Közösség

Egy hét zenében

3006

Korábban nagy ellensége voltam a válogatásoknak, és annak, hogy egy-egy előadótól csupán egy dalt emeljünk ki, hallgassunk meg. Mostanában azonban dacára annak, hogy többnyire teljes albumokat hallgatok, olykor becsúszik egy szám amitől nem tudok szabadulni és újra meg újra visszapörgetem. Íme a hangulathoz illő heti aktualitások.

The Eels – Souljacker Part 1


Erre a dalra került elő a régóta szekrényben porosodó léggitár, valahogy muszáj volt ugrani meg fejet rázni rá. Benne van a dög mitagadás, pedig jelen együttes kevésbé jellemző nótái közé tartozik. Jó rég volt már, amikor Eels pörgött a lejátszóban, és ha most egy filmben nem hallom, talán eszembe sem jut többé. A klipjét még sosem láttam, akkoriban youtube vagy dailymotion még a kanyarban sem volt, így a nosztalgia mellé kaptam  új élményt is.

Iris Dement – Our Town


Erős Joan Baez utánérzettel és torokénekléssel megfűszerezve, mégis az elviselhetőség határán belül marad ez az igazi country gyöngyszem. Eddig azt hittem, hogy a cowboyvilágból mind a három dalt hallottam amit hallani érdemes, ezért is bizonyult Iris igazi meglepetésnek. Szintén egy film kapcsán került elő ez a dalocska, és vele együtt valami közhelyes vágyódás egy koszos amerikai kisváros iránt. Miután a dal többször lepörgött, gondoltam jó ötlet lenne további műveket keresni a szerzőtől, vagy hasonló témában elindulni, de bár ne tettem volna. A kutakodásnak csupán annyi eredménye lett, hogy a meghallgatásra érdemes country nóták száma négyre növekedett.

Bob Dylan – Stuck Inside Of Mobile With The Memphis Blues Again


Dylan vitathatatlan zsenije megkerülhetetlen a kortárs poptörténelemben, és habár tekintélyes életműve nem hibátlan, hatása a mai napig érezhető. Eleve külön tanulmányt érne meg (és biztos vagyok benne, hogy már született több is a témában), hogy hogyan lehet ennyire sikeres egy tulajdonképpen pocsék előadó. Minden bizonnyal Jack Kerouac részeges délnyugati kalandjainak újraolvasása hozta elő belőlem, amikor már ráuntam az aláfestésnek szánt korabeli jazzre. Emellett melegen ajánlott az I'm Not There című filmszösszenet, ami most olcsón beszerezhető a nagyobb bevásárlóközpontokban.

Extreme – Leave Me Alone


szólj hozzá: Extreme

Egy elképesztő jó nóta egy méltánytalanul alulértékelt és mellőzött bandától. Sajnos a More Than Words beskatulyázta az Extreme-et és hiába minden, amíg a banda működött, mindenki nyálrockernek könyvelte el őket. A szóban forgó szerzemény éppen akkor került elő, amikor sikerült viszonylag rendezetté és lakhatóvá tenni a lakomat, ami így lakásból valódi otthonná nemesedett. Ettől a pillanattól volt jó hazamenni, teát szürcsölni, könyvet olvasni, és hagyni az állandó társasági életet. Mellékesen a teljes Waiting For The Punchline album ajánlható az első hangtól az utolsóig hibátlan.

Prince – Kiss


szólj hozzá: Prince

Nyilvánvaló szexuális töltete juttatta eszembe ezt a régi-régi slágert, és szerencsére nem okozott csalódást. Az azóta hosszú utat bejárt, korábban Princenek nevezett entitás egyik legjobban sikerült popslágere. Sajnos szerteágazó életművét jelentősen beárnyékolja elviselhetetlen 152 centijével, emberi minőségben ugyanis meglehetősen undorító tud lenni. Ez azonban nem mentette meg a szomszédokat, amikor a szombati tusolás közben eszembejutott a dallam és némi szövegrészlet, legnagyobb szerencséjükre később rendelkezésre állt az eredeti verzió, nem csupán a shower-cover.

Dance Music Federation – Cybersitar

Szombat este, illetve vasárnap hajnalban sikerült egy keleti zenékkel felszerelt DJ bulijába letántorogni és zárásig rázni, ennek megfelelően vasárnap délután ugyanott szerettem volna folytatni. A modern indiai zene (tehát nem goa) egyik, sajnos nem túl termékeny művelője angol kiadónál jelentette meg ez a jungle darabot. Igazi pörgős zúzós elektronikus zene, egy darab indiával benne, ugribugri takarításhoz, főzéshez kitűnő. Kedvem lett volna még ezt-azt meghallgatni a formációtól, de a last.fm sem volt túl informatív, félek tőle, hogy csupán alkalmi formációként létezett a DMF.

LCD Sound System – New York I Love You


Egy meglehetősen rossz szóvicc után voltam kénytelen előkaparni adott művet, igazamat bizonyítandó. Aztán valahogy megragadt és forgott-forgott csak rendületlenül. Az LCD egyébként is vicces banda, valahogy sosem tudom hányadán állok vele, mert habár beszereztem két lemezét nem túl sűrűn hallgatom. Hiába a zenébe tett ötlet és tudás, a szívet hiányolom gyakran, egy albumnyi szerzeménybe csak itt-ott csúszik némi érzelmi töltet. A New York I Love You egy igazán jól sikerült darab nagyszerű hangulattal, édesbús hétfő esti nóta.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások