Közösség

Háromszázért elviszem

3468

Az alkudozás azon kívül, hogy hihetetlen jó játék és még pénztárcakímélő is, siker esetén bizsergető kéjjel, diadallal tölti el az embert. Piacon még csak-csak, de élelmiszerboltban, ruhaüzletben sajnos manapság már teljesen kizárt, hogy valamit olcsóbban hozzunk el, mint a kiírt ár - gondoljuk. Hatalmas tévedés ez pedig, Sinya az élő példa rá, hogy mindig, mindenhol érdemes megpróbálni. Ő sikerrel alkudott már Nike cipőre, ágyra, kanapéra, ruhára, napszemüvegre - és mindezt itthon, a hülyére szabályzott kereskedelemben. Hogy mi a titok? Próba szerencse. Azért megkérdeztük.

Híresen jó alkudozó vagy - hol szoktál alkudni?
Ahol csak lehet és ahol csak eszembe jut - persze a józanság keretei között. Tényleg, ápropó józanság. Kocsmában például még sohasem tettem, na, ma meg is próbálom... Alkuszom mindenhol, talán az élelmiszerboltokat meg a hiper/szuper marketeket kivéve. De butikokban, hiradástechnikánál rendszeresen.

Stabil áras helyeken is? Ruhabolt, áruház...?
Persze, de nem vagyok valami nagy vásárlásguru, szóval elég ritkán megyek bárhova is. A butikokban, amikor a Zsóval ruhát vásárolni járunk, mindig megpróbálkozom vele, függetlenül attól, hogy turkálóról vagy méregdrága divatházról van szó. Meg persze egyedül is és a piacon is, ott mindig és mindenből. Külföldön meg sportszerűen űzöm...

Milyen indokokkal?
Hááát, általában az öszinteség fegyverével dolgozom: "Nagyon meg szeretném venni, meg is fogom, de elvből nem szeretnék ennyit fizetni érte" és akkor elkezdődik ez a csodás játék. Igazából már ekkor lehet látni, hogy érdemes ütni a vasat vagy marad a klasszikus, unalmas forgatókönyv...

Milyen "mondvacsinált" indokaid vannak arra, hogy olcsóbban el tudj hozni egy-egy portékát?
Nem szoktam mondvacsinát dolgok miatt alkudni, vagy azért alkuszom mert valóban van valami baja a cuccnak vagy mert a legutolsó vagy mert iszonyúan mérethiányos vagy csak azért mert tényleg olcsóbban szeretném elhozni. Az alkudozás nem mindig úgy néz ki, mint egy Kusturicai lóvásáron, ahol két kupec egymásnak esik. Olyan helyen, ahol már az csodaszámba megy, hogy kedvezményt kapok, már az első ajánlatot el szoktam fogadni, és nagyon, de nagyon megköszönöm.

Kitől és hogyan tanultad meg az alkudozás művészetét?
Senkitől. Az a baj, hogy az emberek nem alkalmazzák sűrűn, már nincs benne a kultúránkban, ezért sokan nem tudják, hogyan is kezdjék el. Régen persze a korrekt ár kiharcolása teljesen bevett szokás volt a kereskedelemben, ami összetartozott szorosan a vásárlással, csak mára kihalt, maradt a számlára vagy számla nélkül játéj. Én csak felélesztettem ezt itthon és gyakorlom nagy vehemenciával...

Mennyi ideig lehet, húzni...? Nagyjából hány húzd meg - ereszd meg után látod, hogy nincs alku?
Ez attól függ, hol vagy. Külföldön egy bolhapiacon vagy idehaza valami vásárban elvből nem veszek meg valamit annyiért amennyiért ki van írva, ezt meg is szoktam mondani. Adjon legalább 100 forint engedményt és: I'm happy, You're happy...:) De tényleg... Mondjuk egy butikban vagy cipőboltban a második nem már általában végleges szokott lenni. Mivel ez az egész alkudósdi kihalófélben van, nem szoktam sokáig húzni, hogy véletlenül se tűnjek túl bunkónak vagy nagyon akaratosnak. Ha megy megy, ha nem nem, és ha nem megy, inkább egy humorral fejezem be, nem pedig duzzogással. Boldogan és barátságosan fizetem ki a 100%-ot. De Ázsiában, Közel-Keleten, vagy piacon elvből sohasem fizetek semmire teljes árat, de ezt ők sem várják el. Sőt.

Honnan tudod, hogy blöfföl az árus és csak erőszakosabbnak kell lenned?
Nem szeretek erőszakoskodni, de azért jó magas arányban eltalálom, hogy lehet-e, vagy nem. Az erőszakoskodás már nem az én műfajom, illetve az is működik, csak délkeketebbre kell utazni hozzá...

És azt honnan tudod, hogy egyáltalán lehet alkudni?
Alkudni mindig lehet, legfeljebb nem lesz belőle semmi, ez aranyszabály. Attól, hogy megkérdezed, még semmi baj/rossz nem történik. Megkérdezem. Aztán megkérdezem mégegyszer, esetleg egy ajánlattal fűszerezve, ja és a humort sose hagyom ki belőle, mert az eleve barátságosabbá teszi a párbeszédet. Ha pénzzel nem tudok lejjebb menni, néha ajándékot kérek, valami apróságot a boltból. Ha meg nem, megy semmi, akkor max azt mondom, hogy: "Brühühühühühü... akkor én ezt most ilyen drágán viszem el" és akkor az árus általában kacag...

Nem szoktad szégyellni magad? Mert én mindig, ha alkudozom... olyan cikinek tartom.
Én ugyan nem, de ez azért lehet, mert már nem használjuk. Próbáld meg Henci, vagy szólj mikor mész butik-kirabló körútra, és elbringázom veled...:) Amúgy semmi szégyellnivaló nincs benne, pláne, ha azt az egyszerű kis elvet követet, hogy mindennek az alfája az udvariasság, így eleve teret sem adsz annak, hogy ciki legyen vagy elszégyelld magad, ne adj' isten valami negatív hullahopp fonjon titeket körbe. Egy egyszerű kis "Nem"-től még nem dől össze a világ, hiszen úgyis megveszed...

Külföldön is alkudoztál már?
Jóhogy, na ott aztán mindig... De tényleg, ott már szinte sportot űzök belőle, nyilván ehhez hozzátartozik az is, hogy ott a külföldivel lényegesen barátságosabban bánnak, vagy legalábbis ez az első fellépés kérdése, és ha olyan az antréd, mint amilyen az enyém, akkor ott biztos jókedvű biznisz lesz. Ráadásul sok helyen ott nem is értik mi bajod van, ha nem alkudozol.

Van valami pikáns sztorid arab/török muksókkal?
Muksókkal??? :) Ez milyen szó már? Olyan mint a kombó... Persze, egy csomó, rengeteg helyen az alkudozás alap. Kötelező elem, része a vásárlásnak, ezt az eladó és a vevő is ugyanúgy élvezi, és mindketten tudják, hogy a végén a vevőnek olcsóbb az eladónak meg pont jó lesz az ár, de mégis... Sőt, egyenesen illik alkudni, hiszen ezzel megtiszteled vagy inkább műveled a helyi kultúrát. Pont úgy ahogyan itthon nem, mert kihalt, ez pontosan úgy működik odakinn...És ez nekem nagyon tetszik...

Például egyszer a Zsóval Törökországban kiválasztottunk egy gyönyörű bőrkabátot, és mikor megkérdeztem, hogy mennyi lenne, azt mondta az elárusító, hogy ennyi meg ennyi. Ekkor továbbmentünk, ő meg kiabált utánunk, hogy: 'Vááárjááá, még nem is ittunk teát, addig meg miről beszélünk? Vagy húsz percen keresztül értekeztünk, meg teázgattunk, kampóra akasztva cibáltuk, tűzpróbának vetettük alá a cuccot, szóval megnézhettük alaposan, közelebbről. Eltelt még fél óra, és már ugyan az elején is mondtam, hogy ezt nem vesszük meg, mert a negyede is piszok drága, de alig bírtunk lekopni, pedig akkor már a felénél tartottunk a kikiáltási árnak. Sőt, olykor nagy hevesen saját maga ígért saját maga alá, azaz helyettünk alkudott. Vagy ugyanazon a piacon ki kellett zavarnom Zsófit a kendőboltból, mert ő mindig az eladókkal van, és éppen a neki szánt selyemsál árát szerette volna egyre feljebb tornászni, míg én lefele faragtam borzasztó határozottan. Aztán vad macsóként kizavartam a boltból, a boltos meg fetrengett a röhögéstől, hogy mekkora vagyok, és végre elkezdhettünk rendesen játszani. Amikor elmondtam, hogy mennyi lett a vége, Zsófi persze tökre megsajnálta az kereskedőt, hogy milyen rossz boltot csinált... Na hát így nem lehet. De a legnagyobb paradicsom Irán volt, ott simán benne van a pakliban, hogy még a kialkudott árnál is kevesebbet adsz oda, legfeljebb üvöltöztök még egy kicsit. Na ez már nekem is durva, ilyet nem mertem megjátszani egyszer sem... Az azonban biztos, hogy a kialkudott áraimmal több száz családot hajszoltam a biztos éhhalálba, már ha lehet hinni a szőnyegkupecoknak :) Ja meg az aranyműveseknél, ahol többen összeállva egy körülbelül negyven perces alkudozást rendeztünk, de akkorra már a bolt két tulaja is benne volt telefonon, és simán lehetett hallani ahogy üvöltöznek az eladóval, persze a végén nagyon kedvesek voltak, de közben benne volt a pakliban, hogy ezt nem úszom meg élve...

Jaaaaj, vagy Vietnámban a Zsófi mamájának vásároltunk egy gyönyörű hendméd étkészletet a szülinapjára, ez a bolt a szállásunktól kb ötven méterre volt, és minden alkalommal amikor elsétáltunk arra, tehát anponta minimum kétszer, alkudoztam egy kicsit az árból. Már az első nap összeállítottuk a pakkot, de mondtuk, hogy majd egy hét múlva visszük csak el, addig még az árban is meg tudunk egyezni. Konkrétan majd egy teljes hétig tartott a huzavona. De tényleg, minden nap ment a téma, a végére már mindent tudtam a családjáról, meg arról, hogy azért dolgozik most pont ő a boltban 8,5 hónapos terhesen, mert az ura otthon alszik! Szóval az utolsó nap amikor már volt nálunk egy nagy üres tatyó is, akkor az alkudozás vége az lett, hogy minden jó, mindenki boldog, és mindenki imádja a másikat, de még kérek szépen hozzá evőpálcikát. Azt mondta jó, válasszunk. Na, olyan cirkuszt még nem láttatok, mert a Zsó természetesen a legdrágább pálcikákat választotta ki, és, hogy mostmár aztán tényleg biztos éhen fog halni az egész város, meg mindenki, és lehúzhatja a rolót, meg megöli a férje, mindez 8 darab evőpálcikáért...:) Dehát ez is a játék része volt...

Gyakorlati tanács? Mondjuk 900 egy sál, akkor honnan kezdem?
Nem tudom, ennek annyi, de annyi összetevője van, de első blikkre rámondanék egy bátor 700-at, majd másodszorra egy mosolygós 800-at, és akkor már lehet látni, hogy mi a szitu, lehet-e még tovább barátkozni, vagy ki kell csengetni a 9 kilót, mint a kisangyal. Mondjuk ebben a verzióban, ha nem enged az árból, akkor lazán nem kérek vissza az ezresből, hogy még jobban összezavarjam a globalizált gazdaságunkat...:) Egyet tudok biztosan, ha már megvan a kialkudott összeg, amire mindketten rábólintottatok, na azt, azzal az indokkal, hogy ez mégis drága, na ezt úgy nem kifizetni, az hatalmas bunkóság, az arabok, törökök, perzsák mélyen megvetnek érte...

Sinya intelmein felbuzdúlva, tegnap este az ötszáz forintos nárciszt lealkudtam háromszázra, és rögtön vettem két csokrétával is.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások