Közösség

I love my job

3321

A munka az a tevékenység, ami életünk elég nagy százalékát teszi ki, már ha az ennek szentelt időt nézzük, hiszen átlagban napi nyolc órát sokan dolgoznak. Kötelező rossznak is felfoghatjuk, azért melózunk, hogy megteremtsünk egy olyan életet, amelyben a szabadidőnket úgy tölthetjük el, ahogyan szeretnénk. Persze vannak olyan szerencsések - én is ebbe a táborba tartozom -, akik imádják a munkájukat, és élvezettel végzik napról napra a feladatokat, nekik/nekünk nem kín a munka, mert szeretjük, amit csinálunk, és ebben tudunk kiteljesedni. Ettől függetlenül, hiába imádja valaki, akkor is biztosan vannak benne olyan részek, amiket szívesen elhagynánk, kizárnánk vagy éppen be sem engednénk, a munkával töltött időbe.

Mindegyikünk számos helyen dolgozott ez előtt, így sok munkakörnek tudjuk a hátulütőit. Arra jutottunk, hogy a zavaró tényező leginkább maga az ember, az emberi kapcsolatok milyensége, az emberek viselkedése. Talán azért van ez így, mert a technikai jellegű problémákat könnyen kiküszöbölhetjük, míg az emberiek nem rajtunk múlnak. 

Henci és én különböző területeken próbáltuk ki az eladást, ami sokszor nehéz feladat, és persze itt is a legnagyobb probléma az emberekkel, a vevő és eladó viszonyában volt. Én egy ruházati üzletben voltam kisegítő, és megfigyeltem, hogy hiába köszön az ember a vevőnek, azok sokszor nem köszönnek vissza, nem kedvesek az eladóval, mintha felette állnának. Számomra a legidegesítőbb talán a próbafülkében hagyott ruhák esete volt - itt meg kell jegyeznem, hogy ennek ellenére én azóta is gyakran hagyom a ruhákat a próbafülkében -, a vevő elvárja, hogy az eladó szépen a helyére hordja az általa szétdobált ruhákat. Persze sok üzletben a próbafülkéből kifele menet odaadhatjuk a próbafülkés eladónak a nem jó ruhákat, aki begyűjti azokat, így nem hevernek szanaszéjjel. Tehát ez a probléma egy kis technikai jellegű változtatással könnyedén kiküszöbölhető. Hencit az eladáson kívül a multiknál tapasztalt fegyelem, rend és irracionális szigor, valamint az ügyfelek értetlenkedése borította ki legjobban. Telefonos ügyfélszolgálatnál dolgozók biztos vicces és egyben kiakasztó sztorikat tudnának mesélni erről. Teljes agyhalál, akkor állt be Hencinél, amikor megkérdezte az ügyfelet - akinek nem akart működni a telefonján egy alkalmazás -, hogy milyen telefonja van, és erre azt a választ kapta: PIROS! Aha, akkor át kellene festeni kékre...

Zsófi a vendéglátózást próbálta ki még az egyetem alatt, neki is az emberekkel volt a legtöbb problémája. Hiába viselkedett kedvesen egy-egy vendéggel, ha annak éppen rossz napja volt, vagy a csávó be akarta bizonyítani a nőjének, hogy ő mekkora király, akkor visszaküldték az ételt, és bunkók voltak a kiszolgálást végző alkalmazottal. Nem lehetett mit tenni, az emberek már csak ilyenek, ezt a tényezőt is lehetetlen likvidálni. A vendéglátózásban mosolyogni kell, ha pedig nem megy, továbbállni. Nincs rosszabb ugyanis egy kedvetlen, flegma felszolgálónál.

Minden munkára elmondható, hogy a folytonos ellenőrizgetés komolyan ki tudja készíteni az embert. Sok alkalmazottat folyton ellenőriz és dorgál a főnök, a vendégek, de néhol ugye még az olvasók is a kommentekben. A főnök azt feltételezi, hogy nem a munkánkat végezzünk, mással foglalkozunk, és éppen ezért folyamatosan csekkolja tevékenységeinket. Ez egyébkén akkor a legrosszabb, amikor a felettes vagy a kritikus nem ért a munkához, amit végzel, mégis jogosultságot érez arra, hogy kioktasson a témával kapcsolatban. Egyszer egy hónapig dolgoztam egy irodában, ahol az átlag életkor jóval ötven felett volt, és nem kell mondanom, senki nem volt egy számítógépes zseni. Engem pont arra vettek fel, hogy ezt azt megcsináljak a gépen, ennek ellenére mégis mindenki mindig hasznos tanácsokkal látott el a munkámmal kapcsolatban, és mindig azt hitték, hogy ők sokkal, de sokkal jobban tudják, pedig a gép bekapcsolása is hatalmas kihívás volt a kollégáimnak.

Jelenleg gyakran érezzük ugyanezt az olvasókkal kapcsolatban, mi tényleg próbáljuk a legjobb tudásunk szerint végezni a feladatainkat, és valóban adni valamit egy közösségnek, és mégis sokszor csak dorgálásokat kapunk, meg értetlenkedést. Ráadásul alkalmanként úgy tűnik számunkra, hogy értelmezhetetlenek a cikkeink, bejegyzéseink, véleményeink - legalábbis a hozzászólások alapján ezt a következtetést vonjuk le. Például, amikor egy cikkben megjelenik egy konkrét információ, majd a kommentben erre rákérdeznek, amire az a válasz, ami a cikkben már szerepelt... hát, felmerül a kérdés, hogy vajon olvasta-e az ember egyáltalán. Ennél sokkal zavaróbb, amikor csak úgy pocskondiázásból szólnak be az olvasók. Nos, nekünk jelenleg ezt a legnehezebb kezelni és feldolgozni.

Az emberi tényezők mellett én azt nem szeretem a jelenlegi munkámban, hogy sokszor egy-egy anyagnak nem tudok elég időt szentelni, nem mindig tudom beleásni magam egy témába annyira, amennyire én azt szeretném. De azt sem szeretem, hogy az internet nem túl stabil, és ez megnehezíti a munkámat. Ezek persze nem olyan hatalmas horderejű problémák, csak zavaró tényezők, amelyek az emberi problémákkal ellentétben viszonylag könnyen orvosolhatóak.

Henci azt nem szereti a jelenlegi munkájában, hogy nincs semmi, amire azt mondhatná, hogy azt nem szereti, Zsófi pedig azt, hogy bekúszik az álmaiba is, így éjjel-nappal dolgozik. És te mit nem szeretsz?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások