Lélek

...csak egy kis mosoly

3473

A minap volt egy találkám Pesten, de nem vagyok még hozzászokva – vidéki lófarkas kislány létemre- a nagyvárosi élethez, így észre se vettem, hogy Pesten újabban vasgombák nőnek ki a betonból. Azaz észrevettem, miután elbotlottam az egyikben, mert pofátlanul a lábam elé nőtt. Na oké, aztán rájöttem, hogy azok a “gombák” (vagy vaspuklik, kinek hogy tetszik) csak azért vannak odatéve, hogy ne menjenek fel a kocsik a járdára. Lényeg a lényeg, hogy amikor a kis incidensem történt, baromira röhögtem magamon, mert úgy szoktam. Ráadásul még egy pasas is rajtam szórakozott a vadiúj béemvéjéből. Szóval jókedv adott volt, unatkoztam, a gyerek meg elvan ha játszik. Mivel még volt tíz percem a találkáig, arra gondoltam, hogy tesztelem egy kicsit a pesti népet. 

A mosoly amúgy is mindig ott csücsül az arcomon, most meg különösképpen így volt, úgyhogy kíváncsi voltam, mennyire tudnak az emberek befogadni egy mosolyt, ki hogyan reagál. Érdekes volt látni a reakciókat. A legtöbben elkapták a tekintetüket, zavarba jöttek, felgyorsították a lépéseiket, a telefonjaikhoz kaptak, megnézték hány óra. Pedig nekem nincs az a kihívó, kacér mosolyom, és nem hiszem, hogy bárki is rosszindulatot fedezhetett volna fel a mosolyom mögött. És még csak petrezselyem sem ragadt a fogaim közé a vasárnapi húslevesből. Megnéztem. Csupán pár ember mosolygott vissza, abból az egyik egy kedves idős néni. Szerintem ez megdöbbentő. Ennyire bizalmatlanok az emberek manapság? Ennyire félnek befogadni egy kis kedvességet? Kár, hogy így elmennek egymás mellett az emberek… Persze az is lehet, hogy én vagyok a túl naív, és majd megtudom…


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások