Lélek

Bumm a fejbe

3855

Vannak olyan pillanatok, helyzetek, amikor az addig lusta ember kénytelen szembenézni önmagával. Fel kell tenni önmagunknak kérdéseket, amelyek őszinte megválaszolása bizony néha nagyon kínos, még önmagunk előtt is. Persze vehetünk kész kérdéseket is, mondjuk amelyeket a magazinokban találunk meg, és felelhetünk rájuk, de az nem ad hitelesebb képet, mint egy görbe tükör. Szórakozásnak, időtöltésnek remek, akárcsak egy keresztrejtvény, bár kicsit haszontalanabb, mert az legalább az agyunkat megtornáztatja. Az önismeret divatos téma, hiszen minden ember végső célja az, hogy megismerje saját magát, a világot, amelyben ő benne van és persze hogy saját viszonyait is kiismerje.

Mások

Biztos vagyok benne, hogy az önismeret nem az, amikor elmondjuk, hogy mások mit gondolnak rólunk: "Mások szépnek tartanak". Persze nagyon-nagyon fontos az, hogy a többiek reakcióiból, felénk érkező impulzusaiból, a kommunikációból kiszűrjük a személyünk felé érkező üzeneteket, legyenek azok pozitívak vagy negatívak. Hiszen a körülöttünk lévő emberek tartják a tükröt elénk, amelyben megnézhetjük önmagunkat. Nem véletlen annak a mondásnak a közkeletűvé válása, miszerint: madarat tolláról, embert barátjáról. Ha kedvesek velünk, ha keresik a társaságunkat, ha felhívnak a bajban, akkor érezzük, hogy jók vagyunk, szeretnivaló tulajdonságokkal bírunk, és megbízhatóak vagyunk. Csak arra kell ügyelni, hogy ezek a pozitív "fotók" rólunk ne takarják el a sűrű, sötét erdőt, mert bizony, mindenkiben vannak olyan területek, amelyektől meg kell szabadulni, jobbá kell tenni. Érdekes módon ezt már nehezebben mutatják meg nekünk a barátaink, sőt részt vesznek abban az álcázásban, amit mi is teszünk ilyenkor, az önmagunk által festett képen nem látunk tovább, inkább eltakarjuk a rossz oldalunkat, a barátaink meg azt mondják: "Én szeretlek, a rossz tulajdonságaiddal együtt. Fátylat mindenre!" Azt hiszem magunknak sokkal jobb az, ha folyamatosan, de legalább időről időre szembesítenek a csapnivaló oldalunkkal, nem kell leplezni, úgy tenni, mintha minden így lenne jó, mert akkor bizony hajlamossá válunk már-már tökéletesnek, de legalábbis jónak látni magunkat. 

Én, én, én

Óriás közhely, de senki nem harcol meg értünk, csak mi vagyunk erre képesek, de csak azután, ha belenéztünk a tükörbe, amihez jó adag bátorság kell. Vagy kibírjuk, amit látunk, változtatunk és továbblépünk, vagy összetörjük a tükröt és a cserepeket a szőnyeg alá söpörjük, aztán néha belelépünk, összerogyunk a fájdalomtól, majd felállunk, ha elég erősek vagyunk, de akkor már megint ugyanott tartunk, hogy szembe kell nézni magunkkal. Az ego borzasztóan erős, nagyon nehezen fogadja el, hogy valami torz benne, sőt inkább átveszi az irányítást, és a tökéleteset mutatja, tehát megszívjuk, mert átver. Ilyenkor jönnek a konfliktusok. sorban, egyre másra, folyamatosan, minden rosszá válik, és mi csak nézünk, hogy most mi történt? A legtöbbünk ilyenkor önsajnálatba megy át, mert abban is nagyon jók vagyunk, mi és az egónk. Várjuk, hogy megváltozzanak a dolgok, a körülöttünk lévők másként viselkedjenek. Ideákat építünk fel, nem teszünk semmit csak gondolkodunk, vádoljuk a környezetünket, a helyzetünket, az ostoba szituációkat, a rossz embereket, hárítunk pedig csak mi vagyunk rosszak. Így egy darabig elhajlunk a pofonok elől, de ha egyszer betalál, akkor nincs más választásunk, mint megvizsgálni a monoklinkat a tükörben. 

Kit keressek?

Ha megvan a probléma, legalább az, hogy valami nem működik valami jól, akkor kicsit el kell távolodnunk önmagunktól, de nem túl messzire, és mint egy másik embert megvizsgálni önmagunkat. Ilyenkor teljesen normális, hogy először tagadunk, koncepciókat gyártunk, és nagyon nehezünkre esik belátni, hogy bizony itt van valami, amin változtatni kell. Aztán jön a harag, amikor már nem másokra vagyunk mérgesek, akkor jövünk mi, az önmarcangolás, az önkínzás, na ez ne menjen sokáig, mert a béka segge alá is képesek vagyunk letolni magunkat, amiből már csak a terápia húz ki, ha kihúz. Egyenes út vezethet egy kis hangulati mélyponthoz, de hát egyszer mindennek el kell romlania, hogy utána felállhassunk, és jó legyen minden. Persze, ha sikerült felállítani egy új rendszert, ami kevesebb hibával működik, még akkor is ott van az a dolog, hogy el kell fogadnunk önmagunkat, hogy bizony elkövettünk egy hibát, vagy sokat, és az már kitörölhetetlenül az életünk részévé válik.

Ki vagyok?

(Játék: ne olvass tovább, amíg nem végezted el a feladatot: írj le húsz dolgot, ami téged jellemez!) Most már megvagyunk? Ezt a kérdést általában úgy válaszoljuk meg, hogy egy-egy csoporttal, típussal azonosítjuk magunkat. Ha leülünk egy üres papír fölé, és ráírunk húsz állítást magunkról, gyakran olyan jellemzők lesznek rajta, amelyek a társadalmi indentitásukat tükrözik: tanár vagyok, magyar, szeplős. Ezzel kifejezzük, hogy különbözünk a többiektől. Ha továbbmegyünk, illetve mélyebbre, akkor leginkább olyan állításokat írunk le, amelyek értékesek. Nyilván senkinél nem szerepel, hogy arrogáns, irigy, nagyképű főleg, ha meg is kell osztani valakivel ezt a listát, hogy csekkolja és mondja meg milyennek lát ez alapján. Három szinten létezünk. A felszínen megmutatkoznak a céljaink, a képességeink, ha mélyebb síkra szállunk, akkor megismerjük azt, hogy mely dolgok befolyásolták a jelenlegi viszonyainkat, honnan jövünk, és a viselkedésünk hova vezet és végül meg kell nézni a többieket, pontosabban azt, hogy mások hogyan viszonyulnak hozzánk, milyen elvárásaik vannak. A legfontosabb, hogy az a kép, ami bennük rólunk él, mennyire azonos saját önképünkkel. Óriási szerencse, ha vannak körülöttünk olyan emberek - akár csak egy is -, aki őszintén viselkedik velünk, és semmiféle "így viszonyulj hozzám, mert ilyen vagyok" elvárásnak nem akar megfelelni és, ha megkérjük az arcunkba mondja minden félelem nélkül, hogy mit gondol. Ez nagyon sokat tud segíteni az önismeretben.

Ha nem megy

Persze könnyű kiabálni, hogy "ismerd meg önmagad", ha azt sem tudjuk hol álljunk neki. Alap szinten elkezdhetjük a konfliktusainkat kívülállóként vizsgálni, azokban való szerepünket, viselkedésünket, kommunikációnkat. Akár olyan dolgokat is elemezhetünk, hogy milyen a járásunk, a gesztikulációnk, a tartásunk. Figyeljük meg, hogy mi az, ami motivál minket bármire! Miként viselkedünk társaságban, milyenek vagyunk, ha csak kettesben vagyunk valakivel, hogyan viselkedünk az iskolában, a munkahelyen, a kocsmában, buliban. Ezek a hétköznapi megfigyelések nagyon-nagyon sok információt hordoznak. Ha ennél is több információt szeretnénk megtudni, a dolgok gyökerét szeretnénk áttekinteni, akkor senki nem tart vissza attól minket, hogy elmélyüljünk a pszichológiában, nem feltétlenül terápiára gondolok, persze, bár az is nagyon jó, főleg a pszichodráma és az önismereti tréningek. Néha elég egy-egy szakszerű írást - nem Oshot - olvasni, ugyanis olyan alap dolgok vannak leírva ezekben a könyvekben, amelyek bár természetesnek tűnnek, de még sincsenek megfogalmazva a mindennapi életünkben.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
máj
20
Welmi írta:
Hehö, kedvenc témám. Úgy látszik a szőnyeg alatti cserepekbe lépkedéses hasonlat véletlenül mindkettőnknek tetszik, Henci. Lehet, hogy megihlettelek?

http://cotcot.hu/lelek/cikk/3759
11:42
2
máj
20
ismeretlen válaszaWelmi írására:
bevallom nem te, hanem önmagam:D
11:45
3
máj
20
Welmi válasza írására:
Őhületes koinszidenszia
12:19
4
máj
20
SWAT írta:
én minden segítséget elfogadok :) - ezt komolyan mondom
13:20
5
máj
20
pipitanc írta:
mi a baj Osho-val?
13:46
6
máj
20
Averan írta:
+1, csatlakozom :)
Egyszer próbáltam rendbe szedni egy "negatív" emberkét. Magától rájött, hogy baj van, nem szereti az embereket, stb. De lusta volt változtatni. Én meg megpróbáltam segíteni neki elkezdeni Az Életet, de nem... annyira masszív burok volt körülötte.
Azt szoktam mondani, hogy annyira hiába ugattam neki, hogy még azt se mondhatom, hogy egyik fülén be, másikon ki, mert a hanghullámaim már a burokról visszaverődtek, ha arról beszéltem, hogyan láthatná szebbnek a világot. Dőlt belőle a rosszindulat, és tiszta drámakirály volt... ez éltette.
Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy egy ilyen emberre 3 hónapomat áldoztam pont akkor amikor én is kezdtem magamra találni. Nélküle talán most előrébb tartanék.
13:48
7
máj
20
ismeretlen írta:
pár dolog a listámról: hangulatingadozások, gátlások, értelem, túlérzékenység, düh, kötelességtudat, ,,félhit", álmodozás, kitartás, tisztánlátás,kritikusság, maximalizmus, önzés (és önzetlenség), empáti, bűntudat, önsajnálat, félelmek, elégedetlenség..
azt hiszem, én ismerem magam, csak még nem sikerült továbblépni. ami nagyon ijesztő volt számomra, az a saját mélységeimmel való szembenézés. ezek a dolgok valőszínűleg minden emberben megvannak, de akkor is szörnyű meglátni magadban az alapvető emberi gonoszságot (ezen msot persze lehet vitatkozni, hogy már születéskor bennünk van-e, vagy csak később ragad ránk ebben a beteg világban). van rá példa, amikor sikerül tudatosan szembeszállnom a gyengesígeimmel, valamikor viszont nagyon nem és akkor padló.
18:10
8
máj
20
kamipepacha írta:
fhu. nagyon jó cikk. és igazából nálam rögtön az volt az első 5 szó amit leírtam amik a legrosszabb tulajdonságaim: bunkó, nagyszájú, gonosz, beképzelt, annyit elégedett vagyok magammal (és van miért), hogy az már másoknak nem tetszik. hát ez van.
én azt kell mondjam, hogy szinte minden rossz tulajdonságommal tisztában vagyok. mondhatnám, hogy próbálok változtatni rajta, de igazából nem. mert 1: nekem így jó. 2: sokkal több mindent érek el, mint bárki más. 3: így szeretnek az emberek.
és a legtöbb embernek pont ez a baja, hogy mindent elérek és tudják, hogy megmondom a véleményem elég sokszor bunkón és nekik ez nem megy. ja. és engem ettől függetlenül tisztelnek az emberek.
19:50
9
máj
20
papsajt írta:
Ó, az örök önismeret :). Most nem írtam listát, mert már régebben párszor megtettem, és a helyzet az, hogy nincs olyan tulajdonság, ami bennem ne lenne meg. Minden jellemző rám, és a tökéletes ellentéte is. Gyengéd-agresszív, önző-önfeláldozó, mindenkit elnyomó-mindenkit segítő, extrovertált-introvertált, imádom magam-gyűlölöm magam, stb. Éveket töltöttem azzal, hogy elméletben próbáltam kiismerni magam, mostanra fáradtam bele. Inkább élem az életem, és a cselekedeteimet figyelem. Naponta minimum 10szer lepődöm meg a reakcióimon :). El se hiszem, hogy már 22 éve bírom az együttélést ezzel a valakivel, aki elvileg én vagyok :D.
Másokat viszont egy pillanat alatt feltérképezek, és nem is szoktam tévedni.
21:34
10
máj
21
polaroida írta:
azt hiszem, én tisztában vagyok a jó és rossz tulajdonságaimmal(maximalizmus, kishitűség, cinikusság, hajlam az önsajnálatra, türelmetlenség, meg az hogy nagyon kevés embert engedek magamhoz közel, ismerőseim többsége azt hiszi, ismer, mert beszédes vagyok, és vidám, közben semmit nem árulok el magamról, és semmit nem tudnak rólam igazán)
de nem is magam miatt akartam most hozzászólni a témához. nemrég ért véget egy kapcsolatom, többek között azért, mert azt vettem észre, hogy holott én szépen nyílok meg neki, és változtatok a rossz tulajdonságaimon(előtte nagyon hisztis, mindenhonnanelkésős és szétszórt voltam) azért hogy ez a kapcsolat megmaradjon, ő meg nem hajlandó semmit, de semmit se tenni értem. lejjebb adni a nagyképűségből, a gúnyból, a nagyszájúságból, és talán bevallani, hogy képes az érzelmekre...
de nem, tegnapelőtt meg is kérdeztem tőle, hogy hajlandó voltál tenni értem bármit is(és most nem a kölcsönadott pénzről, vagy nekem vett ruháról van szó) vagy valamilyen kompromisszumot hozni kapcsolatért? vagy változni valamit?
a válasz az volt, hogy minek?"én így értem el mindent az életemben, hogy megfogadtam, törtető vagyok, bunkó, érzelemmentes, nagyszájú, és mindent elérek, de hát nézd milyen sok ember ragaszkodik hozzám, de hát igazán senki nem ért meg, meg jöhet hozzám közel, mert megfogadtam, hogy nem sérülök meg, ergo nem leszek soha szerelmes beléd, nagyon szeretlek, de amint ragaszkodni kezdek valakihez el kell távolítani magamtól..."
szóval kiderült, hogy hónapokat vesztegettem egy megkeseredett emberre, aki nem változik meg értem...pedig próbáltam kirángatni ebből a dologból, de nem sikerült, és feladtam.
10:28
11
máj
21
scarlett írta:
fú, most nagyon büszke vagyok ám magamra, mert a 20ból az első öt teljesen negtív tulajdonság -kritikus, felszínes, nagyfenekű, önző, antiszoc- persze aztán sorakoznak ezek ellentétei is, de legalább tisztában vagyok a fekete oldalammal :)

változtatni rajta -mindig akkor jut eszembe, mikor már "bűnöztem" -pl egy gonosz megjegyzésem után bevillan, hogy francba, már megint poklok tüzére jutok -dolgozni kellene rajta, hogy előtte eszembejusson, tudom! :)
12:42
12
máj
21
EveDuncan írta:
Pszichológiából mi is vettünk hasonlót, mikor az egót boncolgattuk. Nagyon jól ismerem magamat, ezt könnyen állíthatom, sokkal jobban, mint egy átlagos ember saját magát, főleg fiatalon. Erre különösen büszke is vagyok. A rossz tulajdonságaimmal ugyanúgy tisztában vagyok, mint a jókkal, és ezeket nyíltan képes is vagyok kimondani. Leírtam a magamról gondolt 20 tulajdonságot, nem az jött ki, amiket a cikk szerint "kellene". Jellemzőket írtam magamról mint makacs, sérülékeny és stb, az arrogáns másik megfelelője is benne van. :) Ennyit arról, hogy mindenki más! Nálam külső jegyek, v. célok, v. nemzetiségi dolgok fel sem merültek.
15:43
13
máj
21
anemona írta:
Ó. Írtam listát. Érdekes, de ahogy végigolvastam, kezdem szimpinek látni magam :)))
17:08
14
máj
22
mortisha írta:
tényleg játszottam, és addig nem olvastam tovább, amíg nem írtam le 20dolgot magamról. A 10. helyen van az arrogáns :) van önkritikám.... ennyi

amúgy szívem szerint belinkelném egy ismerősömnek ezt a cikket. állandóan sajnáltatja magát és arra vár, hogy majd a környezete megold helyette mindent. hihetetlenül önzőőőőő
14:02
15
máj
22
Nyik írta:
Az onismeretnel egy jobb dolog van, az onironia.
17:21
16
máj
25
SWAT írta:
swat@lavabit.com köszönöm
09:55
17
máj
25
SWAT válaszaNyik írására:
igen, szokott használni, amikor már megbolondulnék elkezdek röhögni magamon és... ha valaki véletlen meglát olyankor máris megállapítja jéééé egy bolond.
09:57
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés