Közösség

Lábnyom, hátizsák, életszopóka

3134

Szóba került az üzenőfalon az ökológiai lábnyom, s sajátunk kiszámolása, s büszkék lehetnek, akik három hektár alatti területet használnak fel létezésükhöz képletesen élve. Pedig három hektár hatalmas, gondoljunk csak bele. És gondoljunk bele abba is, mi van azokkal, akik lábnyoma inkább a nulla felé közelít, ők hogy élnek túl. Utánanéztünk a fogalmaknak, és bemutatunk két találmányt, ami a harmadik világ szegény népein segíthet. Ami nekünk a hűtőszekrény és a jéghideg felfrissülés egy forró nyári napon, az nekik agyagedény és fertőzött víz szipkázása.

Az ökológiai lábnyom nem egy tökéletes mutató, sok szempontot figyelembe vesz ugyan, de sokat ki is hagy. Ezért támadták is elegen, de nincs jobb, és egyezményesen elfogadtuk, viszonyítási, kiindulási alapnak jó tehát - feltéve, ha alapos tesztet végzünk el, nem egy elnagyoltat. A lábnyom fogalmát a kanadai William Rees alkotta meg a kilencvenes évek elején, s nagysága azt hivatott megmutatni, valamilyen formában kifejezni, hogy életmódunk, táplálkozásunk, közlekedésünk, szeméttermelésünk mekkora földterületet vesz igénybe, azaz amin elfogyasztott javaink megtermelhetők és előállított hulladékaink eltüntethetők. (Persze ez utóbbi máris sántít, hiszen sok olyan hulladékot hagyunk magunk után, ami megmarad.) Lábnyomunkat csökkenthetjük fogyasztásunk mérskélésével - ebbe az energiafogyasztás is beletartozik, újrahasznosítással, helyi termények fogyasztásával, nem motorizált közlekedéssel, szelektív gyűjtéssel, komposztálással, a húsfogyasztás elhagyásával és még ezer más módon.

Természetesen a térségek, országok lábnyoma igen eltérő, vezető helyen az Egyesült Államok áll körülbelül 12 hektár/fővel, fej-fej mellett haladva az Egyesült Arab Emírségekkel. Kína saját lábnyomát megduplázta az elmúlt években, de mi se örülhetünk nagyon, mert bőven a fenntarthatóság fölött vagyunk a 3-4 körüli átlaggal. Igazságosan egy emberre 2007-es népességi adatokkal számolva 1,8 hektár jutna. És lábnyomunk természetesen egyre nő. A sereghajtók Banglades, Afganisztán és Szomália. Részletes jelentések innen tölthetők le.

Nem csak lábnyomunk van azonban, létezik az úgynevezett ökológiai hátizsák is, ami azt mutatja meg, a különféle, nem lakóhelyünkről származó termények előállítása és szállítása hány kiló üvegházhatású gázt juttat a levegőbe. Ezek szerint egy brazil csirke hátizsákja 2,2, egy kiló indonéz rizs hátizsákja pedig 1,6 kiló ilyen gázt tartalmaz. Egy ócsó kínai pólón pedig egy hat kilós hátizsák csüng. Megdöbbentő.

Hogy érzékeltessük az eltéréseket, bemutatunk két találmányt, ami a majdhogynem lábnyomnélküliek életét hivatott segíteni, olyan emberek mindennapjait, akik nem ivóvízzel húzzák le a wc-t, nem azzal mosogatnak, akiknek egyáltalán nem áll rendelkezésüke iható víz, s olyanokét, akik számára az elektromosság nélküli élelmiszerhűtő akár életmentő lehet.

Afrika azon területeinek lakóin könnyíthet Bah Abba 1995-ös találmánya, akik elektromossággal nem, vagy csak elvétve találkozhatnak, ezért az élelmiszerek hűtése egyáltalán nem megoldott, ilyen például Nigéria vagy Szudán. Olcsó, egyszerű és hatékony módszert fejlesztett ki, ami egyébként számunkra is hasznos lehet egy nomád vidéki nyaraláson, ha tikkasztó a hőség. A szerkezethez nem kell más, mint két, eltérő méretű, ám azonos formájú agyagedény. A kisebbet - ami nem lehet magasabb a másiknál - belehelyezzük a nagyobb edénybe, s a kettő közti legfeljebb egy ujjnyi hézagot feltöltjük homokkal. Ezek után a homokra vizet öntünk, ebből jó sokat elnyel majd, s lehetőleg árnyékos helyen magára hagyjuk. A rendszer lehűlése mintegy fél napot vesz igénybe, s innentől naponta után kell töltenünk vízzel, de a párolgás és az agyagedények szigetelése miatt a kisebb edényen belüli hőmérséklet szép lassan egyre lejjebb kúszik.

http://farm2.static.flickr.com/1052/533787809_f6d460b317.jpg

Egy negyven fokos hőségben húsz fok körüli hőmérsékletet érhetünk el, éjszaka a hűlés természetesen még erőteljesebb. Persze nem fagyasztott csirkét és zalahúst tárolnak ilyen módszerrel az afrikaiak, hanem például paradicsomot, ami az eddigi pár nap helyett így akár három hétig is eláll. Ez pedig nem csak a családoknak, de a kereskedőknek is hasznos, akik így frisebb portékát árulhatnak, nő a profit, és csökken a kárba veszett ételek mennyisége.

A másik életmentő találmány a víztisztító szipóka, találó nevén LifeStraw, azaz életszívószál. A többszörös szűrőberendezéssel ellátott szerkezet lehetővé teszi, hogy biztonsággal fogyasszuk pocsolyák, folyók és tavak vizét, ami emberek millióinak életét mentheti meg. A víz először különböző szűrőkön megy keresztül a felszívás közben, mik visszatartják a nagyobb szennyeződéseket, és a kórokozók bizonyos százalékát. Ezek után következik a jóddal átitatott anyag, ami elpusztítja a baktériumok 99 százalékát, majd egy szénszűrő, ami egyrészt javítja az ízét és szagát, másrészt útját állja az esetlegesen megmaradt kórokozóknak. A megszűrt víz innen egyenesen a szájba jut. A feltaláló cég a Vestergaard-Frandsen.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások