Lélek

Megőrülök! Nincs egy percem sem!

4001

Nem tudom mi van velem, de borzalmasan kimerültem, vagy kimerítettem magam. Az érzés, hogy nincs időm semmire általánossá vált. Reggel nem tudok felkelni, napközben inaktív vagyok, estére olyan szinten elkezdek stresszelni az el nem végzett munka, hogy van, hogy éjjel egyig is csapkodom a klaviatúrát, miközben fő a lecsó a konyhában, és berreg a mosógép a fürdőben. Tudom, hogy ez normális, rengeteg kortársam él így, és én még a szerencsésebbek közé tartozom, hiszen nincs gyermekem, de van egy segítő társam. Az idő, azzal van a baj. Számtalanszor kívántam már - tudom ti is -, hogy egy nap ne huszonnégy óra legyen, hanem sokkal több, de ugyanennyi alvásigénnyel. Milliószor csaptam már fel úgy az IPM-et, hogy na most fogom kapni a hírt, hogy végre, valahára feltalálták a teleportálást, és innentől kezdve tényleg minden sokkal gyorsabb lesz, és időtakarékosabb. 

De vajon miért akarok még jobban felgyorsulni? Már most annyira pörgünk, hogy nem győzzük tartani a tempót! Hihetetlen, hogy az időből mindenkinek ugyanannyi van belőle, de valahogy képtelen vagyok úgy beosztani, hogy az elég legyen mindenre. Nem lehet kevesebbet aludni, kevesebbet dolgozni, kevesebbet élni! Mit tehetnénk, hogy hatékonyabbak legyenek a napjaink és ne legyen folyton a kezünkben a határidőnapló, amiben még a baráti találkozások, amelyek a lazulásra hivatottak létrejönni, szóval még ezek is programszerűen vannak beosztva? Íme egy átlagos csütörtök: 8:00 elküldeni a ajánlatot, 10:00 sajtótájékoztató, 12:00 ebéd a kiadónál, 14-16 között leadni a cikkeket -ezeket még meg kell írni, adott nap-, 17:00 találkozó Garával - elvileg barátkozunk, de nem tudjuk elveszíteni a fejünket, mert rohanni kell tovább-, 19:00 Kriszta a Vígszínháznál - szintén barátkozás, az idővel...-, 22:00 interjút begépelni... és még nem ettem, nem foglalkoztam egy percet sem magammal, nem főztem, mostam, takarítottam, nem szexeltem és felrobbanok. Hajnali kettőkor bezuhanok az ágyba, reggel hatkor csörög az óra, csak még egy kicsit, sikít ki belőlem a fáradtság, és persze, hogy elalszom, rohanok, és csinálom a pénteket, de egész nap várom a szombatot, amikor végre lesz időm főállásban házimunkázni, persze vasárnap délután konstatálom, hogy nincs egy tiszta göncöm sem, gyorsan mosok, befeszülök, mert jön a hétfő és pörög tovább a mókuskerék.

Be kell osztani az időmet! De már így is be van osztva! És borzalmasan érzem magam a programszerű életviteltől! Pedig érzem, hogy egy jó és kivitelezhető, feszes, fegyelmezett időbeosztás, amihez tartom magam - ezt én tuti nem bírnám -, segíthet. Valakinek, de egy ilyen csapongó lénynek, mint én vagyok, nem! Akkor most mit tehetnék? Mégis csak meg kellene próbálni! Egy csomó stressztől megkímélném magam, ha este tízre befejezném a napjaimat, méghozzá úgy, hogy abban volt szabadidő, valódi társasági élet, munka, rendes étkezések, szerelem. Meg kell szabadulni a zsúfolt mindennapoktól, mert lehet, ettől szürkülnek el azok, és a túlzott elfoglaltság érzettől, ami a vérnyomásomat kettőszázon tartja, a pulzusomat meg százon, és lassan, de biztosan felrobbanok!

Neked elég a huszonnégy óra? Te hogy csinálod?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások