Lélek

Játszmázni kötelező

3718

Amikor megtudtam az áprilisi Mesterkurzus témáját, rögtön éreztem, hogy ott kell lennem, mert ha valaki, hát én sosem tudtam játszmázni, és nem is akartam. A mindennapi játszmáinkról beszéltek pszichológusok, terapeuták, és más, a kurzuson rendszeresen beszélgető hozzáértők, melyek elvileg az emberi kapcsolatainkat alakítják.  Kiderült, hogy játszmázni, bár kötelező mégsem szabad.

Párkapcsolatosdi

Nem árt a kályhánál elkezdeni az emberi játszmák felgöngyölítését, így a legjobb, ha megvizsgáljuk az ember fejlődését, pszichés változásait, de evolúciós szemszögből. Szendi Gábor evolucionista pszichológus előadásából kiderült, hogy bizony mindenki játszik, de mik is ezek a játékok...? Mindannyian tudjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a másik azt tegye, amit magától nem tenne, és az nekünk előnyös. A viselkedési formáinkat az emberi viselkedés, tehát a társas játszmák váltják ki. Az emberi játszmák automatikus folyamatoknak tekinthetők, evolúciós termékek, hiszen a civilizáció folyamán igyekeztünk olyan eszközökkel elérni célunkat, amelyek nem sértették a másikat. A cél minden esetben, hogy az agressziót, a háborút elkerüljük. Ez a kulturális evolúció szerves része, amely hihetetlenül bonyolult gondolkodásmódokat és érzelmeket alakított ki az emberekben. Tehát a játszma nem értelmetlen, hanem alkufolyamatra épülő, érdekérvényesítő kommunikáció, ahol a cél az, hogy ne legyen agresszió, de a mérleg a mi oldalunkra billenjen.

Mivel az emberek nem az egyértelmű kommunikációra, hanem a mögöttes tartalomra, a mimikára, a testbeszédre figyelnek inkább, ezekre reagálnak, így mindenki játszmázik - ez az emberi természet lényegéhez tartozik, ösztönös. Bár racionális elvárásokkal vagyunk körülvéve, mégsem mondjuk egy pasinak, hogy menjünk dugni, inkább azt mondjuk, hogy de jót beszélgettünk, feljössz hozzám egy kávéra? A morális ösztön az, ami kikényszeríti a játszmákat belőlünk. A csoportos együttélés szabályai, amelyeket ha betartunk, sikeresebbek vagyunk. Úgy tűnik tehát, hogy kénytelenek vagyunk játszmázni. De hiába is vezette le Szendi Gábor azt, hogy joggal vagyunk őszintétlenek, játsszuk az agyunkat, úgy csinálunk mintha, célozgatunk, így-úgy teszünk, nem sikerült meggyőződnöm arról, hogy ennek valóban így kell lennie.

A leglátványosabb példát Szendi a morzsa-játszmával hozta, amelyre aztán a későbbi előadó is reflektált. Itt ugye arról van szó, hogy adott egy pár, amelynek az egyik tagja mindennap lemorzsázza az asztalt, és ezért a másik mindig veszekszik vele, piszkálja, hogy figyeljen oda, de természetesen nem változik semmi. A következő nap is ugyanolyan morzsásra eszi az asztalt, majd megint jön a veszekedés. Érezzük, hogy ez egy olyan nüánsznyi dolog, ami miatt nem kéne veszekedni, viszont ez egy klasszikus, párkapcsolati játszma, amelynek során eldőlnek az erőviszonyok.

A következő előadás során még nagyobb igyekezettel munkálkodtak azon, hogy meggyőzzenek minket, hallgatókat, a játszmák fontosságáról. Egy mindenki által kedvelt témakör, a szerelem kapcsán bizonyította a játszmák szükségességét, prof. dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, aki a Zsanett-ügy egyik pszichológus szakértője volt, de visszaadta az igazságügyi tárcának szakértői jogosítványát, mivel meg van róla győződve: a lány nem szimulál, és a felmentett rendőrök tényleg elkövették az erőszakot. Szóval kedvelem a nőt, mert korrektnek és széles látókörűnek tartom, de a kötelező játszmák fontosságáról nem sikerült meggyőznie. Végül aztán sok-sok példán keresztül eljutottunk odáig, hogy amennyiben egészséges életérzésünk, önértékelésünk van, képesek vagyunk intimitásra, figyelni a másikra, elfogadjuk a másikat a hibáival együtt, akkor nem kényszerülünk játszmákra, hanem egy sikeres kapcsolati egyensúly jöhet létre.

A valódi lét

A Mesterkurzus felére igazán meg voltam zavarodva. Nem tudtam eldönteni, hogy most akkor én vagyok a hülye, és tényleg én csinálok mindent rosszul ezzel a fene őszinte viselkedéssel? Tényleg játszmázni kellene, és akkor jobban érezném magam? Nem használnának ki? Nem rúgnának belém? Már-már azon kaptam magam, hogy majd jól megalkuszom és akkor milyen laza lesz minden, úgy csinálok, mintha. Bár mikor belegondoltam, forgott a gyomrom, de ha ez kell a boldogsághoz, és tényleg pszichológusok mondják, akkor biztos így van. Hát nem! Nincs így! Észre kell venni, hogy legyen szó evolúcióról vagy mélylélektanról, a legtökéletesebb állapot, ha természetesen, és őszintén tudunk létezni a világban. Popper Péter előadásának minden szava ezt bizonyította. Bár játszmákat játszik mindenki mindenkivel, ennek csak egy célja van: hogy a másik ember fölé emelkedjünk, és ezt azért tesszük, mert Isten - vagy kinek-kinek hite szerint -, hatalmat adott nekünk, hatalmunk van a növények fölött, az állatok fölött, az egész világ fölött, csak az emberek fölött nincs. Így az ember igyekszik szuronnyal vagy játszmákkal a másik embert hatalma alá vonni, ha ez sikerül, akkor már birtokoljuk másikat, és ennél nagyobb bűn, mint a másik ember birtokba vétele, talán nincs is, hiszen az ember nem tulajdon. Ha a játszmák erről szólnak, akkor azokra nemet kell mondani, persze mondhatjuk - én is ezt éreztem -, hogy az élet kikényszeríti a játszmákat, de nem kell igent mondani ezekre. Könyvtárnyi szakirodalom van az emberi játszmákról, de hiába írja le egy pszichológus, hogy a játszmák törvényszerűek, rá kell jönnünk, hogy milyen azok struktúrája, hogy a játszmák egyenlőek a hazugságokkal. Eljátszunk egy szerepet, hogy az akaratunk érvényesüljön, hazudunk, játszmázunk. Eljátszunk valamit, majd csodálkozunk, hogy senki nem bízik, és nem hisz senkinek, mert a játszmák lettek az emberi kapcsolatok formálói. Egyfolytában szimatolnunk kell! Vajon hol csapnak be? Kinek hihetek? Gyanakvásban nehéz élni. A játszma hazugságtömeg, lehet mondani, hogy KELL ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk, de NINCS RÁ SZÜKSÉG.

Gyík a seggünk alatt

Volt egy tibeti jógamester, Mipan, aki írt egy könyvet. Leírta, hogy nem hiszi el, hogy a kék szemű emberek nem vakok és látnak, és azt sem hitte el, hogy léteznek szőke emberek, hiszen még sose látott olyat. Amikor megöregedett, ottani szokásoknak megfelelően elindult északra betegeskedni, meghalni. Vándorlása során bekéredzkedett egy kolostorba, hogy megszállhasson, ott aztán ételt és fekhelyt adtak neki. Hálás volt Mipan, viszonzásul a kolostorban élő lámáknak megmutatta levitációs képességét, amelyet már negyven éve tanult és gyakorolt. Leült lótuszülésben, a lámák figyelték egy darabig, majd a jógamester elkezdett jobbra-balra dőlni, egyszer csak felemelkedett, jó fél méter magasságba, aztán visszaérkezett a földre. A lámák szenzációsan tartották, a jógamester elégedetten elhagyta a kolostort, és elment északra, meghalni. Miután elment, a lámák iszonyatos hahotázásba törtek ki, hogy erre pazarolta el az életének negyven évét, hogy fel tud emelkedni a földtől ötven centiméterre, és a gyík elszaladhat a segge alatt. Hahaha.

Házassági terápia

Remek példát hozott Popper a párkapcsolatok válságára, és annak megoldására, ha az játszmákkal történik. Vol tegy házaspár, akik elmentek Popperhez terápiára, vittek egy papírt, amely egy kettejük közötti szerződést tartalmazott. Olyanok szerepeltek rajta, hogy a férj minden nap hazaér este fél nyolcra, hogy nem fog kiabálni, hogy kedves lesz és megértő, míg a feleség nem fog kiakadni, ha valamelyik este kimarad a szex, vacsorát főz stb. Tizen-egynéhány pontban összefoglalták, miért nem szeretik egymást. De persze azt mondták, azért írták ezt a szerződést, mert szeretik egymást. Közben meg elviselhetetlenek egymás számára. Lehet játszani, de abból baj lesz, hiszen a játszmákon keresztül nem lehet szembenézni a valósággal. És le lehet játszani egy teljes életet, de felesleges, mert elpazaroljuk az életünket.

Álarcaink

Mindig magunk elé teszünk egy álarcot, és úgy élünk, úgy játszunk. Mostanában mindenki mindent azzal indokol, hogy „válság van”. Aha, és e mögé lehet akkor bújni? Amit nem tudunk megtenni, amit nem tudunk megélni, az általunk megfelelő, elvárt, morális módon, akkor eljátsszuk? Van egy zsigeri erkölcs, morál bennünk, amelynek szeretnénk megfelelni. Szeretnénk őszinték, nemes lelkűek, hűek lenni, szeretni akarunk, tisztességesek lenni, de nem tudunk, ezért eljátsszuk. Müller Péter az ember valódiságát, a normálisságát, a pszichológiáját kutatta előadásában, és végül ő is ugyanoda jutott, ahova mindenki, hogy játszmázni nem kell! Az emberi létnek csak akkor van értelme, ha az őszinte. Viszonyainknak is játszmák nélkülinek kell lenniük. Viszonyban vagyunk önmagunkkal, másokkal, a teremtővel, a bioszférával ,a transzcendenssel, ha ezek tiszták, teljesek, őszinték, akkor nincs baj. Sajnos azonban az emberek már ott megbuknak, hogy saját magukkal sincsenek jóban. Hogyan is várhatnának másoktól annál többet, jobbat, mint amennyit maguktól kapnak? Ha önmagunkat nem bírjuk, akkor más sem bír minket, és ebből jön a szeretethetetlenség és a játszmázás. Amikor úgy teszünk, mintha...

Az őszinteség határa

Persze vannak olyan vonalak, amelyeket meg kell húzni az őszinteség világában. A nevelés és a tapintat nem összekeverendő a játszmákkal. Nem kell mindig kinyilatkozni, meg kell tanulnunk tapintatosan élni, és ez nem feltétlenül játszma. A másik határa az őszinteségnek, amikor aránytalanul súlyos konzekvenciák zuhannak ránk, mondjuk megölnek, de ezt már nem kell bevállalni az őszinteség oltárán. Viszont, ha problémánk van a másikkal, azt rögtön elő kell adni úgy, ahogy akkor érezzük, hiszen azáltal nevelhetjük a másikat, mutathatunk neki utat a velünk szembeni viselkedésében. Így talán elkerülhető, hogy feleslegesen nagy rúgásokkal roncsoljuk szét a másik lelkét, amelyek valójában játszmák.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások