Közösség

A Diákhitel szívás

3092

Az akkor jó megoldásnak tűnő diákhitel harmincas éveinkre inkább a legnagyobb teherré válik, pláne, hogy sajnos a bejelentett fizetésünk bizonyos százalékát fizetjük vissza, tehát ha a bruttó bérünk nő, nő a törlesztőrészlet is. 

Évekkel ezelőtt, hogy megkönnyítsük diákéveinket, felvettük a havi öt, tíz, vagy huszonötezer forintokat, ami valljuk be, pusztán zsebpénznek tűnt, hiszen annyira kevéske, hogy szinte csak kiegészítette az otthonról kapott pénzt és az ösztöndíjat. Ennek ellenére busás árat kell fizetnünk érte később: a nagybetűs életbe jókora tartozással lépünk be. Ahogy elhagytuk az iskola kapuját, máris ki kell töltenünk egy nyomtatványt, majd ahogy bejelentett munkaviszonyunk lesz, azonnal elkezdődik a törlesztés. Jogszabály szerint mindegy mikor kezdjük el törleszteni, legkésőbb a negyvenedik életévünkbe lépve a negyedik hónap első napjától kötelező fizetnünk. Mivel ez állami üzlet, ezért a Diákhitelen nincs haszon, ráadásul szabadon felhasználható és mindenki megkapja.

Valóban törlesztjük?

Ez mind nagyon jól hangzott évekkel ezelőtt, mint ahogy az is, hogy a kamat nem lehet nagyobb mint a mindenkori alapkamat, ehhez képest van úgy, hogy az alapkamat 7 %, míg a Diákhitelé 11%. Tehát így fordulhat az elő, hogy hiába fizetjük a részleteinket, még mindig csak a kamatot fizetjük, nem pedig a tartozást. Eleinte a minimálbér 8 %-át fizettük, majd a harmadik évtől kezdve az előző két évben keresett fizetésünk 8 %-át havonta elosztva. Ez az összeg folyamatosan nő, így egyre nagyobb teher kifizetni. Számoljunk mellette azzal, hogy éljük az életünket, lakáshitelt veszünk fel, esetleg van még autóhitelünk, mellette a diákhitel is, ami nettó 200.000 Ft-os fizetésnél akár havi 25-27.000 Ft-ot jelent, ami nem kevés, ekkora fizetés pedig sokaknak nem adatik meg. Érdemes utánaszámolnunk, hogy évekkel ezelőtt mi havonta kaptunk-e ennyit hitel címen. Nem. Ergo olyan kamatot kell visszafizetnünk, amivel szinte nem is a hitelt törlesztjük, hanem csak a kamatot fizetjük ki. Ha valaki vállalkozó, mondjuk EVA-s, akkor a Diákhitel Központosok beleszámítják az ÁFÁT is, így könnyen előfordulhat, hogy még nagyobb a törlesztőrészlet összege. A Diákhitel szerződés erre nem is tért ki anno, bár ugyan ki volt az, aki értette mi van benne tizennyolc évesen?

Mennyit is kell fizetni

Tegyük fel, egymillió forintot vettünk fel összesen, ami  kamatostul több mint másfél millió forintot jelent. Mindenki döntse el, melyik a jobb: ha kevesebbet kell fizetni havonta, de sokáig, vagy ha magasabb összeget fizetünk kevesebb évig. Az biztos, hogy ez tízezertől akár hatvanezerig is terjedhet havonta. Egyéntől függ. Ha változtatni szeretnék, nem tudunk, általában semmilyen egyezkedésre nincs mód. 

Mi van, ha nem fizetjük

Ha nem fizetjük a Diákhitel részleteit, akkor értelemszerűen megszüntetik a szerződést, és amit lehet, elvesznek. Azaz mindent, ami a tulajdonunkban van papíron elvehetnek, legyen ez lakás, autó, egyéb ingóságok. Ha semmit nem tudnak elvenni, akkor az APEH-hez kerül az ügyünk, és a munkahelyünknek kell a hitel törlesztőrészleteit utalni, mégpedig a bruttó bérünk 33 %-át havonta. Ezt a pénzt automatikusan levonják bérszámfejtéskor, így ennyivel kevesebb pénz landol a számlánkon. Ja, és rákerülünk a fekete listára, ahonnan öt évig, se le, se fel... Összességében a Diákhitel szívás, felnőtt fejjel már azt gondolom, bárcsak inkább valami állást választottam volna akkor.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások