Test

Hangtalan ringás

3689

Mit is mondhatnál, mikor kezedben lúdtalpbetéttel, lábadon egészségügyi szempontok alapján választott lábbelivel állsz a tükör előtt? Izzítsd be a Kossuth rádiót, pattints föl egy kefírt, és érezd magad a saját nagyszülődnek vagy tudatosítsd magadban, hogy ahhoz, hogy jó karban lévő harminc éves legyél, ideje áldozatokat hozni? Utóbbit választottam, s nem is olyan nehéz, mint elsőre gondoltam. 

Az egész jó két éve kezdődött, mikor a kiropraktőr, kit akkoriban látogattam, azt javasolta, készíttessek betétet, mert a lábfejem olyan állapotban van, hogy előbb-utóbb komoly panaszokat okoz majd. Persze, igen, tudom, hisz az egész család női vonalon megszenvedi a harántsüllyedés minden fájdalmas lépését és következményét. S aztán persze nyilván nem foglalkoztam vele, csak az adott címeket őrizgettem a tárcámban. Teltek múltak a hónapok, elkezdtem pilatesre járni, ahol világosan kiderült, a lábammal márpedig baj van, a torzult, helytelen terheléstől az egész lábfej deformálódni kezdett.

Az új vonal

A felismeréssel azonban sajnos elkéstem... Szinte egyik napról a másikra kitüremkedés nőtt a sarkamra, körülötte bevizesedett dagadással, s ő, a dudor meg én azóta is együtt járunk mindenhová olykor pokoli, olykor csak bosszantó fájdalom kíséretében. Elbringáztam hát egy ortopéd üzletbe, ahol számítógépes mérés után személyre szabott, hővel lágyított betétet kaptam, ami ott emel, ahol kell, tehermentesítve meggyötört lábrészleteimet. A betét azonban csak passzív alátámasztást ad, nem dolgoztatja a lábat, így ahhoz, hogy teljes legyen a rehabilitáció, és ne csak a tünetek szűnjenek meg, az MBT anticipőt ajánlották. Először sokkot kaptam, mint ahogy minden nőiesen szép cipőre áhítózó egyén tenné. Én? Abban? Na neeem. De mivel jó útra tértem, erőt vettem magamon, és úgy döntöttem, barátkozom egy picit. Barátkoztam is, olyannyira, hogy a hétvégét már a gördülő talp tetején billegve töltöttem.

A probléma

A baj az, hogy az úristen nem arra teremtett bennünket, hogy betonon cammogjunk borzalmasabbnál borzalmasabb talpú cipőkben, hanem arra, hogy boldogan ugráljunk az édenkert göröngyös, füves talaján mezítláb. Baj az is, hogy ezt mindnyájan tudjuk, mégsem kezdünk el időben tenni ellene, pontosan úgy legyintünk rá, mint a jeges szélben kilógó derekunkra. Mert a magas sarkú szexi, a divatos cipő pedig sosem kényelmes, így szépen beáldozzuk a lábunkat, s közvetve bokánkat, térdünket, derekunkat, gerincünket annak oltárán, hogy jól nézzünk ki. Valószínűleg ezek azok a szavak, amiket hiába zengek most én is, ugyanúgy elengedtem a fülem mellett az intő szavakat egykor, mint a most körülöttem lévő fiatal lányok. Pedig fontos lenne megérteni, hogy ha a lábad egyszer elromlik, szinte lehetetlen újra egészségessé varázsolni, s a sétálás örömét is csak akkor ismerjük föl, mikor már nem megy. Én vagyok rá a fájdalmasan élő példa.

Ezt szerettem volna

Na de ez már késő bánat, tekintetünket szegezzük a megoldás felé. A boltba látogatás előtt persze téjékozódtam az interneten, és ki is néztem egy vállalható darabot, ami már az új dizájn szerint készült, azaz talpának mérete mintegy fele az eddig ismerteknek. Ez újítás a cég részéről, s úgy tűnik be is jött, mert ahány boltban voltam, mindenhol vadul próbálgatták az immár csinosabb darabokat.

Én is így tettem, barátkoztunk, jártunk körbe-körbe az üzletben, a kis csónak a talpam alatt, a dudor meg én. Mivel azonban fogalmam sincs az egész MBT világról, beszédbe elegyedtem az egyébként roppant készséges eladónővel, és bő fél óra elteltével egy egészen másik darabbal a hónom alatt léptem ki az ajtón, mégpedig elégedetten. Mikor ugyanis kiderült, hogy már konkrét panaszaim vannak, azt javasolta, próbáljak ki egy régi típusú, nagyobb ívű példányt, mert az intenzívebben és látványosabban dolgoztatja a lábat. Bele is bújtam egybe, és bamm, egyből meg is értettem, miről van szó tulajdonképpen. Ahány láb, annyi típus, nekem ez hasznos, másnak más, de hogy egy normál cipővel össze sem lehet hasonlítani, az egészen biztos.

Az első együtt töltött napok

Az utasítás szerint fokozatos hozzászoktatást igényel a láb, de bevallom, én az első napot végignyomtam benne - hétvége volt, többnyire a kutyával sétáltam és a kertben szöszöltem. Az egyensúlyozás művészete inkább szórakoztatott mint fárasztott, feltűnt, hogy én hangtalanul gördülök, míg a mellettem lépkedők hangos csattanással érkeznek a betonra minden egyes lépésnél. Aztán az is feltűnt, hogy érzeteim lettek a derekamban, végig a hátamban, de nem kellemetlenek. Estére persze kidőltem, s mikor megszabadultam kis csónakjaimtól, elkezdtem figyelni, mit érzek. A lábfejem fáradt volt nagyon, de nem úgy, mint eddig. Nem fájdalmasan, nem lüktetett a bokám, a sok kicsi csontom, nem sziszegtem, ha a dudorra léptem. Olyan fáradtság öntötte el a lábfejem, mint testem izmait egy keményebb edzés után. Be kellett vallanom magamnak, hogy akárhogy is néz ki, akármilyen előítéleteink is vannak az MBT-vel szemben, ez a cucc bizony piszok jó. Bevallom, ott még nem tartok, hogy állandó lábbelimnek nevezzem ki, de ha épp nem jól kinézni szeretnék csini szettekben, igyekszem ebben intézni a dolgaim. A lábam pedig örül neki. Jobban, mint a betétnek, ami kemény, ami passzív, és messze nem olyan élvezetes használni, mint ide-oda billegni, és kihívást keresni a járásban.

Ez lett

Megtudtam időközben egyébként azt is, hogy nem csak itthon terjed egyre jobban a lábtudatos cipővásárlás, de Londonban is egyre többen lépkednek hangtalanul ringva, nem is kizárólag az idősebb generáció tagjai, és ott nem is gondolják ezt idétlennek. Sógorom testvére (aki nekem kim is?) ott munkálkodik biciklisfutárként, s mikor meglátta a lábamon, felkiáltott, jé, hát kint mindenki ebben jár, ez tök renben van. És tényleg.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások