Lélek

Vagyok, aki vagyok

3907

Sokat beszélgetünk a társadalmi elvárásokról, amelyeknek megfelelni nehéz, sőt, amiknek sokszor egyáltalán nem is akarunk megfelelni! Adódik ilyenkor a kérdés, hogy akkor mi nonkonformisták vagyunk? Mindig szembe menni az elvárásokkal lehetetlen küldetés, talán csak a művészetben valósulhat meg maradéktalanul. Hiszen sokszor ez az a terület, ahol az elvárt, a megszokott ellen alkot az alkotó, és az ilyen "művészi" olykor a nonkonformista szinonimája is lehet. De nézzük, mit jelent az, ha valaki nonkonformista.

Fogalmam sincs! 

Leginkább politikai, művészi, esetleg tudományos magatartásra használják a kifejezést, pozitív kicsengéssel, hiszen a hanyatló rendszerrel, ideológiával megy szembe. Persze ha az egyén szempontjából vizsgáljuk, sokak számára ez kifejezetten negatív is lehet, hiszen a nonkonformista ember elutasít minden normát, mértéket, a tömeg szemében ő az, aki képtelen alkalmazkodni, aki anarchistaként éli az életét és bomlasztóan hat másokra. Persze a nonkonformista fogalma is a vallásban gyökerezik, méghozzá azon protestánsok csoportját nevezték így, akik nem fogadták el az anglikán egyház fennhatóságát. Itt már jól megjelenik a fogalom valódi tartalma, miszerint a fennálló rendhez, uralkodó nézetekhez nem alkalmazkodnak ők, sőt el sem fogadták azokat. Tehát akkor aki nem nonkonformista az konzervatív? Vagy csak lusta gondolkodni? És a gondolkodó, tudatosan élő emberek pedig mind nonkonformisták lennének? A konzervatív nézetekre jellemző, hogy olyan emberek vallják, akik belenőttek egy eszmerendszerbe, egy világnézetbe, amit nem ők találtak ki. Nem gondolkodnak, nem fénylik fel bennük saját vezércsillaguk, pusztán igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, és talán még stresszelnek is, ha esetleg belül valami elindulna más irányba. 

A ruha teszi az embert

Egy-egy lázadó ember szettjeiben nagyon is jól megmutatkozhat, hogy az illető nonkonformista. Az még hagyján, hogy az aktuális divatirányzatokra, színtrendekre fittyet hány, de megjelenik maga a lázadás a külsejében. Gondolhatunk konkrétan a punkokra vagy az olyan művészemberekre, akikről már messziről lerí, hogy ők bizony magasról tesznek a rendszerre, és nem érdekli őket, hogy a kockás pantalló 1974 óra nem divat. Igen is, bármelyikünk öltözékéről megállapítható a világhoz, a társadalomhoz, a rendhez való viszony. Leginkább azt láthatjuk a nonkonform öltözékekben, hogy semmi tudatosság nincs bennük. Az erőltetett lázadók izzadságszagúak, tehát máris konformok lesznek, és nevük is lesz: emósok, rokkerek, gótok reppesek, goások. 

Csordaszellem ellen

A gondolkodás, a megkérdőjelezés, az egészséges szkepticizmus hozza létre a nonkonformista személyiséget, ami természetesen nem negatív jelző - amennyiben nem öncélú és értelmetlen a szembemenetel, amit csinálunk. Hogyan is lehetne rossz a gondolkodás, hiszen az biztosítja a világ fejlődését, a változást, a nyitottságot, az ismeretek megszerzését. A  saját életünkben lehetünk abszolút nonkonformisták úgy, hogy közben a társadalmi normákat, amelyek nem egyenlőek a csordaszellemmel, betartjuk, alkalmazkodunk hozzájuk, de nem hódolunk be. Néhány hónappal ezelőtt megjelent egy tanulmány, amelyből kiderül, hogy a magyar nép nagyon is konformista, nehezen lép tovább, előszeretettel követi az ősei által felállított normákat, mintákat.

Zavar!

Mivel konform módon viselkedni általános, elfogadott, sőt elvárt, elképzelhető, hogy veszélyeztetné a társadalmi stabilitást, amennyiben mindenki nonkonform módon viselkedne. Hiszen kell lennie egy társadalmi karakternek, amely állandó. Pont ez létezik nagyon erősen Magyarországon, a konformitás, az elvárásoknak való megfelelés akarata. Ami azért nem elfogadható - és már válasz is érkezik a bús magyarságra -, amit William Penn amerikai liberális gondolkodó is mondott, még 1700 körül: „a konformitás olyan polgári erény, amelynek a szabadság elvesztése az ára”. Éppen ezért nagyon kevesen vállalják be, konformnak lenni pejoratív, bár az alkalmazkodást pozitív tulajdonságként kategorizáljuk, hát akkor most a konform nem jelent alkalmazkodót mégsem? Akkor problémás, gátló a konformizmus, ha már nem alkalmazkodásként jelenik meg, hanem egy torz normakövetés, ha lemondunk a saját autonómiánkról, a gondolatainkról, ha úgy viselkedünk, amelynek semmi köze a személyes meggyőződésünkhöz, tehát feltétel nélkül igazodunk. Mit ad az nekünk és a világnak, ha mindig, mindenhol felvállaljuk egy másik csoport nézeteit, döntéseit, elvárásait, még a saját életünkben is? Akkor az tényleg a saját életünk? Érthető, hogy nem szeretünk kilógni a sorból, szeretünk hasonlítani, vannak példaképeink, de ezt meg lehet úgy is tenni, hogy egészséges marad a szellemünk és ezáltal a lelkünk, bízunk önmagunkban, a saját ép gondolatainkban, és nem hagyjuk magunkat bábuként irányítani. Ezzel a viselkedéssel ugyanis lemondunk az önállóságról, bátortalanná válunk, arctalanná, tucatemberré.

Viselkedj! 

A nonkonformista ember egészséges keretek között, stresszmentesen megfelel a társadalmi elvárásoknak, normáknak, olyan alap értékeknek, amelyek előrevisznek és boldoggá tesznek. Tehát nem lehet azt mondani, hogy a konformista a nonkonformista éles ellentétpárja, hiszen semmi nem fekete vagy fehér, azokat az átfedéseket kell megtalálni, ami szélsőséges sallangoktól mentes. Azt hiszem a tudatosság a leglényegesebb pontja viselkedésünknek, ami előrelendíthet. A kötelességtudatomat inkább boldogságtudatra szeretném lecserélni, aminek elengedhetetlen része a gondolkodás, a másként viselkedés, a csordával nem együtt menés. Vajon mi viszi előre a világot, ha nem a nonkonformizmus? Azok a személyek, akik az általánosan elfogadottal szemben inkább a játékost, a meghökkentőt, a szokatlant preferálják, akik hajlandóak kérdezni, gondolkodni, megkérdőjelezni és újat kitalálni.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások