Lélek

Mit cipelsz?

3759

Megint fáj a vállam. Egyszerű de nagyszerű masszőröm fejcsóválva mondja, hogy ez szerinte „szihés” eredetű. Na ja, az hát. Akinek sok a gondja, mondják rá, hogy vállán hordja a világ terhét. De miért is? Ha egy gondterhelt ember leveszi a válláról a gondzsákját és egyenként megnézi, mit is cipel benne, meglepődve veheti észre, hogy nem is mind az ő baja. Mégis hogyan kerültek hozzá?

Otthonról hoztam, ezt adták, kell?

Világnézet. Mindegy, mi történt kisfiam, ne lássák rajtad. Mosolyogj. Micsoda? Anyáddal nem is veszekszünk csak beszélgetünk. Igen, tényleg az a baja, hogy rosszul vágtam fel a répát. A ki nem mondott és nem helyén kezelt feszültség viszont egyszer csak távozik, és azt senki nem köszöni meg. Például agresszió, pánikbetegség, depresszió vagy kényszeres gondolatok formájában. Az elfojtott feszültég végül magát az embert fojtja meg. Felgyülemlés helyett fel kellene ismerni, hogy mi okozza a feszültséget és helyben le kéne kezelni azt. Vagy ha ott helyben csak az indulat jön, várjuk meg, amíg elmegy és csak utána üljünk neki a megoldásnak. Hiszen bár igaz, hogy a kiabáló embernek nincs igaza, valahogyan mégis utat kell engedni a tehetetlen dühnek. Csak ne olyan ember legyen az útban, aki nem tehet semmiről.

Elvárások magunkkal és másokkal szemben. Nehogy hármast hozz bármiből is! Hogy vagy felöltözve? Már megint elmész ahelyett, hogy a szobádat takarítanád, vagy a kistestvéreddel játszanál? Hogy már kitakarítottál? És a nappali? Nem jól van letörölve a por, ez nekem nem segítség. Tehát a szar is íztelen, a jó sosem elég jó. Egyenes út az önbizalomhiányhoz, az önmagunkkal és másokkal (főleg a párunkkal) szemben támasztott irreális elvárásokhoz – amelyeknek valótlanságuk miatt nem lehet megfelelni. És már vonjuk is le a hamis következtetést: ő nem volt/én nem voltam elég jó.

Hamis szülői/nemi minta. Annyira elegem van, ez a pasi is egy pancser. Igaza van anyámnak, hogy soha nem bízik senkiben, az a tuti, amit maga csinál meg. Rendben van, de miért is kezdek folyton ilyenekkel? Ja, hogy az elején nem ilyen volt. Biztos ez? Vagy talán én igáztam le? Hogy is volt az a mondat anyukámmal? Akinek nem volt nő-anyja és férfi-apja, annál felnőttkorban a szerepek csúnyán elcsúszhatnak. A kiskirály, nagyokos, zsarnok apuka kislánya érdekes módon legtöbbször kiskirály, nagyokos, zsarnok fickókkal akad össze, akik „leigázzák”.

Kösz, nem.

Általában a felismerés akkor jön, ha már minimum nyakig ülünk a kakiban. Nem tudjuk élvezni az életet, mert a berögzült rossz szokások miatt túlságosan beszűkült az életterünk. Nem élünk egy olyan lehetőséggel, amiért régebben ölni tudtunk volna. Például nem megyünk el a barátnőkkel bulizni, mert a párunk azt nem szereti. Folyton rosszkedvünk van, minden idegesít. Nem töltünk időt egyedül a saját örömünkre, mert félünk egyedül maradni, rossz gondolatok tolulnak elő. Aki nem tud egyedül lenni, az nincs kibékülve önmagával. Túl sokat veszekszünk a párunkkal, kevesebb a jó pillanat, mint a rossz. Már nem tiszteljük a másikat. Biztosan benne van a hiba? Részben biztosan. Mert nem ő való mellénk. Vagy igen, de már annyit bántottuk, hogy rinocéroszbőrt növesztett és nem hatol át rajta se jó, se rossz.

Egyedül…

… te tudsz magadon segíteni. Elsősorban a saját életedért és boldogságodért vagy felelős. Az első lépés a teljes őszinteség magaddal szemben. Sokan már itt visszafordulnak, mert kínos. Mert rájönnek, hogy legtöbbször az ő hibájukból történtek a rossz dolgok Hogy uralkodni akartak mindenkin. Hogy érzelmileg zsarolják a másikat. Hogy hagyják magukat becsapni és irányítani. Hogy képtelenek elfogadni az életben a dolgok természetes működését: az idő múlását, a kemény munkát, bizonyos dolgok állandó és megmásíthatatlan voltát. Így magukat és másokat próbálnak egy hamis valóság szabályai szerint faragni, kalapálni, míg végül teljesen elvesznek. Nem találnak igazi örömöt semmiben. Mialatt azon küzdöttünk, hogy nehogy olyanok legyünk, mint szüleink, észre sem vettük, hogy bizony rég olyanná váltunk. Hogy is lehetett volna ez másként, az ember azt tanulja meg, amit maga körül lát. Egyik rossz beidegződés követi a másikat, a szülői mintához hozzátesszük a saját hülyeségünket, és kész is az életünk.

A sokk után, amelyet az igazság ereje okoz, két lehetőség van. Visszaseperni a szőnyeg alá a szilánkokat, felvállalva ezzel, hogy ha néha (sokszor) rájuk lépünk, beleszúr a lábunkba, vagy darabonként felszedegetni és kidobni azokat. Kétségbeejtő a szilánkokban a magunk torzult tükörképét megvillanni látni, de a problémát nem lehet megoldani, ha létezését el sem fogadjuk. Látva azt, hogy eltorzult volt az értékrend is, amely szerint éltünk (csak az volt a fontos, amit én akartam, csak az volt a fontos, amit ő akart, csak az volt a fontos, hogy ne sérüljek, hogy mindig minden ugyanolyan legyen körülöttem), egyszerre nehezünkre esik eldönteni, hogy mi igazán jó vagy rossz, értékes vagy értéktelen. Érdemes visszaemlékezni arra, amitől régen, még a keserűség és torzulás előtt értékesnek éreztük magunkat. Hitet adnak a szép emlékek. 

A probléma önmagunkban való letisztázása után jöhet a „nagy” beszélgetés. Leülni lelkizsarnok anyukával, felszínbajnok apukával. Nem biztos, hogy sikerül, de egy próbát megér. Nekem sikerült, mert higgadtan adtam elő, hogy nagyon megnehezíti az életemet az általa toronymagasra állított mérce. Legnagyobb meglepetésemre édesanyám azt válaszolta, hogy tudja és sajnálja. Leesett az állam, és most valóban óriásnak láttam, de szelíd óriásnak. A szeretet bír a legnagyobb gyógyító erővel.

Ha elismerjük, hogy hibáztunk, és változtatni akarunk, visszaszerezhetjük magunk előtt a becsületünket. Ez a legfontosabb, mert így alakul ki a belső béke. Már tudom, mit miért tettem eddig, és ezzel sok fájdalmat okoztam magamnak és a számomra fontos embereknek. Megtörtént, sajnálom. Itt lehet letenni a terhet. Bocsánatot kérni saját magunktól és másoktól. Hátrafordított fejjel azonban nem lehet előrehaladni, ezért nem szabad a múlton rágódni. A felismerés, a tiszta szívből jövő bocsánatkérés és a változtatás igénye az eszköz arra, hogy letegyük a bennünket nyomasztó terheket. Minden probléma saját magunkkal szembesít, lehetőséget teremt az önmegismerésre (és sok helyzet ismétlődik, lehet elővenni a már megtanult dolgokat).
Vétek kihagyni.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások