Lélek

Óh, én szegény!

2811

Kutatások szerint amit harminckilenc napon át rendszeresen végzünk beidegződik, szokássá válik, és igaz fordítva is. Ha tehát meg bírjuk állni, hogy több mint egy hónapon át ne űzzük rossz szokásunkat, akkor megszabadulhatunk attól. Ez igaz lehet a körömrágásra, a szájtépegetésre, a hajcsavargatásra és egyéb kedves cselekvéssel járó dolgokra, de az önsajnálatra nem biztos, hogy hatékony megoldás. Ez ugyanis olyan bonyolult lelki ügy, amiről nem lehet csak úgy leszokni. Ehhez társul az is, hogy vannak olyan szituk az életben, amikor önsajnálni jó. 

A magánéletben elszenvedett sérelmekbe rendesen benne lehet ragadni. Pláne azzal a felfogással, hogy 'ez is csak velem fordulhat elő'. Ilyenkor egyértelmű, hogy mindenki hülye, és rajtunk kívül álló okok miatt történt minden úgy, ahogyan. Ekkor az 'óóh, én szegény' gyomorszorító érzése uralkodik a tudatunkon, és bár még látjuk is a problémát, felülkerekedni azokon nem tudunk és nem is akarunk. Az, hogy tudjuk, mit ronthattunk el mi, tehát miben vagyunk hibásak, egy lépéssel közelebb visz a megoldáshoz, ha akarjuk. Ám sokszor nem akarjuk, így a sajnálkozó érzésben malmozunk napokig, hetekig. És ez jó. Lehet, hogy a benneragadást a lustaság motiválja, vagy egyszerűen csak nincs kedvünk energiát fektetni abba, hogy kihúzzuk magunkat a kakiból. 

Sokszor eljátsszuk azt is, hogy minden rendben van, mert már mi magunk unjuk a panaszkodást, és így próbálunk meg felülkerekedni dolgainkon. Olykor ezt is nehéz uralni és összetörik az illúzió, így újabb önsajnálat következik. Alapvetően szükséges a fejlődési, önismereti folyamatban, hogy az ember néha rosszul legyen, hogy minden összetörjön körülötte, és hogy a mélyből újból felálljon, változzon, épüljön, tapasztaljon, erősödjön. Ha lepadlózunk, automatikus, hogy mindenkitől megértést várunk el, ezzel segítve át magunkat a rázós szituációkon. Innen felkelni nehéz, így nem csoda, hogy a rendszeres önsajnálat  gyenge jellemre vall, erős egyének nem sokáig sajnáltatják magukat.

Hagyjál, bajom van!

A lelki bajokat és az azokkal járó önsajnálatot védekezésnek is alkalmazzuk. Nem tudatosan, hanem inkább azért, hogy mindenki szánjon minket. Ha már elég szánalmasak vagyunk, akkor nem fognak belénk kötni, nem csesztetnek semmiért, és végre mindenki békén hagy minket. Ettől aztán gondolhatjuk azt is, mennyire szeretnek minket az emberek, hiszen tiszteletben tartják azt, ami velünk történt, és együtt éreznek, de többnyire persze még nyomorultabbul érezzük magunkat, ha még a barátokat is sikerült lekoptatni. A másik oldalról nézve valódi szánalom és segítő szándék áll, igaz csak addig, amíg ők akarják. 

Figyelj végre rám!

A társas beilleszkedést mindenki úgy cselekszi, ahogy neki a legjobb. Léteznek olyan emberek, akik úgy ismerkednek, hogy fűnek-fának elmondják, épp elhagyták őket, hogy a családjuk rémesen bánt velük, hogy a partnerük szemétláda, hogy a munkahelyük gáz. Ehhez megfelelő partnerre találnak szociálisan érzékeny emberek szemében, akik legalább annyira benne vannak a játékban, mint az önsajnáltatók, hiszen önmaguk fontossága miatt hallgatják meg az idegent. Számukra a motivációs eszköz az, hogy ők fontosak, szükség van rájuk a világban,  így az önsajnálat megfelelő belépő lehet bármilyen társaságba, mert mindenkinek kellemes belső élményeket ad, és megvannak a fontos szerepek. Tudattalanul alakul ki a függő viszony egészen addig, míg a hallgatóknak elegük lesz az állandó nyavalygásból, és kudarcként élik meg azt, hogy nem tudnak segíteni a másikon. Többnyire azért, mert az illető nem is akar változtatni saját helyzetén, minden jó úgy, ahogy van, ő nyüszög, mások szánják, és ettől védve van a világban, él a burokban tovább.

Az önszánalomra a legtöbb esetben oka van az embernek, ettől függetlenül nem uralkodhat el annyira, hogy csak arról szóljanak a mindennapok, és legfőbb személyiségjegyünkké a sebek nyalogatása váljon. A barátoknak is hamar az agyára lehet menni az állandó nyafogással, pláne, ha egyesek tudat alatt az önsajnálatot vetik be figyelemfelkeltő eszközként. A barátok élete legtöbbször úgy alakul, hogy útjaik különválnak, mert élethelyzetüket egy komoly kapcsolat vagy egy gyerek határozza meg, így a barátra alig van kapacitás és idő. Ekkor megfigyelhető, hogy a barát saját bénázásaival próbál valami érzést kicsikarni a másikból,  főleg szánalmat, mellyel idővel még távolabb kerülnek egymástól. 

Önsajnálat és depresszió

A szánalom érzése nem feltétlenül pusztán lelki dolog, hiszen az emberi test tökéletes mechanikával rendelkezik, így az önsajnálat mögött is található valami rendszerhiba. Az agyban termelt szerotonin tehető felelőssé azért, ha érzéseinket a negatív élmények uralják. Ha nincs elé szerotonin bennünk, akkor valahogyan azt pótoljuk, és leggyorsabban fehérjével és szénhidráttal tehetjük meg. Ekkor folyamodunk csokoládékhoz, amik csak röpke pillanatra hatnak, majd elmúlik a jó érzés. Komolyabb baj akkor következik be, ha a hormon valamiért nem termelődik vagy csak kissé, mert ekkor súlyos depresszió is felléphet. Az önsajnálat és depresszió tehát egy tőről fakadnak, mindkét lelki baj az alacsony önértékelés, a csalódás és a magányosság érzései miatt alakulhat ki.

Az önszeretet a kulcs

Magunkat szeretni jó és egészséges, hiszen rengeteg pozitív energiát és termékeny cselekvést ad. A boldog, kiegyensúlyozott és harmonikus élethez hozzátartoznak a szívfájdalmak és csalódások is. Ha szegényes énképpel rendelkezünk, akkor e csalódások könnyen a padlóra küldhetnek, és az önsjanálat érzése nem jelent megoldást a bajokra, sőt beletaszít egy állandó negatív érzelembe, ami uralni fogja személyiségünket. Ha már tudatában vagyunk ennek, akkor könnyen változtathatunk ezen, hiszen amennyi energiát fektetünk abba, hogy fenntartsuk a szánalmas állapotot, azzal az erővel akár boldogok is lehetnénk. Az igazán mazochisták dagonyáznak ebben az érzésben, és a saját korlátaikat nehezen látják be, melynek egyenes következménye lehet az, hogy valóban lekopnak mellőlük az emberek, és magányosak maradnak. A megoldás az lehet, ha megtanuljuk elfogadni magunkat és azt, hogy vannak szituációk, amik ellen nem tehetünk. Ha valami csalódás ér minket, nem az a megoldást, hogy annak hatása alatt élünk, hanem az, hogy elfogadjuk, ez is megtörtént. Félreértés ne essék, az önsajnálat kell és velünk jár, de ha csak az uralja az életünket, akkor tennünk kell ellene, és hallgatnunk kell a barátok intő szavaira.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
dec
19
törölt írta:
Egyszer te vagy a galamb, máskor te vagy a szobor. Azért némi szolidaritás nem ártana egymás felé...
23:14
2
dec
20
Laga írta:
Régebben én i képes voltam arra hogy napokig sajnáljam magam például egy kapcsolat vége után, de beláttam hogy ez egy nagy hülyeség. Az önsajnálat szerintem is az önbecsülés hiánya. És ha valaki ezzel hívja fel a figyelmet magára az nagyon gáz. Én saját tapasztalatból mondom és szerintem egy próbát megér mindenkinek, hogy az önsajnálat helyett nézzen magába fogadja el a hibáit, saját magát és ez tükröződni fog róla. És ez sokkkal érdekesebb mindenki számára. Mert az önsajnálatból van egy millió a világban de az önmagukkal elégedett emberek kezdenek eltűnni. És még valamit az a gondolat, hogy ez csak velem történhet meg egy énközpontú gondolkodás része, pedig bárkivel megtörténhet csak az nem érdekel addig amíg nem veled történik.
Azokról akiknek ez fiziológiai okok miatt alakul ki nem tudok semmit, de a fentiekben nem is rájuk gondoltam.
10:36
3
dec
20
katusbabus2 írta:
akkor újévi fogadalom lesz a körömrágás,és majd február 9-én visszatérünk rá.
21:51
4
dec
21
dallamosn írta:
ez a cikk, most öntött belém egy adag erőt. valami hasonlót élek.de nem sok értelme van.csak belátni, hogy ami történt történt, aki tette, az úgy tette ahogy tette és nem akar változtatni.nyilván az okot megértnei sosem fogom, de tapasztaltam már annyi ilyet, hogy most először nem várok semmit.azt hiszem erre mondjuk azt, hogy tapasztalunk és erősödünk.csak jöhetne már az is amiért ne kelljen sajnálkozni.:)
13:48
5
dec
21
Scientistgirl írta:
De jo tema!

Nekem szemely szerint elegem van az onsajnaltato emberekbol. Es majdnem az osszes pasimbol is az onsajnaltatasa miatt lett elegem (tisztelet a kivetelnek)... Teny: kell magunkat sajnalni, neha en is szoktam (de nem masok elott, hanem otthon egyedul, amikor nem lat senki, mert engem ne sajnaljon senki), de csak akkor amikor aktualis problemam van, es egy hetnel tobb onsajnalatot nem engedek meg magamnak, mert sztem ennyi ido utan igenis talpra kell allni! (Jo, mondjuk ez fugg a problematol is, mert mondjuk kozeli csaladtag elvesztesenel nem szoritanam magam ekkora idokorlat koze.)
Szoval aktualis problema, rendben van, sajnalja magat kicsit az ember, aztan lepjen tovabb, de konyorgom! 10 eves apro dolgokon ne alljunk mar le sajnaltatni magunkat!
Az egyik pasim egyszer azon nyavajgott egy oran keresztul, hogy ot altalanos suli 5.ben lehulyezte a tanar... Jo, nem szep dolog, biztos rossz volt, rendben. De nem kellett volna 10 ev alatt tullepnie rajta? Elfelejteni?! Feldolgozni lelkileg?!

Masik pasi: Ot nem szereti senki... (Hulyeseg)
Megint masik pasi: Kikozositettek kiskoraban az osztalyban... (Engem is, na es? Mostmar csak rohogok rajta :))
Masik: Mer' ot bantjak az emberek... (O az, aki az utcan setalva boldog-boldogtalannak beszol, hogy "Ne bamulj, kocccsoggg...")
Masik: Mer' ot az osszes noje megcsalta... (Volt ra okuk... 15 masodperc kicsit keves a jo szexhez... legalabbis a csajnak... :))
Mer' o nem ert semmihez.... (Ki tehet rola?)
Mer' vele szakitott az elozo baratnoje.... (Ezzel a problemaval aztan tenyleg egyedul van a vilagban... senki massal nem fordul elo meg csak hasonlo sem... :P)
Horrorpunk csavo: Mer' neki a kinezete miatt nem lesz soha egy normalis munkahelye... (szerintem a 8 altalanos nagyobb akadaly...)

Es oke, meg mielott a ferfi olvasok elkezdenenek haborogni: biztos van ilyen noben is, nekem pasikkal vannak ilyen tapasztalataim, a pasiknak biztos a nokkel... De egy pasiban legyen mar annyi buszkeseg, tartas, annyi problemamegoldo keszseg (jo, a noben is :), hogy megoldja a problemakat es nem nyavajog rajtuk! Es most nem arrol van szo, hogy aktualis gondja van valakinek, elmondja, esetleg segitseget ker, mert ez tok rendben van... Hanem abbol van elegem, hogy vagy 1000 eves, mar nem is letezo problemaval traktalnak orakon keresztul, vagy aktualis gonddal, de nem a problemamegoldas megy, hanem az onsajnaltatas es az "Oh, en szegeny!" :) Es eszebe sem jut az, hogy a problemat esetleg meg kene oldani... Na ezt ne....

Es ami annyira tipikus:
Pasi sajnaltatja magat, jaj o szegeny, egy ido utan megkerdezem:
- Nem gondolkodtal meg azon, hogy feldolgozd ezt a lelki serulest/megoldd ezt a problemat/tegyel valamit ez ellen/stb....?
- Hat ooo.... de.... csakhat...
- Csakhat?
- Hat.... (vallvonogatas) nemtudom.....

Haggyukmar'! :D
19:16
6
dec
22
kirsikka írta:
MINDEN ELISMERÉSEM! végre! Nagyon kellett már egy ilyen tudatos ébresztő-kiáltás! Köszönjük!:)

Magam részéről volt 3 év -egy szerelem felszívódása-feloldódása-elmúlása-kiheverése- mikor folyamatosan nyomtam ezt... fujj! hehe:) Szerencsére már minden rendben, lelkesen önbúvárkodom, és önszeretek. Persze padlóra vág ha vmi nagy gáz van, de egyre hamarabb sikerül talpraállni:) szóval a módszer működik! Hajrá mindenki!:)
08:02
7
dec
22
kebelbarat válaszaScientistgirl írására:
:D ez nagyon tetszett!!! :)
10:17
8
dec
22
kislany írta:
Én sose sajnáltatom magam :) Néha, ha egyedül vagyok, úgy érzem, hogy én szegény, de maximum pár óra, és elmúlik, muszáj kitalálnom olyankor valami konstruktívat :) Más meg engem csak erősnek és vidámnak lásson :) (persze a párom kivétel, de előtte se sajnáltatom magam, nem vagyok én olyan szerencsétlen, hogy sajnálni kelljen:) )
12:32
9
dec
22
Scientistgirl válaszakebelbarat írására:
Thx! :)
15:47
10
dec
23
Katyerina válaszaScientistgirl írására:
Ez teljesen ismerős... Nem sok kiábrándítóbb dolog van annál, ha valaki az előző kapcsolatait emlegetve sajnáltatja magát. Volt már benne részem... Végig emlegette a volt barátnőjét, hogy vele ilyen jó volt, olyan jó volt, megjegyzem, már nem vagyunk együtt, hál'Istennek... Egy másik kapcsolatomban pedig, hát nnaa igen, ő volt egyrészt a "horrorpunk" csávó, aki nem értette, őt miért nem értik meg az emberek, és miért nem tartják szimpatikusnak. A mai napig nem értem, mi ketten hogy tudtunk összeakaszkodni :D és emellé folyamatosan emlegette, hogy annak idején az öccse elhappolt előle egy lányt, és ő azóta is emiatt depressziós... ez az elhappolás 22 éve volt, 13 éves korában, szal ehhez már nem tudok mit hozzáfűzni... Ez a kapcsolat sem tartott sokáig.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy én nem szoktam az önsajnáltatás hibájába esni. De jó pár év alatt ezt a minimálisra csökkentettem.
12:47
11
dec
28
bobita24 írta:
Úristen de gáz vagyok mostanában...amióta szétmentünk a párommal tényleg mást se csinálok,csak sajnáltatom magam...vagy nem mondok senkinek semmit,de lassan ki se tudok már mászni a depressziómból.Sosem voltam az a ráakaszkodós,max.a közeli két barátnőm tudja pontosan mi van,de mivel kifele elfojtom ezért most ők sem vesznek komolyan.Mert mindig pozitív voltam, és másokat is azzá tettem,szeretem az embereket alapjáraton beszélgetni vagy meghallgatni őket...totál szétzúzta az exem az önértékelésem,újra kell építeni magam.Persze az éremnek két oldala van,hülye voltam hogy hagytam hogy ideáig jussunk.Ő most ÉL-ahogy ő fogalmazott, én meg belemerültem a feneketlen gödörbe...Nem vagyok normális én is tudom!!!

A pasim mellesleg többször is mondta h.az exe így meg úgy...na h.az a csaj ismerte csak igazán,mert egy közösségi portálon lejellemezte szépen a volt pasim.Olyan mézes- mázosan,visszahízelgően...én meg megmondtam,h.szerintem ez meg ez a pont sem valós és nézzen magába...na onnantól kezdve.Hát aki menni akar azt engedni kell...mint mondják.Sajnáltatásban ő is mester volt...

Na jól van itt és most elhatározom,hogy volt ami volt...de újraformálom magam,chipcsere és olyan leszek mint rég...valahol még meg kell hogy legyen a kiegyensúlyozott énem is,amikor még szeretem magam.Mert csak akkor lesz rendben az életed,ha szereted magad,"jóban vagytok"ott belül.Nem is olyan egyszerű,de majd dolgozni fogok az ügyön.Fel is hívom a barátnőm h.találkozunk,ő fog a legjobban meglepődni szerintem,h.kibujjok a csigaházból:)De ehhez most kellett ez a cikk, úgyhogy köszönöm!:)
10:38