Közösség

Felelős vagy a saját piszkodért!

3393

Láthattunk már budi kiállítást, nap mint nap rácsüccsenünk, van akiknek a legintimebb dolga a nagy dolog, hát nem árt megismerni, hogyan is alakultak ki ürítési szokásaink. Senki nem lepődik meg, ha több ezer évvel megyünk vissza az időben azért, hogy belekukkantsunk őseink budijába. A legelső emlék i. e 2350-ből származik, Mezopotámiából, ahol egy palotában leltek rá az ülőalkalmatosságra, ami ürítésre szolgált. Jó sokára Görögországban, Hérodotosz korában - i.e. 480 körül -, beszámoltak arról, hogy az egyiptomiak nem ám kint a szabadban hagyják ürüléküket, hanem házon belül intézik az ügyeket. Furcsa, hogy eltelt közel kétezer-ötszáz év, de még vannak emberek, akik nem szégyellnek az utcára székelni. A minap a Filatorigát HÉV megállójában a padon találtunk egy tetemes méretű székletkupacot, és az is előfordult már, hogy nyilvános telefonfülkében, a táskának kialakított kis tartópadon akadtunk rá a szerencsekupacra. Van némi történelmi alapja annak, hogy az ember nyilvánosan végezze a dolgát, hiszen az ókori Rómában sokáig társas eseménynek számított a nagyvécézés, magas filozófiai vitákat is folytattak, miközben trónoltak a húsz-huszonöt férőhelyes illemhelyeken, amelyet az ülések alatt átfolyatott víz tartotta tisztán.

Ehhez képest manapság egyeseket a nyilvános illemhelyeken, mások jelenléte olyan zavart okoz, hogy képtelenek üríteni, paruresis tünetcsoporttól szenvedők száma, Amerikában a lakosság hét százalékát teszik ki. Képzeljük egy pillanatra, ahogy Seneca ül, erőlködik, elgondolkodik Az élet rövid voltáról, erről beszélget Paulinusszal, majd mivel neki el kell mennie, ezért megírja neki könyvben. Vicces, de mégis kulturáltabb, mint sok kortársunk. Mózes ötödik könyvében felszólította a zsidó harcosokat, hogy sátruk mellett végezzék a dolgukat akképpen, hogy ássanak egy gödröt, majd, amikor végeztek, betemessék azt. A széklet eltüntetés, már ősidők óta ugyanaz jellemzi: összegyűjtik, vagy vízbe eresztik. A gazdálkodó népek összegyűjtötték, trágyának, míg a víz menti népek beleeresztették a folyóvízbe. 

A népsűrűség növekedésével, a városok kialakulásával oly mértékben felhalmozódott a fekália az utcákon, hogy az emberek komfortérzetét a minimálisra csökkentette, így megszülettek az első szabályozások a WC használattal kapcsolatban. Münchenben már akkor is nagy figyelmet fordítottak a tisztaságra, precizitásra, az első szabályozás a XIV. század végén jött létre, amely szerint az, aki az utcára ürít pénzbírsággal sújtható, az ürüléket kötelezően a folyóvízbe kellett hordani. A szar története című könyvben, melyet Dominique Laporte állított össze, a székelési szokások szabályozásának a kezdetét 1539-re teszi, hiszen Franciaországban ekkor hozták azt a törvényt, hogy mindenki felelős a saját piszkáért, és kötelezővé tették a pöcegödör létrehozását minden háznál.

Innentől kezdve a budi az ott tartózkodó intim szférájává vált. Innen már egyenes út vezetett az 1596-ban, Sir John Harington által feltalált vízöblítéses vécéig. Ezidáig a toalettek koedukáltak voltak, viszont 1739-ben egy párizsi kocsmában, külön-külön budiba terelték az asszonyokat és a férfiakat. A brit Alexander Cumming 1775-ben tökéletesítette az angol WC-t azzal, hogy egy S-alakú csővel vezette el az emberi melléktermékeket a csatornába.

Számos probléma van még ma is az ürítési szokásainkkal kapcsolatban. Nem is az a legfőbb, hogy egyesek képtelen betartani a minimális kulturális elvárásokat, hanem a pazarlás. A legmodernebb illemhelyekért hatalmas vízmennyiség elpazarlásával fizetünk. Mostanában rengeteget gondolkodom azon, hogy miként lehetne a mosás vagy a zuhanyozás során használt vizet a WC-tartályba vezetni, hogy az újrahasznosítható legyen és komfortos? Mindeközben a föld lakosságának több mint egyharmada még latrinával sem rendelkezik. Az innováció, ami az emberi ürítéssel kapcsolatos, határtalan lehetőségeket rejt, kezdve a száraz, komposztáló WC-éktől a mély öblítéses típusokig. Japánban, ahol különösen fejlett a technika, a mellékhelyiségekben sem ritkaság az európai szemmel igencsak furcsának ható szolgáltatások jelenléte. Japánban nem kell meglepődni, ha testmeleg deszkára ülünk rá, mivel fűtőszálakkal látják el azokat, a bidének a vízhőmérsékletét is állandó, kellemes hőmérsékleten tartják, sok budin van karfa a kényelem érdekében. Sőt, egyes tanulmányok miatt, amelyek azt igazolták, hogy japán nőket zavarja a pisilés hangja, egyes WC-ékben folyamatosan csordogál a víz, hogy ez ne zavarja őket, de a takarékosság miatt a vízcsobogást néhol hangfelvételről nyomják, így se pazarlás, se gátlás.

Skandináviából származik egy bio megoldás a vízöblítéses, csatornába vezetett szenny helyett. Már több magyar vidéki kertes házban is találunk erre példát. Ez a száraz, vagy komposztáló WC. Az ülőke alatt egy nagyobb rozsdamentes tartály helyezkedik el. Az aljára öt centiméteres almot kell helyezni, erre jön a fekália, WC papír, majd újabb réteg alom, aminek a tetejét be kell nedvesíteni egy erre a célra kialakított egyszerű növényspriccelővel. A vizeletre csak vékony réteg alom kell, mert az nem okoz kellemetlen szagokat. Amennyiben kellően esztétikus kialakítású az alomszék, vendégeinket sem fogja elrettenteni, sőt követendő példának tekinthetik. Alomnak kiválóan megfelel fűrészpor, apróra szaggatott,már nem használt papír, száraz nyírt fű, kerti hulladékok, falevelek. Üríteni a használattól függően kell, és a végtermék kiválóan használható komposztált trágyaként. A hatékonysága kétségtelen ezeknek a száraz budiknak. Több skandináv kisvárosban önkormányzati rendelet tiltja a vízöblítéses vécék használatát. Ezt az emberek könnyen elfogadták, hiszen a száraz toalett olcsóbb és környezetkímélőbb, mint a hagyományos angol toalett. Egy 1996-ban indult tanulmány, éveken keresztül hasonlította össze a vízöblítésű és száraz vécék hatékonyságát. Kiderült, hogy a hagyományos szennyvízkezelés - csatorna és víztisztítás - kétszer drágább mint a komposztos budik kezelése, tízszer kevesebb foszfort és nitrogént juttat a környezetbe, tehát nem elég, hogy olcsóbb, még jobb is. Hiába vannak forradalmi újítások, olcsóbb, környezetkímélőbb megoldások, bizonyos, hhogy Magyarországon még sokáig fognak az embernek nevezett lények a buszmegállókba, utcára piszkítani.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások