Lélek

Szakítás utáni munkanap

3863

Minden rendbejön majd, magadra találsz, rájössz, hogy az élet szép, és egyébként is, mindnyájan tudjuk, hogy alapvetően egy megbízhatatlan fráter volt, szóval jobb is így... - rogyásig unjuk a szakítós kilábalós tanácsokat és forgatókönyveket. Tudjuk, túl lehet élni, mindenki túléli, de most az érdekel bennünket igazán, mit gondoltok, mik a túlélés eszközei közvetlenül a szakítás után, abban a pár napban, amikor az egész a legrothadtabb.

Tegyük fel, hogy szétmentetek, és tegyük fel, hogy azért, mert összefeküdt valakivel - mondjuk egy félismerőssel, akire egyébként is régóta gyanakodtál. Ez így már elég fájdalmas, rendben. Éjszakába nyúlóan üvöltöztetek előző éjjel, te káromkodtál, zokogtál, összeomlottál, ő persze semmit nem tudott mondani, de a lényeg, hogy vége, vége, hisz nem ez volt az első eset, és ennek így már semmi értelme.

Reggel aztán...

Reggel aztán fel kell kelni, ki kell mászni az ágyból, felöltözni, arcot rajzolni, eltüntetni a felpuffadt szem alatti táskákat, és hát igen, kimenni az utcára, be a melóhelyre és végigcsinálni a napot. Miközben olyan iszonyúan fáj, hogy legszívesebben összegörnyedve zokognál, és azt hajtogatnád, meg akarok halni. Van egyáltalán bármi, ami ezen az érzésen segíteni tudna? És hogyan lehet végigcsinálni ezeket a napokat?

Talán az a legrosszabb, ha otthon maradunk a sebeinket nyalogatni, mert akkor garantáltan nem tereli el a figyelmünket egy pillanatra sem semmi saját nyomorunkról. Úgyhogy inkább vonszoljuk be magunkat. Persze ez kemény helyzet, mert mindenki azonnal nekünk esik, hogy mi történt, úristen, baj van? És ilyenkor persze ne bőgd el magad. Segíthet, ha van egy olyan bizalmasunk a cégnél, akit megkérhetünk, hogy közölje a többiekkel, szakítottál, de ne faggassanak, mert nehéz napjaid lesznek. Vagy te is elmondhatsz ennyit, ha van erőd. Persze késztetést érez az ember, hogy csak erről beszéljen, kétségbeesve várva valami külső segítséget, pedig olyan nincs. Ezt ki kell szenvedni, mint egy lázat.

Persze megoldás lehet egy röpke, hirtelen elindulásból elkövetett utazás is. Úgy sem lehet koncentrálni, képben lenni, csak szenvedni és bámulni a sajnálkozó tekinteteket. Elutazni vidékre, akár egyedül, telefon nélkül, akár egy haverral, barátnővel, vagy csak el a szülőkhöz, mindegy, csak el a városból, onnan, ahol eddig mindenhol ott voltatok ti. Néhány nap és csitul a fájdalom, kellőképpen volt idő kiagyalni magunkat, el is fáradtunk, üdítő lesz a munka aztán. Megszokjuk újraa hétköznapokat, nélküle, egyedül, aztán mással.

A munka közben segíthet is persze, ha betartunk olyan épeszű szabályokat, hogy nem írunk a most már exnek emaileket, sms-eket, nem várjuk ezekre a válaszokat, tehát ha legalább erre a pár órára gátat szabunk ennek az egész nyomasztó dolognak. Valószínűleg se enni nem fogsz tudni, de teljesen kikapcsolni, ez természetes. Hiába mond bárki bármit, nem mész el sportolni - pedig az segít - nem eszel, nem foglalod el magad semmi örömet szerzővel. Mert ez nem arról szól, ez maga a pokol.

Vannak női magazinos szuper tanácsok, mint a fent említett sport, szórakozás, meg a barátnők, de mégis kinek van ezekhez ereje? Persze vannak olyan kegyetlen cselekedetek amelyeket, ha meglépünk utána kénytelen könnyebbnek lenni: minden elérhetőség kitörlése, mindenhonnan. Ezt baromi nehéz megtenni, meg úgyis fejből nyomod az összes kontaktot, ami hozzá vezet, de ha már nem ütközöl bele nap, mint nap az e-mail címébe, nem látod g-talkon, msn-en, skypon, facebookon, a regiszteredben, az is valami. Szigorúan tilos felbukkani olyan helyeken, ahol ő is megjelenhet! Bármilyen csábító is meglesni, tesztelni, nyomozni, ne tegyük, mert gyötrelmes. Újítsunk be! Minden fronton! Vegyünk új telefont, csináljunk új levelezési címet, vegyünk valami mást, felejtsük el önmagunkat, akik vele voltunk, mert ő már nincs.

Fejben jók vagyunk. Közben meg éjszakákon át görcsben fekszünk és bőgünk. Ti hogy élitek túl?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások