Közösség

It's Alive!!!!

3345

A Gorillaz kapcsán már felmerültek a fiktív bandák az oldalon, és ha jól körbenézünk szép számmal akadnak hasonló produktumok a popzene világában. Persze a Gorillaz szándékoltan rajzfilmbandaként jött létre, míg például a Milli Vanilli-t komolyan gondolták anno kitalálói (meg is buktak ahogy kell). De kevés az olyan banda amely a tévéképernyőről vagy a mozivászonról kelt életre. Íme egy csokorravaló a legérdekesebbek közül.

The Monkees

Talán az első feljegyzett fiktív banda, és milyen meglepetés ők is főemlősről vették a nevüket és ők is elírták. Az 1966-ban indult The Monkees című tévésorozatot letagadhatatlanul a Beatles Hard Days Night-ja ihlette, ez volt Hollywood megkésett válasza a brit invázióra. A zenekar tagjai ismeretség és hirdetés alapján verbuválódtak, csupa eladható arc, mögöttük tekintélyes szövegírói, zeneszerzői állománnyal. A dalokat természetesen nem a színészek írták és játszották - közülük egyébként is csak kettő tudott zenélni – hanem egy sessionzenészekből álló banda. A sorozat hatalmas siker volt és a lemezeladások is szépen emelkedtek, annak ellenére, hogymindenki kamu Beatlesnek tartotta a zenekart. A siker akkora volt, hogy a színészeknek gyorsan meg kellett tanulniuk zenélni ahhoz hogy felléphessenek. Ezek után persze vérszemet is kaptak és szépen fokozatosan átvették az írányítást a produkció felett, beletanulva szerepeikbe míg végül valódi zenekarként saját számaikat játszották a színpadon. Később több stúdióalbumot adtak ki többször újjáalakulva, legnagyobb sikerük azonban a Neil Diamond által írt 66-os I'm A Believer maradt, amit egészen biztosan mindenki ismer.

Otis Day and the Knights

A minden böfögős-fingós tinikomédiák ősapjaként számon tartott 1978-as Animal House-ban (magyarul Partyzóna, de tényleg) betétként jelent meg DeWayne Jessie és zenekara, két aranyos R&B szám erejéig. A történet – ha lehet egyáltalán annak nevezni - szempontjából teljesen lényegtelen volt, hogy mi szól, mégis hosszú perceket szenteltek a vicces külsejű bandának, korrekt videoklipeket készítve. És ismét megtörtént; az addig nem létező Otis annyira sikeres lett, hogy a forgatáson verbuválódott bandát turnéra vitte a film bemutatása után. A dolog kellemetlensége csupán annyi, hogy Jessie színész és nem zenész, igaz bátyja neves R&B előadó volt. Az Otis hangját szolgáltató Lloyd Williams nem szállt be a buliba, így Jessie újraénekelte a filmben elhangzó dalokat, amelyek így kerültek Otis Day and the Knights néven a lemezboltok polcaira. Habár a banda nem jeleskedik lemezkiadásban a mai napig turnéznak az Egyesült Államokban.

more

Filmen


szólj hozzá: otis day and the knights

Lemezen


szólj hozzá: Otis Day & the Knights

Blues Brothers

Az Animal House főszereplő John Belushi saját fiktív bandája, amelyet Dan Aykroyddal alapított, mint Jake és Elwood Blues. A Blues Brothers eredetileg egy jelenethez jött létre szintén 1978-ban a Saturday Night Live számára. John Belushi korábban Aykroyd által ismerte meg a blues zenét és olyannyira megtetszett neki, hogy a forgatás után is szerepben maradt, különös tekintettel arra, hogy Aykroyd már akkor dolgozott egy mozifilm forgatókönyvén Jake-kel és Elwooddal a főszerepben. A banda egy kicsit kilóg a sorból, hiszen 1978-ban már túl voltak első albumukon, ami a Billboard lista első helyére került. A két színész az általuk alakított karakterként szerepelt mind az albumon, mind a fellépéseken, amik a lemezt követték. Az 1980-ban bemutatott Blues Brothers szintén hatalmas siker volt, a két színész nem csupán profi zenészekkel vette körül magát, de a filmet is teletömte R&B legendákkal. Aretha Franklin, John Lee Hooker, Cab Calloway vagy éppen Ray Charles vonzotta a közönséget. Nem is csoda, hogy a „testvérek” folytatták amíg lehetett, sőt azon is túl. John Belushi 1982-es halála után helyét öccse James vette át, mint Zee Blues és olykor John Goodman is beszállt a bandába Mighty Mack McTeer-ként. Utóbbi két színész nem állandó tagként turnézott a Blues Brothers-szel, sőt szó volt róla, hogy az 1998-as Blues Brothers 2000-ben James veszi át Jake Blues helyét, ezt azonban szerencsére elvetették. Habár Blues Brothers néven jelentek még meg lemezek, minden második darab válogatás a korábbiakból. A zenekar ettől függetlenül különböző felállásokban a mai napig aktív.


szólj hozzá: Everybody Needs Somebody

Spinal Tap

A Spinal Tap szintén egy jólsikerült televíziós geg továbbgondolása, a The TV Show-ban 1978-ban bemutatkozott fiktív angol heavy metal banda 1984-ben kapta meg a neki járó filmet és hírnevet. Az előzőekkel ellentétben a This Is Spinal Tap nem egy játékfilm, hanem egy jól sikerült ál dokumentumfilm az Angliából érkező és az államokban mérsékelt sikereket elérő bandáról. A film oly jól sikerült, hogy az elején akár még hihető is lenne a dolog, de amikor már nagyjából a tizedik dobos tragikus halálát taglalják elkezd gyanút fogni a néző. A popzenekarból pszichedelikus rockra és később heavy metálra váltó együttes igazán mekapóan rossz zenét játszik. Nagyszerű fricska a hülye hajú, hülye ruhájú, monumentális díszletekkel dolgozó metalzenekarok felé.. A zenei világ is az akkori kor kliséit hozza az hihetetlenül szexista, pajzán, illetve a hülyén miszticizáló dalok között ingadozva. A film pedig felvonultat mindent a sikertől az összeomlásig, öröm, dráma, intrika, mindezt igen viccesen egy dokumentumfilm mögé bújtatva. A film szerint tucatnyi albumot jegyző, a valóságban mindössze két stúdió és két koncertalbummal büszkélkedő banda szintén turnéra kelt a film után, ezzel bizonyítva, hogy az amerikai könöségnek vagy nagyon rossz az ízlése, vagy tényleg érti a viccet. A produkció nagyságát azonban mutatja, hogy a sessionzenészek között Cher, Slahs, Steve Lukather, Joe Satriani és Jeff Beck is megtalálható. Később a zenekar gerincét alkotó három színész újabb fiktív zenekart mutatott be 1984-ben a Saturday Night Live-ban The Folksmen néven amit 2003-ban a Mighty Wind című ál dokumentumfilm követett, ezt a koncepciót azonban már nem sikerült életre kelteni.


szólj hozzá: Spinal Tap : Big Bottom

The Leningrad Cowboys

Aki Kaurismäki 1989-es Leningrad Cowboys menni Amerikája szintén egy fiktív zenekar küzdelmes amerikai bemutatkozását követi nyomon. A Karismäkira oly jellemző nyomott hangulat és a nyomor és küzdelem vicces mégis komor bemutatása mellett a fő szerep a zenének jut. A feldolgozásokat játszó és útközben zenélni tanuló banda végül Mexikóban köt ki, ahol szép sikereket ér el. A filmet természetesen követte a szokásos filmzenealbum, ám az eredeti zenészek nem nagyon törődtek a projekttel, annak ellenére, hogy volt benne potenciál. A film 1992-es folytatásában már feltűnik egy fiatal zenészekből álló új Leningrad Cowboys a régiek mellett, akik később továbbviszik a brand-et, és az egykori Vörös Hadsereg férfikórusával kiegészülve adnak koncertet Helsinkiben. A Leningrad Cowboys természetesen bejárja a világot, Magyarországra is többször eljutottak már, és a mai napig aktívak. A feldolgozások mellett saját számokat is játszó tehenészek a vicces megjelenés és vicces dalok mellett eljutottak már a keményebb rock vonaloz, legutóbbi Zombie's Paradise című lemezükön konkrét metál darabok is előfordulnak.

Filmen

Klipben

Élőben

És metálban...

Bandits

Szintén kilóg kicsit a sorból a Bandits nevű német lánybanda, akik az 1997-es azonos című filmben mutatkoztak be. A film története szerint négy fegyenc zenekart alapít a börtönben, szorgalmasan írják dalaikat, gyakorolnak és egy rendőrbál alkalmával, ahová fellépni hívják őket meg is szöknek. A film innentől véletlenszerűen klipekbe átcsapó történet, meneküléssel, szerelemmel, és mindennel amivel a zeneipar jár. A zenekar csupán a filmzenealbumot és néhány koncertet tudhat magáénak, nem élte túl a filmet, annak ellenére, hogy kereslet lett volna iránta. Amiért mégis belekerülhettek a felsorolásba az, hogy a filmben zenészeket alakító színésznők egyben zenészek is, a felhangzó dalokat pedig ők játszották és írták (kivéve természetesen a három feldolgozást ami belekerült). A kellemes pop-rock egy igazi alternatíva volt akkor a Spice Girls-szel szemben, négy nő akik tudnak zenélni, igazán dögösek és belevalóak.


szólj hozzá: Bandits - Another Sad Song

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások