Más hajával ékeskedni

Előfordult már, hogy valami furcsát érzékeltél valakinek a fejszerkezetére nézvést, majd ráébredtél, hogy parókában van az illető - például nem a homlokának felső részéből, hanem szinte közvetlenül a szemöldökéből nő ki a haja? Fedezted már föl valaha, hogy egy közszereplőnek váratlanul megint dús frizurája lett, mint a régi szép időkben, tehát nyilvánvalóan hajbeültető műtéten esett át?

Habár a statisztikák szerint a kopaszodásban érintett emberek negyven százaléka hölgy, a női hajhullás legtöbbször azért nyilván mérsékeltebb valamivel, mint a férfi. A kopaszodás alapvető hiúsági kérdés a hímnemű egyedeknél, és több megoldás is kínálkozik rá: oldalt megnövesztett, majd a fejtetőn átfésült frizura (ez igazán klasszikus); egyenletes hajhosszúság gyakori kialakítása nullásgéppel; egy megtévesztésig természetesnek ható paróka beszerzése; végül a nagyobb anyagi befektetést kívánó hajbeültetés. Az utóbbi két módszer véleményem szerint meglehetősen kínos pillanatokat is eredményezhet.

Kis parókatörténet

A paróka szó - amelynek magyaros változata a vendéghaj - mai értelmében a 15. század végén keletkezett, olasz közvetítéssel került a nyelvünkbe, és alapvetően a latin pilusból (hajszál) eredeztethető. Természetesen már az ókoriak is használtak póthajat, hogy elrejtsék kopaszságukat, a Római Császárság idején például a germán asszonyok szőke hajfürtjei szolgáltak leginkább szépészeti célokra. A középkor folyamán még szintén csak a hiányzó hajszálak takarására használták, míg a 16. század Franciaországán végig nem söpört az első igazi parókadivat-hullám.

Ekkor már nem csak valódi hajból készítettek parókákat, hanem például kenderből is - aki megtehette, színes porral szórta be, a szegényebb asszonyok pedig lisztet hintettek rá. A 17. és a 18. századra sikerült kemény munkával kifejleszteniük a jellegzetes, mérhetetlenül eltúlzott méretű vendéghajakat, amelyeket állami parókáknak is hívták, mivel viselőiknek társadalmi rangját, előkelőségét fejezte ki. Középen kettéválasztották, magasan feltornyozták a homlokukra, és legalább hátközépig kellett lelógnia, mert az volt az igazán menő. Csupán a francia forradalom tudta elsöpörni az arisztokrata divat eme megalomán kreálmányát - bár például Angliában a bíróknak máig viselniük kell polgári méltóságuk jeleként. Szélesebb körben mostanság már csak a neonszínű, műanyag party-parókák elterjedtek, a többi, emberi hajból készült típus ismételten a kopaszság takarására szolgál csupán. (Ha az oroszok forradalmi találmányát, az intim parókát  nem számítjuk ide.)

Hajátültetés - tarkóról a fejtetőre

A hajbeültetés esetére igazából nem érvényes jelen cikkünk címe, hiszen nem idegen hajhagymák kerülnek át az adott páciens fejére. Az eljárás a következő: a még dús hajjal bíró bőrrészekből (többnyire a tarkóról) vágnak ki egy szeletet, és apránként szétosztva varrják át a hiányos felületekre, ahol hamarosan újra beindul a hajszáltermelés. Talán meglepő, de történelmileg az átültetés sem túlságosan új találmány: először 1822-ben került rá sor egy német orvostanhallgató, Johann Friedrich Dieffenbach jóvoltából, majd több mint száz év szünet után Dr. Shoji Okuda japán bőrgyógyász operált meg ugyanezzel a céllal egy égési sérültet, 1939-ben pedig egy orvosi folyóiratban publikálta a technika részletes leírását.

A módszer azóta már sokat finomdott, és mostanra kifejezetten népszerű lett, nem feltétlenül csak a híres színészek, popsztárok vagy politikusok körében. Magyarországon jelen pillanatban egy ilyen műtét ára háromszázezer és félmillió forint között mozog - kérdés, hogy tényleg megéri-e? Szerintetek? Szemléltetésképpen előbb még megcsodálható néhány sztár a csodás átalakulás után: Mel Gibson, Kevin Costner, sőt Jude Law és Brendan Fraser is.