Közösség

Három csoda

2925

Meglepetésekre az ember mindig olyan helyen lel, ahol a legkevésbé számít rájuk és ez természetes, hiszen egyébként nem lenne meglepetés, mint ahogy minden ott van, ahol utoljára keressük. A horrorfilmekben senki sem lepődik meg a gyilkos csapáson, hiszen a zene, az atmoszféra már előre figyelmeztet, és egyébként is, aki horrorfilmre ül be tudhatja, hogy meg akarják ijeszteni.Mozizásnál ritkán ért meglepetés, de ha mégis, az többnyire annál nagyobb volt, közülük választottam a három legnagyobbat. Három film olyan rendezőtől, akitől a legkevésbé erre számítottam.

Nagy hal

Nagyjából tudtam mit várhatok el, amikor jegyet váltottam erre a filmre, és az elvárásaimnak többnyire megfelelt. Valahol mégis komoly meglepetésként éltem meg Tim Burton filmjét, ezért csak a harmadik hely dukál neki. Burton filmjeit nagyon szerettem egészen a Halott menyasszonyig akár rajongónak is tekinthettem volna magamat. A sokadik Beetlejuice utánérzet azonban már kicsit sok volt és a Sweeney Todd azt hiszem végképp betette a kaput nálam. A Nagy hal viszont annak ellenére, hogy magán viseli Burton rendezési stílusának összes jegyét, mégis messze elüt többi filmjétől, ezért is elképesztően jó. Alig vannak benne boszorkányok, ronda mérges, szőrös, szörnyetegek, élőhalottak pedig egyáltalán nincsenek. Igaz a rendező többi filmjében sem ezektől a túlvilági lényektől kell félni, mégis a Nagy halból kimaradtak. Ami viszont megmaradt, az a mese, a csodás történetek a valóságba szőve, úgy hogy a határvonalat elmossa az emlékezet.

Sokan vagyunk, akiknek kevés vagy szinte semmi információnk nincs arról hogyan nőttünk fel, mit is csináltak szüleik, mielőtt családot alapítottak. Egyesek nem is kíváncsiak, másoknak alkalmuk sincs megkérdezni. A történet hőse azonban mindent tud, sőt túl sokat is hallotta, apja betegsége azonban arra ösztönzi, hogy megtudja milyen ember is volt valójában. Mindenki szeret olykor nagyot mondani, kicsit kiszínezni a valóságot, talán mi is azt szeretnénk, ha gyermekeink így emlékeznének ránk. És ha jók a történeteink, gyermekeink esetleg tovább is költhetik őket. Így végződik a hal története is, a filmtörténelem talán egyik legvidámabb temetésével, akárcsak egy mese.

A Good Year

Ridley Scott remeke komoly meglepetés volt, mert egy olyan barátomtól kaptam, akit a legkevésbé sem romantikus alkatnak ismertem, így már csak azért is meg kellett néznem, mert elképzelésem sem volt róla, mit nevezhet ő „klassz romantikus filmnek”. A címén kívül semmit sem tudtam, és ez már önmagában olyan hülyén hangzott, hogy napokig pihennie kellett a polcon, amíg rászántam magam. Tekintve, hogy a szereposztásról sem tudtam semmit Russel Crowe eléggé meglepett, valahogy nehezen tudtam összeegyeztetni a romantikával, Archie Panjabi dörzsölt titkárnőként pedig fényévekre volt a kultúrák közt őrlődő bevándorlólánytól, akit egykor alakított - talán nagyobb szerepet is megérdemelt volna. A történetet lelőni felesleges lenne, legyen elég annyi, hogy a végén a fiú és lány egymásra találnak, mindenki boldog lesz, jellemek fejlődnek és persze titok is van, ahogy ilyen történetekben illik. Russel Crowe alakítása meggyőző, de a filmet főleg a tündéri Marion Cotillard teszi feledhetetlenné, valamint a jó érzékkel válogatott mellékszereplők, különösen a fiatal Maxet alakító Freddie Highmore.

És ami még nagyon fontos: a film csodásan fényképezett, elképesztően jó beállítások, fény-árnyék játékok, kitűnő díszletek, csodaszép helyszínek... Még egy igazi frankofób is elgondolkodik, milyen jó is lenne Provance-ba költözni. Mindez az operatőr mellett minden bizonnyal a rendezőnek is köszönhető, és ő volt az igazi meglepetés. Az, hogy Dani romantikus darabot ajánljon, az hogy Russel Crowe ilyen filmben játsszon még valahogy emészthető, de Ridley Scott személye levett a lábamról. Vissza kellett tekernem, hogy valóban őt láttam rendezőként kiírva, és valóban, így elő kellett venni az imdb-t hogy tényleg ugyanarról a személyről van-e szó. Átsuhant hirtelen az agyamon az Alien, a Blade Runner, a Thelma & Louise, és nem akartam elhinni, hogy valaki, aki ilyen műveket adott ki a kezéből, hogy tud egy ennyire kellemes, lassú folyású, igazi jó vasárnap esti mozit összehozni. Ha másért nem, hát emiatt mindenképpen érdemes megnézni.

Straight Story

David Lynch alkotása mindenképpen első helyre kívánkozik a listámon, nagyobb hátast talán még sosem dobtam filmtől. Elképesztő, hogy a Radírfej, a Twin Peaks, vagy az Útvesztőben után hogyan csinálhatott egy ilyet. Összeszedett, kellemesen lassú, és a címhez hűen egyenes és őszinte. A modern amerikai középnyugat talán egyik legkedvesebb és legszívszorítóbb történetét mutatja be sallangmentesen és mégsem sziruposan, abszolút telitalálat. Egyetlen izgalomra okot adó rész van csupán, akkor azért vártam, hogy hátha jönnek a celofánba csomagolt vak sztriptíztáncosok fogkefével a kezükben.

Lynch eléggé messze elrugaszkodott korábbi szürreális történetvezetésétől (ha egyáltalán azokat történetnek és pláne vezetésnek lehet nevezni), és egy road movie-t alkotott, vagy legalábbis valami nagyon hasonlót. Alvin Straight kalandjai valós történeten alapulnak, aki 1994-ben valóban megtette a csaknem háromszázkilencven kilométeres utat egy kerti kisgépen, hogy meglátogassa testvérét. Maga a történet természetesen nem hangzik túl izgalmasnak, és nem is azon van a hangsúly. Alvin útja során sok mindenkivel összeakad és jóságos, becsületes természete minden helyzetben segít megtalálni a megoldást, míg végül nem kevés viszontagság árán eléri célját.

A szereplők kiválasztása szintén kifogástalan, az Alvin lányát játszó Sissy Spacek kitűnően hozza a kicsit lassú vidéki lányt. A főszerepet alakító Richard Farnsworth pedig egészen egyszerűen zseniális, igazi őstehetség, habár szemmel láthatóan karakterszínész, az egyszerű vidéki bölcs szerepét mégis neki találták ki. Nehéz elhinni, hogy harminc év aktív kaszkadőrködés után döntött úgy, hogy megpróbálkozik a színészettel, tehetségét azóta számos díjjal jutalmazták a kritikusok.

Ezt az elképesztő és elsőre hihetetlen történetet a színészi és rendezői munka teszi igazán lélekemelő alkotássá, megtekintése minden korosztálynak ajánlott.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások