Közösség

A cégem az életem

3834

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés - aha, persze. A mai munkaerőpiacon valószínűleg sokan boldogok lennének, ha a nyolc óra valóban nyolc óra lenne, és nem tizenkettő vagy valójában huszonnégy. Ha nem pékek vagy tanárnők vagyunk, bizonyára pontosan tudjuk, az irodai ajtó bezáródásával még messze nem ért véget munkanapunk. De mennyit is melózunk pontosan?

Hogy mennyiben és miért változott a Nagyferó által eldalolt hármas felosztás, arra bővebben is kitérünk, de addig nézzük meg a hivatalos számokat és néhány érdekes adatot, ami a heti munkaórákat illeti. Magyarországon a munka törvénykönyve szerint egy héten negyven órát dolgozhat az ember, ez ugye napi nyolc. Ez bizonyos esetekben napi tizenkét órára emelkedhet, ettől eltérni pedig azonban lehet, azaz ennél többet vállalni vagy kérni tilos. Hogy a valóságban ez hogy néz ki, elég nehéz megmondani, pontosan azért, mert az ezt meghaladó ledolgozott óraszám nem megengedett, így senki nem reklámozza, de tudjuk jól, hogy a túlórázás bizonyos szektorokban egyáltalán nem kivételes eset. A KSH 2006-os adatai szerint a ténylegesen ledolgozott órák száma heti ötvenre rúg, azaz átlagosan napi 8-12 órát dolgoznak az emberek. (A magyar munkavállalók nagyságrendileg többet dolgoznak mint az európai átlag, ahol a napi 7-8 óra a bevett - sokak szerint ez is az egyik oka az itthoni alacsony foglalkoztatottságnak. Azaz kevesebb ember dolgozik, de ők többet. A magyar munkaórák száma egyébként az amerikai átlaggal egyezik meg.)

Persze pontos számokat igen nehéz mondani, ráadásul ahány munkahely, ahány foglalkoztatási ág, annyi adat. Összességében azért kijelenthetjük, hogy már nálunk is beállt, hogy minél magasabb pozícióban helyezkedik el valaki, annál többet gürizik, azaz annál magasabb nála a ledolgozott órák száma. A gazdasági válság hatására várhatóan csökken a mutató, mindenki ott spórol, ahol tud, az elbocsátások helyett már eddig is sokan inkább a rövidebb munkaidőt választották.

A nyúlon túl

A teljes képhez hozzá tartozik, és egyre erősebben, hogy a bent töltött órákon és túlórákon felül is folyik a munka. Ha nem is olyan intenzitással, mint saját asztalunknál, lássuk be, a munkaidő, a flexibilitás, a rendelkezésre állás értelmezése igen megváltozott. Sok oka van ennek, részben társadalmi, értékrendbeli változások generálják, részben pedig a termelésünk következtében mind gyorsabban előretörő fejlődés okozza, különösen a technikai ugrás. Nézzük rögtön ez utóbbi kategóriát. Ott van ugye az internet, azaz az otthoni internet következtében kialakult folyamatos elérhetőség, hisz a net olyan, mint régen a vonalas telefon. Mivel azonban erre nem vonatkoznak olyan jóérzésű szabályok, mint annak idején a matávosra, senki nem fogja vissza magát, ha éppen éjjel támad kedve elküldeni egy excel táblázatot. Vagy fogadja valaki a megkeresést vagy nem, de a feladó teljes lelki nyugalommal tenyerel rá a küldés gombra, mivel tudja, nem rondít bele senki magánéletbe egy kellemetlen csörgéssel.

Ott van aztán a másik oldal is, hogy mivel igen sokan üzleti levelezésüket ugyanarról a felületről kezelik, mint a privátot, így ha teszem azt bejelentkezel a gmailbe, hogy csekkold, írt-e azóta a barátnőd választ vagy csak egy kis esti csevejre vágysz valakivel, azonnal látod, ha valami történt munkaügyben. Ha képes vagy rá, ha van önfegyelmed vagy ha megengedheted magadnak, nem nyitod meg. Ha azonban megnyitod, már válaszolsz is, de legalábbis elkezdesz gondolkozni a felvetett problémán, kérdésen, feladaton. Ez teljes csőd. Ha végeznénk egy felmérést, hogy hozzávetőlegesen mennyi azon emailek száma, amik az esti, éjjeli órákban jutnak el a címzetthez, biztos vagyok benne, hogy megdöbbentő számok jönnének ki.

És tényleg...

Egy amerikai kimutatás szerint a munkavállalók fele csekkolja üzleti levelezését hétvégén, negyvenhat százalék betegszabadsága alatt teszi ugyanezt, s harmincnégy százalék még akkor sem tud kikapcsolni, ha épp éves szabadságát tölti valahol. Az internet csak egy kis lépés volt efelé, ennél jóval nagyobb befolyással bírt minderre az okostelefonok megjelenése, amiken keresztül aztán tényleg mindenhova magunkkal hordjuk munkánkat és irodánkat. Ha megteremtjük az eszközöket a folyamatos kommunikációra, a kommunikáció is természetszerűen folyamatossá válik.

Aggasztó az a pont is, ami a szabadságokat taglalja. Egyre gyakoribb, hogy a munkavállalók nem veszik ki az őket megillető munkamentes napokat, részben mert gy érzik nélkülözhetetlenek, részben pedig azért, mert félnek, nehogy ennek valamiféle következménye legyen. Ismert az a jelenség is, hogy a szabadságra kiírt napok valójában csak a könyvelésnek szólnak, saját környezetünkben is ismerünk olyat, aki kötelezően kivett napjait munkával tölti - önszántából. A munka tehát mintha átvenné életünk fölött az uralmat, s ez valóban sok szektorban megnyilvánul. Ha azonban egy picit csavarunk a fenti adatokon, ha más megvilágításból nézzük az aggasztónak tűnő jelenséget, láthatjuk, a hatalmas változások miatt ez az egész munkaügyi rendszer is rugalmasabbá megengedőbbé válhatna. Kevesebb értelmetlen terheléssel és talán kevesebb költséggel ugyanolyan hatékonyságot lehetne elérni, mint így. A távmunka, a részleges munkaidő, a megengedőbb, flexibilisebb beosztás a fentiek fényében valószínűleg nem a kötelességek elhanyagolását váltaná ki az emberekből, ha így is azoknak szentelik szabad perceik egy részét.

Az vagyok, amit elérek

Egyik pillanatról a másikra létbizonytalanságba kerülhet az ember, he elveszíti munkáját - ez régóta így van. De az, hogy értékünket saját szemünkben is abban mérjük (vagy legalábbis sokan), hogy milyen pozícióban vagyunk, hogy annak milyen a társadalmi megítélése, s hogy mennyit keresünk, az alapjaiban kellett, hogy megváltoztassa munkához való hozzáállásunkat. Régen volt a munka és a hivatás, ám ezek a határok elmosódtak. A mindent odaadó, alárendelő, szinte áldozatot vállaló hivatások (mint az orvos vagy a színész) mellé felsorakozott egy rakás másik, melynek szorgos hangyái ugyanolyan átéléssel végzik munkájukat, mint az elhivatottak. Egy bankár, egy közgazdász, egy reklámos, egy médiamunkás életét, minden percét már ugyanúgy átszövi saját munkája, mint egy orvosét. A hírek tizedmásodpercek alatt terjednek el a világban, amikre sokaknak azonnal reagálni kell, a pánik is ezért alakul ki gyorsabban adott esetben, de a munka is ezért válik szinte szünetmentessé. Még ha nem nagy horderejűek a munkával kapcsolatos történések, akkor is azonnal cselekszünlk, tesszük a dolgunk, bizonyítva ezzel magunk, s mások számára, mi bizony fontosa vagyunk, a munkánk fontos, hasznos és sikeres tagjai vagyunk a társadalomnak, nélkülözhetetlenek.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások