Gyöngybetűket pötyögünk

Az internet csodájának hála a legkülönfélébb elmeroggyant emberek zúdíthatják a világra hülyeségeiket. A legutóbbi meghökkentő dolog amivel találkoztam, egy kétségbe esett anyuka panaszáradata volt, aki nem érti, hogy miért terhelik le a hét éves fiát az írás tanításával. Természetesen Amerikából származik az ominózus poszt, de ettől eltekintve is érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon tényleg el fog tűnni a kézírás? Sőt, lehet hogy nem is olyan soká azok lesznek többségben, akik az írástudás ellen kardoskodnak majd?

Mestersége: scriptor

A modern ember számára szinte elképzelhetetlen, hogy a középkorban voltak olyan szerzetesek, akik egész életükben nem csináltak mást, mint könyveket másoltak. Az úgynevezett scriptorok (a latin scribere 'írni' igéből származik) akik a kódexek írásával foglalkoztak a legtöbbször szerzetesek voltak, de akadtak olyan kódexmásolók is, akik csak bérmunkából, vagy épp saját kedvtelésükre másolták a testes könyveket. De honnan is ered a könyvmásolás mestersége? Az első kódexek az időszámítás előtti I. században keletkeztek, viszont a könyvmásolás csak a középkorban lett igazán elterjedt. Az első másolóműhelyet Itáliában alapították, ahol Benedek rendi szerzetesek végezték a gyaníthatóan idegőrlő munkát. Tévhit, hogy a szerzetesek gyertyafénynél is dolgoztak, hiszen az efféle precíz munkához természetes fényre volt szükség, így "csak" napi 6 órában foglalkoztak könyvmásolással. A feszített tempójú meló persze mind fizikailag, míg szellemileg megerőltető, így a másolóműhelyek általában vízpartra vagy mezőre néztek, ezzel segítették felpillantó másolók kikapcsolódását. Igen, már ez is felüdülésnek számított a folyton körmölő szerzeteseknek, csak úgy mint a közös imádságok, vagy a Biblia olvasása. A másolóműhelyek idővel kiszakadtak az egyház kizárólagos fennhatósága alól, mivel a tehetős emberek rájöttek, hogy hatalmukat és erejüket is szimbolizálhatják egy nagyobb házi könyvtárral. A XIII-XIV. században már több világi másolóműhely is működött, ahol megrendelésre gyártották a díszes iniciálékkal díszített kódexeket. A friss kódextulajdonosok gyakran a könyvespolchoz láncolták az értékes darabokat, Olaszországban (például a Medici család kódexgyűjteménye) és Hollandiában még ma is állnak ezek a különleges könyvtárak.

Tollbamondásból ötös

A modern világban már senki sem lesz kiváltságos attól, hogy tud írni, hiszen zsenge kisiskolásként ezt tanuljuk meg először. A szerencsésebbek szerető és türelmes tanítónénitől tanulták meg az írást, így nem rettentek el egy életre attól, ha tollat kell a kezükbe venni. Az kezdeti ákom-bákom betűkből aztán megtanultunk gyöngybetűkkel írni, így az évek során mesteri kanyarintásokkal írtuk tele a füzeteinket. Középiskolában persze változott a helyzet, hiszen a legtöbb tanár magasról tett arra, ha valaki nem tudta rendesen lejegyzetelni az anyagot, így kénytelenek voltunk kilépni a szépírás bűvköréből. Ma, a számítógépek uralta világban nem meglepő ha rácsodálkozunk egy-egy teleírt füzetre, hiszen furcsa, hogy voltak idők, mikor olyan hevesen körmöltünk, hogy salátásra írtunk tele poszterekbe és a legkülönfélébb alternatív módszerekkel beburkolt füzeteinket. Aztán jött a zselés tollak és színes kiemelők korszaka amikor még pipecebb jegyzeteket kreálhattunk, amikből jobb esetben meg is tanultuk az anyagot. Aki ma efféle tollakkal próbál villogni csak röhejessé teszi magát, hiszen a szeretett XXI. századunkban már laptopok villóddzó logóival szimbolizálhatjuk a társadalomban elfoglalt becses helyünket. Biztos emlékeztek arra a furcsa érzésre, mikor a nyári szünet duhaj semmittevéssel eltöltött hónapjai után csak nehezen sikerült kanyarintani a betűket, hiszen "kiszállt" az írás rutinja a kezünkből. Ma már nincs nyári szünet, maximum nyári szabadság, a rutin meg úgy tűnik végleg dezertált a kezünkből.

Posztanalfabéta vagyok

Mi van akkor, ha azt halljuk, hogy k betű? Vajon az ugrik be először, hogy hogyan néz ki egy kicsi írott k betű, vagy az, hogy a klaviatúrán a j és az l között elhelyezkedő billentyű? Sanszos, hogy akit mély és szenvedélyes vonzalom fűz a számítógéphez, az utóbbira fog gondolni, de hát nincs ebben semmi meglepő. E-maileket írunk, smseket pötyögünk és legtöbbször csak akkor fogunk tollat a kezünkbe, amikor felfirkantjuk a bevásárlólistát, vagy aláírjuk a kártyás fizetés bizonylatát. Ez nagyon nincs jól. A technokrata írásellensek a legkülönfélébb érvekkel próbálják alátámasztani álláspontjukat: a gépek korában a kézírás teljesen el fog tűnni, az emberiségnek el kell szakadni ettől a romantikus köteléktől, ami a tollhoz fűzi, a gyerekeknek kreatív foglakozásokat kellene tartani ahelyett, hogy a betűk körmölésével terhelik le őket... Arról viszont a legtöbb ellenző elfelejtkezik, hogy nem véletlenül alakult ki a grafológia tudományága, hiszen az írásképünk mi vagyunk: az egyes betűk külleme árulkodik személyiségünk legapróbb jegyeiről. A munkaadók gyakran kézzel írott önéletrajzokat kérnek, hogy még precízebben felmérhessék a jelentkezők adottságait. Szóval a kézírás még nem éli végnapjait, de intő jel, hogy manapság már nosztalgiával tekintünk a kézzel írott levelekre és képeslapokra, hiszen eltespedtünk a technológia okozta kényelemben. Ünnepekkor klikkelünk párat, és már meg is leptünk szerettünket egy virtuális képeslappal, ami persze kifejezi a lényeget, de nincs mögötte az a személyesség, amit egy kézzel írott lap ad: gondoltam rád, megvettem azt a képeslapot amiről azt gondolom hogy tetszeni fog neked, próbáltam a lehető legszebben ráírni az üzenetet, rányaltam a bélyeget és feladtam a postán. Körülményes, már hogyne lenne az, de ott van mögötte az, ami a nullákból és egyesekből álló virtuális képeslap mögött nincs: az ember. Ha valami kézzel fogható, ahhoz mindig könnyebb ragaszkodni, egyszerűbb elővenni, könnyebben társítunk hozzá pozitív tartalmat. Az smsezés hajnalán, rengeteg osztálytársam (és köztük én is) kis noteszekbe másoltuk a telefonjainkra beérkező szerelmes üzeneteket, hiszen azzal, hogy leírtuk megelevenedett az üzenet. A kis notesz még ma is megvan, a legelső simkártyámat pedig valószínű, hogy már rég bedarálták valamelyik szeméttelepen. Ha teljesen átadjuk magunkat a technokrata világnak számolnunk kell azzal, hogy az egyelőre csak sci-fikben megelevenedett teljes technikai csőd esetén mindenünk elvész és mi marad akkor a sok-sok információból és emlékből? Valószínű, hogy csak az, ami annyira fontos volt, hogy a számítógépünkön túl, magunkban is elraktároztuk.