Divat

Malaclopó tatyó

3850

A hétvégén nőtársaim táskáit figyeltem. Van kicsi, közepes és hatalmas. Mind jó valamire! A méretbeli különbségek feltűnőek. Sokan hordanak óriási, már-már malaclopására is alkalmas tatyókat. Én is, persze! Egyetlen gond van velük, még akkor is, ha vállra vethetőek, hogy iszonyúan nehezek! Minden reggel igyekszem a legkevesebb cuccot beletenni, de este mikor megyek hazafelé, mindig azt érzem, hogy atyaég, mindjárt leszakad a hátam! Egyszerűen képtelenség kevés dologgal megúszni a napot. Vagy az is lehet, hogy eleve a táska méretéből adódik a nagy súly? Mindegy is, a lényeg, hogy a praktikussága megerőltető. Bár utánozhatatlan. Minden belefér. Még ha  beugrom a boltba, akkor sem kell azon paráznom, hogy nem fogok elférni a táskámban. Akár váltásruhát is vihetek. 

A hatalmas

A hétvégi bulikban feltűnően sokaknál volt borítéktáska. Ennek most nagy divatja van. Lillával beszéltük épp az imént, hogy aki borítéktáskával jelenik meg valahol, annak tuti a parkolóban áll az autója, amiben legalább van egy kisebb méretű bőrönd. Ugyanis a borítéktáskában a hivatalos papírokon és a készpénzen kívül más nem fér el. Még egy doboz cigi sem, mert kitüremkedik, feszíti a cipzárt, a csatot. Ráadásul nem is kényelmes, legfeljebb szép. Kézben kell tartani, nem lehet tőle szabadon nyúlkálni, táncolni. Bár szépek, meg nyilván vannak olyan kialakításúak is, amelyeket fel lehet magunkra akasztani, de praktikusnak mégsem nevezném őket. 

Borítéknak

A harmadik ambivalens darab az övtáska. Nekem is van. Szeretem. Hihetetlen kis méretének ellentmond, hogy mennyi mindent bele lehet tuszakolni. Pénztárca, cigi, fényképezőgép, lakáskulcs, telefon, esetleg töltő, néhány elem, szemüvegtok, bármi belefér. Nem túl elegáns, bár láttam már strasszokkal kirakott, decens kis darabot is, de általában sportos, laza a stílusa. Nekem egy fekete pamut verzióm van, ami kicsit velúr hatású, így nemcsak macinacihoz, de akár a fekete kis szoknyámhoz is jól illik. Ami a legjobb, hogy ha elunom a derekamon, keresztbe is vethetem. Valójában az övtáskába nem tudok belekötni csak akkor, ha nem illik a szetthez. 

Övtatyó

Az általam leginkább utált darabok azok a táskák, amelyek csak kézben vihetők, legyen az nagy vagy közepes, esetleg kicsi. Állandóan lefoglalják a kezünket, esetleg az alkarunkat, és olyan módon be kell feszíteni a bicepszünket, hogy egy hosszabb városi grasszálást követően, győzzünk edzeni az ellentétes felkarra. Legyen bármilyen szép, legyen tele bármennyi kis fakkal, zsebbel, tokkal, akár vonóval, ezeket ki nem állhatom. Sokféle táska van, idén bármelyik mellett letehetjük a voksunkat, a lényeg a praktikum, ami nem a méretben nyilvánul meg. Szerintetek?

Cipelős

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások