Közösség

Jaj, néznek

2866

Számtalanszor merült már fel bennem a kérdés, hogy vajon mi bajunk van nekünk a tánccal kapcsolatban? Voltam egy bulin úgy egy éve a hajón, alig egy maréknyian voltak, pont annyian, hogy még eszedbe se jusson nekiállni hevesen táncolni, akármilyen jó is a zene, maximum lépegetsz jobbról-balra, lötyögsz úgymond, ha szerencséd van, hiphopbuliban vagy, és akkor csak bólogatni kell. Nos, ez nem hiphop buli volt, hanem valami dallamos, táncolós elektronikus zene, már nem emlékszem, és legnagyobb megdöbbenésemre egy csapat fiú (!) nekiállt rázni, és nem is rosszul. Ugráltak, figuráztak, forogtak, csípőt tekertek, feneket riszáltak, hajat dobáltak. Egészen döbbenetesen jó látvány volt, és egyben szokatlan is, persze hamar kiderült, nem magyarokról van szó, hanem németekről és osztrákokról.

Semmiképp nem szapulni akarom magunkat, de tény, hogy azt látom, igazán ritkák azok az alkalmak, amikor képesek vagyunk megfeledkezni a külvilágról és önmagunkról, már ami a táncot illeti. Mozgásunk többnyire idomul a társaság mozgásához, minden zenére bizonyos típusú tánc dukál eleve, nem mindegy, hogy a minimálra hogyan csoszogsz, hogy hogyan tekeregsz a goára vagy épp hogy ugrabugrálsz egy mexikói zenekar produkciójára, mert hamar környezetidegenné válsz, és az feszélyező. A lényeg többnyire az, hogy ne mozogd alul a többieket, de túl se tegyél rajtuk. Előbbi esetben azt hiszik, nem tudsz táncolni, utóbbi esetben pedig mindenki téged fog nézni - és talán pont ez az, amit nem szeretünk.

Lehet, hogy rossz nyomon járok, de már az is probléma, hogy sokszor olyan bulikban vagyunk, ahol egyszerűen nincs mit nézni, csak a többieket. Eleve egy hülye helyzet, hogy ott egy dj egy pulpituson, és mindenki arra fordulva riszálja magát, pedig nincs ott semmi látnivaló, A vj műfaj talán pont emiatt lett népszerű, hogy legyen mit nézni. Szóval táncolunk, és közben egymást nézzük, és ez mintha feszélyezne mindenkit. Persze vannak kivételek, van, amikor szerencsésen képes elhagyni az ember a gátlásait, és pont tojik mindenre és mindenkire - s általában a körülötte állókra is átragad ez a ritka eufória. Irigylem azokat a népeket, akik képesek levezetni mindenféle érzelmüket a táncban, akiket a tánc hoz hangulatba, akiknél nem a hangulat hozza meg a táncolni merést.

Emlékeztek azokra a sulibulikra, amikor körben álltunk, és egy embernek be kellett mennie középre, ott táncolni, majd odasasszézni valakihez, hogy most már ő legyen a kör közepén. A rémálmok rémálma volt, nem is értem, ennek mi értelmét láttuk akkoriban. Egy kamasznak nem sok rosszabb helyzetet lehet elképzelni, mint mikor ezer gátlásával oldottan kéne mozognia, s közben mindenki bámulja.

De valóban bámulnak vagy csak beképzeljük ezt magunknak, és túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki? Bámulnak persze az utcán is, mi is ezt tesszük, mi is kibeszélünk másokat a hülye cipőjük vagy a hülye sapkájuk mia

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások