tong-ra! Jó lesz. Rengeteg zenén túli programot sorolhatnék fel, de a bőség összezavar! Olvassatok fesztiválprogramot! Mit mondhatnék még a Szigetről? "Ha az összes fát kivágták, ha az utolsó halat is kifogták, ha az utolsó folyót is elszennyezték, akkor fogtok csak rájönni, hogy pénzt megenni nem lehet."

A sort minden évben, a SZIN zárja, ami méltán örvend hatalmas népszerűségnek. A legökotudatosabb és a legSZIN-esebb, a Szegedi Ifjúsági Napok. Ha érdekel, hogy rázhatod a rőzsét a nu metalra - Guano Apes - vagy pattoghatsz az elektrogypsyre - !DelaDap - úgy, hogy közben még a környezeted is véded, látogass el Szegedre, amit amúgy is kedvelünk! A fesztiválnak környezetvédelmi politikája is van, és a rendezvény ennek szellemében zajlik. Persze nem emberi erőforrással fognak áramot fejleszteni, de talán az is eljön.

Minden ősz hoz valami újat, hiszen múlik minden, csendesen. Reméljük jövőre nem kell megint ugyanazokat a zenekarokat végignéznünk, és nem kell tizenöt évvel ezelőtti sztároktól megőrülnünk. Nektek azt kívánjuk, hogy vigyázzatok magatokra, mert számtalan vicces dolog történhet veletek a fesztiválok dzsungelében! 

UPDATE!!! Ezt sajnálatos módon kifelejtettük, pedig... DumDum - Győr, Püspökerdő, jófajta....

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások