Közösség

Jesszus! Mi lesz 2009-ben?

2846

Persze, hogy minden év végén szeretnénk kicsit belelátni a következőbe főleg, ha visszapillantunk és azzal a döbbent ábrázattal fordulunk vissza, amire ez van írva: "Úristen! Mennyi minden történt idén is!". Jó lenne legalább kis kapaszkodókat találni, már csak a mihez tartás végett is, hiszen végül úgyis rajtunk áll vagy bukik minden. Mi azért igyekeztünk összegyűjteni a nagy jóslatokat, amelyeket kéretik kellő szkepticizmussal fogadni.

Logikusnak tűnik?

A számokat mindenki elismeri. Mármint létjogosultságukat, illetve azt, hogy logikusak. Nem? Igen ám, de mi van akkor, ha már némi misztériumot is építünk köréjük, na abból lesz a számmisztika. Ha kutakodni szeretnénk a jövőévben, akkor alap, hogy magát a számot vesézzük ki először. A kettőezer-kilenc egy izgalmas szám, adjuk csak össze: 2+0+0+9... igen, igen az 11! MESTERSZÁM! Atyaég, rezzenek össze a spirituális érzékenységgel rendelkezők, lássuk csak mit is jelent ez? A mesterszámok megbonthatatlanok, tehát 11,22,33 és így tovább, mindig valami pluszt adnak az általános értelmezések mellett. Eleve a 11-es számot a Neptunusz uralja, ami látomásokkal, sugallatokkal, misztikával telítettséget hordoz magában. Ezen felül jelenti az új megszületését és legyökerezését. Ami valljuk be rá is fér elvadult világunkra, valami nagy változás legyen! Hatalmas energiákat tartogat a jövő év, testileg és lelkileg is sokunknak, amire szükségünk is lesz, ugyanis nagyon sokat kell dolgoznunk, de meg lesz a gyümölcse. Ha logikusan belegondolunk, itt van ugye a gazdasági válság, nyilván spórolósak leszünk, sokat és jól fogunk dolgozni, megszokjuk a szorosabb nadrágszíjat, mert nem lesz mást mit tennünk és jobb lesz, figyeljétek csak meg! Rengeteg kreativitást kapunk, hogy jobban teljesíthessünk, sőt még ennél is több spiritualizmust, előtérbe kerülnek a vallások, a hit. A carpe diem érzése helyett, az "igazság odaát van” szlogen fog előtérbe kerülni. Igyekszünk majd átformálni a körülöttünk lévő világot, kicsit szokatlanul megközelítve. Meglátjuk. 

Bivalyerősen

Erős, szívós állat a bivaly, amelynek az évébe lépünk 2009-ben, a kínai horoszkóp szerint. Sok-sok esemény várható 2009-ben, amelyek nagy jelentőséggel bírnak majd, nem mindig lesz könnyű, a fejlődéshez kőkeményen kell dolgozni, és szívósnak kell lenni, mert az emberiség számára meghatározó történelmi események fognak történni. Sok jóslat szól arról, hogy a 2009-es év a törvény, a rend éve lesz, és rengeteg törvényt hoznak majd környezetünk védelme érdekében. Gyakorlatiasnak, szorgosnak kell lennünk jövőre, sokaknak ez az év hozza meg a tudatosságot, és ennek meg is lesz az eredménye, az év második felében már le is arathatjuk az elvetett magvakat. "Türelemmel hamarabb célba érsz, mint szorgalommal." 

Mit ír a horid?

Mint minden évben, a 2009-esnek is van egy általános jellemzője, amit a legtöbben a horoszkópjukban olvashatnak. Lássuk milyen információval szolgálnak nekünk az asztrológusok.

Kos: Szerencsés év előtt állnak a jegy szülöttei, kívánhatnak bármit, az valóra válik. Szakmailag rengeteg változás vár rájuk, eljött a tettek ideje. A szerelemben szintén komolyra fordulnak a dolgok, el lehet kezdeni edzeni magukat, a felelőség vállalás súlyának elviselésére.

Bika: 2009-ben a jegy szülötteinek a karrier áll majd a centrumban. céljaik eléréséhez minden kedvezően alakul majd, de ehhez tervek és szorgalom szükségeltetik. A jog és az utazások alkalmával kapnak választ egy csomó kérdésre. Párkapcsolataikra a nehézségek végleg megoldódnak, illetve a múltba vesznek.

Ikrek: Nehézségek, nehézségek és újra csak nehézségek várnak e jegy szülötteire, de ami nem öl meg az megerősít, mint azt tapasztaltuk már. Dönteni kell sokszor ebben az évben, ingatlannal, jogi ügyekkel kapcsolatban, sőt még a szerelmi életben is meg kell határozni, hogy mi a cél, mit akarunk elérni és azt közösen, vagy egyedül. Nem lesz könnyű.

Rák: a jegy szülötteinek az életében hatalmas változások lesznek 2009-ben, elsősorban párkapcsolataikban, baráti viszonyaikban. Eljött a változások ideje számukra, és nem árt, ha maguk veszik kezükbe a sorsuk irányítását. Amennyire nem az elképzeléseik szerint alakul a szerelmi életük, annyira jól alakulnak esetleges befektetéseik.

Oroszlán: A jegy szülöttei dúskálhatnak mindenféle szerelmi gyönyörben egész évben, sőt akik eddig még nem léptek a házasság szent kötelékébe bele, azok ezt is megteszik, akik meg már benne vannak, csodákat fognak átélni. Nehézségek inkább az anyagi ügyek fognak okozni, de az év végén ezen a téren fellendülés várható.

Szűz: Óriási teher kerül le lassan a jegy szülöttei válláról az év során. Ingatlanokkal kapcsolatos tervek is gyümölcsöző kivitelezést nyernek. Az év utolsó hónapjaiban azonban a szokásosnál is is keményebb időszak következik majd, amikor a nadrágszíjat annyira szorosra kell majd húzni, hogy néha levegőt is alig-alig kapnak az érintettek.

Mérleg: 2009-ben a jegy szülöttei a szerelemben nagyon szerencsések lesznek, legyenek bármennyi idősek is. Most végre minden a vágyaik szerint fog alakulni, ahogy arról mindig is álmodoztak. Szakmailag és anyagilag is nagyon szerencsésen fog alakulni az év. Változások fognak bekövetkezni otthonukkal kapcsolatban, fennáll a lehetősége egy költözésnek.

Skorpió: kiemelkedően változatos lesz a jegy szülötteinek az éve 2009-ben, pedig eddig sem unatkoztak. Szerencse csillag ragyog majd a fejük felett a szerelemben és a családi kapcsolataikban is, amire szükség is lesz, mert néhány kellemetlen percet okoznak egymásnak.

Nyilas: Üzleti életüket szerencse övezi a jegy szülötteinek. Hosszú évek óta dédelgetett vágyuk válik valóra 2009-ben, amiért régóta dolgoznak már. Az év második feléig eszeveszett hajtás lesz a jellemző, de az év második felében több alkalmuk is lesz a pihenésre, kikapcsolódásra, utazásra.

Bak: Készüljenek a jegy szülöttei, mert hatalmas változások lesznek az életükben a 2009-es év során. Egyrészt ők maguk változnak meg, mert megváltoznak az eddigi nézeteik, és az értékrendjük. A lehetőség adott: vagy a kezükbe veszik a sorsuk irányítását, vagy elviselik az árral való úszást, merülés és felbukkanást. Az év első felében szerencsésen alakul a szerelmi életük, komoly döntéseket is meghozhatnak.

Vízöntő: Végre! Minden ezen jegy szülötte felsóhajthat, a szerencse melléjük szegődik. Minden vágyuk teljesülhet, ami igazán boldoggá teszi majd őket. Érdemes végiggondolni, hogy mi az, amit szeretnének elérni, megvalósítani, mert sikerülni fog. hivatalos ügyeket intézzék el az év első felében, mert a második hat hónap nehézségeket jelez a csillagok állása szerint, ezen a területen.

Halak: A jegy szülöttei a 2009-es évet a szellemi fejlődésre fordítják. A spiritualizmus, a meditáció, a zarándoklat fogja jellemezni az évüket, és ezzel együtt a befelé fordulás, önmagukkal való ismerkedés. Azok a dolgok, melyeket az anyagi világhoz köthetőek nem fognak gyarapodni, ugyanis ez most cseppet sem érdekli őket.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások