Közösség

A cikk, ami senkit nem érdekel

3960

Lett nekem pár évvel ezelőtt egy vak barátom, de már előtte is valamiért sokat gondolkoztam rajta, milyen lehet gyengénlátóként élni, hogy oldanak meg bizonyos helyzeteket, hogyan boldogulnak a nem nekik tervezett világban. Talán pont ezért bandukoltam el több alkalommal is a Láthatatlan kiállításra, ahol egyik tárlatvezetőm, láthatatlan kalauzom lett később barátom. Persze azóta semmi különöset nem látok ebben az egészben, olyan természetesen jön-megy, tesz-vesz, hogy szinte föl sem tűnik, nem lát se engem, se azt, ami körülvesz minket. 

Érdekes azonban figyelni azt, hogyan viszonyulnak az emberek hozzá/hozzánk, mikor találkozunk. Múltkor összefutottunk a villamoson, és csupa ledöbbent arc szegeződött rám, mikor csilingelve odaugrottam hozzá, köszöntem, mondtam, Zsófi vagyok, megsimogattam a kutyáját, és már trécseltünk is, mint bárki mással tenném, kis semmiségekről. Általában ez ugye senkit nem lep meg, de attól, hogy ő más, attól hirtelen ez mindenkinek egy különös helyzet lett. Vagy például egy étteremben, kávézóban, kocsmában. Leülünk szépen, a vendégek vagy csúnyán néznek a kutyára vagy nem, majd odajön a pincér, és rám néz kérdőn. Elmondom mit szeretnék, bólogat, majd tovább néz. Én is nézek. És ő? - kérdi egy idő után. Errre ő, aki hall is és beszélni is tud, rendel magának, s talán már föl sem veszi az emberek buta taplóságát. Gondolnám, ez abból fakad, hogy nem ismerjük, nem értjük az ő világukat, de kezdem azt gondolni, nem is érdekel bennünket igazából.

Kedves kollégánk vette a fáradságot, és meglátogatott egy látássérült párt saját otthonában, hogy megnézze, megkérdezze, hogyan boldogulnak a háztartásvezetéssel, hogyan főznek, hogyan mosogatnak, hogyan hidalják át az akadályt a látók számára tervezett konyhai gépek és saját világuk közt. Az írás alig-alig érdekelt valakit, és ez mindkettőnket nagy szomorúsággal töltött el. Ugye titeket érdekel? Itt olvashatjátok.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások