Közösség

Hömpölygő csajok

3574

A tavasz első napsugarai kicsalogattak mindenkit vasárnap délután a négy fal közül, így nem lepődtünk meg, hogy milliónyian zizegtetek a  cotcot bazáron, a Merlinben. Most először fordult elő, hogy senki nem vette rossz néven, ha azt mondtuk egy göncére, hogy nem csereképes, senki nem bosszankodott, hogy rosszak a ruhák, amiket hoztatok. Mindenki örült. Voltak, akik ujjongva vetették bele magukat a ruhahalmok közé, miután megtudták, hogy három golyóért annyit visznek, amennyit akarnak. Nagyon úgy néz ki, hogy önjáró lett a bazár, jöttek a csajok a ruhákkal, kipakolás, válogatás, fizetés és el. Semmi fennakadás. Szépek voltatok! 

Nézd a csajokat, hogy túrtak!

Persze mi megint úgy éreztük magunkat, mint akiken egy egész bivalycsorda ment át, "megcsináltak" minket, aztán otthagytak. Miután végeztünk a pakolással, és vittük le az utolsó jótékony zsákokat, láttunk egy lányt, egyedül, zsákokkal, táskákkal, szatyrokkal megrakva bandukolt, kicsit elérzékenyültünk a látványtól, de rájöttük, hogy mi az értelme a bazárnak: aki rászorul, annak hatalmas segítség. Aki pedig adni tud, hát segíthet. köszi csajok! Tényleg! És köszi a Semmelweis utcán hivataloskodó rendőröknek is a jófejséget, akik a bazárra érkezők esetében eltekintettek az egyébként 30 000 forintos büntetéstől, ami a behajtani tilosért járt volna mindenkinek. Tényleg rendes volt tőlük.

Csajok ruhák között, itt is!

Legközelebb május 23-án találkozzunk a Corvintetőn, már a szabad ég alatt és egy kis meglepivel.

Van egy óriás gáz. Minden bazáron eltűnik valamink. Most Zsófi imádott fehér Oakley napszemüvege tűnt el, amit nagyon sajnálunk. Ha valaki véletlenül cserecuccnak tekintette a táskájából kikandikáló darabot, jelentkezzen, és visszavesszük, bárhol. Köszi! (Tudjuk, a mi hibánk, hogy össze-vissza hagyjuk a cuccainkat... )

Hozzászólások
1
ápr
06
janisjoplin írta:
Hát én egy picit szomorú vagyok! annak örülök, hogy sok ruhám jó helyekre került, láttam lányok karján sáljaim és pulcsiim, saját részre nem sikerült jó darabokat lelni, de a szekrényeim megkönnyebbültek...majd májusban..talán...:)
11:29
2
ápr
06
Szandilla írta:
Nagyon sajnáloom ,h nme tudtam elmenni;(
Jó lehetett...
11:52
3
ápr
06
zsofi írta:
de. henci huje :)
11:57
4
ápr
06
NoraG írta:
Jajj de jo mar az idopontot is tudjatok...es igen imadtam azokat e rendoroket :D elotte nem olyan reg dobtam ki a csikket erre a huly mit kerdez? marihunat fogyasztottak? :DD pont fenyes nappal es pont az automban tennem...amit egyebkent sem szoktam szal jot nevettem rajta .... ez az egesz vicces volt azt hittem rosszul hallok mikor kerte a behajtasi engedelyt LOL
12:12
5
ápr
06
NoraG írta:
majus 23 az szombat es nem szerda
12:16
6
ápr
06
NoraG írta:
majus 23 az szombat es nem szerda
12:16
7
ápr
06
csiberopi írta:
Köszi csajok. Sztem ez a bazár dolog egy nagyon jó ötlet és jól is volt megszervezve. Majdnem csak pulcsikat találtam, de tök élveztem az egészet és sztem ez a lényeg :).
Ezek ellenére nem tom megyek e még, mert vidékről talán nem éri meg felautózni, nem is beszélve a parkolóhely keresésről, akkor a benzinpénzért elmegyek itt egy turkálóba vagy valahova.
És köszi a rendőröknek (persze hogy mi is belefutottunk:)) jó fejek voltak.
12:34
8
ápr
06
NoraG válaszacsiberopi írására:
szerencsere a corinnal lehet parkollni...csak kerdes h talal e az ember helyet
12:37
9
ápr
06
Booo írta:
Jó volt olvasni, jobb lett volna ott lenni!
Na, akkor ki jön a (közel) keletről a következő bazárra?
Összecsapódhatnánk már a vonaton, de ha vki autóval jön csatlakozok, egye fene :)))
12:41
10
ápr
06
mainstreem írta:
csajok!

én egy kis bizalmatlansággal, meg viszonylag jó ruhákkal érkeztem... és remekül csalódtam, mármint kellemesen:)
jó, ám használhatatlan ruháimért még jobbakat és nagyon hasznos darabokat szereztem. tegnap este már hódítottam is az egyik darabban:D
zsíííírság!
a kövire is megyek, ha tudok:)
13:28
11
ápr
06
NoraG írta:
ki szerezte meg a meltartot amit vittem am...ohh monduk lanyok ez nektek szol mert lattam hogy mikor kiboritottatok a zacsim rogton lecsaptatok ra :) es nana hogy menek a kovire is ha van vki Szfvarrol aki jonne ... az jojjon majd el Martonvasarig vhogy es mehetunk egyutt kocsikammal
13:36
12
ápr
06
Szirisz írta:
Sajnálom a napszemüveget!!!
13:49
13
ápr
06
aneeco írta:
Sziasztok!

Most voltam először a bazáron, de nagyon tetszett. Egy hatalmas szatyor ruhával, kiegészítőkkel érkeztem, és ahogy mentem körbe, már nem is láttam őket. Remélem, hogy valaki hasznát veszi tényleg. Nagyon örülök, mert rengeteg jó darabot találtam, frissül a ruhatáram :) . Remek szervezés volt, senki sem tolakodott (bár az elég vicces volt, amikor a srácok vitték a ruhákat a dobozban, a lányok mentek utánuk), jó hangulat volt.
Ha tudok, akkor ott leszek a májusin is, hiszen még rengeteg olyan cuccom van, amit nem hordok, másnak pedig lehet, hogy jól jönne. (Buszon így is elég nehézkes volt vinni, de megérte.)

Hajrá csajok, legyen a májusi bazár is ilyen jó :) !
14:52
14
ápr
06
Smadzs írta:
Tényleg jó volt!
én először voltam, de kellemesen csalódtam! nem számítottam hatalmas kincsekre, de a nem használt cuccaim helyett hasznosakkal jöttem el és ez már mindenképpen pozitív! Annak meg különösen örültem, hogy 3 gyöngyért annyit vihettem amennyit akartam! már az érzés is mennyei! :D
15:28
15
ápr
06
leanor írta:
az 5. kép... hmhm... nem rossz :)))))
16:34
16
ápr
06
leanor írta:
Sajnos én elég messze vagyok Bp-től, úgyhogy ezt kihagyom, viszont nagyon jó ötlet, hajrá!
Egyébként meg turkálni jó :)
16:35
17
ápr
06
Booo írta:
igen..igen...
az 5. képen az ábránozós barnát hány golyóért vihetem? :)
17:14
18
ápr
06
Booo írta:
igen..igen...
az 5. képen az ábránozós barnát hány golyóért vihetem? :)
17:14
19
ápr
06
Purple írta:
nem nekem való az ilyen tömegturkálás... inkább eljárok hétfőnként (olyankor hozzák az új cuccokat) a kedvenc turimba harcolni (mióta átment kilósba, megint tele van emberekkel)
17:24
20
ápr
06
Ramiii válaszaNoraG írására:
hát na:D
én Pákozdról mennék:P
20:22
21
ápr
06
azabaj válaszaaneeco írására:
"(bár az elég vicces volt, amikor a srácok vitték a ruhákat a dobozban, a lányok mentek utánuk)"

a francba, pedig már azt hittük, hogy ez a személyes vonzerőnknek köszönhető...
20:33
22
ápr
06
Mimikeee írta:
ennyi pont az első képen ami itt ki van rakva rajta vagyok:) kösziii<3 csak mondjuk alig látszom:P nade nem baj:P nemis reménykedtem, hogy látszódom:)
20:37
23
ápr
06
NoraG válaszaRamiii írására:
hat na akkor majd jegyezzed fel es akkor valahol osszefutkoraszunk es megyunk egyutt :) csajje
21:01
24
ápr
06
tavirose írta:
sajnálom, hogy kihagytam. pedig itt gyűjtöm a cserélnivalókat. májusban ott leszek.
és zsófi, remélem meglesz a szemüveged. annál szebbet még életemben nem láttam...
21:07
25
ápr
06
fox írta:
énis tervezem már h kimegyek, de valaki elmondaná hogy, hogyan is működik a dolog, légyszi?
21:21
26
ápr
06
andeva írta:
Sziasztok
Nagyon tettszett nekem is ez a csere-bere, ez volt az első ilyen élményem és már a fotóm is fennt van, de nem az utolsó.Sajnálom a szemüveget Zsófi, meglesz az szerintem. Üdv mindenkinek!
21:26
27
ápr
07
mirkofiam írta:
LOL most néztem...srácok kockává unt fejjel...de éééééééééédesek:) Zsófi Henci v nme tom ki ezért a felelős kövi bazárra csináljatok már egy pasi-megőrzőt!!!
00:52
28
ápr
07
Csillagszem írta:
Annyira sajnálom, hogy nem pesti vagyok....:(:( mármint ilyenkor.
08:10
29
ápr
07
trapphenci írta:
nekem csak kifogyott ruháim vannak. különben is olyanok, amiket nem szívesen látnék másokon, jó nagy hülyeség mi? de olyan darabokat igyekszem beszerezni, amelyektől még sok-sok év múltán sem válok meg. azok az enyémek:)))
09:41
30
ápr
07
PuccaNCS írta:
vérzik a szivem,h nem tudtam elmenni.:(
közelebbre,mondjuk balatonpartra nem jöttök le a bazárral?:) ismerek sok embert, akiket ugyancsak érdekelt volna(rajtam kívül)..de hajj a távolság:(
10:36
31
ápr
09
PuccaNCS írta:
Micsoda makk..Fonyódi vagyok..XD..Majd utána kérdezek.:)Aztán szólok,ha van valami.
11:38
32
ápr
13
PuccaNCS írta:
Ejha...Mostanság nemlesz?Anyukám is nagyon rá van moccanva a témára.:)Meg nekem is van egy kisebb zsák felesleges rucim.:)köszi az infót deedo.:)
14:53
33
máj
20
Suzy39 írta:
Sziasztok!

Érdeklődnék hogy hánytól hány éves korig való ruhákat vihetek oda?
és ha nekem mondjuk semmi olyan rucim nincs amit tudnék oda vinni akkor ne is menjek?


09:42
katalinka írta: ma 13:58
hogy mit hova öntök meg ilyenek... szal semmit sem értek :D:D
rubikkocka írta: ma 13:57
mit nem értesz? :)
katalinka írta: ma 13:56
nemértem sajna :D