Lélek

Szeretem

3364

Feldmár Andrást huszonöt évesen ismertem meg. Egy olyan zavarodott életszakaszban voltam, amikor egy igaz barátom látva szenvedésemet a nagy hullámvölgyek között, nem tudott mást tenni, mint adott egy könyvet, melynek címe: A tudatállapotok szivárványa. Mivel minden könyvbe szívesen belevetem magam, ez sem várakozott a polcomon. Elkezdtem és nem tettem le, míg nem értem a végére. Majd még egyszer elolvastam, jegyzeteltem, cetliztem, vitatkoztam az ott olvasott szavakkal. Sokat segített, olyannyira, hogy az egész addigi világlátásom megváltozott, ami persze, lehet, hogy akkor is megváltozott volna, ha nem olvasom Feldmárt, mindenesetre azóta is elő-előveszem ezt a könyvet.

Ez az olvasmányélményem olyannyira meghatározóvá vált, hogy azóta is nyomon követem Feldmárt, előadásin ott ülök az első sorban és csüggök a szavain. Nem kezelem szentírásként, hiszen az ő mondandójának mindig az a kicsengése, hogy szerinte így van, de lehet, hogy másként. Szeretem, hogy még a hallgatóit is szabadon engedi. A legutóbbi előadássorozat az ősszel volt itt Budapesten, amire el is mentem, de az épp aktuális bronchitisem miatt olyan köhögő rohamom volt, hogy el kellett hagynom a terepet. Szerencsére az előadásokból, néhány hónappal később mindig megjelenik egy válogatás, így volt ez a Szabadság, szerelemmel is, amit a Jaffa kiadó adott ki néhány hete.

A Kanadában élő, magyar származású pszichoterapeuta újra olyan egyértelmű dolgokról beszél könyvében, amelyek túl evidensek ahhoz, hogy elgondolkozzunk rajta. A könyv elolvasása után, talán már jobban fel tudjuk ismerni azt a mezsgyét, ami a szerelmi életünkön visz keresztül, de még nem határol be. Persze nem arra kell gondolni, hogy ez egy ilyen "megfejtő" könyv. Semmivel sem mutat többet mint az élet maga, csak kicsit másként világítja meg a dolgokat. Miközben elgondolkozhatunk saját történeteinken, olyan sztorizgatások vannak a könyv lapjain, hogy néha tényleg napokig csodálkozunk: ilyen tényleg van? Kedvencem az a történet, amiben Feldmár elmeséli, hogy otthonukban meglátogatta őket egy angol barátja, a felesége és csemetéjük. A kisfiút pont akkor vetették alá annak a kínzásnak, hogy leválasszák édesanyja emlőiről, amit ő érthetően nehezen viselt. Legalább egy héten keresztül minden alkalommal, amikor az anyához férkőzött, igyekezett lerángatni róla a blúzát, hozzáférni a melléhez. Persze mindig leverték szegény kis csávó próbálkozásait. Egyik este, az apuka sápadtan jött ki a vendégszobából, Feldmár megkérdezte tőle, hogy mi történt. Azt mondta:" Éppen vetkőztünk, amikor a fiam elkapta a farkamat és elkezdte szopni." Feldmár következő kérdése: "És mit tettél?", a válasz: "Nem akartam traumatizálni, hagytam." - így vélekedik erről egy pszichoanalitikus. És, hogy ennek mi köze a szerelemhez? Olvassátok el Feldmár András Szabadság, szerelem című előadásának a szerkesztett kötetét!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások