Közösség

Műugrás a színpadra

3293

Ismét álomklubban jártunk, bár bevallom, kissé tartottam az estétől, a név, Létay Dóra, nekem nem mondott semmit. Mint utóbb kiderült, a színésznő a Jóban rosszban sorozat egyik főszerepének segítségével érte el az országos ismertséget, nekem pedig ez a sorozat tényleg egy rejtély, még csak véletlenül sem láttam belőle egy percet sem.

Emiatt nem szégyelltem magam, amiatt azonban már sokkal inkább - az egész ország nevében - hogy bár lelkes és szenvedélyes színházlátogató vagyok, a budapesti bemutatók közül elég sokon ott vagyok, a vidéki színjátszás iránt a budapestiek nem érdeklődnek. Így Dóra vidéki karrierjét sem követtem nyomon. Erről számolt be egyébként ő maga is, aki a főiskola után Miskolcra szerződött, de több más vidéki nagyváros deszkáit koptatta hosszú éveken keresztül, mielőtt visszatért volna Pestre. Mikor ő vidéken játszott, én még túl fiatal voltam a színházasdihoz, ám az akkoriban még jobban működő vidékre látogatás egy-egy premier vagy akár előadás kedvéért valóban megszűnt. Szomorú ez azért is, mert nagyszüleim is színészek voltak, s ők is fél életüket vidéki színházakban töltötték, anyám hol Egerbe, hol Győrbe járt iskolába.

Mindezek előtt azonban megtudhattuk, hogy Létay Dóra, bár kislánykora óta színésznő szeretett volna lenni, kezdetben a műugrás felé kacsintgatott, amiben sikeres is volt, hisz szertornász előképzettsége segítette, hogyan használhatja testét, hogyan ugorjon, szaltózzon. Az uszodázással járó macera azonban egy idő után sokakat elrettent a vízi sportoktól, főleg, ha valaki a színjátszás szerelmese, akit felvesznek a színművészetire, aki aztán belecsöppen egy egészen más viágba.

Amint hallgattam Dóra történeteit, két dologra lettem figyelmes. Az egyik hogy élvezem a szavait, élvezem, ahogy szép, kerek mondatokban beszél. Ekkor tudatosult bennem, mennyire pongyolán bánunk nyelvünkkel, milyen szerkesztetlenül, összefüggéstelenül, csapongva beszélünk hétköznapjainkban. Egy színész nem ilyen, főleg nem egy olyan finoman nőies lény, mint ő, aki engem színészi pályája ellenére nem alakításával, hanem saját magával fogott meg mint ember, mint kedvesen, őszintén, egyenesen beszélő nő.

Az már csak külön öröm, hogy élnek még emberek, akik szüleikre hálával tekintenek, akiknek az otthon valóban otthon, akiknek a szülői ház ugyanolyan bázis, mint nekem. És az is, hogy egyre többen vagyunk fatalisták, hogy nem én vagyok az egyetlen olyan futóbolond, aki nem hajlandó a munkán, a pénzen stresszelni. Pedig ez csak egy döntés. Dóránál is az volt, és az élet mindig meghálálja, ha elengeded a parákat. Ha nem akarsz, akkor jön, megtalála az, aminek meg kell találania. Őt megtalálta a siker, az ismertség, annak szerethető és élvezhető formája. Sorozatnézéshez ugyan nem kaptam kedvet, de a vidéki színházlátogatáshoz igen. Már csak ezért is megérte meghallgatni őt.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások