Közösség

Minden mindenkié

3840

A kommuna kifejezésről az embereknek többnyire barkácskörnyezetben élő, mértéktelen módon füvező, LSD-éző és szexuálisan szabadelvű hippik képe ugrik be, akik modern törzsként maguk mögött hagyták a társadalmat - pedig a kommunák jelensége már jóval a 20. század hatvanas évei előtt is ismert volt. Valamennyi korábbi kommuna-típus közös vonása, hogy tagjai alapvetően az önfenntartásra rendezkedtek be: a csoport középpontjában nem a pénz és magántulajdon, hanem a saját szükséglet és a közös tulajdon áll. Ezek mellett a szexuális partner gyakori cserélgetése, az együttes gyereknevelés vagy a drogfogyasztás csupán járulékos elem lehet.

A kommuna szó latin eredetije a communitas, ami szimplán közösséget jelent, a középkorban pedig a városi kereskedők és iparosok mozgalmának csoportjait hívták így: ők függetleníteni akarták magukat a földesurak hatalma alól, hogy kialakíthassák saját törvényeiket. Amikor ez sikerült, onnantól a városi tanácsokat nevezték kommunáknak. Bár a történelem folyamán több, a magántulajdont elvető, önigazgatásra és önfenntartásra berendezkedett közösség is létrejött (akár az őskeresztényeket is ide sorolhatjuk), a mai értelemben vett kommunák gyökereit talán a utópista-szocialista közgazdász, Robert Owen tanai között találhatjuk meg. A 19. század elején tevékenykedő gyártulajdonos a saját munkásainak próbált létrehozni ideális lakóhelyet New Lanarkban - a pénz kiiktatásával, szakemberekre bízott, de csoportokban történő gyerekneveléssel és más jóléti intézkedésekkel. A társadalmi bajok három fő okának a vallást, a magántulajdont és a házasság intézményét tartotta, a kezdeti sikerek után azonban anyagilag sorra megbuktak a kísérletei. 

Hogy külső vagy belső okok miatt, az ebből a szempontból mindegy, de a későbbi kommunák sorsa sem alakult sokkal fényesebben.

Kibucok és egy korai kommuna Szentendrén

Az egyik leghíresebb kommunisztikus mozgalom a hippik kísérletein kívül az izraeli kibucokhoz kötődik: maga a szó a "csoport" és az "összegyűjteni" szavakból eredeztethető. Az 1880-as években Palesztinába települő oroszországi, szocialista zsidók hoztak létre olyan, mezőgazdasági munkából fenntartott településeket, amelyek vagyonának nagyobbik része a lakók közös tulajdonában állt, a munkamegosztás, a termelés és fogyasztás tekintetében pedig a "mindenkitől a képességei, mindenkinek a szükségletei szerint" elvet alkalmazták. A tervekről, másnapi feladatokról a közös ebédeken döntöttek a közvetlen demokrácia módszerével, és a vitás ügyeket is itt rendezték el. A munka, az étkezés, (egyben) a döntéshozatal helyszínein kívül kulturális célú, szabadidős helyiségeket is létrehoztak.

Máig több százezer izraeli él kibucokban, azonban az eredeti elképzelések csak akkor érvényesültek igazán, amikor még kis létszámúak voltak a települések. Az egyenlőség eszméje már nem olyan lényeges, mint az utópikus mozgalom indulásakor, és sokan végeznek bérmunkát az önfenntartáson felül. Ilyen szempontból nincs nagy különbség egy hagyományos, kapitalista alapakon működő város és egy mostani kibuc között, az ott nevelkedett, ám később máshol tanuló, értelmiségi gyerekek pedig sokszor nem szívesen térnek vissza a mezőgazdász környezetbe.

Kevesen tudják, de 1930 és 1945 között a szentendrei Kőhegy aljában is működött egy kommuna Bubáni Kolónia néven (a hét alapító közül ráadásul érdekes módon az egyik a város korábbi polgármestere, dr. Antolik Arnold volt). Vagyonközösségben éltek, és vegetáriánusok lévén kertgazdálkodásból tartották fenn magukat. Az antikapitalizmus mellett őskeresztény eszméket vallottak, ám jógáztak és meditáltak is közösen -  amíg a hatalom végül be nem tiltotta a tevékenységüket, mondván, hogy megrontják a város keresztény ifjait.

Az ötvenes években a kommunista Kínában is sor került hasonló kísérletekre, ám egész más céllal és formában. A vidéki földműveseket kényszerítette arra a Párt, hogy úgynevezett népi kommunákba tömörüljenek. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy minden magántulajdonukat elvették tőlük, és onnantól teljes mértékben magukat kellett eltartaniuk, bármiféle állami segítség nélkül. Emiatt több helyen lázadás tört ki - a kínai típust tehát végképp nem sorolhatjuk a sikeres kommunamozgalmak közé.

A hippi modell

A hatvanas évek hippijei szintén a kommunát tartották az ideális embercsoportnak. Az indiánok törzsi életmódja volt a minta a polgári társadalom családmodellje helyett, ezt kötötték össze a tudattágítás formáival (LSD-fogyasztás és meditáció), valamint a szexuális forradalom tételeivel. A cél a tökéletesen szabad emberi kapcsolatok kialakítása volt a társadalmon kívül, amibe a szabad párválasztás és újraválasztás is beletartozott: a nő nem volt többé a férfi "magántulajdona", senki sem kényszeríthetett senkit semmire. Az egyik hiba, amelybe viszont a kritikusok szerint sok kommuna beleesett, hogy a gyakori pár-újraválasztást egyenesen kötelezővé tették, tiltván a mélyebb és hosszabb kapcsolatok kialakulását, és ezzel máris korlátozták az egyéni szabadságot. Gyereknevelés tekintetében minden nő anyának, és minden férfi apának számított. Azt nem vették figyelembe, hogy kik a biológiai szülők, a kommuna összes tagja ugyanakkora felelőséggel tartozott minden egyes gyerekért.

A tapasztalatok szerint azonban az elmélet egyáltalán nem működött zökkenőmentesen a gyakorlatban: mintha a kommunatagok "importálták" volna a csoportokba az általuk megvetett intézményesült társadalom hibáit. A szerelmi féltékenység ugyanúgy felütötte a fejét, mint bárhol máshol, a munkásosztályból érkezett tagok több és keményebb drogot fogyasztottak, mint az értelmiségiek, az utóbbiak viszont kevesebb fizikai munkát végeztek, kivíva ezzel az előbbiek szemrehányását.  A világmegváltó eszmék mellett a kábítószerekkel kapcsolatos illúziók is kezdtek szertefoszlani, Charles Manson sátánista kommunája és az általa véghezvitt brutális gyilkosságsorozat pedig végképp betette a kaput a mozgalommal kapcsolatos reményeknek. 1970-ről '71-re az Egyesült Államok-beli kommunák száma kevesebb, mint a tizedére csökkent, és sok egykori világmegváltó zuhant lassan teljes kétségbeesésbe.

Manapság a csalódott hippik által alakított, csekélyszámú keresztény kommunákon kívül a Goa-trance körüli szubkultúra és a házfoglalók (squatterek) mozgalma próbálja némileg továbbvinni a törekvéseket. Azt persze nem tudom, hogy miképpen reagál közülük valaki arra, amikor egy héten belül hetedszer nem marad neki egy falat sem a közös ételből, vagy arra, hogy X.Y. már megint nem takarított, hanem csak a tökeit vakargatta.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások