Szépség

Narancsbőr ölő

3348

Amikor a rehabon voltam - léböjt kúra - igyekeztek eladni nekem sok-sok ezer forintért narancsbőrtelenítő kezelést. Nem vettem meg, mert tudom, hogy táplálkozással, mozgással a narancsbőr elveszíthető. Viszont volt a táborban két vékonyka lány, akik szenvedtek a narancsbőrtől. Már-már karfiolos volt a combjuk. Ők jártak tekercselésre. Mivel nem lennék szomorú, ha kicsit rásegíthetnék a bőröm állagának a helyreállítására, így utánanéztem, hogy mit is tehetünk a narancsbőr ellen, sokkal kevesebb pénzből, hand made módon. Mi csajok nagy mennyiségű zsírt vagyunk képesek elraktározni az alfelünkön, és ettől alig lehet megszabadulni. A zsírsejtjeink megduzzadnak, a bőr felszíne felé törnek, lelassítják a vérkeringést, így anyagcserezavarok lépnek fel és máris ott figyel a cellulit. A legnagyobb és leghosszabb távra szóló segítséget a megfelelő életvitel kialakítása nyújtja. Mozogjunk, igyunk sok folyadékot, táplálkozzunk egészségesen. Csak úgy ömlenek ki az ujjaimból a jó tanácsok. Na, persze, mintha az olyan könnyű lenne. Viszont méregdrága krémek helyett van egy nagyon jó természetes módja is a narancsbőr eltüntetésének, ráadásul relaxációnak sem lesz utolsó a dolog, úgyhogy legalább egy-másfél órát szánjunk a procedúrára.

Kellékek menetben

Illóolajokat kell leginkább összeszedni: grapefriut, kakukkfű, édeskömény, geránium, borokabogyó illóolaj, és kell majd fél liter mandulaolaj is. Fogj egy nagyobb flakont - tehát nagyobbat, mint egy fél literes - keverd össze a következő arányban a hozzávalókat: nyolc csepp a grapefruitból, négy csepp a kakukkfűből, az édesköményből, a borókaolajból, a levendulából és a germániumból. A kezelés előtt radírozd le a bőröd. Nekem nagy kedvencem a kamillás cukorradírozó, de a tengeri só is megteszi, vagy egy tengeriuborka, száraz kefe, ahogy szoktad. Ha végeztél, párnázd ki a fürdőkádat - ha nincs, akkor a földet - tegyél bele takarókat, plédeket, a legtetejére egy vászonlepedőt, gyújts meg néhány levendula illatú gyertyát, nyomj be valami lazítós zenét, oltsd le a villanyt! Ezzel végeztél? Akkor kend be a narancsbőrtelenítő bőrfelületet a krémmel, amit alkottál, alaposan masszírozd bele a bőrödbe, majd tekercseld be magad folpakba. A lábadat lentről kezd tekercselni, feszesen, de ne annyira szorosan, hogy elszorítsa vérkeringésedet, a csípődet, esetleg a karjaidat is betekerheted, majd mássz bele a kádba, alaposan takarózz be, és relaxálj negyven percig. Elaludtál? Sebaj, bajod nem lesz másfél óra után sem. Ha letelt az idő, csomagold ki magad, és zuhanyozz le, először meleg vízzel, majd langyossal és hideggel, ezt ismételgesd, alaposan törölközz meg, és kész vagy. Hetente kétszer-háromszor ismételd meg, a nyolcadik, tizedik kezelés után meg nem győzöl majd pillogni, hogy milyen kis feszes nő lettél.

Hozzászólások
1
márc
09
cattyee írta:
Bármit kész vagyok kipróbálni a szent cél érdekében!
12:01
2
márc
09
Imee írta:
Jó jó..narancsbőr...a striákról miért nem írtok??? Sokkal nehezebb kezelni, el sem tűnik, csak halványodik, ráadásul sztm csúnyább is mint a narancsbőr! Valami praktikát írjatok arra is!!
12:01
3
márc
09
trapphenci válaszaImee írására:
mert arra nincs praktika:(
12:06
4
márc
09
drusilla írta:
Lehet, hogy én szerencsés vagyok, de nekem nincs ezzel nagy gondom. (vagy a megfejtés kulcsa a sok -sok mozgás lenne?:))
12:11
5
márc
09
Hella írta:
A te tipped jobban tetszik...:) 3-4 cm? Nem semmi. Hülye kérdés következik: A noname krémnek mi volt a neve, márkája?:D Köszi
12:30
6
márc
09
schoko írta:
a striákról én is szívesen olvasnék...megkeserítik az életem...
12:49
7
márc
09
tein írta:
szerintem narancsbőr ellen a legjobb dolog a mozgás. én nem nagyon hiszek ezekben az "összevisszaszét" tekerős cuccokban.
viszont ha lenne türelmem másfél órát ücsörögni folpackba csavarva a kádban, gyertyafény és zene mellett, akkor biztos kipróbálnám! de nincs. meg mondjuk kádam sincs, úgyhogy buki. :) inkább megyek fallabdázni.
13:04
8
márc
09
englishgirl írta:
Én is hallottam pár otthoni praktikát, akkor megosztom veletek. A sok folyadék (3 liter, vagy még több ) és a szauna alap. Az otthoni tekercseléshez én a fahéj illóolajat hallottam, testápolóba vagy babaolajba, ha ezzel betekercselve futsz esetleg 15-20 percet mégjobb. Aztán ami kicsit furcsa volt nekem, hogy kiszárított kávézaccot keverjetek egy adag tusfürdőbe, azzal dörzsöljétek be a kényes területet és zuhanyozzatok le, utána sima tusfürdővel is persze. Na és a hideg-meleg váltózuhany. Kissé könyörtlen, de tényleg használ. Én ezek kombóját alkalmaztam tavaly a bikiniszezon előtt és bejött, idén is ez van/lesz. Sok sikert mindenkinek a "harchoz" :)
13:07
9
márc
09
cropp írta:
ez csak ilyen urban legend, hogy nagyon durva égési sérüléseket lehet szerezni a rosszul tekert folpakkolással?
striákról, léci, igen. utálom őket, és már 13 éves korom óta vannak. nem is értem. nekem amúgy az is jó, ha valami krémtesztet írtok róla... bár ha nektek nincs, akkor fujjmázlisták, és ne is írjatok. :P:P
13:07
10
márc
09
tiborka írta:
van egy régebbi, de szintén hatásos modszer. kávézacc/fólia...és csak félórára.
13:09
11
márc
09
whitetulip írta:
Berni kérjük a no-name krém márkáját!:P
nekem Garnier sárga testápólóm van, este jól bemasszírozom vele magam, és úgy tornázok..:)
azt olvastam, hogy a masszírozásnál fontos, hogy a szív felé masszírozzunk..tehát a comboon felfelé..nekem is van dörzsi-szivacsom, az is használom előszeretettel!
szerencsére viszonylag enyhe, csak akkor látszik, ha összenyomom a bőröm..de akkoris fúúúj...utálom!!!! a kávézaccot kipróbálom majd..;)
Cropp nem a tekercseléstől lehet égési sérüléseket szenvedni, hanem az illóolajoktól, ha túl töményen kerül fel a bőrre..és erre a fólia még rá is tesz egy lapáttal, szóval óvatosan, egy ismerősőmmel tényleg megesett....:S
13:18
12
márc
09
apple13 írta:
sziasztok!

én csak annyival szeretném ezt kiegészíteni,hogy a narancsbőrt igazából egy baktérium okozza és krémekkel felvenni a harcot ellene teljesen felesleges ,mert csak tüneti kezelésre jó maximum, ha jó egyáltalán és utána a kollagéneket viszont annyira szétroncsolja, ha nem használod folyamatosan, hogy többet árt az ember magának ,mint használ. A családban sok az orvos és ezt ők mesélték nekem , hogy a narancsbőr elleni krémek egy jó üzleti fogás, de ettől persze lehet, hogy van már vmi hiper-szuper készítmény ,ami jó valamire , de gondoltam azért leírom ezt a sztem nem annyira ismert információt.
13:28
13
márc
09
apple13 írta:
Ezzel csak egyetérteni lehet:)

13:51
14
márc
09
whitetulip válaszaapple13 írására:
még sosem hallottam arról, hogy ez baktérium lenne..:O
és akkor a család orvos tagjai mit javasolnak az eltűntetésre?

13:53
15
márc
09
szederke írta:
a striák nem múlnak el :P sajna. nekem nagyon sok van, növés miatt.


narancsbőrre akkor most valami tutit mondjatok légyszi, mert már elbizonytalanodtam, mindenki ellentmondásosan ír. :P
14:23
16
márc
09
Renate írta:
Sokat kell inni és futni!
Ha van ideje az embernek heti 3-szor 45 percet betekerve feküdni, akkor van ideje heti 3-szor sportolni is. Denem?
14:24
17
márc
09
Renate válaszaszederke írására:
Plasztikával el lehet tüntetni nem? Vagy az drasztikus?
Biztos nincs rá valami krém ami halványítja?
14:24
18
márc
09
donci írta:
narancsbörre: hypoxi edzés, sok folyadék(naponta min.3liter),masszàzs,mozgàs, soszegény étkezés.
de ez sem 100%. sajnos a narancsbör genetikai-kötöszöveti probléma.
14:36
19
márc
09
szederke válaszaRenate írására:
hát jó de nem vagyok hajlandó azért plasztikáztatni.. most mondhatnám hogy az idő halványítja őket.. mert nekem lassan kifehéredtek, de akadnak még lilák is páran... :(
14:44
20
márc
09
zazi írta:
én még nem hallottam olyan módszerről, ami teljesen bevált volna a narancsbőr ellen. barátosnémnek is van, gondolta, ha egész nyáron futni jár, majd eltűnik. hát a feneke, az eltűnt, de teljesen. a narancsbőr meg még mindig ott vigyorog. genetika, gondolom én..
amúgy én meg rögtön 2in1-ban nyomom, a striáimat itt-ott megtöri egy kis narancsbőr, egészen változatosak a textúrák a fenekemen.
14:45
21
márc
09
NoraG írta:
azt hiszem ez megnyerobb mint heti 2 3 alkalommal bebugyolalva ulni a kadban....:D nincs nekem ahoz turelmem...ugy, hogy azt hiszem kiprobalom a te praktikadat :)
14:53
22
márc
09
Bogoka válaszaapple13 írására:
Kicsi szivem, téged nagyon átvertek a rokonok:S A narancsbőr kötőszöveti gyengeségből adódik...no baci ...no comment:D!!!Üdv: egy doki néni
15:02
23
márc
09
whitetulip írta:
köszi szépen!
én is láttam ezt egy Rossmanos újságban, gondoltam is rá, hogy milyen olcsó, ki kellene próbálni..de mostmár biztos veszek!:)
15:05
24
márc
09
NoraG írta:
Fuu ez tok szupi, hogy megtalaltad...de mar fel oraja a nivea karcsusito tusfurdot vadaszom, hogy ha bemegyek a rossmannba ne kelljen vegigolvasni az osszes nivea tusfurdo leirasat...de nem talalom :(
15:10
25
márc
09
jooozsika válaszaenglishgirl írására:
Én egyszer kipróbáltam a fahéjolajos testápolós folpackot, és másodfokú égési sérüléseket szereztem tőle a combomon ... ha jól emlékszem, min. 2-3 évnek el kellett telnie, mire az összes nyom eltűnt a lábamról. úgyhogy ezt senkinek nem ajánlom. bár lehet, hogy csak én kevertem túl sok olajat a testápolóba :)
15:15
26
márc
09
delicious írta:
Jajj ezt én is kipróbálom. Sajna szükségem van rá...
15:17
27
márc
09
delicious válaszajooozsika írására:
Nem csak veled történt ilyen, az én lakótársam is így járt. Naggggyon durván megégett. Először el sem hittem, hogy attól van...
15:19
28
márc
09
pantuffle válaszaNoraG írására:
Szerintem ez az a fajta aminek görgős masszírozó van a tetején.Illetve nem görgős csak ilyen...gumi puklik,amik állítható nagyságúak és fokozza a tusfürdő hatékonyságát.Kék-fehér, a masszírozó kék,a flakon fehér,kék felirattal.Szóval ha valaki tudja mire gondolok és jobban el tudja magyarázni,rajta : )
15:28
29
márc
09
Nicike írta:
Hát én anno sokat fogyóztam,sporttal egybekötve,de sajna narancsbőröm az van.
Sok mindent kipróbáltam,tekercselést kozmetikai szalonban,ami arról szól mint ez a cikk tulajdonképpen,de nem volt rám nagy hatással.
Most egy alakformáló gépet próbálgatok,amit külföldről hoztak be és eddig kétszer voltam,de nagyon bevált.
Betekerheted magad,de a lényege az,hogy 40 percig ilyen 70-80 fokban vagy.Nagyon jól méregteleníti a szervezetedet is.Kapsz egy krémet is,ami chillis és az elején hűsít.Elvileg egy héten 2-szer lehet ezt a kezelést alkalmazni és nem is drága.
15:30
30
márc
09
neisser válaszaapple13 írására:
Férfi orvos? Mert a kérdésedre nem válaszolt rosszul, csak nem tudhatta, hogy nem arra gondolsz. A cellulitis egy rosszul megválasztott szó erre a jelenségre, mert az valóban baktériumok okozta kötőszövet-gyulladást jelent. De az Gyulladás. Fájdalmas és nem hétköznapi jelenség. Sajnos a mindennapi szóhasználatba már beivódott a cellulitis szó, ami helyesen cellulit.
Szóval nem baci, csak simán zsííír.
15:38
31
márc
09
whitetulip válaszapantuffle írására:
http://www.nlcafe.hu/cikk/2/17470/14.jpg

15:38
32
márc
09
pikkdama válaszaNicike írására:
Mi a neve ennek a gépnek/kezelésnek?
15:49
33
márc
09
Nicike válaszapikkdama írására:
Cocoon Photochrome alakformáló gép
15:53
34
márc
09
babi6 írta:
Én se találtam az újságba???Egyébként mennyibe kerül kb. a Nivea krém???:(
16:08
35
márc
09
babi6 írta:
Én se találtam az újságba!!Egyébként mennyibe kerül kb. a Nivea krém???:(
16:08
36
márc
09
babi6 írta:
Én se találtam az újságba!!Egyébként mennyibe kerül kb. a Nivea krém???:(
16:08
37
márc
09
babi6 írta:
BOCSIIII
16:08
38
márc
09
flo írta:
nekem a nivea goodbye cellulit bejött nagyon, nem tudom fentebb arról a niveáról volt-e szó (amúgy 3500 ft körül van egy tubus ilyen zselé (ja, és arra készüljön fel mindenki, aki kipróbálja, hogy irtó büdös...:D)). kb 1 hétig majdnem minden nap kentem, és már utána látható volt az eredmény. azt nem mondom, hogy vékonyabb lett tőle a combom, az hülyeség, azt senki ne várja, de tényleg feszesíti a bőrt.
bár ez szerintem függ az ember bőrtípusától is.
majd még ugyanebből a termékből a tapaszt akarom kipróbálni, az elvileg még fokozottabb hatású.
16:41
39
márc
09
bari03 írta:
Sziasztok!

Huszas éveim közepén járok és kb. 10 éve küszködöm a narancsbőrrel. Voltam tekercselésen, kipróbáltam mindenféle kencét és ficét. Körte testalkatom van, de nincs felesleges kilóm. (voltak de megszabadultam tőlük 4 éve, de ez egy másik téma :) )
A lényeg, hogy Én megtaláltam a MEGFELELŐ MÓDSZERT! :))) Fit-labda! Ezen tornázom heti 2-3 alkalommal, alkalmanként 45-60 percet. Nem hittem el, hogy 2 hét után olyan lett a bőröm , mint a babapopsija!
Gondolom sokaknak ismerős az az érzés, hogy hason fekve is göröngyös a fenék. Nekem ez volt, ha összeszorítottam még inkább. És most ha fekszem sima... ha fekszem és össezszorítom sima. DÖBBENET! Komolyan! Amikor állok látszanak még kisebb göröngyök, de ahhoz képest, hogy olyan volt a bőröm állva, mint a cikkben szereplő képen lévő hölgyé....!
Jah! És az ég világon semmi nem változtattam semmin. Ugyanúgy cigizem, kávézom és eszem zsírosat, fűszereset ha azt kívánom.
Csak ajánlani tudom mindenkinek! FIT-LABDA! FIT LABDA! :))))
17:39
40
márc
09
majtika32 írta:
hogy honnan szedem gerániumot és borókabogyót az jó kérdés, magamtól biztos nem fogok venni, anyum meg biztos nem finanszírozza, de van egy avonos testápolóm az pont jó nekem a kezdeti narancsbőrömre :)
17:43
41
márc
09
fabienne válaszajooozsika írására:
fahéjolajból szigorúan csak 1-2 cseppet szabad, és már az is piszkosul tud fájni. én kb kétszer próbáltam, de nem bírom többet rászánni magam :D
17:51
42
márc
09
Frutty írta:
mennyi mindent lehet itt tanulni.. :D holnap megyek a rossmannba.. :P és beszerezk mindent :D és lelkesen fogom magam dörzsölgetni és kenegetni... :DD

barátnőm mondta h járt masszíroztatni asszem heti 2x és az használt vmicskét.

járok aerobicozni, de sima erősítésre és ott az órarendben volt fitball, de már nincs. ha ezt hamarabb tudom... tuti arra is jártam volna. :((( de ha úgy lesz akkor majd lehet beszerzek.. és azzal milyen gyakorlatokat csinálsz/csináltál? mert nem tornáztam még olyannal.
17:54
43
márc
09
Michelle írta:
Én most vettem Dr.Kelen Fitness slim karcsúsító,zsírégető gélt....de van belőle külön anticellulit narancsbőrtelenítő...meg 2 az egyben is ahogy láttam......rossmannben lehet kapni...még csak 1X használtam.Tud valaki valami bíztatót mondani róla?
De veszek majd ilyen Berni féle rossmannosat is.........mert hát szükség van rá.. :(
18:20
44
márc
09
Frutty írta:
nekem is van egy vmim, láttam h ugyanaz van a rossmannba is, mert én ezt egyik csajtól kaptam és nem a saját tartójában van. és annak is volt ez a karcsúsítós meg 2in1 meg cellulitiszra való fajtája, lehet egyről beszélünk. ilyen hülye szaga van és olyan átlátszó, de mégis barnás színe van. annak is? nekem az annyit hatott h mikor bekenem vele magam, akkor úgy jobban nézek ki tőle. mármint a hátsóm.. :D de ha betratom h asszem napi 3x kenem magam és este is bekenem és lefekszek aludni, reggelre semmi nem látszik.. de ha kitartasz annál akkor lehet h egy idő után jó lesz, én kb 1 hétig használtam.. szóval majd várom tőled a fejleményeket. :)
18:32
45
márc
09
Frutty írta:
jah meg kérdésem lenne. az a luffa szivacs az mi? :$$$
18:35
46
márc
09
bari03 válaszaFrutty írására:
Fit ball jóga DVD-re. Nem linkelelek, nehogy reklámnak minősüljön. Ha beírod gugliba, hogy "fit labda jóga gyakorlatok", akkor megtalálod :))

Már évek óta elfogadtam, hogy a körte alkatommal és a laza kötőszövetemmel együtt jár a narancsbőr.

Egyébként nem is narancsbőr miatt kezdtem el a fitball jógát, hanem azért, hogy egyenesebb legyen a tartásom és hogy mozogjak már vmit. (ülőmunkát végzek) A tartásom egyenesebb, a testem átformálódott, a fenekem kerekebb, a narancsbőröm javult , ráadásul beleszerettem a jógába. :))

A fitball nem drága, kb. 3000 forint pumpával együtt.
18:41
47
márc
09
curlie írta:
Érdekes dolog ez a narancsbőr...
Volt már egyébként nagyanyáink korában is?
18:53
48
márc
09
plysysy írta:
Én is a te módszeredre szavazok, évekig futottam, azóta porcmentes a térdem, a combom csíkos, uh a sportról ennyit, inkább dörzsis szivacs, meg vmi kence, ha rá érnék a kádban ücsizni, tuti kipróbálnám, de ha alvásra sincs időm, akkor nem a narancsbőr lesz a az első, pedig jó lenne eltüntetni azt a keveset is ami van, szerencsére nem sok.
19:01
49
márc
09
Nicike válaszaMichelle írására:
A Dr Kelen termékek jók,csak nehezen beszerezhetők,nem mindenhol lehet kapni.Plusz szerintem rendszeres mozgással igazán hatásos.
19:05
50
márc
09
szederke írta:
Berni én is megyek veszek olyat, hadd kenegessem magam... :D micsoda reklámot csináltál :))) ez a nivea tusfürdő egyébként kapható még?
19:11
51
márc
09
banyamancs válaszaFrutty írására:
http://mynorthwood.northwoodchurch.org/?p=455
:)
ird be googleba-, hogy "loofah sponge" es kiad egy csomo mindent. Ha angolul nem tudsz, nezd meg a kepeket is, azokrol biztos be tudod azonositani! :)
19:44
52
márc
09
csiliscsoki írta:
Nahát az égető fahéjolajon totál ledöbbentem.... :O évekkel ezelőtt csináltam magamnak lábfürdőt és tettem bele pár csepp fahéj olajat és szanaszéjjel marta.... de azt hittem hogy azért mert volt valami a lavórban talán öblítő vagy fertőtlenítő és nem mostam jól ki stb... de hogy égési sérülést is lehet szerezni.... totál borultam! mi a szent sz@r van benne????

más: narancsbőr aljas alattomos utálom... de számomra a mozgás a megoldás.... meg sok tea... leginkább koffeinmentes herbál tea.... (meg elismerem bedőltem a kampánynak és megleptem magam a l'oreal valamilyen narancsbőr zseléjével --- de csak mert átkozottul akciós volt kb 50%os---- hát a mozgás meg az hogy ha jó idő van akkor busz helyett gyalogolok (napi másfél óra) de van hogy akár két órát is .... sokkal többet számít mint bármiféle kence.... de elismerem hogy függ a genetikától!

Striák: sajnos nincs rá gyógymód.... a bőrödtől függ... a ha jó típus vagy akár három terhességet is végigcsinálhatsz anélkül hogy a hasadon, melleden látszódna valami... ha nem kenegetheted bármilyen csodakencével az igen is szét fog szakadni! mert egyszerűen olyan a kötőszövet... halványítani lehet, de eltüntetni még plasztikai sebésszel sem! illetve a nagyon súlyosan tudnak segíteni de ha sok van és kicsik akkor sajnos semmi! :( szomorú....
19:52
53
márc
09
Frutty írta:
ahhaa, köszike :)) így már tudom :D
19:56
54
márc
09
Frutty írta:
nekem is van striám, de nem tom engem rohadtul nem érdekel. van a combon belső felém, a csípőm szélén, 1-2 már a fenekem felett is.. és nem számítok kövérnek se.. 163centi és 60 kiló vok, szal ennyi.
20:03
55
márc
09
vanek írta:
olyan van, hogy nem mozgok a napi rohangáláson kivűl, nem eszem egészségesen, nem vagyok kövér, és nincs narancsbőröm?
20:06
56
márc
09
micu válaszacurlie írására:
szemét dolog ez a narancsbőr, és persze ez is a csajoknak jutott, nem pedig a srácoknak, akiknek a strandon, térd alá érő szörfösnaciban oly mindegy lenne milyen feszes a popsijuk :(
nem hinném hogy nagyanyáink korában is így volt ez, mert az én nagymamám combja tökéletesen szép, hófehér és sima volt, sehol egy undok kis göcsört. akkoriban pedig azért ment a kolbászolás meg szalonnázás rendesen mégsem volt senkinek sehol egy szál narancsbőre sem.
mindennek az oka - ugye a rossz gének miatti gyenge kötőszövet után- a tartósítószer!! manapság bármit is eszel mindenben az a mocsok egy szer van és miatta képződik a narancsbőr is olyan "szépen".
és hiába mozogsz bármennyit, hiába kenegeted magad, hiába próbálsz normálisan enni, a kis rohadékok nem tűnnek el. :( 2 éve hogy utoljára csináltam, de minden nyáron tartottam egy olyan hetet, mikor csak nyers zöldségeket ettem. paprikát, paradicsomot, uborkát, savanyú káposztát, néha egy-egy almát. nehezen bírtam, de nem az éhségérzet miatt, hanem mert hiányoztak az ízek. egy-egy hétig csináltam ezt nyaranta és akkor arra az egy hétre és még úgy nagyjából utána egyre (hacsak nem kezdtem el durván zabálni) nagyon szépen lement a narancsbőröm. kb 18 éves korom óta kísért ez a rohadék. eddig csak a fenekemen látszott ha összeszorítottam, most már ha simán állok úgy is látszik és átterjedt a combomra is. utálom és mindent megteszek hogy eltüntessem, viszont örök életemre nem legelhetek nyers zöldséget. :)
1 hónapja nem eszem húst és vettem egy kondibérletet, amit lelkesen használok is, ezt a paprikaolajos tekercselést meg majd kipróbálom!
20:11
57
márc
09
boriska válaszamajtika32 írására:
van olyan előre kevert masszázsolaj, ami kb. a felsoroltakat tartalmazza,bioboltokban lehet kapni (bár én fodrászkellékesnél is láttam már:), nem drágább,mint akármelyik krém. nekem ez bejött:)
20:22
58
márc
09
orebic írta:
noname anti cellulit krém nekem is bejött, persze egy csomó plusz munkát, energiát és lemondást kellett a "kezelésbe" beiktatni: -heti 3x spinracing, -csokit, sütit, szénsavas üdítőket, szénsavas ásványvízet (!), kenyeret és mindenfajta péksüteményt likvidálni kellett az étrendből, és -sok citromos (citromlé) szénsavmentes ásványvíz, de megérte, mert nagyon látványos lett a változás. Tekercseltem én is, de azon kívül, hogy utána tiszta piros lett a bőröm, semmi izgalom nem történt, sajnos...
20:37
59
márc
09
amalia írta:
Nos, én masszőr vagyok, cellulit-és nyirokmasszázst is csinálok, de a szalonban nálunk hypoxikezelés is van meg infraszauna, nagyon jó, nem mondom, hogy teljesen meg lehet szüntetni a narancsbőrt, de szinten lehet tartani, persze plusz mozgás és egészséges táplálkozás. Én ezt tudom ajánlani tapasztalatból, a tekercselésről meg csak annyit, hogy aki égési sérüléseket szenved tőle, az azért lehet, mert vagy órákig magán hagyja, vagy allergiás a krémre, vagy sajátkezűleg keveri ki az olajat és túl tömény lesz, de még ezer oka lehet. Az sem mindegy, hogy milyen aktivátort használsz, vagy illóolajat, az aktivátor a jobb, de csak pár csepp abból is, kezdd masszázzsal, hogy felgyorsuljon az anyagcseréd, aztán tekercselés, de ne túl szorosan, be az infraszaunába, és kiizzadod a méreganyagokat. Nálunk minderre van lehetőség:)
20:46
60
márc
09
boriska válaszaFrutty írására:
http://barbara-dvd.blogspot.com/2008/07/fit-labda-pilates-gyakorlatok.html
itt is egy dvd:)
21:06
61
márc
09
NoraG válaszaFrutty írására:
szerintem az az ilyen natur szinu dorzsis (durva feluletes szivacs vagy mi) cucc...ott van minden rossmannban/DM-ben a tusfurdok ill habfurdok mellett
21:47
62
márc
09
belgacsoki válaszaImee írására:
nos... nekem van egy krémem, ami használt. nagyon nagy tégelyben árulják egy fenszi bőrgyógyászaton, húzós az ára (11E körül), de nekem bevált, mert eleve ha felkened, halványít, sőt nekem el is tűntek az akkoriban viszonylag friss, még vöröses sebek. ha kell, privátban megírom, h ne legyen reklám. vagy nem az?
22:00
63
márc
09
tahtikerttu válaszazazi írására:
Minden bizonnyal genetikai dolog lehet. Nekem az egyik unokatestvérem van vagy 60 kiló vaságyastól, sportol és egészségesen eszik, még narancsbőrrel küzd.
Nekem meg csak a combomon van a térdem felett elváltozás, pedig egyáltalán nem vagyok nádszálvékony.
Én amúgy ezeket a krémeket nem sokra tartom, tornával szerintem többet lehet elérni, mint egy kis kence-ficével.
22:21
64
márc
09
tavirose válaszatrapphenci írására:
Henci, csak én maradtam le a léböjt-kúrád eredményéről és teljes élménybeszámolóról, vagy még nem írtad meg?! És ha a második, akkor ugye meg fogod??? :)
22:41
65
márc
09
Dorci88 írta:
Én Dr.Kelen-es karcsúsító vagy L-Carnitine-s krémet kenet a lábaimra és a fenkemre edzés előtt. Jó kis másfél órás kardiózás és lábazás. Utána zuhanyozás közben bőrfeszesítő testábolóvan és ilyen golyós fából készült valamivel maszírozom a combom és a fenekem. Utána bekenem magam Nivea Goodbye cellulit krémmel. A krémet minden nap használom, edzeni pedig most kezdtem el megint teljes erőbedobással :D ÉS emellett sok-sok vizet iszom. Szerintem is a mozgás és a sok-sok folyadék nagyon sokat számít.
23:10
66
márc
09
bari03 válaszabari03 írására:
UI:
A fitlabdán kívül szükséged lesz még egy polifoam-ra is.

Sok sikert! :)) Remélem Neked is hatásos lesz :)

23:12
67
márc
09
bari03 írta:
természetesen nem magamnak válaszoltam, hanem Frutty-nak :D
23:13
68
márc
09
Hella írta:
Köszi, szerintem megtalálom, elég pontosan leírtad:)
23:25
69
márc
10
sotarto írta:
A narancsbőr egyáltalán nem újkeletű dolog, nézzetek csak meg néhány régi festményt termetesebb méretű alulöltözött hölgyekről... :) Manapság fontos csak az ilyesmi. Olyan korban élünk, amelyben létezik a fürdőruha, rövidnadrág, miniszoknya, stb... régen meg még a boka kivillantását is erkölcstelennek találták :)
Nekem egyébként az AVON bőrfeszesítő tusfürdője ill. testápolója vált be. Összehúzza a bőrt. Mikor teszteltem, az arcom egyik felét kentem be (mármint a testápolóval), és tartósan érezni lehetett a hatását, elég dúrván megfeszesítette. A narancsbőrt nem tüntette el, de feszesített, úgyhogy hente 3x bőven elég volt használni.
Igazából bárki bármit próbál ki, először mindig kis bőrfelületen tesztelje, pont az ilyen égési sérülések és egyéb allergiás reakciók elkerülése végett!
Az egészséges táplálkozás is nagyon fontos, sok vizet meg azért kell inni, hogy a méreganyagok ki tudjanak ürülni a szervezetünkből (Persze ebből sem mindegy azért, hogy milyet, mindig meg kell nézni, hogy miből mennyit tartalmaz). És persze mozgás...
Egy éve nincs időm sportolni, előtte is volt némi-nemű narancsom, de amióta nem mozgok egyáltalán (jó én is besétálok naponta a munkahelyre odavissza 1 óra + napi lóti-futi) azóta eléggé elszaporodtak. A húsmentesség meg egyáltalán nem megoldás, 6 éve vagyok vegetáriánus, de az a kevés cellulitem, ami volt, nem múlt el ettől.
A fitballt pedig én is ki fogom próbálni, amint lesz egy kis időm, köszönöm a tippet! :)
00:05
70
márc
10
BottomFly írta:
Berni, én is ezt használtam, ÉS TÉNYLEG JÓ!!!
mellette ugyanebből a "márkából" vettem stria eltüntetőt is, valamelyest az is használt! De a narancsbőrre az a krém nagyon jó volt, én bioboltban vettem, potom pénzért...

Valamint még aki Angliában van... lehet kapni kókuszos stria elleni krémet, feszesítős.. most hirtelen nem jut eszembe a neve, meg perpill anyukám használja, de majd megnézem. A coconut szó biztos benne van, és ilyen nyomós fehér flakon :) Abból mellfeszesítő is van, és az is szuper!!!!
00:22
71
márc
10
Bogiii írta:
Sziasztok!
Annyira örültem a sok hasznos tippnek, neki is állok majd, hogy kipróbáljam őket még így a bikiniszezon előtt:)Tudom,hogy nem ide tartozik, de nekem amik még megkeserítik az életemet azok a visszerek. Nem tudom mitől alakulnak ki, de a térdhajlatomnál, illetve a combomon is van belőlük, pedig még fiatal vagyok, nem is vagyok túlsúlyos, mégis vannak és annyira ronda látványt nyújtanak.Segítsetek! Lehet ellene tenni valamit a műtéteken kívül?Azt hallottam, hogy állítólag a keresztbe rakott lábaknál előjöhet, de erről se tudom, hogy igaz-e vagy csak egy újabb városi legendáról van szó...
Előre is köszi:)
00:23
72
márc
10
Csillagszem írta:
tényleg lement??? azt hittem ezek sz@rt se érnek....
07:50
73
márc
10
Csillagszem válaszaImee írására:
Szerintem sem lehet azokat eltűntetni.....én császárral szültem. Szülés után bementem a patikába, és kértem egy krémet, ami elhalványítja a heget, ezt kaptam:
La Roche: Cicaplast
Igaz, ez sebgyógyulásra van, de hátha használ....:(
07:52
74
márc
10
Csillagszem válaszaBogoka írására:
:D
07:54
75
márc
10
Csillagszem válaszacurlie írására:
Biztos, hogy volt, csak sz@rtak rá.....de jó is volt nekik....hát most nem???:)
07:55
76
márc
10
Ribizli29 válaszatein írására:
Én ezzel az elképzeléssel tudok azonosulni. Kiegészíteném még azzal, hogy a narancsbőr elleni harcban oda kell figyelnünk arra is, hogy mennyi szénhidrátot eszünk. Az a nagy igazság, hogy eme cél eléréséhez (és fenntartásához) munka és lemondás szükségez. Ez pedig a népszerűtlen része a dolognak. A mai felfogás szerin "nekünk ez jár". Mármint a narancsbőrtelenség. De nem jár, hanem megszerezhetjük magunknak. Ha összevetjük a csodaszerek és a kondibérletek árát, akkor biztosan nem járunk rosszul a kondival, nem beszélve arról, hogy mennyire felpezsdít a mozgás.
(Egyébként már korábban is sokat gondolkodtam azon, hogy mióta a narancsbőr az emberiség első számú közellensége? Kitől ered az a gondolat, hogy el kell tüntetni? Én nem állítom, hogy szép, de ezeknek a párnácskáknak biológiai szerepük van, mégpedig az, hogy tápanyagot raktározzanak a tehesség idejére. Értem én, hogy a nő nem teljes életciklusban terhes, de ez a biológiát aligha érdekli. És ha leszámolunk a narancsbőrrel, akkor mi lesz a következő közellenség? A mellünk? A hajunk? Csak kérdeztem...)
09:20
77
márc
10
tiatia írta:
Nekem szerencsére nem nagyon van, ez szimpla genetika. A munkahelyemen évek óta egy felfújt gumipárnán ülök, olyan mint a gumimatrac, kicsiben. Izeg - mozog alattam. Én a gerincem, vállam miatt vettem, hogy ne merevedjen be, de sokan használják a a narancsbőr megelőzése érdekében is. Végülis jó lehet arra is, mert nekem sem lett...Gyógyászati segédeszköz boltban vettem, de interneten is lehet rendelni. Sajnos a nevét nem tudom. Azért is jó, mert a kollégák nem akarna ráülni, így steril marad a székem. :) Ha értitek, mire gondolok. Utálok más helyére ülni, más se üljön az enyémre.
09:21
78
márc
10
tiatia írta:
Egyébként én sem értem, miért ez lett az első számú közellenség, de mivel nekem nincs vele problémám, nem tudhatom, hogyha lenne, akkor is így gondolnám-e?
Remélem igen, mert elég elfogadó vagyok magammal, kb. mindig ott húzom meg ahatárt a "jól nézek ki" témával, ahol éppen tartok.
Talán ez a kulcsa mindennek, elfogadni magad, onnantól már nem küzdesz a tekercsekkel, égető olajokkal. Nagyon nehéz, erőltetni nem lehet, a korral viszont általában megjön. Ez az előnye az öregedésnek. Én kevésbé fogadtam el magam szinte hibátlan testű, vékony fiatal lányként, mint mostanában. Egy kegyelmi állapot, eljön idővel lányok, bízzatok benne.
Amióta felemeltem a fejem és azt mondtam, ilyen vagyok, így jó, nem fogyókúrázom töbet, azóta sem lettem se kövérebb, sem soványabb, beálltam egy átlag szintre.
A mell már most is közellenség, hiszen csak egy megfelelő fazon létezhet, a többit át kell szabatni, kitömni etc.
09:35
79
márc
10
cotcotgirl83 válaszaBogiii írására:
Én injekcióztatom a visszereimet, igaz kissé fájdalmas, de tuti eltűnnek, meg a seprűvénák is. Pedig én is eléggé fiatal vagyok még asszem (25), de sajnos örököltem. Se kövér nem vagyok, se semmi, mégis van visszér, stria, narancsbőr. Nekem sokat segített a tisztított víz, egyrészt ugye méregtelenít, segít a salakanyagok kiürítésében, csak maga a berendezés kissé drága, és nem kapható kereskedelmi forgalomban. Hiszek a víz és a mozgás gyógyító erejében. Van itthon kis lépcsőzőgépem, azon szoktam pl. tanulni:D Hajrá csajszik, a NARANCSBŐR MONNYON LE!!!
09:43
80
márc
10
mosolydoboz írta:
Ettől a cikktől ideges lettem:D Nem gondolja komolyan, hogy valakinek erre van ideje? Relaxáció? Több energia kell hozzá,mint amennyit ad... Sosem tudnám egyedül betekerni magam...mondjuk nem próbáltam,de a barátnőmet én szoktam...lehet hogy velünk van a baj?:D A praktikáitok nagyon jónak tűnnek, remélem valamelyik beválik:) Amúgy én 10 éve versenytáncolok, és nincs is olyan erős narancsbőröm, csak pici, de a fenekem már nem olyan feszes, hiába a heti 10-15 óra edzés...szóval csak a mozgás nem hiszem hogy eredményes, bár biztosan rengeteget számít... Hajrá Mindenki:)
Ja akinek meg nincsen semmiféle narancsbőre, ne írjon olyanokat, hogy "nem értem mért ekkora probléma ez,bár nekem nincsen" , mert kicsit bosszantó szerencsétlenebb társai számára. Inkább hallgasson,és örüljön.Szerintem...
09:59
81
márc
10
mosolydoboz írta:
Ja és azt a párnát Dyn-air párnának hívják!
10:02
82
márc
10
Michelle válaszaFrutty írására:
jaja...egyről beszélünk........ok! de majd tekerem is(úúú de tekerem) meg sporttal vegyítve....
16:44
83
márc
10
Frutty írta:
már csak azért is rákérdeztem pár pasi ismerősömnél, h mennyire érdeklik őket a narancsbőr és azt mondták h semennyire.. némelyik azt mondta h majd ledolgozzuk együtt... :DDDD nah de viccet félretéve én eddig is azt tapasztaltam h nekik többnyire tök mindegy. főleg akkor, ha mondjuk tényleg úgy van h vékony az illető v sokat sportol v csak átlag fajta. mondjuk engem jobban érdekel az h húsos a derekam, meg szedtem a hasamra is egy kis fognivalót.. ha ez lemegy majd akkor foglalkozok narancsbőr problémákkal is.. nem vagyok ellentmondásos, ki fogom próbálni azt a rossmannos cuccot, de ha véletlen nem hatna akkor se kötöm fel magam.. ennyi..
18:15
84
márc
10
durcsanzs válaszabari03 írására:
Végreeee!Névnapomra Fitt-labdát kaptam.Felfújni még nem volt időm sajna.Kérlek,áruld el,hogy milyen gyakorlatokkal sikerült elérni a kívánt hatást!Naggggyon hálás leszek, azt hiszem sok nőtársunkkal együtt....
19:44
85
márc
10
bari03 válaszadurcsanzs írására:
Hogy ne ismételjem magam, olvasd el az 53-as és 73-as hozzászólást :) Itt leírtam pár infót :) Természetesen ha van még kérdésed, válaszolok :)

19:54
86
márc
10
durcsanzs válaszabari03 írására:
Továbbolvastam,köszi!:D
19:55
87
márc
10
bari03 írta:
Vki megírta az ülőpárna nevét...nagyon köszönöm a neki :) Hamarosan beszerzek egyet. Pár hónapja ékpárnán (ilyenen: http://www.kukacteam.hu/munkak/achilles.hu/popup.php?id=218) ülök bent az irodában, de csak kicsit segített.
19:58
88
márc
10
bari03 válaszadurcsanzs írására:
Ok :) Szívesen :)
19:59
89
márc
10
Frutty írta:
okés köszike :)
20:11
90
márc
10
Anouchka írta:
nekem a térdeimen van két-két striacsík. nagyon kis helyesek, mondhatom :D
20:19
91
márc
11
Anikababa írta:
Sria és narancsbőr??? A legjobb (szerintem) Edzés és mezoterápia.
14:37
92
márc
11
Frutty írta:
nah első teszt eredmények arról a slim micsoda krémről:
éget mint a szar :D de csak olyan jóól :D derekamtól a bokámig bekentem magam :D körülbelül a térdemig forróságot érzek.. nah kivi leszek mi lesz majd vagy 2 hét múlva ;) :D
21:43
93
márc
13
Ditta03 írta:
Sziasztok!

Én is azon "szerencsések" közé tartozom, akiknek a narancsbőr és a stria ellen is "harcolnia" kell.
A narancsbőr annyira talán nem is zavar (persze azért ki fogom próbálni az itt leírt praktikákat :) ), viszont a striáim miatt nagyon nem érzem jól magam a bőrömben, és ez sajna látszik is rajtam.
Szinte már komplexusom van tőle.
Mindig arra gondolok, hogy Úr Isten mit szólna az a pasi, aki esetleg meglátná!
Ráadásul még fiatal vagyok, gyermeket még nem szültem.
Kicsit el vagyok keseredve, de tudom, így kell elfogadnom magam.

Narancsbőr ellen a paprika olajat próbáltam ki veszettűl csíp, de hatásos ill. még nagyon jó a hideg-meleg váltózuhany. Nem mondom, hogy csodát tesz, de jelentősen javul.

Üdv
12:57
94
márc
13
Kicsilil írta:
És vajon ezek a tekercselős módszerek amiket írtok jók hasra is?sajnos én fogytam egyszer 20 kilót nagyon rövid idő alatt,és hát ezt a hasam,és a belső combom sínylette meg a legjobban.Nagyon szeretnék már megszabadulni ezektől...igazából nem narancsbőrös belül a combon,meg ugye a hasam sem,viszont láttam több helyen,hogy feszesís is,,szóval valami igen hatásos feszesítő módszert tud valaki?Köszi!
18:33
95
márc
14
eriana írta:
Én is az evelint használtam, mert egy barátnőm mondta, hogy jó, és nekem is bevált! Én is kentem, és dörzsöltem luffával, nekem még feszesítő testápolóm sem volt mellé, de működött!Bár ennek már egy éve...És azóta újra látszik egy kicsit a narancsbőr. Az a baj, hogy egy idő után ráunok ezekre a szertartásokra, minden este kenegetés...Lehet, hogy velem van a baj.

Na, de most újra veszek, mert jön a nyár, meg esküvőnk is lesz, bár ott úgysem látszik a fenekem...:D A vőlegényemnek meg fogalma sincs, hogy mi a narancsbőr, bár egyszer elmagyaráztam neki, de szerinte nekem nincs olyan...Lányok, lehet, hogy csak mi látjuk???
16:20
96
márc
14
katy válaszabari03 írására:
Mennyi idő után vetted észre a narancsbőr halványodását?Tényleg 2 hét után? :OAzért meglepő számomra mert nem végig a labdán ülünk, sztem kb 15 percig vannak olyan gyakorlatok amik stimulálják a kényes területet.
Azért vagyok ilyen kiváncsi, ugyanis már meg is vettem a dvdt és a fit labdát, mert személy szerint én nem igazán hiszek a felszínes krémezéses kenceficás dolgokban, viszont Te felkeltetted az érdeklődésemet :)
Viszont maga a jóga csak 40perces, de azt írtad 40-60 percet jógázol vele...vagy az előzeteseket is végig tornázod?
Köszi a választ előre is, na meg a tippet is! :)
18:51
97
márc
14
bari03 válaszakaty írására:
Örülök, hogy ilyen hatással van a tapasztalatom :))

Igen, kb. 2-3 hét után vettem észre, hogy simább a fenekem. Az tuti, hogy 1 hónapon belül :) Hidd el, Én is meglepőnek találtam, amikor egyik reggel belenéztem a tükörbe, hogy jéééé, ééérdekes, mintha ez simább lenne :) Nézem jobbról, forgolódok, nézem balról, forgolódok, hozzáérek és tényleg! :) Zárójelbe jegyezném meg, hogy több, mint 10 éve volt ilyen a fenékbőröm, mint most.

Engem teljesen átmozgat az a DVD. Persze kellett néhány alkalom, míg minden gyakorlatot megfelelően csináltam :) (ez ne szegje senkinek a kedvét! :) )

Miután vége van a DVD-nek még kb. 5 percig szoktam nyújtó gyakorlatokat csinálni. Olyat ami éppen eszembe jut. Igazad van, akkor nincs is 60 perc ;) Érzésből írtam az előző kommentemben a 60 percet, nem szoktam nézni az órát, csak csinálom :))

Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy számít a sikeresség szempontjából, hogy nem kényszerből kezdtem el ezt a DVD-t, és nem is kényszerből cisnálom most. Csak lazán, amikor van kedvem, és ez kb. hetente 2-3 alkalommal van.

Régen , amikor le akartam fogyni akkor volt az, hogy "Most le kell fogynom x kilót , ezért tornáznom kell." És csak mértem a súlyom, a centiket, a kalóriákat, stb. Na Én ilyen hozzáállással és gondolkozás móddal nem tudtam lefogyni. Hogy a nap minden egyes percében számoljak, figyeljek. Nekem ez "erőszakos" volt. Szóval csak lazán csajok, szerintem :)

Szívesen :)

Őszintén kívánom mindenkinek , aki elkezdi ezt a fitball dvd-t, hogy simább legyen a bőre :))
22:33
98
márc
14
bari03 válaszakaty írására:
UI: :)

Csináld néhányszor végig. Rájössz majd, hogy azon gyakorlatok is tudják stimulálni a feneket, amikor nem ülsz a labdán.
22:38
99
márc
14
hollydolly írta:
hühhaa és erre kinek mikor van ideje??
22:42
100
márc
14
bari03 válaszahollydolly írására:
A fitball jóga dvd-re gondolsz?
22:49
101
márc
15
katy válaszabari03 írására:
Köszi a választ :)
Amúgy én is mindenkinek csak ajánlani tudom, egyáltalán nem megerőltető, még csak meg se lehet benne izzadni, nem kell levegő után kapkodni, és mégis tetőtől talpig átmozgat!
Remélem narancsbőr téren is pozítív tapasztalataim lesznek :)
Sok sikert mindenkinek!
11:12
102
márc
15
katy írta:
Ja és annyira megtetszett ez a labda, hogy folyton azon ülök, számítógép előtt is tökéletes, és végre nem fáj a hátam :) Na meg akárhányszor röhögni akarok egy jót, megpróbálok rajta egyensúlyozni :D
11:14
103
márc
15
bari03 válaszakaty írására:
Örülök az eddigi pozitív tapasztalataidnak :) Már megérte, ugye? :)

Remélem, hogy Neked is jó lesz narancsbőrre :) Majd írj pár hét múlva, hogy van e változás :) Kíváncsi vagyok :)
19:28
104
márc
17
Katyerina válaszabari03 írására:
Lehet, hogy le kellene szokni a cigiről, kávéról, zsíros kajákról és ugyanazt éred el... :P
17:16
105
márc
17
Sasa válaszabari03 írására:
Szia!
Engem is belázítottál, már a fit-ballomon ülök :) Igaz, hogy 6.100 Ft volt pumpa nélkül, de megérte!! Már csak a dvd-t kéne megvennem hozzá :)

Köszönöm a tippet ;)
18:53
106
márc
17
bari03 válaszaKatyerina írására:
Igen, lehet, de nagyon szeretem a kávét, pontosabban az ízét, így eszembe se jutott még, hogy leszokjam róla, azaz, hogy ne igyam :))
A cigit többször megpróbáltam már letenni , eddig sikertelenül. Egyszer meglesz :)
A zsíros és a fűszeres kaják nincsenek tiltólistán, de tény, hogy nem eszem mindennap ilyeneket. De nem sanyargatom magam, ha megkívánom megeszem :))
20:11
107
márc
17
bari03 válaszaSasa írására:
Szia!

Örülök, hogy Rád is ilyen hatással van a tapasztalatom :)) Nagyon jó érzés, hogy több embert is megfogott a tapasztalatom :) És hogy ezzel segíthettem :))
Egyébként szerintem már az is sokat számít a testnek, ha fitballon ülsz pl. szgép előtt :)
A DVD egyébként egyáltalán nem drága, kb. 1000 forint.

Szívesen :)
20:16
108
márc
18
Katyerina válaszabari03 írására:
A kávé részét megértem... Iszonyat kávéfüggő voltam jó pár évig, napi 5-6 kávé, de volt, hogy több is. És ez nem az a gyenge automata kávé volt, hanem amit én főzök, és arra sokan mondták már, hogy gyilkos... :D Az ízét is szerettem, a hatását még inkább. Most már nem iszok egyáltalán, de nem is igazán hiányzik. Ha nagyon kóma vagyok, megiszok egy gyenge kis kapucsinót, de ennyi. A cigi részéről már nem tudok nyilatkozni, nem dohányzom. Meg bocs, nem megbántani akarlak, de engem eléggé taszít az, ha valakinek bagószaga van... Már csak ezért sem kellene. Bár jó lenne, ha a cigi csak a narancsbőrt okozná és mást nem, de gondolom, ezzel te is tisztában vagy...
00:27
109
márc
18
NoraG válaszapantuffle írására:
pff mit ayon kerestem ezt a tusfurdot nem talaltam se dmben se rossmannban ... se vettem egy karcsusito kremet es tokre durva.... husito hatasu, de hmm hideg es olyan mint ha egetne tok furi :)
23:44
110
márc
19
bari03 válaszaKatyerina írására:
Nem bántottál meg :)
Igen, tudom, sokan nem szeretik, ha vkinek bagó szaga van. És teljesen megtudom ezt érteni.
Bizony, az jó lenne, ha a cigi csak a narancsbőrt okozná :) Persze, tisztában vagyok :)
Nekem már 15-16 évesen volt narancsbőröm, akkor még nem kávéztam és cigiztem, szóval valószínűleg ilyen típus vagyok. De nem úgy vagyok vele, hogy ha már ilyen típus vagyok, akkor minden mindegy, jöjjön a kávé, cigi, stb.
12:40
111
márc
20
Kacu válaszacurlie írására:
persze, hogy volt csak őket nem érdekelte...
14:47
112
márc
22
kispitee írta:
Sziasztok!

Én használom ezt a"csoda" illóolaj keveréket. Egyedül az édesköményt nem tudtam beszerezni hozzá. Ma fogom 5. alkalommal használni, a cikk szerint még leg. 3 alkalom kell, hogy látszatja legyen. Ezidági semmi változás.
Szívesen olvasnám mások tapasztalatait, ha nem csak én voltam ilyen buta, hogy bedőljek.
17:29
113
márc
24
hanna85 írta:
hello!

kb.másfél hete használom azt az Evelin narancsbőr elleni krémet,minden nap kétszer bekenem magam, plusz naponta átdörzsölöm Luffa szivaccsal a lábam és hideg-meleg vizes zuhany, és használ :)
annyira jó,nekem mindkét combom körülbelül 2cm-t vékonyodott és sokkal, de sokkal simább a bőröm

egyébként nem veszem fehér kenyeret, nem kávézom és nem dohányzom és sportolgatok is, de ezt már elég rég, szóval nálam nem ez a gond

én mindenkinek javaslom , ez naponta legfeljebb 20percet művelet, de tényleg hatásos


20:35
114
márc
26
bari03 írta:
Sziasztok!

Van aki kipróbálta a fitball dvd-t? Mi a tapasztalata? Kíváncsi vagyok, hogy másnak is olyan hasznos volt e , mint Nekem :)

Üdv
19:07
115
márc
30
Kimberly válaszaNicike írására:
Én vettem a DR Kelen narancsost,asszem az a kifejezetten narancsbőr elleni,és már egy hét után hatott,el sem hittem...pedig se torna se semmi...Azért még az eveline-t is kipróbálom,bár ez olcsóbb.
15:01
116
ápr
05
whitetulip válaszaKimberly írására:
én Eveline-t használtam az elmúlt hetekben az is hatásos!:)
holnap megyek a Rossmannba, és veszek ilyet:
http://www.eveline.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=shop.flypage&product_id=91&category_id=6&manufacturer_id=0&option=com_virtuemart&Itemid=29
le lesz árazva egy ezresre..:)

21:27
117
ápr
06
katy írta:
Sziasztok!
A garnier intenzív bőrfeszesítő görgős masszírozós naribőr elleni krémről van valakinek vmi infója? Én kb.1hete használom, de sajna még nem sok változást vettem észre :( Pedig mellette tornázom, futok, dörzsizek (amitől én egyébként mindig kék-lila foltos vagyok) ja és hetente kétszer még fit-labdázom is...mikor lesz már eredmény??? :(:(
15:53
118
ápr
07
nora0609 válaszabari03 írására:
Én elkezdtem! Beszereztem hozzá mindent :) Ja és tegnap a Rossmanba én is vettem egy Eveline krémet. Izgatottan várom a fejleményeket. Egyelőre nagyon kitartó vagyok. Ja és egy tipp sztem a Pilates-es DVD kicsit intenzívebb ezáltal hatásosabb is! Kitartás csajok!
13:32
119
ápr
09
bari03 válaszakaty írására:
Kitartás katy! :) Ha ennyi mindent megteszel , annak eredményesnek kell lennie! :) Drukkolok :)
18:42
120
ápr
09
bari03 válaszanora0609 írására:
Szuper, hogy elkezdted :) Neked is drukkolok! :)

Köszi a pilates dvd tippet. :) Én is megvettem, de nekem nem tetszett annyira, mint a jóga, ezért is nem ajánlottam.

18:45
121
ápr
11
Fairygirl írta:
Atyaég! Heti 2-3 szor ott feküdnék a koliszobában valalmelyik sarokban kipányvázva (merthogy kádunk az nincs, csak zuhanyzó), biztos nem néznének hülyének a szobatársaim. :D
Szerencsére még csak minimálisak a cellulitisz problémáim, de ehhez a procedúrához én túlságosan türelmetlen vagyok. Még egyszer össze is keverném az olajokat meg betekercselném magam, de többször nem hiszem.
Hogy a narancsbőrt baktériumok okoznák? Hát ez érdekes. Én eddig úgy tudtam, hogy a sejtekben felhalmozódó sok méreganyag meg szabad gyökök, meg ilyenek.
Amúgy akármilyen kezelést is választunk, szerintem jó, ha iszunk mellé méregtelenítő teát, meg azért az étrenden se árt változtatni. No hamburger, no chips, no cola...
A krémekben, meg a különféle kencékben én valahogy nem nagyon tudok bízni. Szerintem csak "felületi kezelést" adnak. Lehet, hogy feszesebb lesz tőle a bőr, de alatta még ottmaradhatnak azok a kis undok zsírsejtek, aztán ha abbahagyod a krémet, rögtön meg is mutatják magukat, hogy itt vagyok, még élek!
19:15
122
ápr
11
Fairygirl írta:
Bocs, cellulit, nem cellulitisz. :)
19:16
123
ápr
11
Fairygirl válaszaBogiii írására:
Bogi! Visszerekre állítólag jó a fekete nadálytő krém.
19:17
124
ápr
16
Michelle írta:
Nah.....megvettem a Berni féle Eveline fogkrémes tubusban lévő slim extreme 3D-t!!!!
(már rég megvettem volna mindíg ott motoszkált a fejemben,de a barátnőm ma vett egy Vichy-t fele ekkora tubus,5X!!!!!! ennyiért és úúúúúúú majd én megmutatom neki alapon..... :D ajánlom a cuccnak h jó legyen :D remélem,remélem,remélem!!!!)
17:13
125
ápr
21
katy írta:
Megvettem ez az eveline csodát! Nagyon remélem, hogy használ, mert sajnos eddig hiába a mozgás...:(
Ja, aki ezt az evelinest használja, hogy szokta? Először dörzsi, aztán bekenitek? És este? Hideg-meleg zuhi, dörzsi, krém? Vagy kinek milyen sorrend vált be?
Köszi
10:32
126
ápr
24
whitetulip válaszakaty írására:
szia!
én este zuhi(ha bírom akkor hideg-meleg), dörzsi(a combod, feneket, hasad mindig felfelé dörzsöld, és a krémet is felfelé kend:)aztán krém, utána torna..:)
13:20
127
ápr
24
katy írta:
először zuhanyzol utána tornázol? :)
Én a tornához nem nagyon kenem be magam semmivel, csak zuhi és utána, de ez az eveline féle tényleg nagyon jónak tűnik...bár lehet, hogy már annyira látni akarom a hatását, hogy látom is XD
18:27
128
ápr
25
Frutty válaszawhitetulip írására:
miért kell felfelé dörzsölni? én eddig körkörösen csináltam.
22:19
129
ápr
26
whitetulip válaszaFrutty írására:
egy masszőrtől hallottam, hogy a szív felé kell, mert úgy könnyebben távoznak a salakanyagok(lehet nem ez a legtökéletesebb megfogalmazás)!tehát felfelé..:)

Katy, nem olyan kőkemény tornára kell gondolni, amiben megizzadok, csak addig amíg a krém beszívódik..ha tényleg edzek, akkor utána zuhizok!:)
08:14
130
ápr
27
katy írta:
Kinek mennyi idő után hatott ez az eveline féle krém?Teljesen eltüntette a narancsbőrt, vagy csak alványított rajta? 1 tubussal használtatok el? Mert én egy hete használom, és már félig van...
Alig várom az eredményt :)
08:33
131
ápr
29
katy írta:
Na, már senki sem jár erre? :(
15:52
132
máj
01
Frutty írta:
hát elég gyorsan fogy nekem is, hát nem tűnt el, de talán mintha nem lenne annyi, mint volt. de hátha vki tud okosabbat mondani. :)
13:26
133
máj
03
bari03 válaszakaty írására:
Én hetente ide-ide nézek :) Csak nem volt mit hozzászólnom :)
Egyébként hogy megy a fitball? Tapasztalsz hatást?
21:43
134
máj
04
katy írta:
Szeretem a fitballt, de nekem nem volt olyan látványos eredmény, mint ahogy te írtad. Bár lehet nem egy fokozatú a narancsbőrünk...amúgy sztem. nekem is ment lejjebb, bár cmbe nem látok különbséget, de mintha a naribőr nem lenne annyira erőteljes, bár azért van miből leadni még...próbálok kitartó lenni, bár bevallom kezdek elkeseredni, hogy soha nem lesz újra feszes a bőröm :(
09:53
135
máj
07
bari03 válaszakaty írására:
Örülök, hogy szereted a fitballt és annak is , hogy már nem annyira erőteljes a narancsbőröd. :) Igen, az lehet, hogy más a fokozatunk. Nekem is van még, csak javult mióta fitball tornázom. Nekem szerintem mindig lesz, de Én ezt már elfogadtam. Ilyen az alkatom és kész. Úgy tapasztalom, a pasik sem csinálnak nagy ügyet a narancsbőrből. Akkor mit aggódjak? :) Természetesen ettől még foglalkozom a testemmel, nem hanyagolom el.

Kitartás kívánok! :)
17:31
136
máj
11
Frutty válaszabari03 írására:
egyetértek ;) az én páromat se érdekli, így én se szégyenlősködöm. úgyis így szeret ;) de én se hanyagolom el magam.. :)
16:35
137
máj
20
katy írta:
Érdekes ez, az én vőlegényem is csak röhög rajtam, mikor betekerve rohangálok fel-alá. De mikor a narancsbőrömmel érvelek mindig az a válasz rá, hogy nekem nincs olyan...hát pedig hogy a fenébe ne lenne, de azért örülök hogy ő nem látja :P
13:45
138
máj
25
bari03 írta:
Örülök, hogy másnak is az a tapasztalata, hogy a pasik nem foglalkoznak a narancsbőrrel :)
16:31
139
máj
25
bari03 írta:
Örülök, hogy másnak is az a tapasztalata, hogy a pasik nem foglalkoznak a narancsbőrrel :)
16:32
140
máj
25
bari03 írta:
Örülök, hogy másnak is az a tapasztalata, hogy a pasik nem foglalkoznak a narancsbőrrel :)
16:32
141
máj
25
bari03 írta:
Örülök, hogy másnak is az a tapasztalata, hogy a pasik nem foglalkoznak a narancsbőrrel :)
16:32
142
máj
25
bari03 írta:
Örülök, hogy másnak is az a tapasztalata, hogy a pasik nem foglalkoznak a narancsbőrrel :)
16:32
143
máj
25
bari03 írta:
Örülök, hogy másnak is az a tapasztalata, hogy a pasik nem foglalkoznak a narancsbőrrel :)
16:32
144
máj
25
bari03 írta:
upsz...elnézést , hogy ilyen sokszor ment el :$
16:33
145
jún
03
szerelmessziv válaszatrapphenci írására:
Szia trapphenci!
Kell az a 0,5 l mandulaolaj? Mert alatta a keverésnél meg levendulaolaj van és nyoma sincs mandulának! Csak egy kicsit megzavarodtam:) De tuti kipróbálom ezt is, meg Berniét is:)
A fahéjas tekercselést pedig senki ne csinálja otthon, inkább vegyen kozmetikusnál kencét, tudom drága, de inkább adjon ki rá az ember pénzt, minthogy aztán megégesse magát mert nem találta el az arányokat:( Én egyébként kipróbáltam, 1 ruhaméret csökkenést ígért (bár szerencsére nem vagyok olyan duckó, inkább narancsbőr problémám van és egy kicsi felesleg a combomon), de nekem NEM használt!! Igaz, sajnos nem ittam meg 3 l vizet mellette, de egyszerűen képtelen vagyok annyit inni! 1,5 l után már úgy érzem, meghalok:( Egyébként az én barátom sem tett semmilyen megjegyzést rám, sőt:) De azért lekopogom:)
18:40
146
jún
03
szerelmessziv válaszabari03 írására:
El tudnád árulni nekem, hol vetted a pilates-dvd-t?:)
18:49
147
jún
05
pyllango írta:
Aztaaa, ez nem semmi! Elárulod, h pontosan mi volt a noname cellulitisz krémnek a neve? =) Emellett egyébként csináltál még vmit, amit addig nem?
16:17
148
jún
13
bari03 válaszaszerelmessziv írására:
Igen :)
Itt:
http://bookline.hu/product/home!execute.action?type=82&_v=Fit_labda_Joga_gyakorlatok&id=5768
01:17
149
jún
13
bari03 válaszaszerelmessziv írására:
nem lett túl jó az előbbi linkelés, tömörítve újra:
http://href.hu/x/99ho
01:19
rubikkocka írta: ma 14:01
Mondjuk húslevesből. Keversz be piskótatésztát. A levesből mersz bele egy pici létyót, meg szedsz bele a zöldségekből, összekevered, be a sütőbe. szevasz. Lehet hogy holnap megcsinálom. XD
katalinka írta: ma 13:58
hogy mit hova öntök meg ilyenek... szal semmit sem értek :D:D
rubikkocka írta: ma 13:57
mit nem értesz? :)