Lélek

Amikor megszületik az első gyermek

2922

Az első “sokk”

Sok pár nem tudja, hogy mit is vállal valójában, amikor úgy dönt, hogy közös gyermeket szeretnének. Szerintem igazán csak akkor szembesülsz a valósággal, amikor már megszületett a gyereked, és neked kell róla gondoskodnod, neked kell etetned-itatnod, felkelned hozzá éjszaka. Természetesen mindezt tapasztalatból írom, mivel én magam is anya vagyok, és mint sok más kezdő anya, bújtam a témáról szóló babakönyveket. A könyvek szerint egy kisbaba általában eszik és alszik. Az én gyerekem fél éves koráig szinte egyáltalán nem aludt napközben semmit, és éjszaka is háromszor-négyszer felkelt…Iszonyatosan fáradt voltam a hatodik hónap végére. Ráadásul elég fiatalon vállaltam gyereket, 22 évesen szültem…bár édesanyáink és nagyanyáink idejében ez egyáltalán nem számított ritkaságnak (sőt természetes volt).

Megváltozik a szülők kapcsolata is

Szintén sokaknak nem jut eszébe, hogy egy gyermek alapvetően változtatja meg az életüket. Nincs többé “szabadság”. Ezt úgy értem, hogy vége a rendszeres hajnalig tartó bulizgatásoknak, nem tudsz odamenni, ahova akarsz, az időbeosztásodat pedig most már mindig igazítanod kell valakihez. A legfeltűnőbb változás, hogy most már nem csak ketten vagytok. Értelemszerű, hogy egy pici baba mellett nem jut annyi időd és energiád a párodra. Rengeteg jól működő kapcsolatot láttam tönkremenni a baba megszületése után. A leggyakoribb probléma a szex…kinek sok, kinek kevés, bár általában az utóbbi. A férfiak nehezebben tudnak alkalmazkodni az új helyzethez, de természetesen nehéz belelátni a másik nem lelkébe, én csak a női oldalról beszélhetek.

Segítség egy lufi lettem!!!

A terhesség alatt és a szülés után alaposan megváltozik a testünk. Hirtelen szembesülünk azzal, hogy oda a leánykori karcsúság, két lufi van a melleink helyén (bár nekem ez a része tetszett). Egyszóval úgy éreztem, hogy egy idegen testbe kerültem, ráadásul van egy állandóan üvöltő porontyom, aki soha nem akar aludni, mindig fáj a pocakja, és még pihenni sem tudok tőle. Ezek után érthető, ha gondolni sem akarunk a szexre, mivel minden mást fontosabbnak tartunk.
A probléma ezzel csak az, hogy elfeledkezünk gyermekünk apjáról, és az ő természetes igényeiről. Egy darabig megpróbáljuk a szőnyeg alá söpörni a kérdést, nem beszélünk róla (talán még kínosnak is érezzük ezt a témát felhozni).

Alakítsd át az életedet!

Egy idő után úgy éreztem, hogyha nem változik valami, akkor megőrülök. Rájöttem, hogy nem várhatom, hogy csak úgy változzanak a dolgok, ezért nekem kell tennem valamit. Mivel a terhességem alatt rengeteget híztam (kb. 40 kg-ot!!), újra elkezdtem sportolni (ütemes gyaloglással kezdtem, ma már heti háromszor 10 km-t futok). Ma ismét 52 kg vagyok, és elégedett vagyok a testemmel. Minden nőtársamnak csak ajánlani tudom a rendszeres testmozgást, mivel nemcsak a külsődön, az egészségeden, hanem a lelki problémáidon is segít. Nekem a kilóimmal együtt eltűnt a szorongásom, a depresszióm. Kevésbé vagyok fáradékony, és mindig volt valami, ami kizökkentett a monoton hétköznapokból. Ráadásul a futással töltött idő alatt lehetőséget adtam a páromnak is, hogy egy kicsit kivegye a részét a gyereknevelésből…egyébként tökéletesen megállta a helyét.

Ma már tudom, hol a helyem…

Ma már tudom élvezni az életet! Megtaláltam az anyaság szépségeit és örömeit. A sok nehézség ellenére úgy gondolom, hogy megéri. Mindenkinek azt mondom, ne féljen belevágni, és ne mondjon le arról az érzésről, hogy szülő lehessen. Szerintem nincs a világon semmi, ami helyettesítheti azt az örömöt, amit a gyereked tud szerezni neked. Mindenki képes megtalálni az egyensúlyt az életében, csak keresni kell. Nekem a sport segített, más anyukák baba-mama klubokba, játszóházakba járnak (mi is voltunk párszor), és persze biztos vannak olyan nők is, akik a génjeikben hordozzák. és a kisujjukból kirázzák ezt az egész gyerekvállalás-szülés témát…bár én még nem találkoztam ilyen nővel.

Tiszteld a családodat!

A legfontosabb, amit tanultam az mégis a TISZTELET! Sablonosan hangzik, igaz? Sokan azt hisszük, hogy tudjuk mit jelent ez a szó…szerintem ha tudjuk is, nem mindig adjuk meg. Ma már tudom, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni. A gyerekem születése előtt sokszor nem értettem az anyukámat, és gyakran nem is adtam neki elég tiszteletet. Most már én is tudom, hogy milyen nehéz volt neki, és egészen másképp gondolok rá. Arról nem is beszélve, hogy a gyermekem apjára is másképp gondolok. Ő már nem csak egy férfi az életemben, hiszen bármi is lesz a kapcsolatból, a közös gyerekünk valamilyen szinten mindig rá emlékeztet majd. A közös gondok és a gyerekneveléssel kapcsolatos nehézségek családdá kovácsoltak minket. Tisztelem őt, mint azt a férfit, akire mindig számíthatok, aki jó apává vált, és aki mellett az a nő lehetek, aki lenni szeretnék. 

Nem az számít, hogy melyik férfi milyen fizikai erővel bír, hány centis a bicepsze, vagy hogy hazacipeli-e helyetted a nehéz szatyrokat. Az az erő, amit igazán tisztelhetsz egy emberben, az a lelki ereje…az hogy kitart melletted a nehéz pillanatokban is, és odanyújtja a kezét, amikor úgy érzed szükséged van rá. Én szerencsés vagyok, és szerintem minden nő az, aki magáénak mondhat egy ilyen férfit és egy gyönyörű gyermeket.


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások