Lélek

A pasim már apa

3659

Már huszonévesen is könnyedén találhatjuk magunkat olyan helyzetben, hogy a férfi, akibe beleszeretünk, már elvált, már volt nős (főleg, ha nálunk idősebb pasikkal ismerkedünk). Ez talán nem is olyan bonyolult szituáció, hiszen nekünk is voltak exeink (jó persze egyikkel sem jutottunk el az oltárig, de ez talán nem oszt, nem szoroz). Egy párnál természetes, hogy mindkettőjüknek voltak kapcsolatai másokkal, mielőtt megismerték volna egymást. Ez egy egész könnyen kezelhető, és általános élethelyzet, hiszen mindenki minden új kapcsolatában szembesül ezzel.

A történet akkor lesz bonyolultabb, ha a srácnak az ex feleségtől, netán az ex barátnőtől van egy, két (vagy még ennél is több) gyereke. Mit is csinálhatunk ilyen szituációban, játsszunk, ne játsszunk, meneküljünk, ne meneküljünk? Szeretjük az illetőt, de persze az összes ismerősünk, rokonunk hülyének néz minket, ha belevágunk.

Nem kell lényegesen idősebb pasit kifognunk ahhoz, hogy az illetőnek már legyen gyereke, hiszen sokan ugranak bele egy kapcsolatba már a húszas éveik elején is, amiről úgy gondolják, hogy életük végig fog tartani... Aztán persze sokszor kiderül, hogy mégsem ő az, aki egy egész életen át kell. Ha megvan a felismerés, ha megromlott a kapcsolat ilyen vagy olyan okokból, akkor a házaspárok szétmennek. Persze egy válás bonyolultabb, mint egy szakítás, már az állam is beleszól, az egész egy hosszas jogi procedúra, osztozkodás a vagyonon, és persze békítő tárgyalások sora, aminek csak sokára lesz válás a vége.

Ha a volt párnak még közös gyereke is van, akkor lényegesen komolyabb a dolog. Kié legyen a felügyelet, mennyi legyen a gyerektartás, mikor legyen láthatás, mi lesz az ünnepekkel, a karácsonnyal és a húsvéttal...? Hiába mondja ki a bíróság a válást, hiába "tépik szét" az házassági papírt, a gyerek örök kapocs a felek között. A közös gyerek a későbbiekben is összeköti őket, legalábbis abban az esetben, ha mindketten felelősségteljes szülők, és igényt tartanak minőségi kapcsolatra a gyerekükkel, de tegyük fel, hogy azok. Szóval van az az édes, aranyos, kedves kis csemete, aki miatt mindig is beszélni fognak a szülők, mert muszáj nekik, mert a gyereknek mindketten a legjobbat akarják.

Tehát adott egy válás utáni közös gyerekes szituáció, amibe mi új társként belecsöppenünk. Mi, akik a húszas éveik elején járunk, jó ha nem kapunk sokkot, és nem menekülünk el egyből, hiszen most tanuljuk még csak a saját kis életünk irányítását, most kezdtük el építgetni, nem kell gyerek, max pár év múlva, más gyereke meg főleg nem kell, nem-nem, még magunkért sem tudunk felelősséget vállalni. Valljuk be, amikor a rózsaszín kislányszobánkban ültünk a szőnyegen, és álmodoztunk a szőke hercegről fehér lovon, akkor nem képzeltünk mellé egy csemetét, aki mögötte ül, mikor vágtat hozzánk. A lányok arról álmodoznak, hogy majd jön egy fiú, egymásba szeretnek, járnak, összeköltöznek, eljegyzik egymást, majd esküvő és közös gyerek, és ez az ábránd hirtelen szertefoszlik...

Ha az első randin derül ki, hogy a srácnak már van egy gyereke, akkor még talán könnyűszerrel elmenekülhetünk, és a következő évben sok-sok problémától megkíméljük magunkat. Persze sosem tudjuk meg, hogy vajon nem ő volt-e az igazi, hiszen a megismerkedésnek még csak egy lehetőséget sem adtunk, mivel van egy gyereke...

Fejtörést akkor okoz a helyzet, ha belezúgtunk, és ezek után közlik velünk a sokkoló hírt. Mit tegyünk? A srác rendes, kedves, okos és aranyos, és mi tényleg szeretjük, ő pedig biztosít minket ugyanerről, sőt arról is, hogy a gyerekhez nekünk nem kell, hogy bármi közünk is legyen, ha nem akarjuk... Felötlik bennünk a kérdés, hogy mit is akarok én? Mi döntsük el, hogy lesz-e közünk a gyerekhez? Persze a legegyszerűbb, ha azt választjuk, hogy nem veszünk róla tudomást. De ez meg milyen választás, hiszen mégis csak a szerelmünk életének az egyik része, mégis csak az ő gyereke, és mi levegőnek akarjuk nézni? Azt hiszem, ezt kevés nő tudná megtenni.

Míg csak járunk, míg kicsi a gyerek - és inkább az anyja gondoskodására szorul, vele él, az apja pedig csak látogatja - tényleg nem zavar sok vizet a kis csöppség. De egy nő sosem áll le, mindig a jövőbe néz, és jönnek a további kérdések, hiszen még ha nagyon távolinak is tűnk, muszáj átgondolni hova is juthat egy ilyen szituáció évek múlva?

Szóval szeretjük, bevállaljuk gyerekkel mindennel együtt, de hosszú távon ott vannak a kérdések. Ha úgy döntünk, nem nézzük levegőnek a gyereket, hanem szeretnénk kivenni a részünket abból az időből, amit az apjánál tölt, számos szitut kell majd okosan kezelnünk. Mi van ha majd én is gyereket akarok, de ő nem, mert neki már van egy?! Tudni fogjuk azt a szituációt kezelni, hogy a gyerek anyja esetleg ellenünk neveli csemetéjét puszta női féltékenységből? A gyerek mennyire sérül ebben a szituációban, ezt hogyan tudjuk elkerülni? Jelenlétünk ellehetetleníti az esetleges újrakezdést az exek között, pedig egy gyereknek az a legjobb, ha teljes családban nő fel?! Kell nekünk ez az egész? Őrjítő és sokkoló ezeket végiggondolni, szédül is rendesen az ember lánya. Ugyanakkor ott vannak a kontra érvek is, például hogy csak azért ne adjunk a srácnak esélyt, mert már van egy gyereke? Járjunk bunkó hülyékkel, akik mindig csak kihasználnak minket csak azért mert nekik még nincs gyerekük? Gondoljunk abba bele, hogyha mi kerültünk volna ilyen helyzetbe, mit éreznénk, mire vágynánk? Ha hozzámentünk volna a legutolsó nagy szerelmünkhöz - hiszen valljuk be ez a gondolat megfordul minden lánynak legalább egyszer egy kapcsolat során a fejében -, és szültünk volna, s most ott állnánk huszonévesen egy gyerekkel várva a nagy szerelemre, ami csak azért nem teljesülhet be, mert van egy csemeténk?! Nekünk nem esne rosszul?! Egy anya vagy egy apa már sosem élheti át a szerelmet egy új kapcsolatban, nem kap egy második lehetőséget?!

A témát át lehet rágni minden jó baráttal, lehet vitatkozni, úgysem tudnak tanácsot adni, mert még nem voltak ilyen helyzetben, és úgysem érzik át a szívedben tomboló érzelmeket. Azt hiszem sok minden függ az adott ember személyiségétől, hogy mennyire képes megoldani a szituációt, de ezt úgyis csak az idő dönti el. Aztán lehet, hogy az egészből csak egy pár hónapos lángolás lesz, és kár volt években gondolkodni, parázni előre. Ha pedig életre szóló a szerelem, akkor majd évek múlva kell filózni az akkor felmerülő problémák megoldásán. Azt hiszem az a legjobb, ha élvezzük a boldogságot, és nem görcsölünk előre még nem is aktuális gondokon, és ha nem foglalkozzunk azokkal, akik helytelenítik, hogy mi mégis megpróbáljuk.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások