HotCot

Díjazzák az álmodat

3658

Az idén első alkalommal ösztöndíjpályázatot indít az Always. A program legfőbb célkitűzése az, hogy támogassa azokat a hátrányos helyzetű fiatalokat, akiknek anyagi hozzájárulás nélkül nem lenne lehetőségük az általuk vágyott felsőoktatási intézményben továbbtanulni. A tanulóknak ezen az oldalon egy részletes személyes profil létrehozásával kell jelentkezni, és ezzel máris lehetőséget kapnak, hogy megvalósítsák életük álmát.

A leendő egyetemisták, főiskolások most egy kivételes alkalmat ragadhatnak meg. Az Always ebben az évben díjazza a hallgatók tehetségét és eddigi szorgalmát. A diákok iskolai és sporteredményeinek, iskolán kívüli tevékenységeinek értékelését követően két szerencsés pályázóra olyan sorsfordító ajándék vár, amely az egész életét megalapozhatja.

,,Az ösztöndíj 2 diák részére 10 szemeszteren, azaz 5 tanéven keresztül szemeszterenként 150 000 forinttal járul hozzá a tanulmánnyal kapcsolatos költségekhez. A támogatás vissza nem térítendő és szabadon felhasználható. A cél az, hogy a szülőket minél inkább tehermentesítsük, a diákoknak pedig ne kelljen az egyetem évei alatt munkával előteremteni a tanulás és a megélhetés kiadásait. Számunkra fontos, hogy az Always diákjai a kiváló tanulmányi eredmények elérésére koncentrálhassanak.”- nyilatkozta Janky Gyöngyi a Procter&Gamble Vállalati Kapcsolatok Menedzsere.

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ adatai szerint évente átlagosan 10%-kal csökken a továbbtanuló jelentkezők száma, ám a 2008 tavaszán eltörölt tandíj hatására idén mintegy 130 ezren, azaz harmadával többen adták be jelentkezésüket valamely felsőoktatási intézménybe. Az ingyenes oktatás ellenére is jelentős anyagi megterheléssel jár a diploma megszerzése.. A szülők nagy része ma Magyarországon az iskolával kapcsolatos és a további kiadások miatt nehezen vállalja fel a képzéssel járó gondokat.

Több fiatalnak emiatt, még ha szeretne is iskolapadban ülni, nincs lehetősége a tanulásra. Érettségit követően sokan kénytelenek dolgozni és saját lábra állni. Nagy részük a munka mellett tanul és csak nagy küzdelemmel szerzi meg diplomáját, vagy elengedi az álmot és egy olyan munkát választ, amelyet igazából nem szívesen végez.

Ezt felismerve indította útjára az Always ösztöndíjpályázatát, melynek célja, hogy az anyagilag hátrányos helyzetű 17-21 év közötti fiatalok körében 2 fő számára lehetőséget biztosítson a felsőoktatási rendszerbe való bekerüléshez.

A jelentkezésre ezen a honlapon van lehetőség, ahol az érdeklődők minden olyan információt megtalálnak az ösztöndíjról, mely a részvételhez szükséges. A pályázó a honlapon lépésről lépésre haladva juthat el a kezdetektől a jelentkezésig, melynek leadási határideje 2009. június 2. A többfordulós válogatást követően, egy Bizottság 2009. szeptemberében dönt arról, hogy ki az a két személy, aki az ösztöndíját elnyerte, amit egy ünnepélyes esemény keretében át is vehetnek majd.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások