Lélek

Terror a melóban

3200

A munka elvégzéséhez szakmai tudásra és rátermettségre van szükség, persze hiába vannak meg ezek valakiben, ha a körülmények nem megfelelőek. A munkahelyi légkör, a velünk dolgozó emberek, a helyiség komfortossága nagyban befolyásolják a munkavégzés minőségét. Leginkább talán a kollégákkal és a főnökökkel kell kiegyensúlyozott és jó viszonyt kialakítani és fenntartani. Persze normális, ha olykor-olykor vitába, konfliktusba keveredünk valamelyik munkatársunkkal, hiszen az elkerülhetetlen velejárója a közösen végzett tevékenységeknek. De tudni kell mértéket tartani, és minden dolgozónak érdeke, hogy a közös munkahely ne váljon olyan hellyé, ahol folyamatosan komoly stresszhatásnak vannak kitéve egyesek vagy éppen mindenki. El kell kerülni, hogy a konfliktusok olyan méretet öltsenek, hogy negatívan befolyásolják a teljesítményt. Amennyiben a munkahelyi összetűzések, viták ilyen komollyá válnak, akkor már nem természetes és hétköznapi jelenségről beszélünk, hanem pszichoterrorról vagy más néven mobbingról. A mobbing angol kifejezés, magyarul körülbelül annyit tesz, hogy valakit a tömegben lerohanni, kiközösíteni.

Munkahelyi pszichoterrorról akkor beszélünk, ha egyes alkalmazottakat a munkatársaik és/vagy a főnökeik hosszabb időn át (hetente minimum egyszer, és minimum fél éven keresztül) zaklatnak, molesztálnak, kritizálnak, piszkálnak, veszekednek velük. Vertikális pszichoterrorról beszélünk, ha egy főnök bánt egy alatta álló munkatársat, és horizontális mobbingról beszélünk, ha a ranglétra azonos helyén található munkatársak között történik a folytonos piszkálás. A pszichoterror súlyos következménnyel járhat, kezdetben csak a teljesítmény csökken és a munkakedv, később akár betegséggé is súlyosbodhat. 

Tipikus munkahelyi pszichoterror áldozatai azok, akik teljesítményét, szakmai képességét folyton megkérdőjelezik munkatársaik és/vagy főnökeik. A folyamatos gúnyolódás, az illető megjelenésekor elnémuló iroda, az esetleges tulajdonságaik - nemi vagy éppen faji hovatartozás, családi állapot, vallás, politikai nézet - miatti rendszeres bírálatok kis időn belül kikészítik az illetőt, aki később már munkáját sem lesz képes elvégezni. A munkavégző képességének csökkenése mellett komoly lelki defekteket szerezhet a folyton terrorizált munkatárs. Az ilyen emberek gyakran kerülik a társaságot, bizalmatlanok lesznek, könnyen megsértődnek akármin, nem bírják a kritikát és arra vagy túl érzékenyen vagy agresszívan válaszolnak. Az ilyen helyzetekben nem csak a pszichoterror áldozatának csökken a munkaképessége, hanem magának a csoportnak, az egységnek, a cégnek is, ami nem elhanyagolható gazdasági szempontból sem, így a vezetőnek mindenképpen kell tennie valamit az ügy érdekében. Sok esetben a kollégák nagy része nem ért egyet az adott munkatárs bántásával, de mégsem tesznek ellene semmit - ebben az esetben jó külső segítséget kérniük. A vezetőnek tényleg tennie kell valamit az ügy érdekében, ám sokszor a mobbing elharapózásának hátterében éppen az áll, hogy a vezető nem ért a feladatához, vagy nem is érdekli az adott probléma, mert nem gondol bele, hogy ez hatással lehet a profitra is, de a legtöbb esetben a vezető nem is érzékeli, nem is tud az elharapózott pszichoterrorról.

A mobbing kezelhető, méghozzá úgy, hogy az áldozatnak először is félre kell tennie azt, hogy saját magát hibáztatja a helyzetért. A második lépés pedig az önbizalom növelése: aki a munkahelyi pszichoterror célpontja, az végezzen olyan szabadidős tevékenységet, hobbit, amiben igazán kiváló, és töltsön minél több időt családjával és olyan emberekkel, akik szeretik és elfogadják. Az önbizalom növelése után a legjobb, ha az adott személy gyakorolja a magabiztos fellépést, és kerüli a behódoló magatartásformát. A magbiztosság után meg kell tanulni nemet mondani bizonyos kérdésekre, meg kell tanulni az érzelmek kifejezését, valamint meg kell tanulni elviselni a kritikát.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
febr
16
angim írta:
szóval ez nem egyedi?...pedig úgy érzem, hogy csak velem történik ez. olyan, mintha mindenki ellenem lenne. egyet hibázol, még nem a világ vége... a másodiknál már csúnyán néznek, a harmadiknál már csúnyán is beszélnek veled, hogy nem igaz, hogy még mindig nem tudod.... és úgy is áll hozzád mindenki, vagy legalábbis a nagyja.. elég szorongató érzés, de mivel muszájból kell csinálni azt a munkát, amit nagynehezen megszereztél, kénytelen vagy elviselni.
17:17
2
febr
16
angim írta:
hmmmm.... szép lehetett. :S

ez főleg akkor jó, mikor otthon ilyen valaki...
17:20
3
febr
16
ismeretlen írta:
és most cseréljük le a munkahely szót iskolára, a munkatársakat osztálytársakra, a főnököt osztályfőnökre, tanárokra. hmmm...
18:07
4
febr
16
anonymus írta:
Sziasztok!

Úgy látom, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával...Én néhány éve kezdtem el dolgozni egy cégnél. Mint mindenki, én is próbáltam mindent megtenni annak érdekében, hogy elfogadjanak, beilleszkedjek és jól dolgozzak. Ez eleinte ment is, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy vagy becsatlakozom a munkahelyen már kialakult klikk-ekbe vagy pedig kimaradok belőle. Megpróbálkoztam a "becsatlakozással", de rájöttem, hogy azok az emberek"nem az én világom" és egyébként pedig csak kívülről volt szép a "csapat", belülről mindenki szidott mindenkit és elég csúnyán kibeszélte, így inkább a körön kívül maradtam...
Persze ez sem megoldás, mert az ember utána nagyon egyedül marad, én is sajnos magamra maradtam (nem bírtam elviselni azt a sok mocskos, undorító, önimádó, egoista, intoleráns és főként kétszínű embert). Így jártam. De mivel kellett a pénz, ezért maradnom kellett...Egy idő után, mivel a "pikszisen" kívül voltam, minden munkát - amit csak lehetett - odatoltak hozzám és nekem kellett megcsinálni...így nagyon sokat dolgoztam.
Emellett volt egy főnököm (aki "vezette" a fenti embereket...), semmihez nem értett, de azt nagyon jól elő tudta adni!!! Eleinte azt gondoltam, hogy talán ő normális lesz, nem olyan, mint a többiek...pár év alatt rájöttem, hogy nem így van, ő is egy ugyanolyan kétszínű, mocskos, korrupt, egoista és önző ember, akinek csak saját maga fontos, ja meg hogy a munka el legyen végezve...és ennyi. Egy ideig próbáltam megfelelni /de mivel az egészségem is ráment/majdnem ráment/illetve még nem tudom, hogy ráment-e/, mostmár máshogy nézek a dolgokra, remélem még nem késő...
18:36
5
febr
16
anonymus válasza írására:
Kulturmosoly!

Igazad van, sajnos mindenhol ez megy...!:(
18:38
6
febr
16
katusbabus2 írta:
Vajon Freudnak van köze ehhez a cikkhez?:D
18:53
7
febr
16
katusbabus2 írta:
Vajon Freudnak van köze ehhez a cikkhez?:D
18:53
8
febr
16
angim válasza írására:
na igen.... :/
18:54
9
febr
16
afrikai írta:
Elmentem egy nagy állami céghez dolgozni. A főnököm Istennek képzelte magát, volt, hogy mondta is...
Az első időszakban normális párbeszédet tudott folytatni, majd egy év után fokozatosan elkezdett csúnyán beszélni velem. Mindenért káromkodott, meg szitkozódott. Ha rögtön csúnyán beszél velem ott hagytam volna, de így szinte hozzászoktam :( Volt olyan, hogy felhívott, hogy köpjem le az egyik beosztottamat. Ez azért volt, mert ő annak idején nagyobb bért ígért a beosztottamnak, plusz munkáért, de a pluszmunka meg volt, csak a béremelés maradt el. A beosztottam a munkaügyi felügyelethez fordult...- ezért kellett volna leköpnöm.. Természetesen azt válaszoltam, hogy "Nem!", de ekkor előállt azzal, hogy köpessem le egy másik beosztottammal, persze erre is azt mondtam, hogy "Nem!" , és ekkor velem folytatta...
Most már tudom, hogy hamarabb ott kellett volna hagynom azt a céget, és az sem lett volna baj, ha "bemosok" egyet ennek a majomnak mielőtt elmegyek :) csupán azért, hogy helyre billenjen az önbecsülésem :) pedig az agresszivitás olyan messze áll tőlem, hogy... , na de már mindegy.
Sajnálom az ott maradt "beilleszkedett" munkatársakat, akik mindig arra haragudtak, akire a főnök is haragudott. Olyan terror alatt voltak a közvetlen munkatársai, hogy 1 év alatt 3 évet öregedtek... :(
Azt mondták a barátaim, ismerőseim, hogy amíg ott dolgoztam teljesen megváltoztam..., eltűnt a humorérzékem, feszült, ideges lettem még a szabadidőmben is. A sok kifizetetlen túlmunka is feszélyezett..., a hosszú párkapcsolatom is akkor szűnt meg, pedig majd 10 évig tartott.
Higgyétek el, ott kell hagyni az ilyen rissz- rossz munkahelyet!!! Ma inkább mennék el egy nyugodt portásnak valahová, mint vezetőnek jobb fizetésért egy "bolond" főnök keze alá :(
, mert a nyugodt munkahelyi légkör a legfontosabb!!!
..., és ettől tényleg beteg lehet az ember!!!
19:32
10
febr
16
törölt írta:
"Szintén zenész" volnék! :P

Ez a dal és videoklip tökéletesen ráillik a hangulatomra (ami _nagyon_ szomorkás, és nemcsak máma...):

http://www.youtube.com/watch?v=n9G1bodzjbs
21:55
11
febr
16
BJosh írta:
Nekem szerencsem van a fonokommel, nagyon rendes csaj. Picit szetszort es el - elfelejt dolgokat de amugy jofej es baratsagos. A munkatarsakkal meg szinte egyszerre kezdtunk, ugyhogy nagyjabol osszeszokott tarsasag vagyunk.
22:58
12
febr
17
ismeretlen írta:
A végkicsengés nagyon szimpi: tanuljam meg kifejezni, hogy gyűlölöm azokat a bizonyos tanárokat, akik azért élnek, hogy megkeserítsék az életemet? Köszi... Igen, szeretnék én is egyszer a szemükbe nézni, és azt mondani: "Gyűlölöm magát, mert egy borzasztó szemét embernek tartom, aki aljas módon viselkedik a diákokkal!", de ezt bárhogy próbálom elképzelni, nem megy... Talán diplomaosztó után, vagy ilyesmi. De még talán az sem lesz jó, mert az ő kezük messzire elér szakmai szinten. :P
Próbálom magam engem szerető és elfogadó emberekkel körbevenni, mint a barátnőim vagy éppen a férjem, csak az a baj, hogy nekik ugyanez a problémájuk, általában pont ugyanazokkal a tanárokkal. Így most együtt szívunk. :)
Azt különösen imádom, mikor felmondom szó szerint a féléves anyagot (nem egyszer volt már rá példa), erre pedig a tanár kedvesen a szemembe néz, és kijelenti: "Maga nem tud semmit." Én már túl vagyok azon, hogy ezt felvegyem, de ismerek pár embert, aki nem veszi ilyen könnyen a dolgot. :P
00:12
13
febr
17
banyamancs válasza írására:
Nekem is volt egy ilyen tanarom gimiben. (nem is egy, de ez az egy kivetelesen bunko volt) Vegigterrorizalta az egesz osztalyt 4 even keresztul, egy csomo tanulot meg is buktatott ok nelkul (igen ok nelkul!) Egyszeruen rossz indulatu volt. Aztan elballagtunk, es vissza se neztem, eszembe sem volt, hogy megyek es megmondom neki a magamet. Viszont par evvel kesobb kozeledett az osztalytalakozo es elhataroztam, hogy akkor most kitalalok neki es szemtol szembe megmondom neki, hogy mekkora egy utalatos ember volt. Kivancsi voltam, hogy hogy fog elsulni a dolog, mit fog mondani, meg ilyenek ...es akkor kaptuk a hirt, hogy meghalt. Eleg fiatalon. Tok szarul ereztem magam. :(
03:44
14
febr
17
sinell írta:
nekem a mostani ilyen.
részeges, alkesz, a kocsmából kell előszedni, ha jön egy vendége.
mindenbe, az élő fába is beleköt, közben én nem is vagyok az alkalmazottja, csak bérelem tőle a helyet, szóval nekem nem főnököm, csak azt hiszi.
én meg dolgozom, mint a barom, fizetem az iskoláimat, és egy ilyen részeges senkiházi baszogat, hogy kapcsold fel a villanyt, kapcsold le a villanyt, hangosabban köszönjél, stbstb.
még jó, hogy külön kis szintem van, ahol én vagyok a góré és oda nem is jár fel a nyomorult.
viszont egy előnye van a dolognak. nyugodt szívvel leszarom, amit mond, mert tudom, nem kell komolyan vennem, és azt csinálok, amit akarok, mert úgyis mindenért cseszeget.
vagy olvasson be neki, akinek ilyen főnöke van, vagy xarja leeee!!!!
09:48
15
febr
17
KicsiKatica írta:
Nekem szerencsém van a mostani munkahelyemen a főnökömmel és az előző helyemen se volt a másikkal gond. Remélem, hogy hogyha valamikor munkahely váltásra kerül sor, akkor is mákom lesz! :)
10:01
16
febr
17
Shady írta:
Nekem volt egy arab főnököm,aki fel akart robbantani,meg kidobni az ablakon :D És mivel nem vettem komolyan, ezért mindig még idegesebb lett, én meg jót szórakoztam rajta. :D
Eddig azt hittem a női főnökök rosszabbak, de utólag visszagondolva a 2 legjobb főnököm eddig nő volt. Szerintem. :)
10:22
17
febr
19
EveDuncan írta:
Nem vagyok könnyű természet, a temperamentumom enyhén szólva kicsit erős, úgyhogy ebből a múltban voltak, a jövőben pedig lesznek konfliktusok. Főleg azért, mert általában mindig kilógok mindenhonnan. 10 éves voltam, mikor új osztályba kerültem és szépen kiközösítettek. Gyerekeknél ez ugyanúgy működik. Nem volt okuk rá, elég csúnya dolgok történtek, nem is bírtam sokáig. Jellemző rám, hogy akár éhen is halnék, de ha valami ennyire rossz, mint sokak története, akkor a viszont látásra! Ez konkrétan is megtörtént már. Ez a jellemem, ez van. De mások tapasztalataiból is látom, hogy valami nagyon nem jól működik...
17:46
18
febr
24
DeejaVu írta:
Nekem a középsuliban volt hasonló élményem, több mint féléven át keresztül. :((( Egy "kedves" egyén besározta a hírnevemet. Valótlanokat állított rólam. A többi elhitte, mert ő miért is hazudott volna?! Olyan kedves aranyos meg minden. Én meg az osztály fekete báránya. Nem tartoztam egy klikkhez sem. Nem hunyászkodtam meg előttük. Még volt egy srác rajtam kívül, akit szintén terrorizáltak. Kiálltam mellette. Gondoltam legalább mi ketten védjük meg egymást, de nem kellett volna. Ő b*szott megvédeni, amikor engem szivattak, ő a szivatók mellé állt. Miért is?! Mert félt attól, hogy a következő pillanatban már ő lesz a porondon.
Mondjuk így is az lett.
Egy egész osztály volt velem szemben. Míg a HAZUG kígyó (ráadásul 3 évvel fiatalabb nálam) mellett ott állt egy egész banda. Jah! És én nem is tudtam róla egy ideig, hogy az mit terjeszt. Akkor mondták vissza, amikor már az utcán is visszahallottam. A rágalmat nem szeretném elmondani mi volt, de képzelhetitek, ha már az utcán is visszahallottam, hogy igen sértő és megalázó.
Kívánom kapja vissza az életben ezt a dolgot. Mai fejemmel már jobban le tudtam volna reagálni a helyzetet, de sokat kellett tanulnom, hogy eddig eljussak.
15:03
19
júl
26
kissbal írta:
aaa.
10:24
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés