Lélek

Tökéletes pillanat...

2997

(Lassan olvasandó, könnyeden, nyugodt körülmények között, megfontoltan, ízlelgetve, ne tessék elsietni, inkább máskor...)

Van úgy, hogy van olyan. Egészen biztos, hogy volt és tutifix, hogy lesz. A pillanat már csak ilyen.
Mindenkivel megtörténik. Mindenki gyűjtögeti a pillanatokat, rakja elfele a kedvenc kis dobozkájába, aztán téli estéken, adott pillanatokban kicsomagolgatja, és újra megnézi, átéli. Nem olyan ez mint a tudás, ami csettintésre előjön, ez más, ez akkor jön elő, amikor ő akarja, ő a főnök, mi csak a közönség vagyunk. Ő generálja saját magát és mi maximum hálásak lehetünk neki és nagyon szeretjük, mert jó. Nem romlik, és az idő múlásával sem csorbul. Mint a jó bor, úgy őrzi meg minden molekuláját, pillanatát.

A pillanat olyan mint egy gyorsvonat. Váratlanul csapódik belénk, de amikor megvan, nagyon nem szeretnénk ereszteni, de még csak ez sem rajtunk múlik. Felidézni sem lehet csak úgy, csak akkor ha őnagysága megengedte. Ő már csak ilyen.
De a pillanat eljön egy pillanat alatt, csak tudni kell, hogy az az. Aztán nem ereszteni, csak tartogatni, simogatni. Megtörténhet bárhol és nem kell várni rá, tudod a pillanat az olyan, hogy csak úgy jön, jön magától, mindentől függetlenül, aztán ha ott terem, akkor csak néz az ember, ámul-bámul... Van ez így? Lehet ez így? Kérdezzük magunktól izgatottan, és a pillanat lehűt, megnyugtat, és válasz helyett egész egyszerűen csak megtörténik. Nem olyan mint más érzés, nem jelentkezik be előre, nem lacafacázik, jön és földbe gyökereztet...
Például egy koncertteremben, a tömeg közepén, persze nem zsúfoltan, nem úgy, hogy rossz legyen, olyan kellemesen szellősen, kicsit sötétben, hogy az ember tudjon magába meredni. Dudorászni halkan a szöveget, várni a kedvenc részt, amikor a gitár és az énekhang egyvelege a legbarátságosabban stimulálja végig a kisagyadat. Várni azt a részt, ami neked őt jelenti, de úgy, és nem úgy mint mindenki másnak, mert a napnál is világosabb, hogy ez a rész csak a tied, tietek...
"A hídon merengek, alattam a folyó,
egy férfi lép mellém, de nem hozzám való!
Fúj a szél, hajamra hull a hó,
szerelemben élni volna jó!"
Aztán megkopogtatják a válladat, te megfordulsz és ott áll előtted egy földig hófehér kabát, szőke hajjal a tetején (a porcelántopán már csak a képzelet műve) és a kedvenc hangoddal simogat meg, és a szívedbenéz a szemeivel, azokkal a szemekkel amiket pillanatokkal ezelőtt idéztél fel.
Na ilyen egy pillanat...
És mennyi ideig tart?
Nem tudni. Talán csak egy pillanatig. A pillanat nem olyan, ami tart, nincs neki ideje, sem sebessége, tarthat eddig is meg addig is, tűnhet egy szempillantásnak is és egy egész életnek is, de amikor ott van, akkor lefagyunk. Lefagyunk, és fülig érő szájjal vállaljuk ahogy a hátunk közepén, a gerincünk két partján végigszalad az ujjbegyeivel a derekunktól fel a tarkónkig és azzal az érzéssel cirógat végig, amire csak ő képes.
Na ilyen egy pillanat...
Szeretjük a pillanatot, és várjuk.
Van úgy, hogy direkt elébe megyünk, és megpróbáljuk kicsalogatni az odújából még akkor is, amikor nagyon jól tudjuk, hogy nem fog kijönni. Reménykedünk, ha már ennyit megtettünk érte, akkor legalább egy pillanatra jöjjön el. Nem fog kijönni, mert a pillanatot mi nem idézhetjük elő, csak várhatjuk karba tett kézzel, mosolyogva vagy szomorkodva, bambán vagy közömbösen... Aztán jön a pillanat és jön aminek jönnie kell. Egyszer csak belénk nyilall és a fénysebesség ezerszeresével kezd cirkulálni bennünk, az idő megáll, és mi átgondolunk minden szépet, minden jót ezzel a pillanattal kapcsolatban. Meredünk rá és a gondolkodás közben is azon gondolkozunk, hogy történhetett meg ez a pillanat. Lebegünk a varázsában, utazunk vele, útelágazásokat fejtünk meg és milliónyi kis történetet élünk meg egy pillanat alatt.
Na ilyen egy pillanat...
Aztán bumm. Elmúlik egy szempillantás alatt, állunk meredten és azon csodálkozunk, hogy kerülhettünk vissza ugyanoda ahol előbb voltunk, hiszen valahol egész máshol jártunk. És semmi sem marad utána, csak az az apró emlék amit elteszünk abba a kedvenc kis dobozkánkba, hogy majd téli esténként kicsomagolhassuk és megpróbáljuk újra megélni, és időutazással repüljünk vissza oda és akkor, amikor az a pillanat pillant.
Na ilyen egy pillanat..

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások