Test

Idd a pisit, kend a pisit!

3388

Mielőtt hangos öklendezésbe kezdenénk, előre szólunk, hogy a vizelettel összefüggő gyógymódok, kúrák nemcsakhogy évszázados múltra tekintenek vissza, de olyan idolok is éltek jótékony hatásaival, mint például Jim Morrison vagy éppen John Lennon. (Persze a hetvenes években ők minden cuccon rajta voltak, amin csak akartak, és LSD-s pisit inni minden bizonnyal költséghatékony is.) A legismertebb vizeletivó kétségkívül Gandhi volt, róla köztudott, hogy fogyasztotta saját vizeletét, s ez a hinduknál bevett szokás.

Na de miért tesz valaki ilyet?

Mert egészséges. A vizeletterápia, más néven shivambu shastra (amit az ajurvédikus terápiák anyjának is neveznek) számos gyógyhatással bír, ezek többnyire tapasztalaton alapuló tények, rendelőintézetekben és kórházakban garantáltan nem találkozunk saját vizeletüket orvosi felügyelet mellett fogyasztó betegekkel. Pedig a világon milliók esküsznek rá, hogy gyógyítható így az asztma, influenza, foggyulladás, ödéma, epilepszia, bőrporblémák, gyomor- és bélpanaszok, emésztési rendellenességek, de a rák kezelésében és gyógyításában is kitűnő eredménnyel működik. Kúraszerűen alkalmazve egészségmegőrző, vitalizáló, fiatalító - vallják fogyasztói.

Nem a legújabb hóbortról van szó természetesen, már a Római Birodalom lakosai is itták, kenték saját vagy valaki más vizeletét, használták továbbá ferőtlenítésre és fogfehérítésre is az arany folyadékot. Sokáig valóban arany jelenlétét feltételezték egyébként a vizeletben, az alkimisták játszottak is ezért sokat a pisivel - eredménytelenül. A kínai nők arcbőrüket kenegetik vele, hogy fiatalosak maradjanak, de mi, magyarok is gyakran pisiltünk kezünkre egykor, ha sebek borították vagy ha nagyon ki volt száradva.

Később aztán a kereszténység megjelenésével a vidám pisiivásnak leáldozott, de a zsidó vallás és az iszlám sem tűri ezt a tisztátalan cselekedetet. Nem így a hinduk, akik közül sokan még ma is élvezik a sárga nedű áldásos hatásait. A shivambu szó szerint annyit tesz, hogy Shiva vize, s szervezetet fiatalító hatását 5000 éves dokumentumok őrzik, ennek szokása tehát még a védikus korba nyúlik vissza. A hinduk szerint a kozmikus tudást hordozza a vizelet, fogyasztását jógik is gyakorlolják, úgy tartják, a vizelettel a kundalini, a gerinc tövében összpontosuló energia a harmadik szembe vezethető.

A pártolók elvetik a vizelet undorító voltát, vallják, hogy a vizelet élő folyadék, rengeteg energiát hordoz, ráadásul a fogyasztó számára a lehető legtökéletesebb összetételű, hiszen ő maga állítja azt elő, s a fizikai és energetikai testünkkel harmonikus egységet teremt. A vizelet ezek szerint nem a szervezet hulladéka, hanem a vér tisztításának mellékterméke, ami számos fontos elemet tartalmaz, s mivel antibakteriális hatású, semmiképpen nem lehet fertőző. (A lábak levizelése egyébként még nyugati kultúrákban is ismert fertőtlenítő eljárás.) A vesék által előállított vizelet a test megszűrt nedve, a mérgező anyagok a vesékben maradnak, ezért a folyadék egészséges ember esetében tiszta, kis túlzással tekinthetünk rá úgy, mint a vacsora maradékára - mondják.

Ha tudományosan vizsgáljuk a vizeletet, hasonló következtetésre jutunk, a vizelet összetétele gyakorlatilag megegyezik a plazmáéval, csak nincs benne fehérje. (A terápia hívei ezért mondják, hogy bármi, ami a vér részét képezte egykor, nem lehet ártalmas a szervezet számára.) A pisi kilencvenöt százaléka egyszerű víz, ezen kívül tartalmaz különböző szerves és szervetlen anyagokat (karbamid, sók, nátrium, kalcium, magnézium, stb.) valamint hormonok lebomlási termékeit és festékanyagot. Ha betegség áll fenn, akkor megjelenhet benne fehérje, genny és hasonló finomságok. De így már nem is olyan ijesztő, igaz? A vizelettel normális esetben nem méreganyagok távoznak tehát, hanem a felesleg - ezért ehetünk, ihatunk többet, mint amire szükségünk van.

Hogyan hat?

A vizeletterápiás tanulmányok szerint a vizelet elfogyasztva nem a vérbe kerül közvetlenül, hanem az emésztőrendszeren halad át, így fejtheti ki jótékony hatását. A hasznos anyagok felszívódnak, a fölöslegesek távoznak. Mikor pedig a szervezet érzékeli, hogy a toxinok felszaporodtak a vérben, jelzi a beleknek, hogy tessék kiüríteni minden felhalmozódott salakanyagot, s ennek eredményeképpen egy erős öntisztító folyamat indul be, ez pedig egészségünk és fiatalságunk kulcsa. Ezek szerint a vizeletben található toxinok mértéke jelzi, hogy milyen mértékben van elszennyeződve szervezetünk és beleink. (Homeopátiás, spirituális, energetikai s számos egyéb magyarázata is van mindennek, ám mindegy, honnan vizsgáljuk a végkövetkeztetés mindenhol ugyanaz: a vizelet jótékonyan hat a szervezetre.)

Egyes vizsgálatok szerint a vizelet esszenciális aminosavakká alakul az újrafelhasználás során, bizonyítottan antibakteriális és antivirális hatású, vízhajtó és az egyik legnagyszerűbb bőrápoló. Bőrre kenve ugyanis fokozza annak vízfelvételi képeségét, s örökre megszűnteti a szárazságot. Hogy mindezt miért nem reklámozzuk, annak két oka lehet. Az egyik az, hogy mindentől undorodunk, ami az űrítésünkkel kapcsolatos, így a pisitől is, pedig a fertőzéseket a mellékhelyiségekben nem ez, hanem a széklet okozza. Másrészt olyan ez, mint a kőolaj - hiába tudunk jobbat, olcsóbbat, sok iparágnak nem érdeke, hogy reklámozza ezt. A kozmetikai ipar és a gyógyszeripar egy része bezárhatna, ha mindenki a saját maga által termelt bőrápolót és medicinát alkalmazná. Mindazonáltal jó, ha tudjuk, számos gyógyszeripari és kozmetikai készítményben van vizeletből származó anyag.

Kezdjünk neki

Feltételezem, akárhány olvasója lesz is a cikknek, száz százalékos lesz az elutasítás, de azért nézzük, hogyan is csinálják azok, akik esküsznek az élet arany forrására.

Először is készülj fel lélekben, értsd és értelmezd, hogyan fakad a testből ez a folyadék. Tanulmányozd a kiválasztórendszer működésést, és hidd el, ez nem méreg, nem gusztustalan és nem bűn. (Nyilván egyéb testnedveidet már régen megkóstoltad.) Jó, ha tartózkodsz a méreganyagok fogyasztásától - cigi, kávé, alkohol, junk food -, de a hús mellőzése is hasznos. (A húsevők vizelete savas, a vegetáriánusoké lúgos kémhatású.)

A vizelet összegyűjtése mindig tiszta edénybe történjen, és alaposan mosakodj meg előtte. Fiúk is és lányok is. Alaposan. Ez fontos, mert a kórokozók nem a vizeletben vannak, hanem a nemi szervek környékén, a fityma alatt, s pisilés közben belekerülhetnek a vizeletsugárba. Gyűjtsd össze a vizeletet úgy, hogy pár másodpercig a vécébe ürítesz, majd elkezded felfogni a sugarat. (Legjobb a reggeli, első vizelet.)

Barátkozz meg az anyaggal! Nyúlj bele, öntsd a kezdere, dörzsölgesd az ujajid között, ismerkedj állagával, illatával, és apránként az ízével. Ne úgy kezdd, hogy lehúzol egy jó nagy bögre friss, reggeli pisát, inkább kezdd cseppenként. Első nap öt csepp a nyelved alá. Második nap tíz. Harmadik nap tíz reggel, és tíz este. Saját toleranciádat te érzed, te tudod, mennyivel emeled az adagot. Van, aki hígítja vízzel vagy narancslével, de ezt semmiképp ne vigyük túlzásba. Főleg a hozzászokási fázisban szoktak hígítani az emberek. Menstruáció alatt is folytatható a kúra, ám gyógyszerszedés esetén és sok méreg fogyasztásakor nem.

Az első időkben mint minden méregtelenítés esetében, itt is tapasztalhatunk átmeneti kellemetlen tüneteket: fejfájást, rossz közérzetet, de ezek hamar elmúlnak. A vizeletfogyasztást huzamosan lehet alkalmazni, nem csak a tünetek megszűntéig - például allergia esetében. Ha már nagyon jóban vagyunk saját nedűnkkel, bevethetjük bőrápolóként, masszásolajként, de szembe, fülbe is csöpögtethetjük gyulladáscsökkentésre. Gargalizálva a lángoló torok érzésén enyhít, a bőrt pedig hidratálja. Sebek gyógyítására állott vizelet a legalkalmasabb (úgy nyolc napos) - természetesen az ammónia szaga egyre erősebb lesz, de ez nem mérgező, viszont kitűnő hegek és sérülések ellen.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
Mar
13
whitetulip írta:
nagyon érdekes cikk, én eddig csak azt tudtam, hogy a pisi 100%ban steril folyadék, és ha akarnánk meg is ihatnánk..de azt nem tudtam, hogy van ilyen kúra..
14:43
2
Mar
13
ismeretlen írta:
jajj neeeee....akármennyire hiper-szuper egészséges...hacsak nem csíp meg egy medúza és nem ezen múlik az életem...én ugyan meg nem iszom!!!ez van,finnyás vagyok...:)
14:51
3
Mar
13
miju írta:
Bocs, de nem fog menni.. a cikk első része még érdekességként hatott rám, aztán jött ez a mondat:
"Barátkozz meg az anyaggal! Nyúlj bele, öntsd a kezdere, dörzsölgesd az ujajid között, ismerkedj állagával, illatával, és apránként az ízével. Ne úgy kezdd, hogy lehúzol egy jó nagy bögre friss, reggeli pisát, inkább kezdd cseppenként."
14:54
4
Mar
13
Gemini írta:
Érdekes cikk, viszont ha a cigi,kávé, hús, és egyéb "káros" anyag fogyasztása nem ajánlott,ha fel akarja használni valaki a vizeletét "egyéb" célokra, akkor igen csak keveseknek ajánlott ilyen kúra! Manapság ki nem eszik mérget?! :S Szóval nekem kicsit visszás a dolog.
15:04
5
Mar
13
Kacu írta:
Találó a cím, lányok! :-S :-D
15:05
6
Mar
13
Gemini válaszamiju írására:
"Ne úgy kezdd, hogy lehúzol egy jó nagy bögre friss, reggeli pisát, inkább kezdd cseppenként."
- én ezen a mondaton konkrétan hangos röhögésben törtem ki az előbb. :D
15:05
7
Mar
13
moulinrouge írta:
uhh...pedig a kép olyan szép...de valahogy nem. még a bőrre kenés talán-talán...de meginni???jáááááááááááááááj....
15:07
8
Mar
13
moulinrouge válaszaGemini írására:
a reggeli kávé helyett:P
15:08
9
Mar
13
Gemini válaszamoulinrouge írására:
Neeee kínooozzz! :DDD
15:16
10
Mar
13
donci írta:
ezt a kuràt csak akkor érdemes csinàlni, ha valaki nem dohànyzik, vega, semmilyen gyogyszert sem szed, és különben is egészséges.
pl. akinek sok a fehérje vagy vér van vizeletben, akkor nem érdemes.

lehet kapni testàpolo krémeket amikben 5% urea van.steril.
15:23
11
Mar
13
Ha ez olyan egészséges akkor a szervezeted miért távolítja el??? Minek visszaerőltetni azt ami egyszer már kikívánkozott?:D
15:24
12
Mar
13
A.F.rétisas válaszaSweetChocolate írására:
A könny és a nyál sem azért távozik,mert nem egészséges.

Erről már régebben is olvastam amikor immunerősítést kerestem. Érdekes, de valahogy nehezen benném rá magam...

.. felszapporodtak... légyszi javítsd! :D


15:44
13
Mar
13
Kacu írta:
Mamító mesélte, hogy gyerekkorukban ők is mindig lepisilték a kezükön/lábukon a sebeket, ami valóban sokkal hamarabb gyógyult , de meginni... Hááát, azt nem.
15:49
14
Mar
13
Kacu válaszadonci írására:
Meg ha valaki alapból is teljesen egészséges, akkor miért igy a meg a saját hugyát, már bocs.
15:51
15
Mar
13
pinkcrussh válaszaGemini írására:
kb:DDD
16:01
16
Mar
13
donci válaszaKacu írására:
szerintem sincs semmi értelme, hogy valaki megigya a sajàt pisijét (szebben hangzik mint a hugy...)
16:11
17
Mar
13
globe írta:
Mi gyerekkorunkban max. "kardoztunk" pisilés közben. Többre nem lennék képes! :)
16:11
18
Mar
13
donci válaszaKacu írására:
Kérdezd a cotcotos lànyokat!
16:12
19
Mar
13
zsofi válaszadonci írására:
erről szól a cikk
16:25
20
Mar
13
Michelle írta:
max ha Evian nélkül kóvájgok a mexikói sivatagban hetekig........akkor....elhiszem én a tényeket,de akkoris...
16:52
21
Mar
13
karuzo írta:
"Ne úgy kezdd, hogy lehúzol egy jó nagy bögre friss, reggeli pisát, inkább kezdd cseppenként."

:-)))))

Biztos éretlenül viselkedem, de ezen spec. én is hangosan röhögtem itt magamban. Vizuális típus lévén elképzeltem, ahogy totál kómásan ülök reggel a sötétben a kád szélén, és az előzőleg lecsapolt pisimet iszogatom... :-)
17:36
22
Mar
13
ismeretlen válasza írására:
Ha a medúza megcsíp nem meginni kell. :D Külsőleg alkalmazandó.

Erre én sem lennék képes...fujj fujj fujj... fujj... belegondolni is rossz. :S
18:04
23
Mar
13
Tziazy írta:
Nekem ez olyan furcsa. A vizelet is salakanyag úgy, mint a széklet tehát nem véletlenül távozik a szervezetből -> nincs rá szüksége. Majd valaki azt is kitalálja, hogy a széklet is ehető, egészséges..stb. Szép lesz...
Valaki említette a nyálat és a könnyet. Azért ez mégsem ugyanaz, mert a nyál általában nem hagyja el a szájüreget, kivéve ha valaki kököpöd, az meg hát...hagyjuk is. A könny meg szerintem szintén nem ide vág.

Egyébként lehet, hogy van gyógyító hatása meg ilyesmi de én nem tartom valószínűnek, hogy valaha is megiszom :D
18:07
24
Mar
13
tavirose írta:
én nem undorodom ettől annyira. a barátomnak felolvastam egy-két részt a cikkből, mi épp torokfájósmegfázósak vagyunk. erre ő: najó, reggel ha te beleiszol, akkor én is. :)
medveczkynek is bevált, és eddig akit hallottam, hogy fogayzstja kúraszerűen, az mind meg van elégedve az eredménnyel. biztos, hogy van benne valami. ez szerintem pont olyan, mint hogy bizonyos országokban nem esznek disznóhúst, mi viszont igen, van ahol meg esznek macskát, mi mégsem. emberek milliói megisszák a reggeli első sárgát, hát ez van. mi nem így nőttünk fel.
18:16
25
Mar
13
alma írta:
Azt mondják tényleg hatásos, egyik ismim kipro'bálta, én nem voltam rá képes...marad a faszénlötyim:P
18:42
26
Mar
13
zazi írta:
"Ne úgy kezdd, hogy lehúzol egy jó nagy bögre friss, reggeli pisát, inkább kezdd cseppenként."
ez nekem is betette =D
nekem egyedül a szembe cseppentés a nagyon fujjj. a többiről meg annyit, hogy előbb innék pisit, minthogy megcsókoljak egy békát.
18:53
27
Mar
13
Sonador írta:
hát Zsófi a 100%-os elutasítás nem jött be:) én ismertem az urinoterápiát és alkalmazom is. csak az előítéletek miatt tartják sokan undorítónak. nem értek ezzel egyet, jó cikk:)
19:12
28
Mar
13
ismeretlen írta:
Na neeeem, kösz, ebből nem kérek. Lehet akármilyen steril és akármilyen fantasztikus gyógyhatása, nem vagyok hajlandó meginni sem a saját, sem a más végtermékeit. Még a végén kitalálják, hogy a szilárd emésztési végtermék is egészséges. Pfúúúúj!
Én úgy vagyok vele, hogy a vizelet és a széklet (avagy pisi és kaki, ahogy tetszik) arra való, hogy általáluk távozzanak azok az anyagok, amikre már nincs szüksége a szervezetnek. Ha egyszer nincs szüksége rá a szervezetnek, akkor miért is igyam meg?
19:27
29
Mar
13
anemona írta:
De most nem? Az egy VÉGTERMÉK!!! Nem véletlenül undorodunk tőle ösztönszerűen...szabaduljak meg tőle "oszt kész" meg még meg is igyam, jó vicc...
19:48
30
Mar
13
vercsykeee írta:
Én még általánosban azt tanultam biosz órán, hogy a vizelettel a salakanyagok távoznak a szervezetből, éshogy ha nagyon sárga az se jó megha túl halvány az sem. Nem hiszem, hogy meg tudnám inni vagy egyáltalán csak belenyúlni.
20:03
31
Mar
13
vercsykeee válaszatavirose írására:
Egyet értek, mi nem így nőttünk fel, nem ezt szoktuk meg. Lehet, hogy tényleg jó meg csodát tesz a bőrrel de nemhinném, hogy ennyi idősen átszoknék a megivására, inkább lehúzom a vécén. Különben is, a csapvíz az tisztított szennyvíz, nem? Akkormeg mindenki ígyis-úgyis a vizeletét issza...
20:06
32
Mar
13
ivipava írta:
ha halálos beteg leszek (majdcsaknem) én letesztelem:D majd megírom az eredményt.
20:06
33
Mar
13
csiliscsoki írta:
valahol olvastam mar hogy a vizelet fertotlenito hatasu.... hat azzal nincs gondom hogy lepisiljem a labamat ha esetleg meduza csipne meg.... es oszinten szolva nem undorodok azoktol a dolgoktol amik a szervezetem reszei, vegtermekei hiszen belolem jon.... ez olyan mintha a veredtol, nyaladtol lennel rosszul...

bar a "lelkesedesem" sajnos nem eleg ahhoz hogy a reggelt a reggeli detox team helyett egy csesze sargaval kezdjem.... na majd ha jovo telen eltevednek a namibiai sivatagban es elfogyna a vizem.... majd megirom a tapasztalataimat :)
20:09
34
Mar
13
Kacu válaszadonci írására:
pisi=hugy , végülis ugyanazt jelenti :-)
20:24
35
Mar
13
Lucus írta:
Sokáig valóban arany jelenlétét feltételezték egyébként a vizeletben, az alkimisták játszottak is ezért sokat a pisivel - eredménytelenül

A foszfort pisibol nyertek ki nem?jo az nem arany meg nem bolcsek kove de akkor azert volt eredmeny
20:57
36
Mar
13
Betuka válaszaTziazy írására:
Egyetértek. A pisi-kaki azért távozik, mert már nem kell. A könny a szem nedvesen tartásáról gondoskodik, míg a nyál az emésztést segíti, készíti elő. Az oké, hogy lepisilem a lábam, ha megcsípett a medúza, de nem fogom meginni!
20:59
37
Mar
13
szederke írta:
:S ..
21:35
38
Mar
13
Jucc írta:
nekem "tetszik". biztos, h. jó lehet. öngyógyítás, a legjobb. csak tudni kell róla mindent, hogyan , meg miként. Zsófi nagyon faszagányos ezekben, jókat ír.
21:40
39
Mar
13
eriana írta:
Én már hallottam erről. Nagymamám tanítónéni volt, és az ő iskolájában volt egy tanárnő, akinek legendásan szép volt a bőre, de nem akarta elárulni a titkát. Egyszer kiderült...Ő már akkor is pisit kenegettet a bőrére, a hetvenes években. Na utána senki nem akart puszilkodni vele az iskolai ünnepségeken :D

Különben a fogamzásgátlóban vemhes kancák vizeletéből kinyert anyagok vannak...Elég fura az a tömlő,a miben összegyűjtik a lópisit. Mikor elmagyarázták, hogy miért van rajtuk...Láttatok már ilyet?
22:10
40
Mar
13
eriana válaszazsofi írására:
A legtöbb lány fogamzásgátlót szed. Az ilyen származékokkal tarkított pisit nem káros inni?
22:11
41
Mar
13
Jadeye válaszazsofi írására:
kedves Zsófi, Gandhi nevét rosszul írtad, kérlek, javítsd.

(és bocs, de ezen felül ha már egyszer nőből vagy, talán ha kissé kevésbé közönséges hangnemben is írthattad volna az egészet... [lehúzol egy jó nagy bögre friss, reggeli pisát] na mindegy.)
22:39
42
Mar
13
Jadeye válaszaeriana írására:
a vemhes kancás dolog már nem állja meg a helyét, mert már az összes ösztrogéntartalmú tablettát szintetikusan állítják elő, esetleg növényi alapból. a 60-70-es években, mikor kitalálták a tablettát, akkor még stimmelt. de a legújabb, alacsony hormontartalmú tablettákat már nem kancahúgyból szintetizálják, mert már nem is ösztrogén van benne.

ugyanakkor a mindenféle gyógyszerek, fogamzásgátlók, stb fogyasztása mellett NEM javasolt vizeletterápiázni saját termékkel (másét meg igya a...), mert az ezzel esetlegesen bevitt hormon-többlet bekavarhat. a női hormonális működés meg amúgy is érzékeny dolog, nem jó vele szórakozni. ideális akkor lenne a dolog, ha vegetáriánus vagy, makkegészséges, és kizárólag full bio dolgokat eszel. akkor oké. de így, pláne, ha még McKajálsz is néha... na neeeem...
22:52
43
Mar
13
Jadeye írta:
ugyanakkor egyéb ösztrogéntartalmú készítményekhez valóban használnak kancahúgyot (mert annak az ösztrogén koncentrációja 80-300 mmól/l), de a legtöbb fogamzásgátlót már nem ennek felhasználásával állítják elő, a lovak löttyét inkább kozmetikai és gyógyászati célokra használják fel (illetve fakonzerválásra is egyes melléktermékeit). egyszóval amit írtál, az igaz, csak kicsit másképp. :)
23:00
44
Mar
13
Katyerina írta:
Bár természetgyógyász vagyok, és tudom, tényleg használ a pisi, főleg a bőrre, de számomra ez annyira undorító és visszataszító, hogy elképzelni sem tudom, hogy lehet ezt kipróbálni... Hiába, a természetgyógyászok sem esküsznek mindenre.... :D
Amikor még nem tanultam ezt, és problémás volt a bőröm, elmentem egy eléggé felkapott természetgyógyászhoz, aki többek között ajánlotta, hogy reggel, rögtön az első pisivel kenjem be az arcom. Hát ültem ott megkövülve... Már akkor is ismertem előtte ezt a gyógymódot, és akkor is kellőképpen undorodtam tőle... Mondtam neki, persze úgy lesz, aztán kifordultam a rendelőből és soha többet nem mentem vissza... :D
23:07
45
Mar
13
Csillagfecske írta:
Komoly problémám van a bőrömmel, és már rengeteg hatástalan dolgot kipróbáltam, ezért biztosan kipróbálnám a magamra kenést (mondjuk a kezemre, az arcomra azért nem biztos), ha nem szednék a komoly bőrproblémámra gyógyszert.
De azért köszi.:)

Ez egy ilyen hülye dolog. Amíg nincsen baja a bőrödnek el sem tudod képzelni, mit meg nem tennél érte, hogy jobb legyen. Még egészséges koromban nekem is mondta egy masszőr. A képébe nevettem. Egészséges bőrűeknek azt ajánlom, hogy először inkább minimalizálják azt a sok vegyszert amit magukra kennek, magukba tömnek.
23:30
46
Mar
14
Nesh írta:
A Gandi-t átjavítanám Gandhi-ra. Ja és nem az: ujajid közt dörzsölgesd,hanem az ujjaid. :) pusz
Másrészről pedig nagymamám mesélte,hogy ők anno a herpeszüket ecsetelték vele,meg a lábgombájukat kezelték vele.
13:22
47
Mar
14
Halley írta:
a szembe csöpögtetésig teljesen oké volt a dolog.. :D
13:29
48
Mar
14
Jadeye írta:
a gyógyító hatás nem a vizelet 100%-ára igaz, hanem egy részére. a többi része viszont valóban salakanyag, toxin. ugyanakkor ezek ismételt bevitele a szervezetbe még erőteljesebb méregtelenítést vált ki a szervezet részéről, hiszen a plusz méreganyagokat, amiket ezzel újra bevittünk, kénytelen ismét eltávolítani.

egyszóval tény, hogy ilyen téren hasznos, mert méregtelenít, DE: éppen azokat a mérgeket távolítja el ilyenkor, amiket mi magunk vittünk be azzal, hogy lehúztunk egy pohárral ebből. emellett viszont megmaradnak azok, amik valóban hasznosak, és fölöslegesen távoztak a vizelettel, gondoljunk például a c-vitaminra, amit ugye kipisilsz, ha sokat vettél be, mert vízoldékony, és kiürül. de ennél akkor már egyszerűbb ezeket a hasznos dolgokat megfelelő mennyiségben és fokozatosan bevinni, mintsem pisit kortyolgatni kristálypohárból...

ugyanakkor az állatvilágban, akik azért sokkal közelebb állnak a természethez, mint mi, emberek, valahogy nem figyelhető meg, hogy a saját végtermékeiket ilyen előszeretettel fogyasztanák, ahogyan az most ennyire divat. mégis, sok állat sokkal egészségesebb, mint bármelyik ember.

ettől függetlenül inkább fogyasszunk igazi bio dolgokat, éljünk egészségesen, ne dohányozzunk, ne vigyünk általában túlzásba semmit, kávé, alkohol, stb, és akkor nem kell azon agyalni, hogy jajj, most akkor megihatom-e a pisimet, vagy nem...
14:54
49
Mar
14
eriana válaszaJadeye írására:
Köszi a pontosítást!:)

A lovakkal kapcsolatban, csak abból indultam ki, amit nekem a kancatelepen mondtak, és ott azt mondta a tulajdonos, hogy erre gyűjtik össze. Ezek szerint ő is pontatlanul fogalmazott. Mondjuk ez már jópár éve volt, szóval lehet, hogy rosszul is emlékeztem, és akkor is csak annyi volt a lényeg, hogy a hormont nyerik ki bizonyos készítményekhez, és a gyógyszeriparnak adják el.
15:45
50
Mar
14
Booo írta:
Az a rész rémlik, amikor a Jackass-ből Steve O ráhuggyantott a hóra és utána fagyit csinált belőle?
Tuti azért csinálta, hogy szebb és egészségesebb legyen... :)
16:11
51
Mar
14
anemona válaszaLucus írására:
Hát ez jó XD Van itthon arannyal dúsított pezsi, majd ha megiszom, akkor talán XD
16:30
52
Mar
14
nyuszipok válaszakaruzo írására:
Há-há-há én is elképzeltem:D
19:40
53
Mar
14
nyuszipok írta:
Nem!!!Mikor ekcémás volt a kezem azt mondta a mamim h pisiljem le ő is ezt tette anno, és haggyam megszáradni.Na addig eljutottam h lepisiljem 1x de nem bírtam és lemostam!A tényt h pisis a kezem nem bírtam elviselni!Én sem tudnék reggel csipásan a fürdőben pisit kortyolgatni,örülök sokszor h eljutok a wc-ig nem h még össze is gyűjtsem....
Jaj még egyszer régen azt olvastam h van olyan is aki összegyűjti a könnyét és megissza na azt már nem tom miért de azt se innám az fix tiszta sós... na mindegy!Nem!Nem!Nem!
20:00
54
Mar
14
Dorci88 írta:
Meginni semmiképpen sem innám meg. Esetleg ha nem lenne más lehetőség, a bőrömre kenném, de nem hiszem, hogy sokáig eltudnám viselni, hogy pisis a bőröm...:S
20:24
55
Mar
15
zsofi válaszaJadeye írására:
hát, az általad többször leírt húgy szó valóban nőisebb :D
14:44
56
Mar
15
zsofi válaszaJadeye írására:
mondjuk a kutyák simán folnyalják a saját hányásukat... :)
15:10
57
Mar
15
anica írta:
Először is a cikk teljesen jó. Szerintem a mai világban vannak olyan dolgok amikben túlságosan is lazák tudunk lenni, más dolgokban meg teljesen vaskalaposak... Én még sosem ittam pisit, de biztos hogy ki fogom próbálni, úgy hogy belelazulok a dologba, és ahogyan azt leírtátok, csak lépésről-lépésre:-)) Egy volt osztálytársam kente az arcára, hát csodaszép bőre volt! Ha tényleg jó miért is ne? Csak azért nem fogom nem kipróbálni mert a "népítélet szerint" pfújjj pisi...

ui.: bocsi, de a nők szájából (írásából) tényleg nem hangzik jól a húgy szó, szerintem:-)
15:33
58
Mar
15
loulee írta:
zsófi, te kipróbáltad?
15:53
59
Mar
15
ismeretlen írta:
Egy dologban biztosan segít. Ez bizonyított tény.
Gyerekkoromban amikor a patakban fürödtünk és ránk ragadt a pióca, lepisiltük és rögtön leugrott a lábunkról.
17:23
60
Mar
15
Jadeye válaszazsofi írására:
én nem vagyok nőből, sem a cikket nem én írtam, szóval... no mindegy.

a hányás az nem végtermék, néha a (leendő) hányásodat te is visszanyeled, ha nem akarsz hányni, csak épp öklendezel. akkor meg majdnem ugyanott vagyunk. a hányás az friss, vagy félig emésztett gyomortartalom. nem vizelet, nem széklet. nagyon nem. akkor MÉG nem az. majd a lebontási folyamatok után. szóval szerintem ne hasonítsd össze.

ugyanakkor ha már ennyire pisimániázunk, gondolkozzunk el azon, hogy a vesebetegek miért halnak bele, ha nem kapnak időben dialízist? egyszóval ha a veséjük nem tudja kiszűrni a vérből a méreganyagokat és bomlástermékeket, akkor azok felszaporodnak, és megmérgezik a vesebeteget. szóval ennyit arról, hogy amúgy mennyire nagyon egészséges pisit iszogatni.

csak plusz méreganyagokat juttatunk vele a szervezetbe, ami emiatt fokozott méregtelenítésbe kezd. de nem biztos, hogy hosszú távon annyira hasznos megterhelni a szervezetet ezzel.
18:05
61
Mar
15
ismeretlen válasza írására:
Jajj igen,tudom...bocsi...csak annyira felkavart ez a cikk!!!Még belegondolni sem szeretnék,hogy megiszom...de most komolyan...váááá....
19:34
62
Mar
15
ismeretlen válaszaGemini írására:
ráadásul, ha valaki nem eszik mérget, akkor tök egészséges.akkor meg minek igyon vizeletet?
vagy ez nem logikus gondolatmenet?lehet, h nem...
19:38
63
Mar
15
ismeretlen válasza írására:
:Dés ez akkor ott jutott eszetekbe, vagy tudtátok, hogy ezt kell csinálni?észben tartom mindenesetre:)
19:40
64
Mar
15
heyho írta:
En egyszer belenyultam a pisibe :) (mas pisijebe) sajnos a telefonom beleesett a wc-be,kb 1 masodperc alatt kellett lepnem...hat belenyultam..:P A telefonom tulelte (simabb lett a tapintasa:P)en is :)
19:51
65
Mar
15
WLM írta:
Jó kis téma, igaza van a cikk írónak hogy majdnem minden ember kóstolta már más testnedvét. Én kíváncsiságból már kóstoltam a saját spermám, de ki nem. :D De már az is kiütötte nálam a biztosítékot, de mit tegyek ... érdekelt milyen. :D
20:04
66
Mar
15
daniel írta:
haaat.. nem semmi:D:D nem tudom mi tevo legyek:D:D:D
20:55
67
Mar
15
tothbogi írta:
Szép estét!

Én nem innék vizeletet, az fix! Fertőtlenítő hatása az tuti van, de no thanks................
A vizelettel ürül az fölös hormonok egy része, a gyógyszerek, mérgek bomlástermékei. Ebből én nem kérnék :D
Némely állat pedig az ürülékét is megeszi, pl. a nyúl, mert így pótolja vissza a nitrogént a szervezetébe, amihez ritkán jut hozzá, ez kicsit más tészta....
21:41
68
Mar
15
nikicica26 írta:
Na jo azért bármennyire is ovjuk magunkat, fiatalitsuk, stb. de az ezért már gáz, ha valaki erre "vetemedik". SOHA!
22:00
69
Mar
15
nikicica26 írta:
Hogy tudja valaki meginni?????? De komolyan?????? Ahhhhhhhhhh
22:02
70
Mar
15
amarie írta:
Húgom kipróbálta pár napig, hogy rápisil az ekcémás bőrére. Az eredmény: gennyes hólyagok, amik addig nem voltak a kezén, új kisebesedések, és még annál is jobban viszketett neki, mint eddig. Szóval, erről ennyit. Apáink még nem zabáltak annyi mérget, mint mi.
22:14
71
Mar
15
sznorka írta:
A mi kutyánk pl néha megeszi a kakiját, ja meg egyszer felnyalattuk vele a macska hányását! :D A tyúk néha megeszi a saját tojását, hogy a kalciumot pótolja a szervezetében. Nem tudom, hogy mennyire lehet hatásos azt h megiszod a saját vizeletedet, mert az elején én is azon az állásponton álltam, hogy " azért pisiled ki, mert már nincs szüksége rá a szervezetednek, akkor minek juttasd vissza" de a sok komment, meg szép bőr stb. hatására lehet már másképpen gondolom.
22:18
72
Mar
15
Joy77 válaszazsofi írására:
Zsofi, te kipróbálnád ezt a pisikúrát?


22:26
73
Mar
15
ttt írta:
dehát aki megissza a vizeletét annak hugyszagú lesz a szája!azazért eléggé kínos....
23:51
74
Mar
16
mayamariska írta:
Ez a marhaság mindig újra és újra felbukkan bizonyos ezoterikus agyakban! Tanuljatok inkább biológiát, minthogy keressétek a harmadik szemeteket a pisiben! :S Ekkora marhaságot! A pisit azért válassza ki a vese, mert ott távozik a méreg, nem véletlen, hogy a méregtelenítő kúrákon folyton pisilni meg kakilni kell... De aki képes ilyesmire annak válljék egészségére! Én maradok a jó öreg ásványvíznél! :)
00:44
75
Mar
16
Panthera válaszakaruzo írására:
Körülbelül én is így képzeltem el ezt a jelenetet :D

Amúgy szerintem a cikk abszolut komoly, talán benne is lennék, ha nem kellene annyi kritériumnak megfelelni. A cigi és a kávé okés, mert azzal nem élek, nah de a hús és az alkohol... Általában kiadós méregtelenítésre, egy fergeteges hétvégi buli után van szükségem... :P (grill party, koktél pulttal)

No, de viccet félretéve, elgondolkodtató, hogy a szervezetünk mennyi mindenben a segítségünkre siet...
01:56
76
Mar
16
zsanee írta:
ööö.....szerintetek a spermának undorító íze van?
04:51
77
Mar
16
CsimbiCat írta:
Normális esetben nem méreganyagok távoznak a vizelettel. Ez a normális eset kb 100-200éve volt, amikor az emberek nem ismerték a konzerv kajákat a gyorséttermeket, a különböző chipseket, a cola-t, hanem maga sütötte a kenyeret, és nem volt semmi mű. Na de most, hááát... a gyógyszerek maradványai -fogamzásgátló hormonjaitól kezdve az antibiotikumok összetevőin át minden- megtalálható a pisiben. köszi, de max akkor innám meg, ha az életem múlna rajta. Addig meg marad a víz.
08:06
78
Mar
16
miju írta:
A kutya megeszi a placentát is.
Együk meg azt is?
08:45
79
Mar
16
zsofi válaszamiju írására:
vannak emberek, akik megeszik :)
09:57
80
Mar
16
zsofi válaszaJoy77 írására:
nem próbáltam még ki, de adott esetben nem tartom elképzelhetetlennek, hogy kipróbáljam.

amúgy meg nem értem, ezen a témán aztán mit kell indulatoskodni, komolyan??? van egy évezredek óta működő gyógymód, amit emberek százezrei alkalmaznak. mi erről hírt adunk. akinek nem tetszik, nyilván nem fogja kipróbálni. de miért kell mindig mindenkit lehülyézni mindenért, ami nekünk nem tetszik?

(Ez persze nem neked szólt, csak az eleje.)
10:00
81
Mar
16
globe válaszazsanee írására:
:-D
10:53
82
Mar
16
agim írta:
Csak biológia. Aki egy picit is ért hozzá, az tisztában van vele, hogy mi az igaz a cikkből, és mi nem az.
Az evolúció megtanított bennünket arra, hogy mi az, amit el lehet fogyasztani, és mi az, amit nem. Tapasztalatszerzés útján, a másik egyedet látva lehetett eldönteni azt, hogy amit a másik elfogyasztott, mérgező-e, káros-e vagy sem. Az ürüléket, bármiről is legyen szó, az élőlények NEM fogyasztják el, hiszen az egy kiválasztási termék, fogyasztásra NEM alkalmas.
Amíg még nem volt tele a szervezetünk mindenféle méreggel, addig lehet, hogy sterilEBB volt, de ez már jó pár száz éve nincs így. És attól, hogy egy ideje már nem iszik valaki alkoholt, nem dohányzik, és inkább nem sorolnám tovább, még nem lesz annyira tiszta a szervezete, hogy a vizeletével tisztítsa ki saját magát. Ráadásul másodszor.
De már az észérvek sem hatnak, és mindenki kipróbál mindenféle dolgot, amit valaki magát annyira okosnak gondoló egyszer valahogy kitalált. Beleolvastam a kommentekbe, és elborzadtam. Ha már nem jártatok biológia órára, akkor legalább kérdezzétek meg az anyukátokat, NE a mindenféle bulvármagazinokat és a többi magazinokat olvasótt. Mindenki tudni fogja, hogy amit éppen meginni és magatokra kenni készültök, az a szervezetből eltávolított méreg. Sajnos csak egy része.
11:29
83
Mar
16
agim válaszazsofi írására:
Minden cikk kétféle indulatot válthat ki. :) Az a jó, ha mindkét véglet képviseli magát, nemde? :D Különben unalmas lenne, ha mindenki minden cikkel egyetértene. :)
11:31
84
Mar
16
zsofi válaszaagim írására:
az ellenvélemény ok. de indulatoskodni szerintemitt indokolatlan. :)
12:04
85
Mar
16
Joy77 válaszaagim írására:
"Az ürüléket, bármiről is legyen szó, az élőlények NEM fogyasztják el, hiszen az egy kiválasztási termék, fogyasztásra NEM alkalmas."

Ebben igencsak tévedsz. A kutyáim is megeszi a macskám kakiját, szerintem még a sajátjukat is. Nem örülök neki, és amikor ott vagyok, és látom a szándékot, letiltom őket azonnal, de a nap 24 órájában nem állhatok mellettük.
12:18
86
Mar
16
agim írta:
Élőlények alatt az embereket értettem volna, elnézést a félreérthető megfogalmazásért. :)
12:26
87
Mar
16
Joy77 válaszazsofi írására:
Zsofi. Gondoltam, hogy a második bekezdés nem nekem szólt.

Volt a tévében, valamikor évekkel ezelőtt egy beteg (passz, hogy milyen baja volt), akinek egy természetgyógyásznak mondott pasas vízeletkúrát javasolt, amit el is kezdett a páciens, csak sajnos nem használt neki. Valszeg az ő betegségére nem ez volt a megoldás. Az állapota ezért rosszabbodhatott. Úgy emlékszem a pisi nem váltott ki nála komoly bajt. Erről hallottatok? Kiváncsi lennék pontos infókra.

Jómagam sem hiszek a pisi gyógymódjában, így rajtam nem segítene egy ilyen kúra. A hit fontos hozzá. :))

Amúgy tök aranyos szó, hogy pisi:))
12:31
88
Mar
16
Joy77 válaszaagim írására:
Tényleg?! :/ Nálad az élőlény= ember? Kérlek.
12:39
89
Mar
16
Jadeye válaszaJoy77 írására:
(fogságban tartott, háziasított kutyák nem egyenlőek a vadonélő állatokkal. teljesen más a viselkedésük, szocializálódásuk, mások az életbeli szabályaik. így az, hogy megeszik a macskád végtermékét, nem hasonlítható a természetes környezetükben élő állatok viselkedésével. esetleg unatkoznak. vagy nincs mit elbogarásszanak. vagy csak éhesek. abba nem mennék bele, hogy ezzel miket kaphatnak el egymástól, amit utána tök könnyen átadhatnak neked, ha összenyalogatnak. igen, még akkor is, ha be vannak amúgy oltva)

ennek meg aztán semmi köze a pisimániához, de ha már felvetődött:

egyes bennszülött törzsekben megették az ellenségük agyát, mert úgy hitték, akkor annak minden tudása átszáll beléjük... még ha ez így is lenne, a kannibalizmust büntetik.

a méhlepény elfogyasztása az állatvilág emlőseinek legnagyobb részénél leginkább praktikussági okokból történik. egyrészt az anyaállat minden ilyen terméket megeszik az utódok világrahozatala után, hiszen ha otthagyná, és azok elkezdenének bomlani, a szaguk odavonzana más állatokat, stb. másrészt a szülésben kimerült szervezetnek kell egy kis energia-utánpótlás is. meg aztán a méhlepény hormontartalma hozzájárul a tejtermelés fokozásához is.

és mégtöbbpisihiedelem: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/vizelet.html
13:34
90
Mar
16
Jadeye írta:
Is it a good idea to drink your own urine?
http://www.guardian.co.uk/society/2005/dec/21/health.lifeandhealth
13:41
91
Mar
16
Jadeye írta:
Is it a good idea to drink your own urine?
http://www.guardian.co.uk/society/2005/dec/21/health.lifeandhealth
13:41
92
Mar
16
Jadeye válaszaJadeye írására:
? miért ment el kétszer?? sorry...
13:41
93
Mar
16
cattyee válaszazazi írására:
Látom nem vagyok egyedül a beteges béka undorommal... De pisit sem innék.
20:42
94
Mar
17
Aranka írta:
Anyám munkatársa pisivel mossa meg az arcát minden reggel. Letagadhatna vagy 5-6 évet a korából, a pisire fogja.
Én tuti nem innám meg, ha olyan bazi steril, akkor sem. Az valamikor, valamiért távozott a szervezetből, valószínűleg nem ok nélkül. Tehát nem fogom visszajuttatni, főleg nem a megivásával. Blőőő :S még arcra kenni csak-csak, de felhajtani...
07:32
95
Mar
17
A.F.rétisas válaszaJadeye írására:
Úgy tudom nem "praktikusság" az ok amiért megeszik,hanem túlélés,hisz a vér szaga odavonzza a ragadozókat és az újszülöttnek kell 1-2 óra amíg futni tud,emiatt eszik meg azonnal.
09:52
96
Mar
17
Jadeye válaszaA.F.rétisas írására:
ugyan nálam valóban nem volt idézőjelben a praktikusság, de ettől még a ragadozóknál értelmetlen arról beszélni, hogy a vér szaga odavonzaná a ragadozókat, hiszen már eleve ottvannak. mindenmásnál, ami nem ragadozó, ott valóban a túlélés a praktikusság oka.
12:17
97
Mar
18
0101 írta:
Szerintem nagyon jó, hogy olyan témák is felkerülnek, amik kedélyeket borzolnak. Nem tudtam, hogy a pisikultúra ilyen terjedelmes, de lehet, hogy egyszer kipróbálom. Egyelőre nincsenek bőrproblémáim- talán mert nem kenek mindeféle hidratálót és alapozót az arcomra. Nehezen tudom elképzelni magam, mint tudatos pisiivót, de az biztos, hogy ez csupán kulturális kondicionálásunknak köszönhető. Valószínűleg vidáman fogyasztanám undor nélkül, ha anyu erre is megtanított volna, amikor még kislány voltam.
Mellesleg a Balatonba pisilést gusztustalannak tartják azon nyaralók, akik a hétvégi ház csapvizét fogyasztják és a tóban fürdenek, talán ők maguk is bele-bele csurrantanak. Nincs ok undorodni, semmi gond a pisiivással, tényleg steril, és remekül elkeveredik a tó hatalmas vízmennyiségével. Hát igen... azok az úszás közben lenyelt kortyok... mégis sokan évről évre visszajárnak.
00:05
98
Mar
18
0101 írta:
Szerintem nagyon jó, hogy olyan témák is felkerülnek, amik kedélyeket borzolnak. Nem tudtam, hogy a pisikultúra ilyen terjedelmes, de lehet, hogy egyszer kipróbálom. Egyelőre nincsenek bőrproblémáim- talán mert nem kenek mindeféle hidratálót és alapozót az arcomra. Nehezen tudom elképzelni magam, mint tudatos pisiivót, de az biztos, hogy ez csupán kulturális kondicionálásunknak köszönhető. Valószínűleg vidáman fogyasztanám undor nélkül, ha anyu erre is megtanított volna, amikor még kislány voltam.
Mellesleg a Balatonba pisilést gusztustalannak tartják azon nyaralók, akik a hétvégi ház csapvizét fogyasztják és a tóban fürdenek, talán ők maguk is bele-bele csurrantanak. Nincs ok undorodni, semmi gond a pisiivással, tényleg steril, és remekül elkeveredik a tó hatalmas vízmennyiségével. Hát igen... azok az úszás közben lenyelt kortyok... mégis sokan évről évre visszajárnak.
00:05
99
Mar
18
0101 írta:
bocsi a duplázásért, nem reagált elsőre
00:06
100
Mar
18
kreaturha írta:
Hm. Van évezredes hagyománya a pisifogyasztásnak, az tény. Öblögetni a sótartalma miatt öblögettek vele ha jóltudom, a só ugye fehérít, fertőtlenít. A húgysav pedig igen erős szagú és maró hatású nagy koncentrátumban. Optimális vízhólyagok fertőtlenítésére, ezért lepisilték a kezüket régen, ha feltörte a kapa vagy egyéb, erről már hallottam. De hogy nyílt sebre? Az inkább a méz amit a nyílt sebre tettek. (erős antibakteriális hatású valamint a cukor is segíti a gyógyulást)

A következőn meglepődtem: "A vizeletterápiás tanulmányok szerint a vizelet elfogyasztva nem a vérbe kerül közvetlenül, hanem az emésztőrendszeren halad át, így fejtheti ki jótékony hatását." --

igen? hova máshova kerülhetne, mint az emésztőrendszerbe? Megfogalmazódott valakiben valaha az a gondolat hogy amit megeszünk, megiszunk, az NEM KÖZVETLENÜL az emésztőrendszerbe kerül?

Szerintem akármilyen szépen le van vezetve hogy toxinok így, toxinok úgy, és beindul az öntisztítási folyamat, nem lehet túl okos dolog.

A vese már egyszer kiválasztotta a nem kellő, szükségtelen anyagokat, esetleg mérgeket. "megszűrte a tiszta vizet és a táplálékot" Akkor a salakot amit kiürítünk, mert ugye nem kell, logikus megint meginni?

Hiába írja a cikk hogy nincs a vizeletben salak, mert a vese azt megszűrte...

Akkor a cikk logikája szerint a vese megtartja a salakot, amit elraktározunk a szervezetben?

Én még biosz órán úgy tanultam, hogy a szükségtelen dolgokat ürítjük ki, ami kell az marad.

(Ezért sötétebb színű a vizelet valamilyen multivitamin tabletta szedése esetén, több benne az "anyag" azaz a szervezet számára szükségtelen -azaz hasznosítatlan- vízben oldódó vitamin. Zsírban oldódó vitaminok túladagolásakor lehetnek komoly problémák, azok nem tudnak kiürülni vizelettel. De így a vízben oldódó vitaminok sem képesek távozni, ha esetleg túl sok van belőlük. Ami bármilyen hihetetlen, lehet káros, éppúgy mint a vitaminhiány. A gyümölcsökkel zöldségekkel- természetes táplálékkal lehetetlenség túladagolni a vitaminokat vagy ásványi anyagokat, de ez a mostani tablettákkal igen könnyen megtörténhet.

De vélem-hogyha megisszuk azt ami már egyszer kiürült mert nem kellett, azt nem okos megint bevinni a szervezetbe.

Hogy utána újra leterheljük vele a vesét hogy mégegyszer válassza ki ugyanazokat a méreganyagokat amiket már egyszer kiválasztott. + a hozzá jött napi adag. Ez mindenképpen túlterhelés.

Még egy kérdés: Az állatok akkor miért nem csinálják ha annyira egészséges? Pedig azok aztán igazán tudják mit és hogy egyenek /igyanak hogy egészségesek legyenek, előbb felépüljenek, stb. (pl amikor a sebesült szarvas gyógynövényeket eszik, vagy amikor a patkány meszet eszik a méregre, mert az semlegesíti a hatását)

Az állatok szagolgatni szagolják egymást, meg néha BELEKÓSTOLNAK (nem megisszák az egészet) a MÁSIK vizeletébe, hogy tudják hányadán állnak hormonilag és párzásilag, mikor lehet utódot nemzeni.


13:08
101
Mar
18
kreaturha írta:
Hm. Van évezredes hagyománya a pisifogyasztásnak, az tény. Öblögetni a sótartalma miatt öblögettek vele ha jóltudom, a só ugye fehérít, fertőtlenít. A húgysav pedig igen erős szagú és maró hatású nagy koncentrátumban. Optimális vízhólyagok fertőtlenítésére, ezért lepisilték a kezüket régen, ha feltörte a kapa vagy egyéb, erről már hallottam. De hogy nyílt sebre? Az inkább a méz amit a nyílt sebre tettek. (erős antibakteriális hatású valamint a cukor is segíti a gyógyulást)

A következőn meglepődtem: "A vizeletterápiás tanulmányok szerint a vizelet elfogyasztva nem a vérbe kerül közvetlenül, hanem az emésztőrendszeren halad át, így fejtheti ki jótékony hatását." --

igen? hova máshova kerülhetne, mint az emésztőrendszerbe? Megfogalmazódott valakiben valaha az a gondolat hogy amit megeszünk, megiszunk, az NEM KÖZVETLENÜL az emésztőrendszerbe kerül?

Szerintem akármilyen szépen le van vezetve hogy toxinok így, toxinok úgy, és beindul az öntisztítási folyamat, nem lehet túl okos dolog.

A vese már egyszer kiválasztotta a nem kellő, szükségtelen anyagokat, esetleg mérgeket. "megszűrte a tiszta vizet és a táplálékot" Akkor a salakot amit kiürítünk, mert ugye nem kell, logikus megint meginni?

Hiába írja a cikk hogy nincs a vizeletben salak, mert a vese azt megszűrte...

Akkor a cikk logikája szerint a vese megtartja a salakot, amit elraktározunk a szervezetben?

Én még biosz órán úgy tanultam, hogy a szükségtelen dolgokat ürítjük ki, ami kell az marad.

(Ezért sötétebb színű a vizelet valamilyen multivitamin tabletta szedése esetén, több benne az "anyag" azaz a szervezet számára szükségtelen -azaz hasznosítatlan- vízben oldódó vitamin. Zsírban oldódó vitaminok túladagolásakor lehetnek komoly problémák, azok nem tudnak kiürülni vizelettel. De így a vízben oldódó vitaminok sem képesek távozni, ha esetleg túl sok van belőlük. Ami bármilyen hihetetlen, lehet káros, éppúgy mint a vitaminhiány. A gyümölcsökkel zöldségekkel- természetes táplálékkal lehetetlenség túladagolni a vitaminokat vagy ásványi anyagokat, de ez a mostani tablettákkal igen könnyen megtörténhet.

De vélem-hogyha megisszuk azt ami már egyszer kiürült mert nem kellett, azt nem okos megint bevinni a szervezetbe.

Hogy utána újra leterheljük vele a vesét hogy mégegyszer válassza ki ugyanazokat a méreganyagokat amiket már egyszer kiválasztott. + a hozzá jött napi adag. Ez mindenképpen túlterhelés.

Még egy kérdés: Az állatok akkor miért nem csinálják ha annyira egészséges? Pedig azok aztán igazán tudják mit és hogy egyenek /igyanak hogy egészségesek legyenek, előbb felépüljenek, stb. (pl amikor a sebesült szarvas gyógynövényeket eszik, vagy amikor a patkány meszet eszik a méregre, mert az semlegesíti a hatását)

Az állatok szagolgatni szagolják egymást, meg néha BELEKÓSTOLNAK (nem megisszák az egészet) a MÁSIK vizeletébe, hogy tudják hányadán állnak hormonilag és párzásilag, mikor lehet utódot nemzeni.


13:08
102
Mar
18
kreaturha írta:
Hm, kétszer küldte pedig csak egyszer nyomtam. De azért bocs. :)

Másik megállapításom: Az én logikámat nem győzték meg régen sem, most sem ezek a fiatalító kúrák.
Minek egyfolytában fiatalnak lenni? Olyan unalmas. Mert most a testkultúra, a szépség, és a fiatalság korát éljük? Aki nem szép, az széppé műtteti magát, mert csak szépen és fiatalon lehet érvényesülni a mai világban. Aki öreg, az pedig "fiatalnak látszóvá" próbálja műttetni magát, az egészsége kárára.

Nem lehetne ésszel fiatalnak maradni? Pisi ivás helyett nem dohányozni?

Persze vigyázzunk az egészségünkre, de ha az ember evolúciója során több ezer éven át jó volt az a piszkos vagy tiszta víz, igazán maradhatnánk annál is. :) Az már jól bevált.

Minden korszaknak -életciklusnak- megvan a maga szépsége! A gyerekségnek, a kamaszkornak, a huszonéves kornak, a 30 éves kornak, az apaságnak, az anyaságnak, a nagyszülő kornak, és az azt követő kornak is megvan a varázsa! Próbáljuk mindegyiket kiélvezni, a maga örömeivel és bánataival és felfedezéseivel és nyűgjeivel.

Az életciklusok egészséges felfogása, helyén kezelése és megélése adják a teljes életet és annak örömét!

Ezért sem értek azzal egyet, amikor 13 éves gyerekek próbálnak 15-16 éves tiniként és nagylányként viselkedni, alkoholt és cigit, vagy drogot fogyasztani, szexelni, buliba menni és "menő"-nek lenni. Elvesztik a gyerekkorukat, amikor bicajozni, barátkozni, olvasni, napozni kell, és csak élvezni az életet! FElcserélik inkább olyan nagy gondokkal hogy menők legyenek az iskolában, vagy hogy eldicsekedhessenek első szexuális élményükkel. Na és a smink vagy a ruhavásárlás nagy anyagi és kiválasztási gondja is rájuk nehezedik minden súlyával. :))

Ahogyan azzal sem értek egyet hogy egyesek 40 évesen úgy cserélik le a feleségüket több évi házasság után, ahogy az autójukat, egy "szebb és jobb modellre". És kapuzárási pánikként újra huszonévesként viselkednek, ahelyett hogy lenyugodnának, és tennék azt amit ebben a korban szokás. (Elmélyülni, élvezni a családi tűzhelyt, a biztonságot, és a hűséges társat.)

Azt is elítélem ha valaki csak az egészségével , külsejével foglalkozik többet a normálisnál. Pl a fitness őrült,konditerem -fitness- erobik függő. Ez már fanatikusság, és lelki deformáció következménye.
13:23
103
Mar
18
kreaturha írta:
A bőrproblémás embereknek annyit írnék: ne pisit próbáljanak, először fokhagymakapszulát. /kivonatot.
Még makett koromban (kamaszként) volt igen csúnya a bőröm, aknés, mindenféle kencét is írtak fel rá az orvosok, egyik sem használt.

Mígnem nagymamám állt elő a dologgal (isten nyugosztalja) valami fokhagyma cseppeket csinált. Pálinkába áztatta a szétnyomott fokhagymát. Leszűrve használta a folyadékot, cseppenként, minden étkezéskor. Nem mondom hogy nem volt szaga, de nem okozott fokhagyma-szájszagot mint a "normális" azaz hagyományos fogyasztása.

Kizárólag BELSŐ alkalmazásra, magyarul le kell nyelni :)

Akit ez undorral tölt el, vannak már high-tech fokhagymakapszulák a boltokban.
13:33
104
Mar
20
nyuszipok válaszazsanee írására:
Attól függ,hogy milyen az étrendje az illetőnek,h cigizik -e vagy ivott-e előtte alkoholt,de állítólag ha egy szelet ananászt megeszik előtte akkor édes lesz...szted?:De egyébként nincs rossz íze, csak elsőre szokatlan!!!
19:52
105
Mar
20
nyuszipok válaszazsanee írására:
Attól függ,hogy milyen az étrendje az illetőnek,h cigizik -e vagy ivott-e előtte alkoholt,de állítólag ha egy szelet ananászt megeszik előtte akkor édes lesz...szted?:De egyébként nincs rossz íze, csak elsőre szokatlan!!!
19:52
106
Mar
20
nyuszipok válaszakreaturha írására:
Szerintem teljesen igazad van! Különben is ha olyan gyógyító hatása van miért nem árulják pl.patikában sterilizálva?Vagy miért nem reklámozzák mint gyógyhatású "készítményt"?Na a biztonság kedvéért nem fogom meginni!
20:04
107
Mar
20
Megara90 írta:
Háát nem is tudom... Nem hinném, hogy valaha valaki is rá tudna erre beszélni... (persze soha ne mond, hogy soha:)) De azért szerintem én ezt meghagyom Medveczki Ilonának és a többieknek!:)
20:48
108
Mar
20
eszty162 írta:
Szerintem annyi "mérget" meg mindent eszünk meg iszunk, úgyhogy nem hinném, hogy jót tesz a pisink,(régen még talán, de akkor se innám meg) aki meg nem dohányzik, nem iszik alkoholt, meg még arra is figyel, hogy mit egyen stb. az meg épp elég egészséges ahhoz hogy ne kelljen meginnia, de ha valaki erre, vágyik, hát egészségére:D
22:59
109
Mar
20
eszty162 írta:
Szerintem annyi "mérget" meg mindent eszünk meg iszunk, úgyhogy nem hinném, hogy jót tesz a pisink,(régen még talán, de akkor se innám meg) aki meg nem dohányzik, nem iszik alkoholt, meg még arra is figyel, hogy mit egyen stb. az meg épp elég egészséges ahhoz hogy ne kelljen meginnia, de ha valaki erre, vágyik, hát egészségére:D
22:59
110
Mar
20
eszty162 írta:
bocsi:)
23:00
111
Mar
21
Zarina írta:
én próbálok egészségesen élni (minimális mennyiségű húst eszem, nem dohányzom, kávézom, kaukázusi kefírt iszom, ami szerintem szintén elég gusztustalan, aki tudja milyen a házi kefír ízhatása/szaga, illet hogy készül, az tudja miről beszélek...). ez a pisis téma nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mivel már többször hallottam róla (egyik ismerősöm fogyasztotta, tévében is volt egy ilyen műsör). mivel elég bevállalós (vagy őrült? manipulatív?) vagyok, kipróbáltam az arcomon a folyadékot (pakolásként. kétszer áttöröltem és hagytam megszáradni rajta). először vonakodtam tőle, de aztán ahogy teltek-múltak a napok, megszoktam. az eredmény nagyon érdekes: a pattanásaim eltűntek (pedig sokat küzdöttem ellenük eddig), a bőröm selymessé, tónusa szebbé vált. elég sápadt típus voltam, de most már olyan hamvas barackszínű az arcom. :) szóval csak jót tudok róla mondani. természetesen használok mellette gyógyszertári hidratáló "E" krémet is, mert kicsit kiszárítja a nemes sárga a bőrömet. :))
addig jutottam csak el a kóstolgatással hogy megnyaltam (a szám környékéről), de egyáltalán nem savas, csak sós mint a könny (valószínűleg a kevés hús miatt).
16:33
112
Mar
21
Zarina válaszamiju írására:
sok ember anya is megette már. mert állítólag jótékony hatással van a tejtermelésre (nem akarok butaságot mondani, nem biztos). mondjuk én azon lepődtem meg, hogy Tom Cruise is ezt tette a felesége lepényével. neki vajon mire kellett? úgy tudom az apák nem szoptatnak. :D

az állatok székletevésével kapcsolatban: ki tudja, hogy a fogság szocializálja-e őket, hogy a kakiból falatozzanak. talán természetben élő kutyákat megfigyeltek már ilyen téren?
amúgy a nyulaknál bevett szokás, hogy "visszaegyék" a tojásukat. nagyon meglepődtem, amikor a barátnőm kis nyuszijában újra eltűnt az, ami az előbb még kikívánkozott. erre állítólag az a magyarázat, hogy még van hasznos tápanyag az ürülékükben, és ők ezt érzik ösztönösen.
az ember (aki magát már nem is tartja állatnak, hanem valami "finomabbnak", fennköltebbnek) viszont már annyira eltávolodott/elidegenedett a természettől (mindent készen, csomagolva vesz), hogy szinte undorodik a saját testétől, ösztöneitől. próbálja elfojtani a belső késztetéseket. talán ezért van annyi pszichésen sérült egyén. mert belülről jönne valami, de a külső körülmények (a felvilágosult társadalom nyomása) lekorlátozza azokat. mert ha felmerül valami forradalmian új -talán irreális- ötlet, akkor a "régiek" lehurrogják azt.
17:10
113
Mar
21
donci válaszazsofi írására:
egészségedre!
18:57
114
Mar
23
lucifer20 írta:
Hát ez a cikk igazán érdekes!
Orvostanhallgató vagyok, és ennyi ökörséget már rég olvastam egy helyen! De szereztetek néhány jó percet, főleg azok, akik ezt mind bevették!
Ajánlanám figyelmetekbe a Fonyó-Ligeti Orvosi élettan könyv 20. fejezetét!!!
De nyugodtan kezdjétek el, meglátjuk meddig bírjátok! Aztán arról is számoljatok be, milyen eredményt kaptatok!!!
12:20
115
Mar
23
lucifer20 írta:
Zsófi!

Ha legközelebb egy tudományos témát választasz, tájékozódj egy kicsit!
Vagy ajánlom figyelmedbe a Harry Potter fan oldalakat, ott eleresztheted a fantáziádat!
12:26
116
Mar
26
SweetChocolate válaszaA.F.rétisas írására:
A nyál spec elindítja a lebontófolyamatokat...az nem az a klasszikus távozás:) A pisi viszont kiválasztódik. És szerintem okkal:D Márha a szervezetünk nem mazochista.
02:35
117
Mar
27
Ha jól értem van olyan beteg aki issza a saját vizeletét???!!!!
Ez valószinű hogy pszichiátriai eset, vagy a szegénység okozza , biztosan költségkímélő
most ez jól jönne az országnak ha mindenki a vizeletét inná , csak termeléskiesést okozna az üdítőitalgyártásnak, elképesztő hogy az emberiség milyen gyorsan süllyed a mocsárba!
10:19
118
Mar
28
gusto85 írta:
szarok rá!!!
19:00
119
Apr
30
globe írta:
Vizeletadásnál mentem a toalettre és egy fél literes poharat csordultig öntöttem teával. Mondta a nővérke ennyi nem kellett volna. Leittam belőle 3 decit! A 2 nővér közül az egyik kajakra behányt, a másiknak kijött a szeme, mint a csigának, képzelhetitek a fejeket...
22:23
120
Nov
24
albinoni írta:
Pisi --- Nagyon fínom! A barátnőmét gyakran kóstolgatom, és nagyon ízlik! Az enyémre már nincs gusztusom - azt a barátnőm issza, és nem panaszkodik :)
21:30
121
Dec
23
misspe86 írta:
Én akkor alkalmaztam először a vizelet-terápiát, amikor már ezerféle kozmetikumot és kozmetikai eljárást kipróbáltam, de még mindig küzdöttem az acnéval, azaz a pattanásokkal (annak dacára, hogy már bőven túl voltam a tinédzser-koron:), s már-már teljesen elkeseredtem az arcbőröm miatt...
Ekkor egy kolleganőm hívta fel figyelmemet a vizelet jótékony hatására.
(Nem jelentett számomra túl nagy problémát, hogy felvigyem az arcomra a saját testemből származó sárga folyadékot; ápolónőként dolgozom, s munkám során napjában tucatnyi pelenkát kell kicserélnem, szóval találkozom 'ezzel-azzal:)
Mostmár több mint egy hónapja kúrálom magam és fantasztikus az eredmény. Sokkal tisztább a bőröm, kevesebb a pattanások száma.
Szóval, ha már felhagytál minden reménnyel a patik elleni harcban, próbáld ki! Szerintem ennyit megér:)
22:08
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés